logo

XXV Februarius AD

Sarmizegetusa – Decebal birodalmának fővárosa

Decebal birodalmának fővárosául az ókori írók a délkeleti Felföld délnyugati részének legszebb völgyében, kies ponton, a Vaskapu keleti torkolatánál fekvő Sarmizegetusát mondják. E pont választása a földrajzi viszonyokat s a dákok történetét véve figyelembe, az első tekintetre érthetetlennek látszik, s valószínű is, hogy nem a szabályszerű történeti fejlődés folyamán lett Sarmizegetusa főváros, hanem politikai kényszerűség tévé azzá, és csakis Decebal idejében.
Burvista fővárosa talán Porolissum (Mojgrád, Zilali mellett, Szilágymegyében) volt, a nyugati határhegység éjszaki részében. S e pont választása a király politikájának irányát tekintve, teljesen indokolt. Burvista terjeszkedései nyugat felé irányul a nagy magyar medencét, a Duna vidékét barbár népeivel könnyebben elérhette Porolissumból, mint bárhonnan. Es hatalmának súlypontját sohasem akarta keletre áttenni; nyugat felé törekedett mindig, s ezért Julius Caesar is Itáliából szándékozott háborút indítani ellene. És maga a város neve is, ha hihetünk a közkeletű szómagyarázatoknak »királyi vár« értelemmel bír, mi eléggé igazolná annak régi, de később elenyészett jelentőségét.
A klasszikus földrajzi adalék is »Daci montibus inhaerent« inkább érthető talán a Szamos, a hármas Körös, Maros és Duna között elhúzódó hegységek, mint a déli vagy keleti Kárpátokra, melyek a délkeleti Belföldöt határolják Bukovina és Oláhország felé. S e fölfogást igazolni látszik a római gyarmatosítás iránya is, mely csak ama hegyláncolat keleti oldalait és nyúlványait foglalja el.

Burvista halála után a dák nemzet egységes föllépéséről, Kóma ellen irányzott nagy háborújáról nem értesülünk, de annál többet hallunk a külön főnökök alatt élt törzsek támadásairól, melyek már mind az Al-Duna vidékeit zaklatják. Eme irányváltozás oka Pannonia meghódítása, és a közép-dunai római határ megerősítése volt. A Duna és Tisza között, s a Tisza balpartján lakó népekre, e hódítás nagy csapás, de áldás is egyúttal, mert míg egy részről kiszoríttatnak harci kalandjaik színhelyéről, másfelől tömörülni kényszerülnek, különösen a jazygok, kik Daciának sokszor igen veszélyes ellenségei. E tömörülés a számra nézve amúgy sem jelentékeny dák népet elterelő eddigi terjeszkedési irányától, s kelet és délkeletre szorítja. Ez eseményeknek következménye a teljes irányváltozás, - s a dák fejedelmek kelet és délfelé igyekeznek kikerekíteni határaikat. De több mint egy század telik el, míg a nagy ember, ki Burvista nyomdokait követni tudja, kiemelkedik népe tömegéből. Decebal egyesítve nemzetét, kénytelen volt elfogadni a viszonyok által megszabott irányt, s ő sem nyugaton keres harci dicsőséget, hanem délre irányulnak törekvései, és ezeknek középpontjául Sarmizegetusánál alkalmasabb fővárost sehol sem találhatott.

Jó összeköttetése van a Sztrigy völgyén át a Maros gazdag lapályaival, s így közvetve az éjszaki részekkel; nyugatra a Vaskapun át a Bisztra és Temes vidékeivel; a vulkáni ösvényeken s a Vörostoronyi szoroson keresztül az Al-Dunai síksággal. Élvezi tehát a könnyű közlekedés előnyeit a hátrányok nélkül. Az éjszaki területek Decebal birtokai; a vöröstoronyi szoros könnyen védhető; a Vulkánon át pedig nem tarthatott meglepetésektől, mert e meredek hegyoldalakon csakis hadiszerelvények nélkül kockáztathat támadást még a legmerészebb ellenfél is.
Krassó-Szörénymegye pedig oly hegyes és erdő fedte vidék, hogy még ma is csak nagy elővigyázattal haladhat előre területén támadó sereg, - akkor pedig minden talpalatnyi földet erőszakkal kellett elfoglalni a természettől, fejszével, csákánnyal, Es Traianus tényleg így is tesz, mert csapatai, az oszlop tanúsága szerint, folyton erdőket irtanak, utakat törnek, megerősített táborokat építenek.

Sarmizegetusa tehát nyugodtan fejlődhetett Decebal uralnia idejében, és Apollodorus pompás alkotása kétségtelenül híven örökítő meg a hatalmas dák város jellegét. Sajnos, hogy domborképét nem állapít-hatjuk meg egész pontossággal, csak hozzávetőleg, hozzávetőleg helyi-leg a képsorozatban, de a külsőségekre nézve a föltételezett relief, mint jellegkép kétségtelenül helyes, helyes az építkezési módra nézve, egész a legkisebb részletig, bár nem pontos a város területi beosztását illetőleg, mert a művész - kétségtelenül közvetlen szemlélet alapján, csak egyes, főbb mozzanatokat kapott ki a látképből, s egészbe foglalva azokat, képzeleti csoportozottá alakítja vésőjével.
S hogy híven járt el, bizonyítja, miképp épületei nem egyformák, hanem a szükség és helyzet szerint változók. Találunk tágas, pompás palotát, lankás domboldalon, megerősített várkastélyt domb vagy hegytetőn, apró, magán álló tanyákat, pici faházakat, nagyobb, gyakran emeletes épületeket. A művész tehát a váltakozó minták képeit Örökíti meg. Megörökítő kétségtelenül Sarmizegetusa néhány részletét is, de hogy hol találhatjuk föl azokat a képsor rengetegében, egész határozottsággal nem állapíthatjuk meg.

W. Froehner az első hadjárat domborképei közöl a LXII. mondja a fővárosnak, a nélkül, hogy egyébbel indokolná, mint: csinos házairól könnyen fölismerhető. A második hadjárat domborműveiről írva, már nem kockáztatja a megállapítást, magam kísérlem meg tehát, a nélkül, hogy W. Froehner nézetét a 101-102.-i háború képcsoportjára vonatkozólag cáfolni, vagy gyöngíteni is akarnám.

A két hadjárat közti időközt Decebal lázas sietséggel használta föl, országának megerősítésére, hadainak fölszerelésére, hogy egyenrangú félként szállhasson szembe a római Napóleonnal. A lerombolt várakat újra építi, újakkal szaporítja, s Traianus oszlopán észrevehetően növekedik az erősségek száma, és olyan jellegűekké válnak, milyeneket az első háborúban hiúban keresünk. A dák király úgy látszik, a főgondot most a Vaskapura és a Vöröstoronyi szoros megerősítésére fordítja. Itt még ma is majdnem érintetlenűl állnak a hatalmas erősségek.
A Szeben hegységtől a Csorna-Voda völgyé által elválasztott hegysor minden arra való pontja meg volt rakva várakkal. Orlát fölött a hegyet nagy földhányások veszik körül; a Dealu-Sidu kőfalakkal is meg volt erősítve; Galis és liliska fölött a Kacinás tetőt sáncok körítik; a tiliskai tetőn a sáncokon kívül falmaradványok is konstatálhatók. Mennyivel inkább lehetett megerősítve a Vaskapu, mely egyenesen a fővárosra, Sarmizegetusára nyílik, melyen keresztül, mindkét Ízben maga a császár vezérelte hadait, a melynek erősödése a háború végét jelentette. S az oszlopon találkozunk is két óriás erőddel, melyek alkotásuk és építési módjuknál fogva, csakis ide helyezhetők.

A hatalmas vár három ív alakú hosszú falból áll (a, ó, c) és a középső ű fal előtt elhúzódó c, szintén ív alakú bástyából. A falak orma mellvédekkel van ellátva. A vár középfala előtt elhúzódó c bástya baloldalán, négy fa oszlopra helyezett, s keresztkötésű korláttal ellátott emelvény. A belső falon, a római vigíliákhoz hasonlító két őrház (e, g). Tetejük deszkából. készült, s ezeknek érintkezési vonalait hosszú lécek födik, nehogy nedvesség hatoljon a padlásra. A födéldeszkákat a szarufákra nagy fejű vasszögek erősítik le. A középső bástya balfelén lévő őrtoronynak két négyszögű ablaka látszik, a jobboldalinak felső nagy ablakai alatt, a kifelé fordult két oldalon új, de sokkal kisebb ablaksor: a homlokvonalon három, az oldalon két nyilassal.
A vár kapuja - a d bástyára helyeztetett el, s most be van zárva. Fölötte fa tetejű propugnaculum (A). Homlokzatán két kisebb, s ezek fölött nagyobb négyszögű ablak, míg a baloldalon a kisebbekkel egyenlő méretű világító nyílás. A falak négyszögű simított kövekből épültek, - s a baloldalon sziklák között kezdődik, jobboldalon a hegység között enyésznek el.

A második dák vár méretei meghaladták a columna Traiana összes erődítményeiét, - s elfoglalja az oszlop egy csigavonalának több mint felét. A jobbfelén kezdődik, mint fölhányás, melyet faragatlan kövek s gerendákból vegyesen készült fal vált föl. Ezután vakolt sima falú torony. Homlokzatán négyszögű nagy ablak; - teteje ív alakú. Födelének anyagja nem határozható meg. Innen félív alakú hatalmas bástya. Falainak ormán mellvédek húzódnak végig. Tovább ismét torony. Emeletes mint az előbbi, - de úgy látszik fából készült, - háromszögű födele pedig deszka, - mert homlokzatán, mint tetején, élesen kiemelkednek a nagyfejű vasszögek.
Túl rajta a talajnak megfelelően emelkedő hosszú várfal. Mellvédjei sűrű egymásutánban húzódnak ormán. Mögöttük hosszú, fa oszlopos nyitott csarnok, mely magasan kiemelkedik már földszintjével is a mellvédek közöl. Földszintje a tetőzetet tartó gerendáknak megfelelően hat részből áll, - míg emelete minden oszlop között két-két részre oszlik. Teteje deszka, - melyeknek érintkezési vonalait a nedvesség behatása ellen hosszú lécek födik. E csarnok mellett ismét fatorony.

A szögek fejei világosan konstatálhatók. Innen megszakítás nélkül húzódik tovább a mellvédekkel ellátott fal, - a talaj változásainak megfelelően szállva vagy emelkedve, s végül az előbb említett csarnokhoz hasonló szintén deszkafödelű építmény zárja le. E mellett két emeletes, fából épült torony. Homlokzatának első emeletén két téglány alakú ablak, - a másodikon csak egy, - de jóval nagyobb; jobboldalán a második emeletével egy nívóban ismét egy. Födele deszka.
A tetőn mint az oldalokon sűrű sorokban emelkednek ki a nagy szögek fejei. Innen előbb félkörben, majd hosszirányban nyúlik tovább a mellvédekkel ellátott várfal. Egyhangúságát emeletes fatorony szakítja meg. Homlokzatán nagy, nyitott ablak, - bal-oldalán szintén egy, de jóval kisebb méretű. Fedélzete deszka. Túl rajta tovább halad a rovátkás hosszirányú bástya, s két emeletes őrház zárja le. Homlokzatán egymás fölött két nagyobb, baloldalán szintén így, két kisebb, négyszögű ablak. Az épület valószínűleg egészen fa. Innen a vár jellege megváltozik.
A kő és gerendákból épült falak helyét szabályos, négyszögű kövekből rakottak foglalják el, s az erősség teres citadellává változik át, melynek mellvédekkel ellátott falai nagy udvart fognak be. Az ívbe hajló homlokzaton zárt kapu van. Ettől, kezdetben lassú; később hierész hajtással befelé irányulnak a falak, majd ismét hosszirányt véve föl, - s a talaj szintjének megfelelően emelkedve a hegyek között enyésznek el.

Traianus az első háború befejeztével Daciát nem hagyja meg integritásában. A megerősített útvonalat, melyen ő fölvonult, kétségtelenül megtartja vidékével együtt (Krassó-Szörény s részben Temesmegye) s 102-ben Dacia területének nyugati határa talán Összeesett Huny ad vármegye nyugati mesgyéjével, tehát az erdélyi határhegységgel, s a birodalom végvárosa, helyesebben végerőssége Pons-Augusti lehetett a mai Váma-Marga. És e föltevés mellett látszik bizonyítani az is, hogy a második hadjárat csoportozatai azonnal nagy háborút ábrázolnak a LXXV-től kezdve, de ez már a következőn megszűnik, s a császár a LXXVII. csoporttól kezdve a XC.-ig áldozatokat mutat be, a turnuseverini nagy hidat stb. tekinti meg, és csak azután kezdi meg az élethalál harcot.
A felvonulás 105-ben a domborképek bizonysága szerint, semmi nehézséggel sem jár, kétségtelenül megszállott területen történt, melynek közvetlen szomszédságában a dákok lankadatlan buzgalommal építik váraikat a lefolyt három béke-év alatt, - és a második háború erődítéseinek jellege, teljesen elüt az elsőjétől. Ott számos kisebb, nagyobb, tehát hosszú harcvonalon elhelyezett erődítést találunk, s közöttok gyakran jelentékeny távolságokat, melyeket a szobrász az által iparkodik föltüntetni, hogy sokszor több csoportozaton át nem látunk várakat, hanem csak meneteket és nyílt ütközeteket. Míg a második hadjárat megindulásától fogva várháború, melynek első felében a császár személyes vezérlete alatt vív minden döntő harcot.

S e várakat a szobrász közvetlenül a kitörés után olyanoknak tünteti föl, hogy céljok: egy-egy völgy elzárása az első pillanatban föl-ismerhető. Innen a jelenség, hogy mindig hosszában helyeztetnek el, - tehát az ostromlók szemben találták azokat, - úgy a mint egyik hegy-oldaltól a másikig nyúltak. Ily erődítmény, - völgyet záró vár a fentebb leírt kettő is. S tudva, hogy a császár a második hadjáratra is Viminaciumból indulva ki, Tibiscumig (Zsúppá) éjszakra haladt, innen pedig a Bisztra völgyén keletre, úgy e nagy erősségek színhelye nem lehet más terület, mint csak eme folyó völgye, és a vaskapui hágó.

A Bisztra felső völgyében s a Vaskapuban kell tehát keresnünk e nagy hosszerődítményékét. Es a Vaskapuban található tömérdek, eddig gazdátlan, meg nem határozott sáncolat között talán kimutathatók lesznek maradványaik. És ha elfogadható a föltevés, hogy a két nagy erősség a Bisztra felső völgyében vagy a Vaskapuban van, úgy tudva a második hadjárat eseményeinek rohamos fejlődését, a fővárost, a második védvonal mögött, annak közvetlen közelében kell keresnünk, s az oszlopon néhány csoportozattal alább, csakugyan megerősített nagy várost találunk, mely, ismerve a helyi viszonyokat, nem lehet más, mint a főváros, melynek fekvése iránt sohasem merült föl kétely. Más várost pedig nem sejthetünk benne, mert a Vaskapu földrajzi viszonyai lehetetlenné teszik minden nagyobb telep életképes kifejlődését, és ehhez járul még, hogy antik város létezését bizonyító romok sehol sem konstatálhatók.


****


A földre két-két lábnyi távolságban (60-60 cm.) mondja Caesar hosszában egyenes gerendákat fektetnek le, melyeket hosszú, gyakran 40 lábnyi keresztfákkal kapcsolnak össze. A közöket az ellenség felé fordított részenkövekkel, hátrább pedig földdel, törmelékkel töltik ki. Ez megtörténvén, új gerendasort helyeznek el, melyeknek közeit, miután összekapcsolták azokat, ismét kitöltik, s ez eljárást addig folytatják, míg a fal elég magas lesz. Az ilyen falak, írja Caesar, nem idomtalanok, mert a gerendák és kövek arányos sorokban váltakoznak, és kitűnő szolgálatot tesznek, mert kőszerkezetük miatt nem gyújthatok meg, faszerkezetük pedig ellenáll a faltörő kosnak, - és keresztül zúzni, vagy pedig szétbontani már csak azért sem lehet azokat, mert hosszgerendáik kereszt szálfákkal vannak Összeerősítve. S hozzátehetjük még, hogy sem a falfúrókkal (terebrae), sem a falszaggatókkal (falces murales) nem árthattak az ily rendszerű építménynek, mert amazok teljesen hatástalanok a kövek egyenetlensége miatt, emezeknek használatát pedig meg sem kísérthetek, mivel a gerendák a mily arányokban vékonyodtak befelé, a kövek ép oly mérvben növekedvén, lehetetlenség volt azokat a rómaiaknak sok tekintetben még igen kezdetleges eszközeivel kirángatni helyükről.

Az erődítmény bal részén, a falakon belül, menedékesen emelkedik a város váltakozó felszínű talajon. Közvetlenül az előtérben két kisebb ház: eléggé magas mindkettő, s a jobboldalon levőnek a kapuja fölött, még szomszédjának oldalt van egy-egy ablaka. Anyagjuk kétségtelenül fa, mert a művész falaik szélére gondosan odavéste a szögek fejeit. Tetejük tompaszögű, s keskeny deszkákból készült; mögöttük félig elfödve hasonló, de jóval nagyobb épület áll, melynek tetején a széles deszkák érintkezési vonalát hosszába fektetett lécek födik be, megakadályozva a víz behatását.
A háttérben nagy palota, szintén fából. Oldalfalán egész szabatosan rakták a vízszintesen egymásra illesztett, s a belső gerendákra szögekkel erősített? gyalult deszkák. Az oldalfalakon kellő magasságban négyszögű ablakok. A falak ormát párkány díszíti, melyről tompaszögű, s a nedvesség behatása ellen kellően védett tető emelkedik. Az épület homlokzata egyszerű, sima, minden díszítés nélkül. E nagy épület mögött teljesen hasonló, de kisebb áll, s a kettő együttvéve, mellvédekkel ellátott, kockakövekből álló falakkal van körülvéve. A nagyobb talán királyi palota, a kisebb pedig Decebal nejeinek, háznépének lakása. Faházzal elégedett meg tehát a király mint Attila, kinek palotáját a sarmizegetusaira is találóan írja le Priscus praetor.

A két háztömb között sajátságos kerek épületek vannak. Az innenső egyemeletes, s nagy kapuja van, - e fölött az épületet kereken befogó párkány jelzi a földszintet és emeletet, melyen négyszögű ablak. A falorom párkányáról emelkedik föl a csúcsban végződő, deszkázott tető. Szomszédja már több emeletes, - magassága után ítélve, valószínűleg, három, és sokkal díszesebb, mint párja. Második emeletén nagy, téglányalakú ablak, s fölötte a harmadik emeletet elkülönítő párkány. A legfelső részen két, fölül kerekre vágott ablak. A kerek tető két csonka kúpból van összetéve, s deszkákkal borítva.
A felső kúp tetején kettős, vízszintes domború párkány, s az általa befogott síkon hatalmas gömb, - és ezen kisebb, az egész tetőt lezáró golyó. E nagyobb körépület, mint a második emelet ablaka mellett függélyesen lefelé haladó szögezésből következtethetjük, fa, - s így valószínűleg társa is. Valószínűleg templom tehát mindkettő, olyan mint a zilmissos-hegyi, a géták legfőbb szenthelye. A művész nem örökített meg többet a főváros látképéből, de ennyi is elég, hogy megkísérthessük annak képzeleti visszaállítását.

A főváros egészen fából épült, mely akkor, midőn Hátszeg vidékét rengeteg erdők borítják, sokkal könnyebben volt beszerezhető és földolgozható, mint a kőanyag. A szegények apró házikókban laktak, talán együtt barmaikkal; a jómódúak már fényt űztek, míg a gazdagok térés palotákat építenek, - a király pedig jól elkerített épülettömeget bírt, mely el volt zárva a kandi kíváncsiság elől, mint a keleti uralkodók titokteljes várlakat. A nép nagy része nem űzvén földművelést, a házak sűrűn épülhettek, szorosan egymás mellé, mint Konstantinápoly faviskói, melyeket egyetlen, rossz helyre jutott szikra lángra gyújthat.
A házak tehát télen nagyon hidegek, míg nyáron, midőn a hátszegi völgy forró, perzselő napja süt kiállhatatlan melegek lehettek - s a barbár nem becsülvén az élő fát, a hőséget nem enyhíti a legparányibb árnyék sem. Az utcák szűkek, porosuk, vagy sárosak, telve a tisztasággal nem épen barátkozó gyermeksereggel, házi és kóbor állatokkal, melyek a keleti városoknak elmaradhatatlan kellékei. A város tehát alig tehetett kellemes benyomást a nyugati műveltség és építkezési módhoz szokott szemre.


Forrás: Király Pál: Ulpia Traiana Augusta Colonia Dacia Sarmizegetusa Metropolis Dacia