logo

V December AD

A kalózok Szicilia körül C. Verres helytartósága idején (i.e. 73-71)

A kalózok rajtaütéseinek egyik legjelentősebb célpontja ebben az időszakban Szicília partvidéke volt, különösképpen az itteni gazdag görög városok. Az Itália szomszédságában fekvő sziget Cicero szavaival suburbane provincia („városszéli tartomány”) - már régóta Róma éléskamrájának szerégét töltötte be. Tudjuk, hogy a tartományra kivetett terményadó, a decuma (tized) több mint 100 ezer ember egész évi gabonaszükségletét fedezte.
A tartomány fontossága Róma élelmezése szempontjából a hetvenes évek vége felé különös módon megnövekedett. Itáliában ugyanis a Spartacus-féle rabszolgaháború miatt a földek jó része megműveletlenül hevert, a termést állandó veszély fenyegette, a távolabbi tartományokból küldött élelmiszer száűllítmányok pedig éppen a kalózok rajtaütései, illetőleg a tőlük való félelem következtében megritkultak. Fokozta a sziget jelentőségét földrajzi helyzete is, hiszen a Földközi-tenger nyugati és keleti medencéje, valamint az Itália-Afrika közötti hajóforgalom középpontjában feküdt.

Szicília körül C. Verres helytartósága éveiben (73-71) megnövekedtek a kalózok garázdálkodása. Fő forrásunkban, Cicero Verres elleni beszédeiben illetőleg vádirataiban több kitétel is utal a kalóztevékenység élénkségére, a tartomány veszélyeztetettségére, a kalózok okozta rettegésre, károkra.
A kalózhajók közeledésének jelzésére sajátos gyakorlat alakult ki: magasabban fekvő, messziről is jól látható helyről (dombokról, toronyból) füstjelzéssel figyelmeztették a környéket a közeledő veszedelemre (II in Verr. V 93). Ez az intézkedés a veszély állandóságára, a lakosság szakadatlan készenlétére mutat. Hasonló módszerek különben a Földközi-tenger unás vidékein is szokásban voltak.

A kalózok Szicília körüli tevékenységét, váratlan rajtaütéseiket nagymértékben elősegítette (viszont a sziget védelmét, tehát a helytartó feladatát is igen komolyan megnehezítette) az a körülmény, hogy a közeli Málta szigetén flottatámaszpontot rendeztek be maguknak. Ide húzódtak vissza télvíz idején is. A kalózoknak a tenger számos pontján voltak ilyen támaszpontjaik, amelyeket piachelynek, élelemfelvevő, illetve pihenőhelynek, hírszerző állomásnak, téli menedéknek használtak fel.
Plutarchos kereken négyszázra teszi a kalózok kezén levő városok és szigetek számát, ami némi fogalmat ad ennek a támaszponthálózatnak a kiterjedtségéről. Ezeket a tengeri forgalom szempontjából fontos helyeket akárcsak a keleti vizek mentén a kalózok vagy erőszakkal kerítették kezükbe, vagy pedig ha lakóik hajlandók voltak megalkudni a helyzettel és befogadták őket -, mintegy szövetségi viszony alakult ki: akkor kíméletesen bántak velük, sőt anyagi előnyökben is részesítették a lakosságot. Maga Cicero is említi, hogy a rablók megkímélték a máltai Juno-templomot (II in Verr. IV 103), pedig különben a szentélyek, templomok kifosztása a legjövedelmezőbb vá11a1kοzásaík közé tartozott.

A kalózok rablásaira, zsákmányuk változatosságára jellemző példát szolgáltat egy kalózhajó, melyet a partvédő flotta Szicília közelében fogott el. Pénz, nemesfém tárgyak, egyéb értékek mellett embereket raboltak, de már nem tömegárut, mint mikor a rabszolga-kereskedelemben találták meg fő jövedelmi forrásukat, hanem egyénenként is jó áron értékesíthető személyeket, pl. zenészeket.
Máskor egy-egy tekintélyes vagy gazdag polgárt (mint már Iulius Caesar esetében is láttuk) ejtettek foglyul, hogy majd busás váltságdíj fejében engedjék szabadon. A szicíliai partvédő flotta egyik parancsnokát például a lokrosiak váltották ki a kezűkből, közköltségen (II in Verr. V 90).

A különösen veszélyeztetett s a rónai kormányzat részéről sorsukra hagyott szigetek, például a Szicíliához szintén közeli Lipari-szigetek is rendszeres évi adóval vásárolták meg a kalózoktól békességűket.

Az említett kalózhajó elfogása, ha feltehetően nem is az egyetlen eset volt, mégis a partvédő hajóraj ritka sikerei közé tartozott. Szicília partjainak kielégítő védelmét éppen úgy nem sikerült megvalósítani, mint a többi tartományét sem ebben az időben, s mint ahogy a tárgyalt korábbi és egyidejű hadjáratok sem hozták meg a tőlük várt sikert. Sokkal gyakoribb volt, hogy a kalózok kerekedtek felül, amit hadd illusztráljunk itt a partvédő flotta egyik részlegének a vereségével és pusztulásával.
A syrakusai Kleοmenés vezetése alatt Pachynumnál állomásozó, hét hajóból álló hajórajt egy ízben meglepték Hérakleón kalózvezér hajói. A váratlan rajtaütésre a szicíliai hajók fejvesztetten menekültek. A kalózok a helorosi támaszpont felé igyekvő hajók közül kettőt még út közben elfogtak, a többinek sikerült partot érnie, a legénység a szárazföldre menekült.

A gazdátlanul maradt hajókat a kalózok felgyújtották. Másnap Hérakleón megindult Syrakusai, a praetor székhelye felé és négy naszádjával akadálytalanul behatolt a kikötőbe, majd hatalmát fitogtatva sértetlenül távozott a várοsból (II in Verr. V 86 skőv.). Különös mértékben növelte a kalózok Szicília körüli jelenlétének veszélyességét az abban az időben Itáliában dúló rabszolgafelkelés. A kalózok révén ugyanis adva volt a lehetőség arra, hogy a felkelő rabszolgák megkíséreljék az átkelést a szigetre.
Tudjuk, s nyilvánvalóan Rómában is ismeretes volt akkoriban, hogy Spartacusnak szándéka volt egy seregrészt átdobni Szicíliára, hogy emberel ott megvessék lábukat és felszítsák a felkelés tűzét. Plutarchos szerint csak egy szikrára volt szűkség ahhoz, hogy a szigeten két korábbi hatalmas méretű rabszolgaháború színterén újra fellángoljon a harc. Jellemző, hogy maga Spartacus elegendőnek tartott a feladat megoldására 2000 embert. A felkelő rabszolgák kémel meg is fordultak a szigeten.

Spartacus két ízben tett kísérletet az átkelésre. Először a kalózokkal állapodott meg abban, hogy átszállítják emberel egy részét. Ez a terv azonban meghiúsult, mert a kalózok megszegték a megállapodást, és cserbenhagyták Spartacust (Plutarchos, Crassus, 10, 6). A felkelő rabszolgák azután elhatározták, hogy a maguk erejéből kísérlik meg az átkelést. Ez a második vállalkozás azon bukott meg, hogy tutajaik tönkrementek a viharos tengerszorosban. (Valószínű különben, hogy a szicíliai rabszolgákkal való egyesülés gondolatát ekkor már nem annyira a felkelés kiterjesztésének, hanem az Itáliából, a körülzárás elől való menekülésnek a szándéka inspirálta. )

Mi okozta Spartacus első tervének kudarcát? Miért szedték rá, miért hagyták cserben a kalózok a felkelő rabszolgákat? Erre a kérdésre többféle magyarázattal találkozunk. Az egyik szerint Verres helytartó partőrsége vette volna el a kalózok kedvét; Sallustius egyik töredéke (Híst. IV 32, 11 I.) szerint Verres megerősítette az Itáliához közeli partok védelmét.
Másik elgondolás szerint a rómaiak megvesztegették a kalózokat. A legvalószínűbb az a feltevés, hogy itt kölcsönös megállapodással állunk szemben: a kalózok annak fejében álltak el a rabszolgák átszállításától, hogy Verres szabadon bocsátotta egyik elfogott vezérűket. Bármilyen meglepően hangzik, Cicero elbeszélése alapján mégis ez a legvalószínűbb. Azzal a bizonyos kalózhajóval ugyanis, amelyről fentebb említést tettünk, egy kalózvezér is fogságba került.
Az eset 72-ben történt, s ugyanennek az évnek őszén szorult Spartacus serege is Dél-Itáliába, ekkorra tehető a kalózokkal kötött megállapodása és annak kudarca is. Hogy a szervezettségükről és összetartásukról hírhedt kalózok meg akarták menteni bajba jutott vezérűket a fogságból, a kivégzés elől, az érthető; - Verres is könnyen hajolhatott arra, hogy futni hagyja foglyát, ha ezzel elháríthatta a rabszolgák átszállításának, a felkelés továbbterjedésének veszélyét.

A rabszolgatartó állam szempontjából tehát a kisebbik rosszat választotta, mikor nem bűntette halállal, sőt szabadon engedte az elfogott kalózvezért. Verres helytartónak ebben a gesztusában, mint egész működésében, visszaélésein keresztül mint cseppben a tenger érzékelhetővé válik az egész római helytartói rendszer, sőt az egész senatus irányította római köztársasági rend belső bomlása: az államvezetés eltűri nemcsak a maga hivatalnokainak és üzletembereinek visszaéléseit, hanem megalkuszik tartománya rovására akár a kalózokkal is, ha ezzel nagyobb közvetlen veszedelemtől mentheti meg a maga hatalmát.


Forrás: Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában