logo

V December AD

A kalózok szerepe a harmadik mithradetési háborúban

A M. Antonius flottája felett aratott győzelem, a harmadik mithrídatésí háború zűrzavarai és Róma katonai erejének megosztottsága a hetvenes évek második felében kedvezően befolyásolta a kalózszervezetek tevékenységének további megerősödését. Az ellenük foganatosított rendszabályok, valamint Servilius Vatía és M. Antonius hadjárata megzavarták a kalózokat a szabad zsákmányolásban, garázdálkodásban, és arra ösztönözték őket, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolatalkat Róma elszánt ellenségével, Mithrídatésszel. Róma-ellenes érzületüket fokozta a soraik összetételében bekövetkezett átalakulás is.
A pontosi uralkodónak, aki a földközi-tengeri kereskedelemben kevéssé volt érdekelt -annál inkább kapóra jött a tengeri rablóbandák közvetett-közvetlen támogatása. Fοrrásaííιk néhány igen érdekes és a helyzet alakulására igen jellemző epizódot közölnek az olyan szolgálatokról, amelyeket a kalózok tettek Μithridatésnek.

Így értesülünk például arról, hogy a király egy ízben veszedelmes tengeri viharba került, s csak a kalózok segítségével sikerült megmenekülnie. Ez az eset még a háború első időszakában történt, Kyzikosnak, a Propontis (a mai Márvány-tenger) partján fekvő gazdag kereskedővárosnak hosszúra nyúlt, eredménytelen ostroma után.
Mikor L. Licinius Lucullus proconsul, a római hadvezér elzárta a hatalmas pontosí sereg elől a szárazföldi visszavonulás útját, Μithridatés még a viharos téli időszak beállta előtt hajóra szállt, hogy sietve hazatérjen, felkészüljön a tavasszal várható római offenzívára. Flottája útközben, Byzantion kőzetében viharba került, a hajók szétszórοdtak, több elmerült közülük, Μithridatés vezérhajója is megsérült. A mély merülésű alkotmányt a viharban nem sikerült partra vezetni, süllyedni kezdett.
A királynak nem volt más választása, mint az, hogy átszáll a kíséretében levő kalózvezér, Seleukos naszádjára. Így jutott el viszontagságos tengeri útja során Hérakleia Pontika és Sinope érintésével végre Amisosba. Útközben érhette a hír, hogy Hispaniából, illetőleg Krétáról visszatérő flottái, amelyek egy másik kalózvezér, Isidoros irányítása alatt egyesültek, elpusztultak.

Részt vettek a kalózok és a kilikiai zsoldosok a pontosi területek s a Fekete-tenger déli partvidékén Mithridatés által elfoglalt jelentősebb görög városok védelmében is. Hogy ezek Amisos, Sinopé, Amastris, Tios, Hérakleia stb. - általában makacs ellenállást tanúsítottak a római csapatokkal szemben, abban a Mithridatés iránti rokonszenv és a rómaiaktól való félelem mellett szerepe volt a belőlük szervezett helyőrségnek is. Ezek a végsőkig kitartottak, akkor is, amikor maguk az érintett városok lakói, látva helyzetük tarthatatlanságát, már hajlottak volna a kiegyezésre. Jellemző erre Sinópé esete.

Sinópό védelmét a város részéről Leoníppos, Mithridatés részéről a már említett kalózvezér, Seleukos, valamint egy Kleocharés nevű eunuch irányította. Maga a helyőrség a város polgárainak fegyveres erején kívül túlnyomórészt kilikiai zsoldosokból állott. Lucullus a szárazföld felől körülzárta és ostrom alá vette az igen kedvező helyen fekvő és jól megerősített várost, de a helyőrség keményen ellenállt. Ám közben, ahogy az ostrom elhúzódott, Léoníppos titokban tárgyalásokat kezdett a rómaiakkal.
Amikor ez kitudódott, Mithridatés megbízottal megölték a sinópéí vezért, majd Seleukos javaslatára elhatározták, hogy mielőtt eltávoznának, lekaszabolják a lakosságot, és kirabolják a várost. Egyelőre azonban. még tartották magukat.
Ugyancsak Seleukos vezetésével legyőzték még a város előtt a L. Marcíus (?) Censorinus legatus vezette 15 hajóból álló római hajórajt s elfogtak néhány teherhajót. Helyzetük azonban egyre kilátástalanabbá vált. Időközben már Mithridatés fia, Macharés is megadta magát Lucullusnak.

Seleukos és Kleοcharés a maguk módján oldották meg a helyzetet: á kalózvezér szabód rablást engedélyezett emberelnek, majd hajóra szálltak és zsákmánnyal megrakodva elmenekültek. Plutarchosnak - a számadatban esetleg túlzó, a lényeget tekintve azonban mindenesetre jellemző elbeszélése (Lucullus 23, 3) szerint, mikor a római hadsereg bevonult a városba, mintegy 8 ezer ottrekedt, fosztogató kilikiai vesztette életét.

Jelentős szerepet szánt a kalózoknak a törhetetlen energiájú pontosi uralkodó utolsó Róma-ellenes terveiben is. Mikor 67-ben Lucullus serege felbomlóban volt, az öreg Μithridatés szerencsecsillaga még egyszer felragyogott, s új, minden addiginál merészebb, átfogóbb támadási terveket forralt Róma ellen. A kalózokat akarta felhasználni arra, hogy elvágják a római utánpótlást, az egyes frontok közötti összeköttetést, feldúlják Itália és a birodalomhoz hű tartományok partvidékét.
Pompeiusnak a kalózok, majd Mithridatés felett aratott gyors és döntő sikerei hamar megmutatták ennek a tervezgetésnek irreális voltát. Addig azonban még sokat kellett szenvednie a kisázsiai, a görög és a nyugati területek - kőztük Szicilia és Itália partvidékeinek is.


Forrás: Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában