logo

IV Junius AD

Földrajzi terjedés

A kereszténység, mely az első században főleg a Római Birodalom keleti tartományaiban terjedt el, ugyanitt a későbbi időkben is tovább erősödött, úgyhogy a keresztény egyházközségek számát tekintve az egyház súlypontja keleten volt. Ugyanakkor, mint az első században is, a birodalom nyugati részét is felkeresték a misszionáriusok, és itt is mind több egyházközséget alapítottak, főleg Itáliában és Afrikában.
A keleti területek közül Kis-Ázsia tartományaiban volt a legvirágzóbb a kereszténység. Itt már teljesen keresztény városok is akadtak. Bithünia római tartománnyal kapcsolatban írta Plinius helytartó, hogy hatalmas tömegeket érint a keresztények ellen folytatott eljárás, mert a kereszténység nemcsak a városokban, de az egyes falvakban és majorokban is igen elterjedt. Az Asia prokurátusból (Kis-Ázsia egyik tartománya) 170-ben 26 püspök gyűlt össze zsinatra Hieropoliszban.

Szíriában sem volt csekélyebb a keresztények száma, mint Kis-Ázsiában. noha kevés közelebbi adatot találunk a hívek számára vonatkozólag. Antiókhia a pogány kereszténység anyaegyháza volt, és Kis-Ázsia kivételével majdnem egész Ázsia metropolisza. Jelek vannak rá, hogy már az 1. század végén a kereszténység behatolt NyugatÁzsiába, és elért a Tigris és az Eufrátesz vidékéig. A két folyó közé ékelt Oszrhoéné önálló kis államnak a fővárosában.
Edesszában a 2. század közepe táján jelentős keresztény közösség működött, amelynek kiemelkedő tagja volt Tatianosz és Bardszanész. 216-ban Edesszát a Római Birodalomhoz csatolták, és ez változást hozott létre a szíriai kereszténység életében, ugyanis az új helyzet megkövetelte, hogy a mezopotámiai kereszténység Antiókhiával szorosabb kapcsolatba lépjen.

Kis-Örményország (Armenia Minor) területén, az Eufrátesz felső folyásának vidékén már a 2. század közepén sok keresztény élt, és a 3. század közepe táján már szervezett hierarchia létezett. A Nagy-Örményország (Armenia Maior) területén, az Örmény-fennsíkon és környékén élő egész örmény nép megtérítése III. Tirdat (Tiridatész) király uralkodása idején, 295-305 között történt meg. Maga a király is megkeresztelkedett, és rendeletére Világosító Szent Gergelynek sikerült a nép túlnyomó többségét megnyernie Krisztus hite számára, „az egész Örményországot megvilágosította”. Szent Gergely 12 püspökséget is szervezett. Az örmény nép volt az első, amely a keresztény vallást államvallássá tette.

Egyiptomban a nagy jelentőséggel bíró alexandriai egyházközség csak Hadrianus császár idejétől mutatható ki dokumentáltan, bár valószínűleg ennél jóval régebbi. Az Alexandriai Kelemen által említett hagyomány szerint az alexandriai egyház megalapítója Márk evangélista, Péter apostol tanítványa volt. Ezzel valószínűleg azt az eszmét kívánja kiemelni, aláhúzni, hogy Alexandria ortodox kereszténysége a római egyház missziós tevékenységének eredménye. Alexandria, a pogány tudományok központja, már a 2. század végén világhírűvé vált hitoktatói iskolával rendelkezett. Alexandrából terjedt tovább a kereszténység a Nílus-delta vidékére, Közép és Felsö-Egyiptomba.

A 3. századból fennmaradt legendák szerint nemcsak Perzsiában, de Indiában, a malabári partok környékén is éltek keresztények. Bár az egyház súlypontja még sokáig Kelet maradt, a Római Birodalom nyugati részein is mérsékeltebb ütemben ugyan egyre több keresztény közösség keletkezett.

A nyugati területek közül Görögországban (Akhaiában. Attikában, Tcsszáliában és Makedóniában stb.) igen sok keresztény egyházközség virágzott, többek közt Korinthusban, Athénban, Beroeában, Thesszalonikében, Philippiben stb.

A 2-3. században különösen Itáliában erősödött tovább az egyház, 250 körül már közel száz püspökség létezett. Nagyság és tekintély dolgában Rómával egyetlen közösség sem vetekedhetett.

A dunai tartományok, Noricum, Pannónia, Dalmácia, Moesia provinciái közül Dalmáciában már Szent Pál idején terjedni kezdett a kereszténység. Pannóniában a 3. században Paetovium, Sisca, Sirmium (Mitrovica). Savaria (Szombathely), Sopianae (Pécs), Mursa (Eszék) és Singidunum (Belgrád) városaiban voltak egyházközségek és püspökök. Dél-Galliában, a 2. században a Rhöne völgyében a görög keresztények honosították meg a kereszténységet. Lyonban és missziós leányegyházában, Vienne-ben virágzó közösségek működtek.

A 3. század végéig Gallia északibb területein is püspökségek létesültek, pl. Arelatum (Aries), Augustodunum (Autun), Massilia (Marseille), Rotomagnus (Rouen), Lutetia Parisiorum (Párizs), Burdigala (Bordeaux), Duroctorum (Rheims). Az ún. Germanici Romana területén elsősorban a Rajna menti római városokban létesültek jelentősebb egyházak: Trier, Strassburg, Mainz, Köln. Bonn, Augsburg egyházai.

Annak időpontja, hogy a kereszténység mikor érte el a brit szigeteket, bizonytalan. Bár Tertullianus és Origenész szerint Britanniában is régóta éltek már keresztények, az egyház szilárdan azonban csak a 3. sz. közepén vetette meg lábát a távoli barbár szigeteken. Az arles-i zsinaton (314) részt vettek London, York, Lincoln és Colcaester püspökei. Hispániában, ahová a hagyomány szerint Pál apostol vitte el az evangélium örömhírét, a 3. sz. közepe táján már jelentős keresztény közösségek léteztek.

Karthágónak élénk kereskedelmi kapcsolatai voltak a Földközi-tenger keleti partvidékével (hiszen maga is föníciai alapítású volt), Afrika északnyugati területeire a legelső hittérítők valószínűleg Keletről jöhettek. 200 körül még sok afrikai keresztény nyelve görög volt, és sokáig szokásbeli különbségek uralkodtak a latin és görög keresztények között. Mindez arra utal, hogy nemcsak Keletről, de Nyugatról, főleg Rómából is érkeztek ide misszionáriusok. 200 körül Tertullianus nem csupán arról tanúskodik, hogy sokfelé voltak élénk életű egyházközségek, de arról is, hogy a keresztények a tartományok lakosságának majdnem a nagyobbik részét képezik. 256-ban, Karthágóban 87 püspök jött össze zsinatra.


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából