logo

XXV Februarius AD

Sarmizegetusa bányászata

A Sarmizegetusában használt márványt, a főváros közelében, a déli Kárpátok mélyében fekvő bányák szolgáltatták. A hegységek Bukovánál szétváló észak-déli szögletéből rohan elő a szilaj Bisztra patak, s áthaladva a vaskapui hágón, Tibiscum romjai alatt Önti a Temesbe kristálytiszta vizét. A délre nyíló völgybe, chloritos csillámpalából alakúlt hegyek szűk szorosában a pisztrángok-ban dús patak bal partján kanyarog befelé az ösvény. Egyhangúságuk eleintén igen fárasztó, s csak azután változik a kép, midőn föltűnnek a szikláikba rakodott mésztuskók, sejtetve, hogy beljebb tömegesen törtek elő a föld mélyéből. És a mészégetők épen e tuskókat hurcolják kemencéikbe, lenn a völgyben, honnan később könnyen elfuvarozhatják terményeiket.
Másfél órai erős gyaloglás után, egy ily mészégető területen, úgy elkeskenyül a patak medre, hogy csak a körülbelül 50 m. magas hegynyakon kikapaszkodva jutunk tovább. Előbb azonban a Bisztrán való átgázolásra kell elszánnunk magunkat, mert csak ennek megtörténtével folytathatjuk utunkat. Alig lépünk ki a magaslatra, a túlsó oldal fehérlő mésztömege ötlik szemünkbe, s pár lépéssel odább valódi elragadtatással szemléljük már azt a simára vésett sziklaoldalt, melyben a laikus szem is a rendszeres bányászat maradványát ismeri föl.

A bányászat egész területét csak a Bisztra mellől tekinthetjük át, hová a Pripor (meredek) nevű magaslatról hamar leérkezhetünk. Itt egyszerre feltárul előttünk a jobb és balparti bánya, s megismerhetjük a kiaknázott mész mennyiségét és minőségét is. A Priportól befelé 140 m. szélességben nyugatról keletre haladólag kristályos mészvonulat telepedett az ugyancsak kristályos palára, követve annak csapását, dűlési irányát.
A Bisztra derékban vágja át, de a balpartra csupán rövid futású szirttömeg, a Gropa (gödör) jut; míg a jobbparton több kilométer távolságra Zajkány határáig nyúlik a mész, a Pojána nevű hegyhátat alkotva. A nagy szemcséjű kristályos mésznek élénken tündöklő lapjai a mindenütt kincset kereső népben nemes ércek sejtelmét költve föl, Buda (érez) néven is emlegeti a mészvonulatot, mire talán az itt mutatkozó s a tudatlanság által könnyen bányáknak képzelhető barlangok szolgálhattak okul.

Eme nagyszemcséjű kristályos mész képezi magvát a völgybe nyúlt kőtömegnek, mely a szélek felé mindinkább elcsillámosodik és szövete pikkelyekbe vagy szálasba megy át. - Tudva van, hogy a csillámpala chlorittal vegyülve szürkés vagy kékes szint vált, mely változás a mész szövetében is érvényesülvén, a tartósság és idomíthatóságra nézve nagy eltérést mutató árnyalatok képződnek, melyek között, a művészi hanyatlás idejében, a rómaiak oly kevés különbséget tőnek, hogy még a Mithras reliefekhez is, az üdeség és csín rovására, a gyöngébb minőségű anyagot használták.
A sírkövek, fogadalmi oltárok s képzőművészeti emlékek legtöbbjén észlelhető durva kivitel is az anyag silányságának tulajdonítandó, míg némelyeknél, így a négy szír isten nevét említő nagy tábla, üdesége és tisztasága alig sejtetné, hogy másfélezer évnél tovább hevert a szentély romjai közt.

Szövettani tekintetben a jobbparti bányahely gyarlóbb anyagot szolgáltatott. A víz színétől 25 m. magas kő-omladvánnyal belepett oldalon jutunk a fokterühöz, mely a kibányászás következményeként terül előttünk. Csak néhány méternyi szélességben haladtak egyenletesen előre a hegy zöme felé, s tovább a szöveti változáshoz képest majd lépcsőzetesen, majd falszerűleg történt a lefejtés. A lépcsős rétegsorozat, főleg balfelé, jól fölismerhető finom vésésnyomokat mutat.
A felső homlokvonalon párhuzamos barázdákat váj a véső, míg a külső hátlapon szabálytalanéi kereszteződnek azok. E ponton a lefejtés egészen úgy történhetett, mint a Eelsbergen Mannheim közelében, hol Cohausen a lépcsőzetekben visszamaradt ékeléseket is megtalálta. Ilyképpen bányászták Erdélyben egyébként régebben a sót is, s a rudai u. n. pincebejáratban is van ilyen lépcsős leválasztás. A bukovai márvány-bányánál ezen ékelési hézagok már eltűntek ugyan, de a homloklap véseteit megkülönböztethetjük még most is egész határozottsággal.

Sokkal épebb és tanulságosabb a balparti bánya. Ott a Gropa hegy alatt 20 m. szélességben és harminca m. hosszúságban (mélység) kidolgozott bánya fogad, épen a Bisztra szorosának torkolatánál. A háttért 35-40 m. magasra becsülhető fal képezi. Az oláh népies elnevezés sem jelölhette meg máskép, mint La Parete (a fal), mely 25 m. magasságig kristályos mészből (márvány) képződött, fölötte pedig lyukacsos, fodros, redőzetes alakzatai miatt a nép által »gyapjúnak« nevezett travertin tornyosul. A tömör kristályosmész ívezetté alakult falat képez, úgy, hogy az alatt, s a tövénél látható kis odúban az, idő viszontagságai ellen védelmet kereső pásztorok menhelyet találhatnak tűzhelyükkel együtt.

A márványanyag 1-1,5 m. vastagságú padokban fejlődött le, s csapásának irányában keletről nyugatra hatoltak benne előre. A művelet technikája azonos lehetett az egyiptomival, s az eldarabolásnál a rétegek, padok dőléséhez alkalmazkodtak. A nagy fal előtt tágas munkatér nyílik, melytől balra a sokkal nagyobb második terűi. Utóbbihoz közeledve észre vehetjük, hogy eleinte lépcsőszerűleg haladtak lefelé, s miután a külső lapokat simára egyengették, fogtak a kockákra, oszlopokra daraboláshoz. A felfeszítést a kockák alá és mögé vert ékekkel eszközölték.

Most már előtérbe jön a kérdés, miként dolgozhattak a munkások ily meredek oldalon emeletnyi magasságban? Végérvényesen megfejteni ezt alig lehet, de Téglás Gábor barátom hosszú kombináció után arra a föltevésre jutott, hogy a magasból rendre-rendre és pedig a két széltől haladtak a középig, s így mélyítették alá a falat rétegről, rétegre, mindig mélyebbre süllyesztve a munkatért.
Az így levésett falhoz csak állványokkal férhettek, hogy aztán ismét elől kezdjék, fönn a magasban a munkát. Talán a szállítás könnyebbsége is befolyt a márvány anyag minőségén kívül arra, hogy a »Fal - Parete« nevű bányát nagyobb mérvben aknázták. Napjainkban Carrarában bikák vontatják ki az óriási márványtömböket, - Cohausen pedig a Pelsberg-nél egy mértföldnyi távolságig fahengereken képzeli a szállítást. - Hogy melyiket alkalmazták itt, ki képes azt megítélni?
Annyi tény, hogy a rómaiak nem vezettek ide műutat, mert a Bisztra völgyben nem található annak a legcsekélyebb nyoma sem. A közlekedés ép oly kezdetleges lehetett akkor is mint most; de hogy épen a patak szorosához hajtották a nagyobb bányát, annak okozati összefüggése lehetett a vizi úttal. Valószínű, hogy tél idején jégen vitték le a nagyobb darabokat, - de az sem lehetetlen, hogy a Bisztrát csúsztatókkal látták el.

A munkát aligha űzték egész éven át. Erre utal a lakások teljes hiánya is. Nyaranta lombsátrakban, rögtönzött viskókban tanyáztak úgy a márványfejtők (marmorarii), mint a fölügyelők (philosophi) és metszők (artifices), a szigorúbb időjárás beálltával pedig a legközelebbi helységben húzódtak meg, vagy máshova távoznak, úgy miként a rendelkezés történt.
Bányáink termékeit fölhasználták mindenféle célra. Feliratos kövek, síremlékek, fogadalmi oltárok, szobrok mellett hatalmas kapu-küszöbök, párkánydíszek, oszlopok, oszlopfejek, dáciai oroszlánok kerültek ki innen. Az előkelők márványpadlója, falbevonata szintén itt készült, s mindezt csiszolva, finomabban vagy kevésbé szépen vésve faragva találjuk, a metsző jártasságához s a megrendelő vagyoni erejéhez képest.

És azt el kell ismernünk, hogy a bisztrai márvány földolgozói között voltak ügyes és jó ízlésű faragók, kik szobrok, szimbolikus domborművek kivésésében nagy jártassággal bírtak, s a kezük alá került anyag fizikai sajátságait öntudatosan tudták fölhasználni vagy enyhíteni, de művészi magaslatra egy sem emelkedett.


Forrás: Király Pál: Ulpia Traiana Augusta Colonia Dacia Sarmizegetusa Metropolis Dacia