logo

IV Junius AD

A keresztényüldözések lélektani és ideológiai háttere

Az üldözések legalapvetőbb oka az a gyökeres és áthidalhatatlan ellentét volt, mely a keresztény vallás és a római államhatalommal összefonódott pogány vallás között tátongott. A bálványokat nem tisztelő keresztények nemcsak ateistáknak, isteneket tagadóknak számítottak, de az állam ellenségeinek is, hisz az állam egységét és erejét a pogány államvallás biztosította, és a római állam jóléte a korabeli felfogás szerint az istenek tiszteletétől függött.
A kereszténység továbbá egyetemes és egyetlen vallás akart lenni, és belső természetéből kifolyólag azzal az igénnyel lépett föl, hogy minden más vallást kiszorítson. Ez a lényegéből fakadó igénye, mely különösen nagyfokú elterjedése folyamán vált nyilvánvalóvá, alapjában fenyegette a pogány államvallásra épülő államhatalmat. A kereszténységnek az államot veszélyeztető jellegét a 3. században ismerte fel az államvezetés, és ez a felismerés új fordulatot adott az üldözéseknek. A keresztények ugyan elfogadták az államot, mint világi hatalmat, hűségesen be-tartották annak törvényeit, imádkoztak a császárért, de nem a császárhoz. így nem adtak okot az ellenük irányuló beavatkozásra.

Az első két században azonban még nem az államot veszélyeztető vallás címén indítottak eljárást a keresztények ellen, hanem a megszokott rend megbontása, az állam iránti engedelmesség megtagadása, vagy el nem ismert, törvényileg tilos valláshoz, tiltott társasághoz való tartozás címén. Mivel Deciusig a római államhatalom a keresztény vallást mint ilyent hivatalból nem üldözte, tulajdonképpen nem is üldözések folytak, hanem a keresztények ellen folytatott bírósági eljárások.

A pogányság és kereszténység alapvető ellentétéből és látszólagos társadalomellenességéből fakadt a néptömegek rosszindulata, mely időnként, különösen nagyobb természeti csapások, járványok stb. alkalmával elemi erővel fordult az isteneket megvető és ezért minden bajnak okozói, a keresztények és zsidók ellen. A rosszindulatú tömegek vagy pogromokat rendeztek ellenük, vagy az állami tisztviselőket bűnvádi eljárások indítására késztették a keresztényekkel szemben. A tömegek gyűlöletét pogány papok és főleg a kereskedők szították. 
De leginkább a különféle rágalmak (gyermekgyilkosság, gyermekeves, fajtalanság, kuruzslás stb.) ingerelték ellenük a pogányokat. Ezeket a rágalmakat Néró császár kezdte el terjeszteni. Ezeken alapult a bírói perekben ellenük felhozott egyik vád: „Az emberi nem gyűlölete.”

A keresztények részéről okot adott a gyűlöletre az is, hogy az istentiszteleteiket bizonyos titokzatosság övezte, mert az eucharisztiát minden idegent kizárva, titokban ünnepelték, ami ellenséges kíváncsiságot szított a kívülállókban.

A keresztények visszavonult, erkölcsös élete is bosszantotta őket, mert ez a magasabb rendű élet szemrehányás volt mindazoknak, akik nem bírták érzékiségüket megfékezni.


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából