logo

III Junius AD

A kereszténység összeütközése a Római államhatalommal (Bevezető)

Az antik hellenisztikus világban a vallások népi (etnikai) jellegűek voltak. Minden vidéknek megvolt a maga istene, a maga vallása. Az államvallás sem ismert kizárólagosságot. Rendkívül türelmes volt a meghódított népek vallásával szemben. S mivel a vallás nem lehetett magánügy, hanem közügy (állami ügy), az uralkodó kultusz az állam hivatalos ideológiájaként szerepelt, és a legszorosabban összefüggött az állami élet minden megnyilvánulásával.
A római állam sem nyomta el a leigázott népek vallásait, hanem azoknak létjogosultságot biztosított. A meghódított népek megtarthatták saját vallási kultuszaikat, sót a legyőzőitek isteneit bevették a római istenek közé. Csak azt várták el polgáraiktól, hogy a római isteneket tiszteljék. Megkövetelték a római államvallás tiszteletben tartását. Időnként a római istenek és a császárok tiszteletére áldozatbemutatást kívántak, hogy ezáltal az állam iránti hűségüket bizonyítsák.

Kiváltságos helyzetben voltak a zsidók. Már a hellenista uralkodók tiszteletben tartották egyistenhitüket, amit a római császárok is tudomásul vettek. Jóllehet a zsidó vallás az államvallással összeegyeztethetetlen volt, megengedett vallásnak (religio licita) minősült. Mivel a keresztény vallás kezdetben a rómaiak szemében zsidó vallásnak számított, élvezte annak kiváltságait. Ez a helyzet azonban csakhamar megváltozott, amikor a római hatalom felismerte a kereszténység önállóságát.
Nem egy nép vallása volt (mint a zsidók esetében), hanem kezdettől fogva egyetemes jellegű. Ez izgatta leginkább a birodalom vezetőit. Az első századforduló táján a keresztények elveszítették az ún. „zsidó kiváltságukat”, most már perbe lehetett fogni őket azon a címen, hogy egy államilag el nem ismert valláshoz tartoznak. Hamarosan meg kellett tapasztalniuk, hogy nemcsak a Jézusba vetett hit (mely a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság volt) állított akadályokat az evangélium terjedésének útjába, de az államvallás és az erre támaszkodó államhatalom is.

A keresztények elvetették a bálványimádás minden fajtáját, nem hódolhattak a bálványok előtt, nem ismerhettek el istennek semmiféle embert, sem emberi alkotást. Ezért előbb vagy utóbb összeütközésbe kerültek a hivatalos állami ideológiával és az azt védő államhatalommal.  


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából