logo

III Junius AD

A római valláspolitika sajátosságai

A Római Birodalomban egyik nép sem kételkedett a másik nép isteneinek létében. A rómaiak türelmesek voltak az idegen vallásokkal szemben. Hódításkor a leigázott népek vallásait nem irtották ki. hanem biztosították azok létjogosultságát (religio licita, megengedett vallás). A vallásszabadság mellett csupán csak a császárkultusz alkalomadtán történő megvallása volt előírva. A szinkretizmus jegyében a római állam nemcsak azt tűrte, hogy állampolgárai idegen, de elismert vallásokat kövessenek, hanem saját maga is átvette az idegen vallások jegyeit, isteneit.

A „nemzeti” vallás tiszteletben tartása azonban az antik világban szigorú polgári kötelesség volt. A hazai istenek megvetése hazaárulásnak számított. A zsidó vallás egyistenhite folytán nem illett bele ebbe a világképbe, ez összeegyeztethetetlen volt a pogányok politeizmusával és a rómaiak császárkultuszával. Nagy Sándor utódai mégis szabad vallásgyakorlatot biztosítottak a zsidó alattvalóiknak. A római császárok is érintetlenül hagyták a zsidók kiváltságait, és a zsidó vallásnak a religio licita rangját biztosították, jóllehet ez összeegyeztethetetlen volt a császárkultusszal.

A római állam kezdetben a kereszténységben zsidó szektát látott, ez tehát élvezte annak kiváltságait. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor a római állam felismerte a keresztény vallás önállóságát. így a keresztényeket most már perbe lehetett fogni azon a címen, hogy egy államilag el nem ismert valláshoz tartoznak, amelyik a császárkultuszt megtagadja. A nemzeti vallás megtagadása súlyos bűnnek számított.


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából