logo

VI December AD

Római helyőrség Szentendrén

A dunai limes végső megszervezésével egy időben, a II. század első éveiben Szentendrén is felépült a rómaiak katonai tábora, mely az Ulcisia castra nevet kapta. A név az illyr farkas jelentésű-szóból származik, így a tábor teljes neve magyarul ,,farkastábor-t jelenthetett. A tábor eredetileg földből és fából épült ún. palánktábor volt, mely fával erősített földsáncból és az azt körülvevő árokrendszerből (fossa) állt. A földsánc belsejében helyezkedtek el a fából és vályogból emelt különböző rendeltetésű épületek. Erről a korai palánktáborról, mely a Bükkös-patak déli oldalán húzódó dombháton a Paprika bíró utca és a Dunakanyar körút volt Római sánc utca között helyezkedett el, ásatási adataink nincsenek. Mindöszsze az innen ismert korai leletek alapján következtethetünk meglétére.
Ugyancsak ismeretlen, illetve bizonytalan a tábor legkorábbi megszálló helyőrsége, a feltételezések szerint valamelyik cohors I Thracum (a trákok 1. számú gyalogos csapata) állomásozhatott ekkor Szentendrén. A cohors néhány tetőfedésre használt, bélyegzett téglája a legkorábbi periódusból való.

Ugyanebben az időben - 103 és 106 között - az eddig egységes Pan-nonia provinciát kétfelé osztották -Pannonia superior (Felső-Pannonia) és Pannonia inferior (Alsó-Pannonia) tartományokra. Szentendre Pannonia inferiorhoz tartozott, melynek székhelye Aquincum volt.

A két tartomány határa vidékünkön húzódott: Ulcisia castra helyőrségét Pannonia inferior hadrendjéhez sorolták, a dunabogdányi tábor (Cirpi) viszont már Pannonia superiorhoz került. A két tartományt elválasztó vonal nagyjából az azalus és az eraviscus törzs szállásterületének a határával esett egybe.
Az itt állomásozó katonaság közvetítésével megkezdődött és meggyorsult az idegennek számító, ún. peregrinus! jogállású helyi lakosság elrómaiasodása, asszimilálódása. Ez a folyamat legjobban a helyi őslakosság nagyszámú sírkövein figyelhető meg. A II. század második felére a lakosság jelentős része már elrómaiasodott, s ezt a fejlődést szakította meg a 160-as évektől a nagy szarmata-markomann háború.
A barbárok betörései katasztrofális pusztulással jártak, a települések, táborok leégtek, elpusztultak, a lakosság is súlyos veszteségeket szenvedett. A császár, Marcus Aurelius (161-180.) személyesen vezette a rómaiak büntető expedícióit. A hadjáratok idején fogalmazta meg görög nyelven híressé vált filozófiai munkáját, az Elmélkedéseket, I. könyvének utolsó mondata így hangzik:

írtam a quadok földjén, a Garam mentén.

Pannonia körzetében véres harcok dúltak, s Marcus Aurelius Sarmatia és Marcomannia néven két új provinciát kívánt szervezni az Alföldön és a Felvidéken. Ugyanekkor, 175-ben Szentendre későbbi történetét meghatározó jelentőségű események zajlottak a távoli Syria provinciában. Nézzük, mit ír erről a római történetíró a Historia Augusta című gyűjteményes munkában:

,,Markomann és szarmata provinciát akart szervezni [t.i. Marcus Aurelius], és szándékát meg is valósította volna, ha Avidius Cassius nem lázad fel ellene éppen akkor a birodalom keleti részén. Avidius Cassius császárrá kiáltatta ki magát. A császár a szarmata meg a markomann háború hadszíntereit otthagyva Cassius ellen vonult. Rómában pánik tört ki, mivel a lakosság attól tartott, hogy Cassius Antoninus [Marcus Aurelius] távolléte alatt behatol a fővárosba. De Cassiust hamarosan megölték és fejét elvitték Antoninusnak. Marcus megtiltotta a senatusnak, hogy súlyos büntetést mérjenek azokra, akik részt vettek az összeesküvésben. Az elhurcoltakat, a deportáltakat visszahívatta és csupán néhány centuriót büntetett halállal. A Cassiushoz pártolt városoknak megbocsátott.”
(Historia Augusta. Marcus Antoninus 25. Terényi István fordítása.)

Mire a császár Szíriába érkezett, az Avidius Cassius-féle lázadást elfojtották. A Historia Augusta kissé idillikus leírása ellenére Marcus Aurelius természetesen gondoskodott arról, hogy a fellázadt, s ezért kevésbé meg-bízható katonaság egy részét eltávolítsa a felkelés fészkéből. A pannonjai hadszíntéren egyébként is szükség volt katonai utánpótlásra, és a tervezett új provinciák megszállására mely mint tudjuk nem következett be két új, 1000-1000 gyalogos katonából álló cohorsot szervezett a lázadókból. Mindkét alakulatot az aquincumi légióstábor közelébe, a szentendrei és a dunaújvárosi (Intercisa) táborokba vezényelte. A két csapat legkésőbb 176-ban érkezhetett új állomáshelyére. A szentendrei táborhelyőrsége ettől kezdve a cohors I milliaria Aurelia Antonina Surorum sagittariorum (a szírek 1. számú, Aurelia Antonina nevű gyalogos íjász ezrede) lett.

A két szír íjász alakulat Pannóniába vezénylését az az igény is indokolta, hogy a velük szemben lakó, ugyancsak íjász, lovas szarmaták ellensúlyozására hasonló fegyverzetű alakulatok álljanak rendelkezésre, méghozzá a főváros, Aquincum két szárnyán, északon és délen.

A szentendrei szír cohors legkorábbi eddig ismert emléke a leányfalui késő római őrtorony falába építőanyagként másodlagosan befalazott emléktábla, melyet a csapattest alapításának 20. évfordulójára, 195. júniusjúlius havában Septimius Severus császár (193-211.) tiszteletére emelt Ulcisia castra táborának helyőrsége. A feliratos tábla érdekessége egyébként, hogy az egész birodalom emlékei között itt szerepel legkorábban Caesarként a későbbi Caracalla császár neve. E felirat másik érdekessége, hogy amikor a szentendrei cohorsot újjá szervezték, a táblán feltüntetett nevét is átjavították. Ettől kezdve kb. a 2-3. század fordulójától - a csapat hivatalos neve így hangzott: cohors I milliana nova Severiana Surorum sagittariorum equitata civium Romanorum (a szírek 1. számú, római polgárokból szervezett új lovas íjász Severiana ezrede). A csapattest a nevében szereplő új alapító jelzőt, a Severianát Septimius Severus császártól kapta.


Forrás: Soproni Sándor: Szentendre a római korban (Szentendrei füzetek II-III)