logo

XXI Februarius AD

A rómaiak tábora (castrum stativum), és a Legio XIII. Gemina és Legio IIII. Flavia Firma

A régi egyiptomi királyságot nem tekintve, az ókorban egyetlen nép sem tudja annyira értékesíteni és kamatoztatni provinciáit, mint a római birodalom, és természeti viszonyaiknak annyira megfelelően aknázni ki. Kis-Ázsia volt legfőbb készpénzjövedelem-forrása: a szorgalmas polgárság sohasem zavara hátralékaival a császárok költségvetéseit. Syriát óriási vámjövedelem teve megbecsülhetetlenné; Egyiptomot, Afrikát a roppant kiterjedésű domíniumok és nélkülözhetetlen gabonatermést; Brittanniát, Germaniát, Moesiát, Illyriát, Pannóniát, kitűnő újoncai. Dalmatiát fája, Hispániát bányáiért; s a bányászat jövedelmeiért őrzi oly féltékenyen a birodalom Daciát is. Az Érchegységnek gazdag nemes fémerei, vasa, Torda és Marosújvár sója jelentékeny összegekkel járulhatnak évenként a kincstár jövedelmeihez. Sajnos, hogy nincsenek erre vonatkozólag számbeli adataink, - de eléggé illusztrálja fontosságukat a hatalmas védelem, melyet biztosításukra szerveztek.
Traianus háborúi után római birtoknak tekintetek ugyan egész Dacia, de tényleges birtoklásról mégis csak az Érchegység vagy helyesebben a bányavidékről vannak teljesen biztos adataink, s csakis itt kísérhetjük figyelemmel a rómaiaknak katonai intézkedéseit. Várrendszerük, vagy inkább castrumaik a Délkeleti-Felföldön szakadatlan egymásutánban helyezték el a Maros partján: Vecel-Micia; AranyPetris; Csigmó-Germizara; Gyulafehérvár-Apulum; Enyed-Brucla; az Aranyos-mellékén Torda-Potaissa; feljebb éjszakra Kolosvár-Napoca volt megerősítve; a Számos-mellékén Számos-újvár, Deés, innen tovább a folyó medre jelölte a féltett hódítás éjszaki határait, kellően biztosítva a természetes védelmi vonalat a megerősített pontok is. E castrumoknak mindegyike fontos pozíciót és közgazdasági érdeket képviselt. Központjok Apulum, itt székelvén a katonai kormány is. Katonailag biztosítva volt tehát az egész bányaipar.

E féltett és aránylag nagy terjedelmű provincia, éjszakon, keleten és nyugaton barbárok által határolva, csak délnyugaton a Sztrigy völgyén, Hátszeg vidékén és a vaskapui hágón át függött össze a birodalom délkeleti tartományaival. Rendkívül fontos volt tehát - a tartomány biztosításával egyenértékű - ez összekötő vonat fenntartása, kellő védelme. S a földrajzi okok, viszonyok, melyek egykor Sarmizegetusát a dákok fővárosává tevék, ismét érvényesítik hatásaikat.
Decebal metropolisa lett a meghódított tartomány főhelye is, mert jóformán középpontján fekszik a hatalmas útvonalnak, mely Viminacium-tól (Kostolác) a Legio VII. Claudia főhadiszállásától Tibiscumig (Zsúppá) éjszaki, innen pedig Sarmizegetusáig keletre hajolva, majd északkeleti irányban Apulumig (Gyulafehérvár) a Legio XIII. Gemina főhadiszállásáig húzódott. Hatalmas castruma a vaskapui hágót, mint a provincia védelmére szükséges hadak fölvonulási útját védte, - de védte azt a tartományon áttörő keleti ellenségekkel szemben is.

Castruma keletkezésének idejéről nincsenek határozott adataink, s inkább sejtjük, mint tudjuk, hogy a Legio V. Macedonica alapítja, - de a colomat megelőzőleg. így a helyőrségi teendőket is csapatai látják el kezdetben, de 110-ben már visszatérnek troesmisi (Iglitza) táborukba, és helyüket a XIII. Gemina foglalja el. A castrum céljának: a közvetítő-út védelmének, megfelelően lévén elhelyezve, a via Traiana mellett fekszik, ettől 18 -20 in. távolságban.

A rómaiak állandó táborainak mintája a hadjáratokban használni szokott castrumok lévén, ezeknek megfelelően építtetnek és szereltetnek föl amazok is. Sarmizegetusa állandó tábora, 1886. augusztusában Téglás Gábor, tudós barátommal tett földméréseim alapján trapéz alakú terület, melynek északi leghosszabb oldala Traianus útjával párhuzamosan haladva. 0,668 km.
Déli oldala kissé összeszorúlván csak 0,605 km., a keleti 0,530 km. a nyugati pedig 0.521 km. Tehát a Pannonia és Daciában ismert legnagyobb castrumok közé tartozik. Sáncolatai még most is a legnagyobb pontossággal konstatálhatók, - sitt, ott jelentékeny magasságúak. Alapjokat hatalmas kockakövekből rakták, melyekre a saját képi falat kövekből építik. Es a fal szolgál a földhányás magváúl, melynek átmetszetei 10-12 m. magasságúak.
E sáncolatok kifelé, különösen az éjszaki oldalon, az út mentén meredeken szállnak alá, míg a többi részeken lankásan, s emitt, mind a három vonalon (kelet, dél és nyugaton) külső, 3-4 m. mélységű, 6-7 m. széles, kétszeres és egymástól 4-5 m. távolságra fekvő futóárok sorral voltak megerősítve. A szögletek, az éjszaknyugatit kivéve, mely csak a kutatások által megerősített számítások alapján volt megállapítható, épen állnak ma is, és az éjszak-keleti Hyginus szabályainak megfelelően 60 római láb (= 16,56 m.) sugarú körszeletre 9 van lekerekítve.

A kapukat 1886 augusztusában nem volt módunkban meghatároznunk, igen csekély lévén a pénzbeli segély, melyet a Hunyadmegyei Tört, és régészeti társulat akkor rendelkezésünkre bocsátott, de aligha tévedek, ha kockáztatom a föltevést, hogy a porta praetoriát az éjszaki oldalon, a két porta principálist keleten és nyugaton, a porta decimanat pedig délen kell keresnünk.

A szögleteken tornyok emelkedtek, melyeknek alapfalai a sáncolat hajlásúhoz idomúinak. A sáncolatok ormai, behordván a szél és eső, jelenleg tompák, legtöbbször 2 -3 m. szélességű plateaut képezve. Hajdan a várfal rovátkás mellvédje emelkedett ott. Befelé a sáncolatban 2 m. széles út húzódik végig, melyen veszély idején a várat védő legénység foglal helyet. Háború idején a sáncolatokat felső fa építményekkel - pontes- hidak és tornyokkal - turres - tevék erősebbé.
A. Hirtius, Julius Caesar Bellum Gallicumának nyolcadik könyvében leírja a nagy hadvezérnek a bellovákok ellen vívott harcait, elmondja azt is, miképpen védi Caesar castrumának sáncolatait. A nagy hadvezér - beszéli a táborkari főnök - három emelet magasságú tornyokat rakatott, melyeket födött hidakkal kapcsoltak össze. E hidak előtt alacsony vesszőkből font mellvédek - loricula húzódtak. Sarmizegetusában is így történhetett.

A sánc mellett közvetlenül húzódó árokban, a földhányás oldalába lehetetlenné tevék fegyveres embereknek a fölkúszást, a külső árkot vízzel töltik meg, majd öt sorban fatörzseket ástak a földbe egész koronájukig (cippi); tovább nyolc sor farkasvermet (lilia); ezeket gondosan befödték, közepükre pedig kihegyesített karót (scrobis) illesztettek. Végül 15-20 cm. vastag, s nagy szögekkel kivert és szakállas horgokkal ellátott fatuskók (stimuli) erősíttettek a talajba. Ily védekezéssel szemben megtörhetett még a leghatalmasabb ellenség ereje is. És ha megközelíthetik a sáncokat, ott a védőknek kettős, hármas, esetleg még többszörös sora fogadja, kik lándzsáikat pilum - hasonlíthatatlan ügyességgel vetvén, ellenfeleiket harcképtelenné tehették, mielőtt eljuthattak volna a kézviadalig. Jelentékeny és fontos szerep jutott védelem közben a vetőgépeknek (tormenta), melyek a tornyokon a tornyok között húzódó hidakon, a kapuk fölött, de különösen ott, hol a sáncok folytonosságát patakmeder vagy csatorna szakítja meg, állíttattak fel. Most a castrum területén patak (az Apa satului = a falusi patak) ömlik végig, de ennek hajdan alighanem más iránya volt, mert nincsen semmi nyoma, hogy védekeztek volna rakoncátlankodásai ellen.

A római állandó táborok belsejében igen kevés szilárd épület volt. A praetorium parancsnokság, raktárak, fürdők, kórház, - s egyéb semmi. A katonák sátrakban laktak, melyeket télen barakkok pótoltak, így éltek a tisztek is, együtt a legénységgel. Sarmizegetusában hasonlóképen volt, - de emellett egy föltűnő jelenséget is találunk: a castrum területén néhány kápolna emelkedett.

E roppant terjedelmű castrum védelmére, ha elfogadjuk Cohausen ezredes teóriáját, hogy a várkerületnek minden 0,93 m. részére egy légionáriust kell számítanunk, úgy négy cohors s egy centuria (600x4 = 24004-10 = 2500) kívántatott a kellő védelemre. Es e már magában tekintélyes hadtesthez, ugyancsak Cohausen szerint, még vagy 3 tartalék, tehát újabb hatszáz vagy nyolcszáz főből álló contingens számítandó. Ekképpen 3100 vagy 3300 legionarius és auxiliarius (segédcsapatbeli) legénység tartózkodott volna állandóan Sarmizegetusában. Ez nem hihető, nem lévén valószínű, hogy a mindig takarékos római hadvezérlet ily tekintélyes csapatot, jobban hadtestet hevertetett volna a fővárosban, mely béke idejében teljesen csöndes és nyugodt. Háború idejében már másképen állottak a dolgok, - mert ekkor előtérbe lépett a castrum stratégiai fontossága. Ilyenkor a helyőrség a fentebb említett számnál jóval nagyobb lehetett, mert 62 kat. holdat fölülhaladó belterületén, Hyginus szabályai szerint, nyolc legio helyezhető el (8 m2. maximalis területet számítva fejenként.)
Világos tehát a castrum célja: olyan positiónak tekintő azt a római táborkar, mely a Daciában küzdendő háborúnak kiindulási pontja, a hadseregnek főraktára. Sarmizegetusa így hasisa volt a támadás, mint védelemnek, míg Apulum a védelemnek csak egyik centruma. Ezért béke idejében Sarmis helyőrsége minimális, a lehető legkisebb, csak annyi, hogy elláthassa a napi szolgálatot, míg Apulumé, - mindig veszélyeztetett helyen fekszik - igen jelentékeny, még teljes béke idejében is. Háborúban épen ellenkezőleg alakúlnak a viszonyok.

Apulum helyőrsége ekkor alig növekedhetett, míg Sarmizegetusáé a legnagyobb létszámra emelkedett, mert gyűlőhelye a mozgósított, a föl-vonuló hadseregnek, mert védelmezi a birodalom egyik legfőbb hadi útját, mely azonnal veszélyeztetve van, amint Apulum elesik. A markomann háborúkban ez bekövetkezett, - de a főváros megmenekült, megmenté nagy helyőrsége, s ezzel megmenekült Moesia éjszaki része is a szövetkezett barbárok dühétől.
Sarmizegetusa stratégiai fontosságát tehát mindig a háború adta meg, s nem a béke.
Békében haza vezérelték jóformán összes helyőrségét, s csak kicsi töredék maradt vissza, a mely oly kevés emléket hagyott maga után, hogy a katonaság életét, kizárólag sarmisi adatokból alig rekonstruálhatjuk. Segítségül kell vennünk Apulum monumentumait is, hogy elképzelhessük, miként éltek, miként tölték napjaikat, hosszú szolgálati idejüket a római világbirodalomnak a legritkább természeti szépségekben bővelkedő hátszegi völgybe rendelt harcosai.

Castrumunknak rendes helyőrségét 110-től Septimius Severusig (193-211.) a Legio XIII. Gemina szolgáltatta; ez időtől a Legio IV. Flavia Firma-nak is állomásozik itt egy-egy cohorsa. E Legio a birodalomnak legrégibb és legvitézebb hadtestei közé tartozik, mindig a legveszélyesebb és legtöbb fáradtsággal járó helyőrségekben helyezték el. Augustus idejében Germaniában állomásoz.
Claudius császár Pannóniába rendeli, s a vitéz katonák itt emlékkövet dedikálnak Nero kormánya alatt Fabius Fabullus legátusnak. 69-ben Vedius Aquila legatus Otho oldala mellett küzd Vitellius ellen Castoresnél s az első bedriacumi csatában, mire a győző császár Cremona leégett amphitheatrumának fölépítésére kárhoztatja a jobb sorsra érdemes légiót.

Visszatérvén Pannóniába a forradalom kitörése után odahagyják a gyűlölt Vitelliust és Vespasianusushoz csatlakoznak. A haditervet Pannonia légiói a XIII. Gemina és VII. Galbiana paetovioi (Pettau) főhadiszállásukon beszélték meg, elhatározván, T. Ampius Flavianus akarata ellenére, hogy egyesülnek a moesiai hadtestekkel és berontanak Italiába. Vezérük Antonius Primus volt, s néhány cohors az ő parancsnoksága alatt küzd legelőször Forum Alieni mellett, majd megszállják Paviátx, végül pedig az időközben megérkezett három moesiai légióval egyesülve Veronát veszik ostrom alá.
A város bevétele után az öt pannoniai és három moesiai hadtest vívja Vitellius hadai fölött Cremonánál a döntő győzelmet, mely Vespasianus kezébe juttatja a legfőbb hatalmat, bevégezhetik a rémes polgárháborút. A béke helyreálltával a XIII. legio ismét Paetovioba tér vissza.
Itt veszik császári uruk rendeletét, hogy a Duna-mellékeit háborgató barbárok megfélemlítésére Vindobonában (Bécs) foglaljanak állást. Később a sarmat-suev háborúban vesznek részt. Vindobonában Traianus trónraléptéig, illetőleg a dák háborúk kitöréséig állomásoztak. Ekkor Viminaciumba (Kasztolóc) mentek, s itt csatlakoznak az uralkodó táborához a nyugati hadseregbe osztották be, és valószínű hogy ők is ott voltak Tapae-nál, ott az összes nagyobb ütközetekben, és részesei voltak talán Sarmizegetusa bevételének is.

A köztársaság rendkívüli ereje, hódító képessége a nemzeti hadseregen alapult, melynek tagja volt minden szabad polgár, - a császárság világ birodalmáé pedig légióin s ezeknek segédcsapatain nyugodott. Augustus óta a légiók legénysége állandó, s rendesen húsz vagy még több évet szolgál minden közlegény és alsóbb rangú tiszt. Dacia meghódítása alkalmával harminc hadtesttel rendelkezik a birodalom állandó seregének magva, 180,000 embert számlált. A. légiók tíz cohorsra s hatvan centuriára egyenkint száz legénnyel - oszlottak. Hadrianus óta minden hadtesthez százhúsz lovas van beosztva. Fegyverzetük egyszerű, de a célnak minden tekintetben megfelelő és könnyű.
A római legionarius fejét sisak födi. Jellemző formája a mérsékelt hajlású, jobban domborodású fejalak, meredeken, majdnem egyenesen szálló hátsó résszel, melyhez tompa szögben csatlakozik a széles nyakvéd. Arckötői - bucculae - elfedik a fület, s végeikre van erősítve az állszorító. A hallérzék használatát a hosszan lenyúló homlokés halánték-szegély bevágása, éppen a fül fölött, teszi lehetővé. E nyílást erősen kiszögellő lapocska födi. A fejrész domborodása fölött egész a nyakvédőig kereszt alakú pánt húzódik fémből. Ha a sisakot bezárják, úgy alig látszik egyéb az arcból, mint a szemek, orr és száj.
A felűlről sújtó hadcsapást a homlokszegély, - mely a halántéknál van a sisakra erősítve - fogja föl. Menetek alkalmával a katonák födetlen fővel járnak, és sisakjokat jobb vallókról mellökre lefüggő szíjacskán hordják. Ütközetben forgókat tesznek reájuk, s ilyenkor a centurióé a legnagyobb s vörös tollakból vagy lószőrből van, hogy alárendeltjei távolról is fölismerhessék.

Testüket páncél borítja, melynek legegyszerűbb alakja bőrből készül. Ez ujjatlan, hátul gomboló, egész a comb közepéig érő kabát, mely a hónaljnál s alsó szélein rendesen ki van csipkézve. Vállfedői szintén bőrből voltak. A klasszikus írók e páncélt - kétségtelenül mert általánosan ismeretes volt, sohasem írják le részletesen, de mégis legfőbb kiegészítő része a légionáriusok teljes fegyverzetének, s hogy a harcban általánosan viselték, eléggé bizonyítják az emlékek, melyeken mindig a teljes fegyverzetűek hordják, tehát a kik sisak, kard, pajzs, pilum vagy lándzsával vannak ellátva. Épp így a lovasok is, kik mindig harcra készen állnak, ha bőrpáncéllal ábrázolnak.
A páncélnak más alakja a sodronying - lorica hamata, mely apró, egymásba öltött fémkarikákból állítják össze. Végül a sávos páncél - lorica segmentata; - így nevezek el a XVI. század tudósai. Párhuzamos, Varro szerint bőrből készült sávokból állították össze. A római katona páncélját derékon széles őv tartja szorosan.

A légionáriusnak legügyesebben forgatott fegyvere volt a kard, melynek pengéje két élű, majdnem tenyérnyi, s alól még inkább kiszélesedik. Markolatán mélyedések vannak az újjaknak. A fogantyú rendesen kemény fából készült, - de néha használtak más anyagot is, elefántcsontot, ezüstöt, aranyat stb.
A kard - gladius - hüvelye négy darabból áll: az első és hátsó lapos rész, a hüvely-száj s a hüvely végén lévő díszítés. Az elő és hátsó részt legtöbbször kemény ércburkolat vagy pedig különféleképen kivert pántocskák tartják össze. A gladius alakját a régi írók adatai s a leletek alapján teljesen rekonstruálhatjuk. Rövid vagy mérsékelt hosszaságú, széles és súlyos, csapásra mint szúrásra egyaránt alkalmas fegyver volt. Traianus oszlopának tanúsága szerint a kardkötőhöz - balteus érckapoccsal volt hozzáerősítve. Végveszélyben használták a tőrt is - pugio - mely jóformán teljesen azonos a karddal, - csak hogy rövidebb, alig fele.

A rómaiaknak legkedveltebb s legpusztítóbb hatású fegyvere a pilum, etrusk eredetű, - de már a legrégibb köztársaság idejében honoséit meg seregükben s divatban maradt egész a nyugati császárság bukásáig, majdnem eredeti alakjában, mert a reformok mindössze a vas és farészek összeillesztését érintik vagy annak hosszúságát. A fegyver főrésze a vasrúd acélosított hegyével - mely hossza, s a fanyéllel való kemény Összeköttetése miatt, ha átfúrta az ellenséges pajzsot, nem volt többé leüthető, - s lehetségessé tette, hogy a legionarius egyetlen, jól irányzott dobással két-három pajzsot is átszögezzen, - mindig változatlan marhdt.
Polybios szerint a fegyver vasa és fanyele egyforma hosszúak, - 3-3 cubiti, tehát egyik-egyik 3,308 m. A pilum vasa karcsú rudacska, szakállas heggyel, kerek vagy három élű véggel, mely a fanyélbe van eresztve s ekkor pengébe végződik, vagy pedig hengerré bővül, s ekkor a nyél van beledugva; de annyira összeerősítik mindkét esetben, hogy csak törés által választhatók szét. Polybios szerint a nehéz fegyverzetű gyalogok egy nagyobb pilumot is vittek magokkal. Ennek a szerkezete még eddig nem volt egész pontossággal megállapítható.

Őrségi szolgálaton és díszkivonulások alkalmával a lándzsát - hasta - használták. Pajzsuk sokféle volt. Livius szerint a nagy, kerek clipeust a vejii háborúban szorította ki a kisebb scutum, s azóta amaz csak jelentékenyen megkisebbedve és könnyebbítve használták. A császárság scutuma kétségtelenül a régi ίΐυρεός-ból fejlett ki, melyet a klasszikusok egész a lábfejig érő pajzsnak mondanak.
A scutum talán már Polybios idejében is homorú volt, s belső része két, összeenyvezett falapocskából állott, míg külsején borjúbőr boríték közepén pedig jelentékeny nagyságú és súlyú dudor - umbo volt. Széleit érckerettel látták el. Használták a lapos ovális pajzsot mely egyebekben teljesen megegyezik az előbbiekkel. Előfordúlnak még a hatszögűek is. Nehéz fegyverzetű gyalogság csak a scutumot viselt, ez lévén a legerősebb szerkezetű s egyedül alkalmas testudo alakításra.

A légionáriusok ruházata igen egyszerű volt: harciköpeny - sagum (voltaképen egyszerű katonaköpeny); alsó ing - tunica; nadrág - bracae, és a saru - caliga. E ruhadarabok anyaga az időjárásnak megfelelően változott. Télen még nyakravalót - forale is viseltek. Holmijokat Marius óta Marius öszvérén (mulus marianus) vitték. Ez két ágú, meglehetősen hosszú rúd, s rajta keskeny deszka, melyen egy csomóba volt elhelyezve kosár, fűrész, bárd, lisztes-zacskó, főzőedény, kenyér - gyakran egész hónapra. A tisztek: legatus, tribunus, centurio egyenruhái már sokkal fényesebbek.

A légiónak főjelvénye a sas - aquila. Galambnagyságúnak ábrázolják s arany vagy ezüstből öntötték. Ha az induló sereg előtt sas repül föl, úgy ez a legkedvezőbb ómennek tekintik, s ezért mindig kiterjesztett szárnyakkal alkalmazzák, és hosszú, oszlopfejben végződő rúdon viszik a légió élén. Karmai között néha villámcsomót tart, vagy pedig rajtok ül. Béke idejében Saturnus szentélyében őrzik, a táborban pedig leverve rúdjáról hordozható, kicsinyke szentélyben - sacellum - helyeztetett el, s szentnek tartják mint Numen Légionis isteni tiszteletben részesült. Ünnepélyes kivonulások alkalmával fényesen földi-szít ék, koszorúk s gyöngyökkel. A sasok az emlékeken mindig egyformán ábrázolják, kétségtelenül ugyanazon minták szerint készíttettek.

A sassal majdnem egy jelentőségűek a zászlók - signa. Ezek kétfélék:
1. melyeknek jellegzetes díszítései a harangok,
2. melyek állatképekkel látják el.

Utóbbiaknak nincsen taktikai jelentősége. Az előbbiek a seregnek minden megállapodása alkalmával a sasok mellé helyeztetnek, - de a meneteknél is gyakran vannak körülötte. Traianus oszlopán számos ily signum fordul elő, - ideiktatom néhánynak a leírását alulról fölfelé számlálva el a részleteket:

Pl. 32: bojt, félhold, hat korong. Keresztfa, végén szalagok, melyeken repkény levelek függenek; jobbkézfej, - koszorúba foglalva.

Pl. 46: bojt, félhold, öt korong. Keresztfa szalagokkal, ezeken repkény levelek, tojásdad pajzsocska fölfelé álló koszorúba foglalva.

Pl. 83: Két bojt, öt korong, -keresztfa nyomai, tojásdad pajzsocska, mögötte vexillum.

A korongok alakjokra nézve azonosak lévén, az egyszerű, sima, domborművekkel nem díszített phalera-kkal, katonai érdemrendekkel, kétségtelenül érdemrendek, kitüntetések ezek is, azért oly változó a számuk. A félhold technikailag e korongok alapja, s a signum díszítményi befejezése. Szimbolikus jelentősége ennek is volt, de ezt nem ismerjük többé. A nyitott kezet is kitüntető jelvénynek kell tekintenünk, s talán a hűség - a Fides szimbóluma, és valószínűleg csak azon légiók signumain szerepelt, melyek »fidelis« melléknévvel dicsekedhettek. A keresztfa fölé helyezett koszorú és vexillum jelentősége világos: azok érdemrendek, hasonlóan a pajzsocskák is. A keresztfa kis ezüst lapocskájára a légió nevét jegyezték föl.

A XIII. légió állatképes signumain oroszlán volt, s ugyancsak az állatok királya szimbolizálja hadtestünket Gallienus és Victorinus érmein is. A császárok képeivel díszített signumoknak nincsen semmi taktikai jelentősége. Végül a vexillumok említendők, melyeket egyes, kiküldött csapatok vittek magokkal, otthon hagyva signumaikat. A vexillum hosszú rúd a keresztfára erősített négyszögű szövetdarabbal, mely a legio számával volt ellátva.
A légió lovasai tizenkettenként voltak egy vexillum alá egyesítve. Sasa és császár-képes zászlója - imago - egy-egy van minden légiónak, signuina pedig hatvan, tehát minden centuriának. A zászlótartók az altisztek közé tartoznak, s fejőkön medvebőrt viselnek. Pajzsuk nincsen, egyenruhájuk egyebekben teljesen megegyezik a. légionáriusokéval.

Légiónk főparancsnokságának székhelye Gyulafehérvár - Apulum lévén, legátusai - a hadtest-parancsnokok - is ott székelnek. A legatus közvetlen alantasai a tribunosok.

A köztársaságnak nem lévén állandó hadai, tisztjei is évről évre változtak, s állásaik választás útján töltettek be. A tribunusok - katonai hierarchiánk szerint ezredeseknek nevezhetnek őket - nem a centuriók közöl választottak, hanem az előkelők soraiból, s Polybios idejében csak annyi volt megállapítva, hogy a légió huszonnégy tribunja között tizennégy olyan legyen, ki legalább öt, tíz pedig ki tíz hadjáratban vett részt, s a pún és macedón háborúkban vannak olyan tribunusok is, kik megelőzőleg a legelőkelőbb politikai állásokat, hivatalokat tölték be, így acdilisek, praetorok, sőt consulok is.
Átlag azonban mégis csak előkelő ifjakból (adolescentes nobiles) telnek ki, kik nem mint közkatonák szolgáltak, hanem mint lovasok, vagy pedig a fővezér társaiként - contubernales vagy comites imperatoris. Rangjoknak jelvénye az arany gyűrű. Egyenruhájuk fényes, páncéljok arannyal van tűzdelve, övük - cingulum - elől csinos, de szigorúan meghatározott csokorra van kötve; oldalukon tőr - pugio - vállaikon a jobboldalon fibulával összekapcsolt hosszú, majdnem földig érő kerek, fehér köpeny. Javadalmazásuk Augustus óta 25,000 sestertius évenként.

A köztársaság idejében lehetetlenség volt, a császárság alatt pedig rendkívüli szerencse, ha a polgárból lett centurio tribunus legionis-szá ment előre, - de ezzel be is végződik katonai pályafutása, míg a senator családból származott ifjú ezzel lépett a világba. A Legio XIII. Geminanak apulumi helyőrségében szolgált s fölirataik által ma is emlegetett hét tribunja közöl csak kettő a polgári származású, míg a többiek arisztokrata családokba tartoznak. Utóbbiaknak hivatalos címe vir clarissimus, s tunikájukon széles, vörös sávotot viseltek, tribuni laticlavii. Eme címet s rangot bírta Sarmizegetusában a Pollia tribusba tartozó Curtius Rufinus. Ha lovagi rangúak, úgy tribuni angusticlavii, míg a polgároknál e megkülönböztetés egészen elmarad. Eques Romanus volt Cominius Celernus, - s tribunatusa után a colonia pontifexe és quinquennalisa.

A legio magvát a hatvan első osztályú centurio képezte, akik közül többen már rendes tagjai voltak a legatus haditanácsának. Jelvényük a szőlőtőke bot (vitis), mellyel sajátkezűleg hajtják végre alárendeltjeiken a testi büntetéseket. Egyenruhájuk nem sokban különbözik a legénységétől. Sisakjokon ütközetben vörös forgót viselnek, hogy messziről fölismerhetek legyenek. Köpenyük hosszú, fehér s jobb vállukon, mint a tribunusoké fibulával van összeerősítve. Jobb kezükben hordják a vitist, baloldalon a kardjukat. Szolgálati éveik letelte után rendesen a magánéletbe vonulnak, gyakran oly gazdagon, hogy elhagyva a katonaságot lovagokká lesznek, vagy magok, vagy gyermekid k.
Ha azonban nem tetszik nekik a polgári élet nyugalma, úgy tovább is légiójuknál maradva különféleképpen alkalmaznak, - elsősorban mint tábori praefectusok: praefecti castrorum - térparancsnokok, s mint ilyenek a castrum felügyeletével és az összes készletek rendben tartásával voltak megbízva.
A XIII. légiónak három praefectus castrorumát említik az apulumi feliratok s közülük Sextus Vibius Gallus késő öregségében Lesbos szigetére vonult élvezni a csöndes jólétet. Sarmizegetusai felirataink a következő, - az inscriptio keltekor még tényleges szolgálatban volt centuriók neveit tartják fönn: a XIII. Geminában: C. Javolenus Modestus Siscius Valerius, P. Aelius Septimius C. Julius Macer: a Légió IIII. Flavia Firma-ban a Stellatina tri búsból származó Sextus Pilonius Modestus-ét.

A besorozott vagy önként belépett közembereknek a szolgálati évek száma nem ad jogosultságot magasabb tiszti rangokra, ők, a militia equestrissel szemben, a militia caligati-hoz tartoznak. A polgári származású katona előmenetele tehát nagyon csekély, de azért a méltányos és emberismerő parancsnoknak száz módja volt a kiváló embereket hivatásuknak megfelelően alkalmazni s tetteikért jutalmazni. Az altiszti állások és megkülönböztetések nagy száma ezt eléggé bizonyítja.
A jóravaló katona legközönségesebb jutalmazása, hogy felmentik a terhes napi szolgálat alól, nagyobb zsoldot kapott. Az összes munera militiae-t teljesítő közlegény a ki őrt áll, sáncot ás és épít stb.: a munifex, míg a nehéz napi munka alól részben vagy egészben fölmentettek - immunisnak neveztetnek. A nagyobb zsold magasabb ranggal jár, e kedvezményesek a hierarchiában, mint duplarius, duplicarius és sesquiplicarius névvel szerepelnek. E kitüntetéseket föl-tétlenül megkapja a katona, ha tovább szolgál a törvényes időnél - emeritus - vagy pedig ha alkalom adtával ismét belép a hadseregbe - evocatus.

Az altisztek sorozatát az optio kezdi, ki a gyalogságnál a centurio, a lovasságnál a decurio helyettese, ha ezeket betegség vagy bármiféle baj akadályozná kötelezettségeik teljesítésében. Régebben accensus-nak hívták. Az optio nevet az optare szóból származtatják, mivel a centurio vagy decurio kívánsága és választása szerint rendeltettek közvetlen feljebbvalóik mellé. A tesserarius a vezér által kiadott jelszót s parancsot, tessera, viszi meg késő este a katonák sátraiba. A signiferek s vexillariusok, - kik a légióból kiválasztott és kiküldött csapat zászlótartói voltak, már valamivel magasabb rangot foglalnak el a katonai fokozatban.

A főtisztek adjutánsai a corniculariusok, kik nevüket hivataluk jelvényétől, - sisakjok forgójától - corniculum vették. Corniculariusa van minden önálló csapat-parancsnoknak; a köztársaság idejében a parancsnokságot teljesítő tribunusnak, a császárság korában pedig a legátus legionis, a praefectus castrorum s a parancsnokló tribunus mellé van egy-egy beosztva.

Commentarienses vagy a commentariis, minden légióban kettő van, s ezenkívül a tartományi helytartó, a praefectus praetorio és praefectus vigilum mellett. A speculatorok - a kémszemléket végzik - már a polgárháborúk idejében rendszeresítették, hivatalukat fenntartja a császárság is, tízet-tízet osztva be minden légióba. Futári teendőket is teljesítőnek, - de gyakran a kivégezéseket is rájuk bízzák. A praetorianusok cohorsaiban többen voltak, s a harcba induló császárt mint külön szervezetű, testőrséget teljesítő csapat követék. A küldöncöket singularis-nak nevezték.

Strator, lovászmester, csak a császárt, a császári legátust, a praefectus praetoriot s a procurator rangú helytartót illette meg. Rendesen centuriók vagy decuriók voltak. Az újoncokat a doctor cohortis, campidoctor cohortis, és exercitator gyakorolták be. A Leg. IIII. Flavia Firma singularisainak egyik exercitator a Sarmizegetusában M. Cae. Ventius centurio volt.

A secutor tribuni - csak apulumi feliraton említik; - az adiutor tribuni nem fordul elő.

Végül a nagyszámú beneficiarius. Beneficiarius voltaképen minden altiszt, ki egy feljebbvalója jóakaratának köszönheti előmozdítását. A második polgárháborúban Pompeius-nak 2000 evocatusa volt, kik előbb mindannyian beneficiariusai lévén, bálából fogtak mellette fegyvert. A császári seregben minden főtisztnek rangjához illő számmal van beneficiariusa, kiket tekintet nélkül az előmeneteli sorrendre, a legkülönfélébb munkakörben alkalmaz. Ily beneficiarius volt L. Valerius - Rufus míg később városi tanácsos.

Az irodai személyzet hierarchiájában első helyen a librariusok említtetnek és könyvvezetői teendőket teljesítenek. Ilyen volt, librarius a rationibus C. Julius Sabinus, a XIII. légiónak írástudó közlegénye.

Hasonló tisztet teljesítenek a notarii, exceptores, codicillarii, ab indicibus, az iktatók - tabularii, és capsarii, a pénztári tisztviselők, a praetorianus és városi cohorsokban a curator fisci, a légiókban az actuarius vagy ab actis - a számtartó, a pénztárnok - arcarius, s alantasa a fizető mester - dispensator. E két utóbbi rabszolga, -tehát nem katonák. E tisztviselők kezelik a légiók bevételeit, kiadásait, köz-vagyonát s a végrendelet nélkül elhalt katonák hagyatékát.

Élelmezési és raktári tisztviselők a horrearius, a szarvasmarhákat beszerző és gondozó pequarius, a lanii, a fegyverraktár őre - armorum custos, a fegyverkovácsok - conductores armamentarii stb. Ide tartoznak még a katonai épületek őrei - aedis custos, a fürdősök stb.

A katonai törvényszék tisztviselői a hadbíró - quaestionarius vagy a quaestionibus, s a börtönőr - carcerarius.

Hivatalos áldozatoknál a haruspex és victimarius segédkeznek.

Trombitás és kürtös háromféle volt a légióban: tubicen, cornicen, bucinator. A tubicenek adtak jelt a támadás és visszavonulásra, a cornicenek az indulásra, a bucinatorok váltak föl az Őrségeket, fútták a takaródét, - classicum stb.

A rendes állandó helyőrségekben táborozó csapatoknak sok szakképzett és állandó technikusra lévén szüksége, a légiókhoz számos építész - architectus, vízmérnök librator, kútmester aquilex, alagcsövező canaliclarius, rézöntő aerarius, kovács - ferrarius, kőfaragó - lapidarius, cserepező - scandularius, mészégető, favágó, szenelő stb. volt beosztva. Ezeken kívül ácsok, vas és rézöntők, bodnárok, tímárok, gabona-mérők mensores, földmérők - metatores, fecskendősök - sifonarii és aquarii egész raja.

A köztársasági Róma katonai közegészségügye még rendkívül fejletlen, az ütközetben megsebesülteket társaik ápolják, úgy a hogy tudják, s ezért többen haltak el a harc után mint annak hevében. A császárság már erre is nagyobb gondot fordít. A legio orvosa, egész orvosi testületnek a feje, s külön sebésze van minden önálló csapattestnek, és ezek mindannyian immunisok vagy duplariusok, akik háború idejében a tribunusnak, békében pedig a praefectus castrorum-nak voltak alárendelve. A beteg és sebesült katonák bajuk minőségéhez képest sátraikban vagy a kórházban – valetudinarium-ban ápoltattak az arra rendelt egyének által, az orvosok közvetlen felügyelete alatt. A legio orvosok rendes katonáknak tekintetvén római polgárok voltak, míg a segéd-csapatokéi szabadosok vagy peregrinusok.

Az általános katonakötelezettség elve, illetőleg törvénye a késői császárság idejében is érvényesnek tekinthetik ugyan, de csak a legritkább esetekben érvényesítették. Augustus felmenti egész Itáliát a legionarius katonaállítás terhe alól, a provinciákban pedig a kötelezettség helyét szerződéses viszony foglalja el, melyet örömmel fogadott a vagyontalan néposztályok fegyverfogható része, mert a meglehetősen javadalmazott szolgálat betöltése után majdnem kényelmes, holtig tartó állást biztosított magának. Egészen új légiók már nem igen szereztetvén, elég volt az évenkénti kiegészítés, s ez önkéntesek voluntarii, vagy sorozottak inquisiti által történt. De a sorozás alól Traianus óta kimenekülhetett az újonc, ha helyettest állított.
A praetorianusok és városi cohorsok Septimius Severusig itáliaiakból teltek ki, de az ő korától fogva kiérdeműit légionáriusokból egészíttettek ki. A légionáriusokat a provinciákból újoncozták s csak a rabszolgákat nem fogadták be közéjok. Így a XIII. legio legénysége egy idő múlva egészen daciai lett, mert helyőrségének területén assentálták. Az újoncozást császári biztosok - dilectatores, végezték, s minél kevesebb teljes jogú és jómódú polgárfiú volt hajlandó a zászló alá esküdni, annál inkább megválogatták az újoncokat.
A szolgálat alól azonban fölmenthető bárki: testi gyöngeség miatt (vacatio causaria), ha betöltő ötvenedik évét, s ki tudta mutatni, hogy húsz évet szolgált, mint gyalog, - vagy tízet mint lovas - iusta, emerita stipendia, ha nyilvános hivatalban volt vagy papi tisztet viselt, végül jutalomképen. A kibúvást azonban szigorúan büntetik, gyakran a capitis deminutio maxima-val, tehát a polgárjogok elvesztése, vagyonelkobzás, börtön, testi büntetés, sőt halállal is.

A besorozottakat begyakorolták, kaptak zsoldot is, de rendes katonáknak csak a légiókba való beosztásuk után tekintettek. Az újoncok begyakorlása Vegetius szerint nagy menetekkel - ambulatio, kezdődött, s megtanítok vívni, ugrani és úszni is őket. Erre nehéz fapajzsot kaptak és fütyköst, és 1,7 m. magas, az ellenséget ábrázoló fatönkön sajátítok el a támadásban való ügyességet.
Tartottak rendszeres hadgyakorlatokat is nagy súlyt fektetnek a katonai kiképzésre, mert csak ama államot tárták erősnek, melynek sok képzett és gyakorlott katonája van. És ezért a római hadügy legkiválóbbjai, nem a hadsereg nagy számát, hanem teljes kiképzését tárták legszükségesebbnek, hogy seregük alkalmas legyen a tábori szolgálat minden ágára, harcra kész, gyakorlott a menetek mint teherhordásban, s érezze mindig teljes biztosságát és győzhetetlenségét.

Letelvén a hosszú húsz évi szolgálati idő, a becsülettel kiérdemült katonák honesta missiót kapva elbocsáttattak, ha nem tárták jobbnak továbbra is megmaradni a hadsereg kötelékében mint az számtalanszor történik. Ilyen honesta missióról két apulumi felirat emlékezik meg: 160-ban Julius Bassus legatus pro praetore bocsátja el a Leg. XIII, Geminának Pontianus és Atilianus consulok idejében. 135-ben újoncozott veteránjait.
191-ben pedig Apronianus és Bradua consulok alatt Manilius Fuscus legatus Augusti szabadítja fel a 166-ban Pudens és Polis consulok évében sorozott legénységet a további kötelezettség alól. A törvényszabta húsz évnél tehát mindnyájan tovább szolgáltak. Néha előbb is megkapták az elbocsáttatást - leginkább egészségi okokból - missio causaria, - vagy a legatus kegyéből - missio gratiosa. A szolgálati szabályok ellen vétőket missio ignominiosa-val büntetik.

Az altisztek és legénység kedvezményei a commoda, praemia és dona. Commoda szóval nevezték a zsákmányt, a meghódított országok-ban szerzett területeket, az állami zsoldot, ruhát, házat és telket a provinciákban, a különféle szabadalmakat: így a katonajószágot, míg tulajdonosa táborban van, nem szabad eladni. A hagyatékokat (testamenta), dona -ajándékokat, s az előléptetést.
Praemiumok a pénzajándékok, az idegeneknek római joggal való fölruházása, az arany gyűrű viselhetése (ius anulorum, dignitas equestris. Prémiumokat osztottak az imperatorok s az önálló hatáskörrel felruházott legátusok. Dona-k voltak a nemes fémből készült érdemrendek - ruhák, fegyverek, koronák, zászlók stb.

A hadvezérek kitüntetései az imperator cím, a suplicatio, nyilvános hálaáldozat, az ovatio, midőn a győző toga praetextá-ban, fején myrtus koszorúval gyalog vagy lóháton vonult be a városba; a triumphus, midőn hímzett tógában - toga picta, a senatus és hatóságok kíséretében ment a Capitoliumba, hol koszorúját Jupiter ölébe tévé.

A fegyelem rendkívül szigorú lévén, sokfélék voltak a büntetések is, ilyenek a táborból való kiűzetés - exauctoratio, a tizedelés decimatio, az agyonkövezés - fustuarium; a félzsoldra, félélelemre szorítás, a kettősen számított hadi évek elvesztése stb.

Septimius Severus a markomannok s későbbi betörések tapasztalatain okulva Moesiából Daciába helyezi át a Legio V. Macedonicat, és ez időtől Potaissa - Torda főhadiszállással a tartománynak a Marostól éjszakra fekvő területei eme hadtestre bízatnak, a déli rész helyőrségeit pedig továbbra is a Leg. XIII. Gemina szolgáltatja, de a délnyugati részen a mai Krassó-Szörény, Temes és Torontái megyékben állomásozott IIII. Flavia Firma-val közösen. Ennek harmadik cohorsa teljes biztonsággal konstatálható Sarmizegetusában.

Az első és második századbeli legionarius még nem igen mondhatná el, hogy gyöngy élet a katonaélet, mert becsülettel rá kell-e szolgálnia kenyerére, mint zsoldjára. A minden tizedik napon ismétlődő gyakorlatokon kívül ők végzik a középítkezéseket, készítik a kemény, itt-ott még most is teljes épségben fennmaradt hadi utakat, szárítgatták a közlekedést akadályozó mocsarakat, melyek akkor a folyókban gazdag Felföldünkön, midőn mindent erdő borított még, s ennek következtében az égalj hűvösebb és nedvesebb volt, bővében lehettek; hidakat vertek, és mindezekhez önmagok állítják elő bányáinkból a követ, mint Aranyon Petris, Bukován a Bisztra völgyében, és magok égetek a téglát, mely építészeinket mindig irigységgel tölti el.
Téglavetőik roppant üzemmel dolgozhattak, mert Hátszeg vidéke el van árasztva a LEG. XIII. GEM. bélyeget viselő téglák mindenféle fajával. A dévai múzeumban legalább harminc species van összegyűjtve. Es e nehéz munka mellett alkalom adtával még kédélyeskedni is tudnak ez edzett emberek. Egyikük teljes fegyverzetű légionáriust karcol a még lágy anyagba, és oda jegyzi nevét is, míg a másik kétszer írja fel az egész abc-ét egészen korrekt betűkkel.

A munka mindig altisztek felügyelete mellett folyt, s ezek minden egyes darabra ráütteték a nevük kezdő betűjével vagy első szótagjával ellátott bélyeget. Es e bélyegek gyakran igen fontos fölvilágosításokat adnak. Leihelyeik alapján konstatálható a legio taktikai felosztása, elhelyezése, s ekkor bámulattal kell adóznunk a római táborkar zsenialitásának, rendkívüli helyismeretének, mert mindig oly pontot s pontokat választanak, melyek fontos és nagy érdekeket védelmeztek. Érdekes lenne most is foglalkoznom a sarmizegetusaiak kétségkívül igen kedvelt házi ezredének szétosztásával, elhelyezésével, - de nincsen kellő terem hozzá.
A széthelyezés mindig kisebb-nagyobb castrumokban, őrházakban történt. Amazokban élénk és víg élet is folyhatott, s apránkint kényelemről, sőt fényűzési cikkekről is gondoskodtak, mint azt Torma Károly, Dacia legkiválóbb ismerőjének, Kosván, a castrum területén rendkívüli gonddal és szakértelemmel folytatott ásatásai bizonyítják. Annál unalmasabban telhetett az idő az őrházakban, melyekben 4-4, legföljebb 8-8 ember volt elhelyezve. Nyáron még csak szerezhettek némi mulatságot, de télen át az élelemszállítókon s ellenőrző közegeken kívül csak farkasok és medvék zavarhatják csöndes, majdnem síri nyugalmukat. Ezek megváltóként üdvözölhetek az áthelyezési parancsot.

Kr. sz, u. 132-133-ban Cn. Papirianus Aelianus legatus pro praetore a ΧΙΠ. légióval készítteti a sarmizegetusai vízvezetéket. Ugyanez történik Apulum-ban a több órányira fekvő Sárdról 158-ban; 161-ben, ugyancsak Apulumban, nagy raktár épületet fejeznek be. A szükséges vasat saját bányáikból szerzik, miképp azt önmagok beszélik 138-167 között Numini et Virtutibus Terrae Daciae et Geni Loci dedicatióval ellátott feliratukban.


Forrás: Király Pál: Ulpia Traiana Augusta Colonia Dacia Sarmizegetusa Metropolis Dacia