logo

XVIII October AD

A kalózok hatalmának megsemmisítése

A lovagrendi üzletemberek legérzékenyebb veszteségeit a Kis-Ázsia területén dúló háború mellett a kalózok okozták, akik szinte az egész Földközi-tenger-re kiterjesztették garázdálkodásaikat. A 70-es évek folyamán a tengeri rablók a Földközi-tenger keleti felében szinte lehetetlenné tették a hajózást, és nem-csak a szír, kisázsiai és görög partvidék, valamint a szigetvilág lakóit tartották állandó rettegésben, hanem betörtek Szicília és Itália területére is, sőt még az Ostiában, Róma kikötővárosában állomásozó flottát is megtámadták.
A keleti gabonaszállítmányok megritkulása miatt nyugtalanság lett úrrá az ellátásáért aggódó római plebs körében. A Spartacus-felkelés idején fellépő gazdasági nehézségek csak fokozták ezt a hangulatot. Rómát ebben az időben elsősorban a Verres által Szicília területén összeharácsolt gabonával látták el. Jellemző a helyzetre, hogy a hallatlanul gazdag Crassus azzal fokozta leginkább népszerűségét, hogy három hónapra elegendő gabonát osztott ki a római plebsnek.

Ilyen körülmények között, M. Antonius Orator hadjárata (102) után Rómá-nak több ízben is fel kellett lépnie a kalózok ellen. P. Servilius Vatia hadjárata (78-75 között) jelentős területeket szerzett Rómának Kis-Ázsia déli partvidékén, azonban a kilikiai kalózok tengeri uralmát szárazföldi támaszpontjaik elfoglalása után sem tudta letörni. Sőt, tevékenységük központját nyugatabbra, Kréta szigetére tették át. Itt mértek 71-ben vereséget a fiatalabb M. Antoniusra, akit Rómában megbélyegzésül a Creticus („Krétai”) melléknévvel láttak el. A szégyenletes helyzet megoldására a senatus 69-ben Q. Caecilius Metellust bízta meg a krétai kalóztámaszpont felszámolásával; azonban az általános helyzetben Metellus helyi sikerei dacára nem történt jelentős javulás.

A kalózok tengeri uralmának megtörése, a tengeri kereskedelem biztonságának, a Földközi-tenger partvidéke nyugalmának helyreállítása méltó feladatnak ígérkezett Pompeius számára hadvezéri becsvágya kielégítésére. A kereskedelmi veszteségei miatt elégedetlen lovagrend, a kenyeréért aggódó plebs és a maga befolyásának hatására 67-ben Pompeiust fel is ruházták rendkívüli hatáskörrel a kalózok elleni hadjárat vezetésére.
A senatus konzervatív szárnyának vezetői, Hortensius, C. Calpurnius Piso és különösen Q. Lutatius Catulus a legvégsőkig elmentek ennek meghiúsítása érdekében, de hiába. Pompeius az egész Földközi-tengerre és a part mentén kb. 70 km-es sávra kiterjedő teljhatalmat kapott; 500 hajóból álló flotta, nagy szárazföldi haderő és 6000 talentum állt rendelkezésére, továbbá a szövetséges államok és városok támogatása.

Pompeius hadjárata a kalózok ellen az előzményekhez képest meglepően gyors sikerrel járt. A tengert körzetekre osztották, s ezeken belül Pompeiusnak alárendelt parancsnokok működtek meghatározott számú hajóval. A Földközi-tenger nyugati medencéjét kb. 40 nap alatt megtisztították a kalózoktól, s további két hónap leforgása alatt megsemmisítették, illetőleg megadásra kényszerítették a keleti vizeken tevékenykedő kalózszervezeteket is. A hadjárat során mintegy 10 000 kalóz vesztette életét, s kereken 20 000 került fogságba.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora