logo

III Junius AD

A kereszténység terjedését előmozdító tényezők

A keresztény vallás vonzereje elsősorban a lét legalapvetőbb kérdéseit megoldani képes és biztos életcélt nyújtó igazságtartalmából és erkölcsi felsőbbrendűségéből áradt. A kereszténység igazságtartalmából természetesen más igazságok ragadták meg az elnyomott és más a jobb módú emberek lelkét és tudatát. Az egyházban a hatalmasok és a kicsinyek elméletileg egyenlőknek számítottak." Az alávetett tömegekre leginkább az Isten előtti egyenlőséget hirdető és az ennek megfelelő társadalmi és vallási magatartást követelő keresztény eszmék hatottak.
Valóban az a tény, hogy a keresztény istentiszteleteken mindenki egyformán embernek számított, és a keresztényeket vallási törvényeik a rabszolgák iránti kíméletre, és ha lehet, felszabadításukra buzdította, hihetetlen vonzerőt gyakorolt a rabszolgatömegekre. Ennek ellenére a kereszténység sosem lett csak az elnyomott tömegek forradalmi vallása, mert önmagából az uralkodó társadalmi rétegeket sem zárta ki, hiszen minden ember üdvözítését tűzte ki céljául.

A társadalmilag magasabb rétegek csatlakozását azzal könnyítette meg, hogy a hatalomnak Istentől való eredetét hirdette, és híveit engedelmességre és az állam iránti hűségre, az állampolgári kötelességek teljesítésére szólította föl. Az egyházba egyformán beléphettek és be is léptek a társadalom minden fajtájú és rangú tagjai, mert minden ember legmélyebb vágyait is ki tudta elégíteni, és minden társadalmi réteg talált benne olyan vonásokat, melyek vallási, később pedig társadalmi és szellemi téren is elfogadhatóvá tették azt számára.

A kereszténység vonzerejét a 2. sz. második felétől fokozta, hogy nyitottabbá vált a pogányság és a hellenista filozófia iránt, és ki tudta elégíteni a műveltebbek vallásfilozófiai igényeit is. A műveltebb, jobb módú emberek nagyobb tömegeire az egyház átütő vonzerőt nem tudott gyakorolni, mert ebben különféle tehertételek gátolták. így a pogányok a keresztényeket hosszú ideig a megvetett zsidósághoz tartozóknak vélték. A rájuk szórt különféle súlyos rágalmak is sok embert tartottak vissza az egyházhoz való csatlakozástól. Mivel tudományosan képzett ember sokáig alig lépett az egyházba, nem nagyon akadt, aki a kor bölcseleti nyelvén, a görög filozófia fogalmainak segítségével, tudományos beállításban tárta volna az egyház igazságait a műveltebb rétegek elé. E tények következtében az egyház aránylag eléggé elszigetelt maradt, főleg a pogányság műveltebb és gazdagabb rétegeiben. Hogy elszigeteltségéből ki tudjon törni és jobban meg tudjon nyílni mindenki számára, a terjedése útjában álló akadályokat kellett elhárítania, és a hellenista bölcselet nyelvén kellett a műveltebb rétegekhez a hitigazságokat közelebb hoznia.

Az akadályok elhárítása és a történelmileg szükségessé vált igények kielégítése a 2. század közepe táján indult meg, amikor az egyház végérvényesen elhatárolta magát a zsidóságtól, és ezáltal is szélesebbre tárta a zsidóságot lenéző pogány világ felé kapuit. A kilépést leginkább azzal mozdította elő, hogy egyre jelentősebb mértékben kezdte befogadni a hellenista bölcseletben és a korabeli egyéb szellemi áramlatokban található igazság-magvakat, és azokat beolvasztva tanításába, a műveltebb rétegek számára nemcsak elfogadhatóbbá tette, de ennek a görög bölcselet segítségével kifejtett tanításnak az alapján párbeszédbe is kezdett mind a pogány állammal, mind az értelmiségi rétegekkel.
Ezt a munkát a 2. században az ún. apologéták, a hitvédő irodalmat is művelő keresztény tudósok végezték el. Ezek a hellenista bölcseletet nemcsak ismerő, de aktívan művelő gondolkodók részben megvédték az egyházat az államhatalom, de a pogány tömegek által is a rája szórt rágalmaktól, részben a hellenista bölcselet fogalmainak segítségével igyekeztek a keresztény tanokat tudományosan megalapozni, és ezt a tudományosan megalapozott hitet az emberek elé tárni. A teológia művelése, tehát mint keresztény igazságok kifejtése, összekapcsolódott a görög bölcselet befogadásával. Túlzás lenne azonban ezt a kereszténység hellenizálásának mondani, mert az egyház legjobbjai a hagyományok alapján fejtették ki és adták tovább Krisztus tanítását.

Egy másik igen fontos közvetlen ok. mely elősegítette az egyház elfogadását, a keresztények életvitele, magatartása: a házassági hűség megőrzése, a szüzesség megbecsülése, a hősies, még a pogányokkal szemben is gyakorolt felebaráti szeretet és az ellenséggel szemben tanúsított megbocsátó jóság, a szenvedések során mutatott bölcs nyugalom és hősies türelem sok pogányt nyert meg az új vallás számára.
A keresztények missziós buzgósága, mely abból a meggyőződésből táplálkozott, hogy az evangéliumot környezetükben terjeszteni kell, szintén sok új tagot szerzett. Leginkább azonban rendíthetetlen elvhűségükkel, az üldözésben tanúsított állhatatosságukkal és hősiességükkel hatottak a pogányokra. Igaza volt Tertullianusnak: „Semen est sanguis Christianorum.”

A hit terjedését megkönnyítő tényezők közé kell számítani a Római Birodalom technikai, gazdasági és kulturális adottságait, így pl. a közös nyelvet, az élénk kereskedelmet, a jó utakat, a kitűnően működő közigazgatást és a jó közbiztonságot. Igen sok egyéb, valláserkölcsi, szellemi stb. tényező elősegítette mint a pogány világ általános helyzetének bemutatásakor ezt kifejtettük -, illetve megkönnyítette a keresztény eszmék hódítását.


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából