logo

V December AD

Marcus Antonius hadjárata a kalózok ellen (i.e. 102-100)

A fentebb ismertetett előzmények után bizonyos fokig meglepőnek tűnik, hogy Róma a 2. század végén átfogó rendszabályokra szánta el magát a kalózok ellen, a tengeri forgalom biztonságának helyreállítása érdekében. Az intézkedések sorában az első M. Antonius Orator 102-ben megindított hadjárata volt a kilikiai kalózok ellen.
Legelőször is azt kell megvizsgálni, mi volt M. Antonius hadjáratának oka, célja. Az alább még behatóbban tárgyalandó, í. e. 101/100-b61 származó kalózok elleni törvény, a lex de piratis persequendis szövege alapján megállapíthatjuk, hogy az ekkor tervbe vett intézkedéseket az tette szükségessé, hogy a római és itáliai kereskedők nem voltak biztonságban Görögország és Kis-Ázsia felé irányuló kereskedelmi útjaik során s ottani üzleti ügyeik lebonyolítása közben.
A felirat alapján egészen nyilvánvaló, hogy ugyanaz volt az indító oka már M. Antonius megbízatásának is. A kalózok ekkor már a Délos-on és a görög világ más kereskedelmi központjaiban tevékenykedő üzletemberek, kőztük a római és itáliai negotiatorok érdekeire sem voltak tekintettel, őket magukat sem kímélték. Ez természetesen a rabszolga-zsákmány cseréjén alapuló korábbi üzleti jó viszony megromlásának jele, sőt egyik előidézője volt.

Az adott összefüggésben teljesen jogos felhívni a figyelmet arra, hogy ez az első fellépés Róma részéről a kalózok ellen éppen Caius Mariusnak egyik consulsága idejére esett. Márpedig, mint ismeretes, Marius fő támasza a lovagrend volt, s nyilvánvaló, hogy a legtöbb érdekűk éppen a lovagoknak fűződött a kisázsiai vízi és szárazföldi kereskedelmi útvonalak biztonságához. Kétségtelen azonban az is, hogy ez az összeütközés várható volt, előbb-utóbb szükségszerűen be kellett következnie.
A tengeri kereskedelem fellendülése minden területen maga után vonta a kalóztevékenység megélénkülését. Viszont amerre csak a római kereskedelem kiterjesztette érdekszféráját, hamarosan súrlódásokra, érdek-összeütközésre került sor a kalózokkal. Kereskedelmi veszteségek miatti panaszok adtak okot már korábban is a rómaiak fellépésére különböző kalózkodó tengerparti népek (illyrek, ligurok) ellen, s a stratégiai szempontok mellett kereskedelmi érdekű meggondolások vezettek a Hispania keleti partjainak közelében fekvő, kalóztámaszpontul szolgáló Βaleári-szigetek elfoglalására is (i. e. 123).

Azokon a súlyos anyagi károkon kívül, amiket a kalózok garázdálkodása okozott a birodalom keleti területeinek gazdasági-kereskedelmi életében, Rómának számolni kellett az erkölcsi következményekkel is, nevezetesen azzal, hogy ez a tehetetlen közöny nagyban csorbítja a római állam tekintélyét. Egy későbbi (i. e. 58-ból származó) törvény, a „lex Gabinia Calpurnia de Delo insula” feliraton - töredékesen – ránk maradt szövege Pompeiusnak a kalózok elleni sikeres hadjáratát éppen mint a római nép méltósága és fensége ügyének nagyszerű szolgálatát emeli ki: popukique Ramani dign[itiatis maiestatis[que causa puke ]rrume administrata...

Látnivaló tehát, hogy a kalózok garázdálkodásainak fokozódása és kiterjedése, valamint a római kereskedők, mindenekelőtt a lovagrend tagjainak veszteségei önmagukban is indokolttá tették a kalózszervezetek elleni akciók megindítását, a kalózok hatalmának megsemmisítését. Az adott római belpolitikai helyzetben nem ellensúlyozhatta ezt a fordulatot a rabszolgaszerzés szempontja, mártsak a rabszolgák számbeli - és erőbeli gyarapodásából adódó negatívumok miatt sem: a korábbi szicíliai, attikai és délosi, valamint más kisebb, helyi jelentőségű rabszolgafelkelések leverése után alig negyedszázaddal ismét rabszolgaháborúk törtek ki ugyancsak Szicília területén és a laurioní ezüstbányákban. (E két tény, továbbá a második szicíliai felkelésben részt vevő rabszolgák technikai összetétele maga is sejteti, hogy a délosí rabszolgapiac forgalma a 2. század utolsó évtizedeiben változatlanul élénk lehetett.)

