logo

V December AD

Diodotos Tryphon és a kalózok

A kilikiai kalózkodás megszerveződését Strabón Diodotos Τryphón fellépésével s a Seleukida-birodalom zűrzavaros belső helyzetével hozza összefüggésbe:
„Tryphόn tevékenysége volt az oka a kilikiai kalózkodás elharapózásának, s ehhez hozzájárult a Szíria és Kilikia felett akkor, az örökség jogán uralkodó királyok semmirekellő volta” (XIV p. 668).

Ez a megfogalmazás nem jelenti azt, mintha a kilikiaiak korábban, Τryphón fellépése előtt egyáltalán nem kalózkodtak volna. A közlést úgy kell értelmezni, hogy Τryphónnak része van a kalózkodás szervezett formálnak kialakításában, az ő idejétől datálódik a kilikiaiak nagyobb szabású aktivitása. Mint alább látni fogjuk, a kilikiaiak kalóztevékenysége különösen az uzurpátornak a Seleukída-birodalom tengerparti városai ellen folytatott hadműveletei kapcsán lendült fel. Ezt később a délosi rabszolgapiac vonzereje fokozta.
Diodotos Τryphón egész politikai koncepciójának leglényegesebb tényezője a tengerparti kereskedővárosok autonómiára való törekvéseivel szemben álló központosító szándék volt. Hogyan illeszkedett bele a kalózokkal létesített kapcsolat ebbe a koncepcióba?

S mindenekelőtt: ki is volt Diodotos Τryphón?

Diodotos Apameia vidékén született szegény sorból. Karrierjét elsősorban katonai tehetségének köszönhette. Először I. Démétrios Sótér (í. e. 162--150), majd Alexander Balas (i. e. 150 - 146) szolgálatában tűnt fel. Mikor II. Démétrios Νikatór, I. Démétrios fia főleg krétai zsoldosokból álló sereggel elfoglalta Szíria területének nagy részét, Τryphónnak síkerü1t kelet felé, a sivatagba menekülnie.
A városi néptömegek, elsősorban Antiochiában, hamarosan fellázadtak II. Démétrios ellen, a városok sorra elpártoltak tőle. A felkelés leverését kővető véres megtorlás még fokozta a néptömegek elkeseredését Démétriosszal szemben, s az ellenőrzése alatt álló területekről - főként a városokból - az elégedetlen elemek Τryphónhoz kezdtek szökdösni; ő tehát joggal számíthatott Démétrios ellen a városi lakosság támogatására. Ez a várható támogatás annál is jelentősebbnek ígérkezett, mert az elégedetlenek tekintélyes része azoknak a bennszülött - illetőleg makedón zsoldos - katonáknak a köréből került ki, akiket az új uralkodó idegen zsoldosai kedvéért háttérbe szorított vagy el is bocsátott szolgálatából.

Mikor Τryphón látta a városi lakosság és az elbocsátott katonák elkeseredését és a hadsereg bennszülött tagjainak elégedetlenségét, elment Alexander Balas fiáért Malchos arab fejedelemhez, akinél korábban biztonságba helyzete. Az elűzött uralkodó fiának nevében kezdte meg aztán a harcot, s csakhamar egész sor város csatlakozott a felkeléshez.
A Chalkisnál megvívott döntő ütközetben Démétriοs seregének jelentős része - elsősorban az elégedetlen bennszülött katonák – átpártοltak Tryphónhοz. Ez a győzelem után Alexander kisfiát VI. Antiochos Εpiphanés Dionysos néven királlyá kiáltatta ki, a gyermek uralkodó nevében pedig maga kezdett kormányozni.
Tryphón célja a szír állam bomlási folyamatának megállítása, a Seleukida-birodalom egységének helyreállítása volt. E törekvéseinek a megvalósítása érdekében ügyes taktikusnak bizonyult: támaszkodott a hadseregre, a városi lakosság széles rétegeire, felhasználta a társadalmi elégedetlenséget és az idegenek iránti gyűlöletet egyaránt. Kezdetben együttműködött a zsidó Makkabeusokkal is, s csak később (143/142-ben) már mint a szírek királya lépett fel azok önállósága és terjeszkedése ellen a tengerpartért vívott harc sikeres befejezése után, mikor már elég erősnek érezte magát.

Hasonlóan alakult a helyzet a városokkal, különösen a gazdag, tengerparti kereskedő városokkal szemben már ezt megelőzően követett politikájával kapcsolatban is. Ezeknek a városoknak autonómiára való törekvésével ellentétben Tryphón éppen az állam egységének helyreállítása érdekében lépett fel. Ennek a célnak elérésére szövetkezett a kalózokkal, ezért használta fel őket e városok önállóságra, elszakadásra való törekvésének letörésére.
Tryphónt a tengerparti városok elleni erélyes fellépésre késztette az a körülmény, hogy ezek egy része - különösen az észak-nyugati partvidéken levők - a chalkisi győzelem és Antiochos elfoglalása után is II. Démétríοs kezén maradt, ami aligha történt volna meg e gazdag kereskedő városok túlsúlyban görög származású vezető rétegének támogatása nélkül. Mindez azonban keresztezte Tryphón célkitűzéseit. (Az ő bukását kővető évtizedekben már feltartóztathatatlanul tovább folytatódott az önállósulási folyamat.)

Különben nem Tryphón volt az egyetlen trónkövetelő, illetőleg hatalombitorló ezekben az évtizedekben, aki saját hajóhad hiányában taktikai célokra felhasználta a kalózok támogatását. Nem riadt vissza a kalózok erőinek igénybevételétől korábban Démétríοs Poliοrketés, Antionos Gonatas és Perseus sem. Valószínűleg ilyen módon sikerült később Aristonikosnak is a pergameni felkelés során, kevéssel a Kyménél tengeri csatában elszenvedett veresége után mégis elfoglalnia Samos szigetét.
Tryphónnak sem volt hajóhada, szüksége volt tehát a kalózokra; azok pedig szintén megtalálták számításukat az együttműködésben. A Tryphónt támogató rétegeknek nem fűződött érdeke a gazdag városok kíméléséhez, erélyes fellépése ily módon nem volt ellenükre.

Forrásaink arról nem sokat mondanak, hogy Tryphón milyen társadalmi bázissal rendelkezett a városok lakosságának körében. A fentiek alapján annyi kétségtelennek látszik, hogy a polgárság zöme legtöbb helyen kezdettől fogva támogatta. A történetíró Diοdórοs az χλος, πλος (= tömeg, csőcselék) kifejezéseket használja velük kapcsolatban, tehát elsősorban a szegényebb néprétegekre kell gondolnunk
Mindenesetre nem közömbös társadalmi bázisának megítélése szempontjából az a tény, hogy míg az első szicíliai rabszolgafelkelés vezére, Eunus, királlyá választásakor Antiochos - tehát a törvényes szír uralkodó - nevét vette fel, addig a második felkelés idején az ugyancsak szír származású Salvius viszont Tryphónét. Márpedig Salvius bizonyára pontosabb és részletesebb tájékozottsággal rendelkezett Tryphón társadalmi programjáról, jelentőségéről annál, mint amit a ma rendelkezésünkre álló források alapján kikövetkeztethetünk. (Elhamarkodott dolog lenne a gyermek VI. Antiochos „Epiphanés Dionysos” - tehát „földreszállt.”
Az elnevezéséből messzemenő következtetéseket levonni Tryphón politikai és társadalmi elképzeléseit illetően; azonban a kisázsiai néptömegek felszabadításának ígéretével később éppen új Díonysosként fellépő VI. Mithrídatés Eupatór példája alapján nehéz a névválasztást minden jelentőséget nélkülöző véletlennek felfogni.)

Tryphón kilikiai szervezkedését megkönnyítette az a körülmény, hogy Alexander Balasnak már korábban voltak itteni kapcsolatai, nevezetesen I. Démétriοs ellenségével, Zénοphanés fejedelemmel. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy Kílikia ekkor, mint emutettük, csak névlegesen tartozott a Seleukida-birodalomhoz, s területén teljes anarchia honolt. Már előzőleg is került itt sor a Seleukidák elleni megmozdulásokra. Tryphón ezt a tendenciát most ravaszul a maga ügyének szolgálatába állította: megkísérelte a birodalom egységének bomlasztására alkalmas erőket a maga ezzel éppen ellentétes céljai, a kοnszοlídácíó érdekében felhasználni.
További elképzelései nem ismeretesek. Tény, hogy hamar bekövetkezett bukása folytán a kalózoknak módjuk nyílt most már a maguk kízáró1agos érdekeinek megfelelően folytatni tovább tevékenységüket, s a Tryphón által összefogott szervezeteik további megerősítése után a szír partoktól egyre bővülő körben Κisázsia déli és nyugati partvidékére, a görög szigetvilágra, majd idővel az egész Földközi-tenger területére kiterjeszteni azt.

Tryphón a szír tengerparti varosok elleni hadműveletek bázisául kiépítette a kilíkíaí Kοrakésiοnt. Az erőd a parthoz csak egy keskeny földsávval kapcsolódó félszigeten egy meredek, sziklás hegy fennsíkján épült; pompás kikötője volt. Előnyös fekvésére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy már korábban, III. Antiochos ellen is eredményesen tudott védekezni. Κοrakésíon lett a kilikiai kalózok egyik legerősebb támaszpontja, később ennek szomszédságában szálltak szembe a legelszántabb kalózegységek Cn. Pompeius győzelmes hajóhadával. Ez lehetett Tryphón kalózainak kiindulópontja is a szír tengerpart ellen írányιιló portyázásaik során.
Korakésien az uzurpátor bukása utáni időben is a kalózok egyik legjelentősebb központja maradt, a kalózszervezetek garázdálkodása pedig egyre nagyobb méreteket öltött. Mind nagyobb jelentőségre tettek szert a rabszolgaszerzésben, a rabszolga-kereskedelemben.

Szíria már nem tudta felvenni ellenűk a harcot, Rómának meg ekkor még éppenséggel érdeke fűződött a kalózok emberrabló, rabszolga-szálutó tevékenységéhez. Így aztán nem meglepő, ha a magukra hagyott tengerparti városok úgy segítettek magukon, ahogy éppen tudtak. Egyes városok kölcsönösen támogatták egymást a kalózok ellen, mások pedig igyekeztek megtalálni a kalózokkal a modus vivendit.
Egy 2. század végéről származó, meglehetősen hiányos feliraton (IG XII, 3, 171) Ephesos hivatalosan köszönetét nyilvánítja az astypalaiaiaknak, akik vállalva a veszélyt, megtámadták a kalózokat, s visszaszerezték tőlük az Ephesos környéki Artemis Munichia szentélyéből elrabolt polgártársalkat és azok rabazo1gáit. A kalózokkal való szembefordulás érdekes dokumentuma az az ókori Syedra területén a közelmúltban talált verses felírat, amely a kilikiai város lakóit egyebek közt a rablók elleni erélyes felégésre szólítja. Viszont olyan esetekről is tudunk, amikor egyes tengerparti városok és szigetek a kalózoknak fizetett rendszeres évi adóval váltották meg békességűket.

Nemegyszer valósággal baráti viszony, szoros kereskedelmi kapcsolat jött létre, ez pedig esetenként mindkét félre kedvező lehetett: a kalózok megkímélték az illető várost és lakóit, figyelembe vették érdekeiket, a városok viszont megnyitották előttük kikötőiket, piacot létesítettek számukra. Így vethették meg lábukat pl. a lykiai Phasélisben is később.

Tanulságosak ezzel kapcsolatban Cicero megjegyzései:
"... a kalózok ... bár mindenkinek közös ellenségei, mégis szereznek maguknak néhány barátot, akiket aztán nemcsak hogy megkímélnek, hanem még el is halmoznak zsákmányukkal; mégpedig főként olyanokat, akiknek a városa kedvező, néha szinte elkerülhetetlen helyen fekszik, ahol gyakran ki kell kötnie hajóiknak. Az a Phasélis, amelyet P. Servílíus foglalt el, régebben nem volt a kilikiai kalózok városa .Görög eredetű lykiaiak lakták. Azonban olyan, a tengerbe mélyen benyúló helyen épült, hogy a Κilikíából kiinduló rablók gyakran voltak kénytelenek érinteni, és a mi partjainktól visszatérőben ismét odavetődtek. A kalózok ezért megnyerték maguknak a várost, először kereskedő partnernek, majd szövetségesnek is” (II ín Verrem - a továbbiakban: II ín Verr. - IV 21).

Strabón viszont Aradosról kiemeli, hogy polgárai sohasem vettek részt a kalózok gaztetteiben (XIV p. 252). Ez arra mutat, hogy a Seleukida-birodalom többi tengerparti városa éppen nem tartotta magát ilyen elszánt következetességgel távol az efféle kapcsolatoktól. Ezt a következtetést támasztja alá egy, az í. e. 2. század legvégéről származó törvény, az úgynevezett „lex de piratis persequendis” (törvény a kalózok üldözéséről) szövege is, amely többek között e városoknak is megtiltja, hogy megnyissák kikötőjüket a, kalózok előtt.


Forrás: Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában