logo

XXVII September AD

Az őslakosok

A római hódítás korában a Dunántúl területén különböző kelta és illyr törzsek éltek. A Dunakanyar vidékén két törzsről tudunk: az illyr eredetű azalusokról és a kelta eraviscusokról. A két törzs között a határ a mai Visegrád vonalától húzódott a Pilis-és Vértes-hegységen keresztül a Balaton felé. Pilismarót az azalusok, Dunabogdány az eraviscusok szállásterületéhez tartozott. Ez utóbbi törzsnek, mely egyúttal Szentendre őslakosságát is alkotta, központja a budapesti Gellérthegyen volt. Az eraviscusoknak két telephelye is ismeretes Szentendréről.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén feltárt római villaépület egy korábbi őslakos telepre épült: a falak alatt eraviscus lakógödröket tártak fel. A másik telephelyük a Betonelemgyár területén helyezkedett el, ahol az 1950-es években az i. sz. I. századból származó lakó és hulladékgödrök kerültek elő a Duna-part közelében. Itteni településük elég jelentős lehetett, amit a szép számban talált és az I. század végéről, a II. század első feléből származó, már római mintára készült sírköveik is igazolnak. A hódítást követő időkből származó sírkövek egyúttal azt is bizonyítják, hogy az eraviscus település lakói nem pusztultak ki, hanem lakóhelyükön maradva tovább éltek a római uralom alatt is.

A Duna túlsó partján, a „pesti” oldalon különbözője nem igázott bar-bár népek laktak. A rómaiak megjelenésekor a kelta, tőlük keletre pedig a cotinusok éltek. I. sz. 50 körül, vagy esetleg még előbb, az Alföld területére iráni eredetű lovasnép, a szarmata-jazigok telepedtek le, míg a hegyvidéken és a Dunától északra eső részen a század közepén germán törzsek szorították ki a keltákat. A Duna-könyök vidékét a meglehetősen harcias quad törzs, a tőlük nyugatra eső részt az ugyancsak harcias markomannok törzse szállta meg. Ezek a meg nem hódított barbár népek a négy évszázados római uralom idején számos támadást hajtottak végre a „gazdag” római provincia ellen.



Forrás: Soproni Sándor: Szentendre a római korban (Szentendrei füzetek II-III)