A fentiekhez még egy jelentős katonai-diplomáciai tényező is járult, nevezetesen az, hogy a féktelen rabszolgaszerzési hajsza, a semmire tekintettel nem levő embervadászat következtében megromlott Róma kapcsolata a kisázsiai szövetséges államokkal: Erre mi sem jellemzőbb, mint az a kitérő válasz, amit III. Nikomédés, Bithynia királya adott Mariusnak, mikor az a szicíliai rabszolgafelkelés leveréséhez segítséget kért tőle (L Diodóros XXXVI 3, 1).

A kalózok elleni fellépés tehát egyrészt összefüggött azzal, hogy a 2. sz. végén időlegesen csökkent Róma vezető földbirtokos rétegének, a senatori rendnek a politikai befolyása, s a lovagok érdekel kerültek előtérbe. Emellett nyomatékosan hangsúlyozni kell még azt a körülményt, hogy Marius a cimber-teuton hadak felett aratott győzelmei során óriási tömegű hadifoglyot is ejtett. Ha ezeknek csak egy töredéke került is Itáliába rabszolgának, ily módon az eddig oly elnézően kezelt kalózok rabszolgaszállító szerepének jelentősége egyszeriben eltörpült a kereskedelemnek okozott károk mellett.
Ilyen körülmények között indult meg egy hadjárat 102-ben M. Antonius Orator praetornak, a kor egyik legjelentősebb szónokának, a későbbi triumvir Marcus Antonius nagyapjának vezetésével. Ő különben korábban, 113- 112-ben Asia tartomány quaestora, illetőleg proquaestora volt, tehát az itteni viszonyokról személyes tapasztalatokkal is rendelkezett.

Ez a hadjárat volt Róma első erélyes fellépése a kilikiai kalózok ellen. A vállalkozás újszerűségét hangsúlyozza egy Korinthosban előkerült, 5 disztichonból álló verses felirat kezdő sora is: Quod neque cοnatus quisqua(m)st neque [adhuc meditatus]: Amit eddig senki sem kísérelt meg, amire senki sem gondolt...

A hadjáratot Antonius a következő két évben propraetori minőségben folytatta. Két quaestorát ismerjük név szerint, C. Norbanust és A. Gabiniust; azonkívül egyik legátusát, (C. Lucilius?) Hirrust, valamint egyik praefectusát, M. Gratidiust, Cicero rokonát, aki a hadjárat során Κilikiában vesztette életét. Magának a hadjárat lefolyásának részleteiről különben igen kevés adatunk van.
Tudjuk, hogy a hadműveletek megkezdését hátráltatta a kedvezőtlen időjárás, a hadvezér huzamosan volt kénytelen Athénban vesztegelni. Majd a korínthosi földszoroson át indult kelet felé, a pamphyliai Sidé irányában. Bizonyára ekkor ejtette útba Délοs szigetét is csapatainak megerősítése céljából.

A hadjáratban jelentős részt vállaltak a rhodosiak is, akiknek kereskedelmi érdekelt a kalózok érzékenyen sértették, s akik a kalózokkal üzleti kapcsolatban levő Délοs felemelkedése folytán erősen háttérbe szorultak. M. Antonius kemény harcokban győzelmet aratott, több kalózhajót zsákmányolt; ezek vasveretes orra - az első pun háború óta szokásos módon - a római Forum szónoki emelvényét díszítette.

Antonius sikerei elismeréseként 100 decemberében diadalmenetet tarthatott, s a következő évre megválasztották consulnak. Hadjáratával megvetette a későbbi Cilicia tartomány alapjait, az itt létesült katonai támaszpont alkalmasnak ígérkezett a kalózok szemmel tartására. Ennek a rendeltetésének azonban mégsem tudott megfelelni, a közbiztonság terén lényeges javulás nem törtónt a kővetkező időszakban sem.
A győztes hadvezérnek kijutó megtisztelő elismerésre néhány évvel később már azzal adtak a kalózok csattanós választ, hogy itáliai birtokairól a tulajdon lányát rabolták el.


Forrás: Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában