logo

XXIII September AD

A római hódítás.

A rómaiak figyelme viszonylag későn fordult a Közép-Duna vidéke felé. Bár Itália és a Balkán közötti szárazföldi összeköttetés biztosítására már az i. e. II. század közepén harcok folytak a rómaiak és a helyi pannon törzsek között, erre véglegesen csak Octavianus - a későbbi Augustus császár - i. e. 35-ben vezetett hadjárata nyomán került sor. Ekkor foglalták el a Száva menti út kulcsfontosságú települését, Sisciát (Sisak, Sziszek).
A Szávától északra a Dunáig terjedő terület meghódítása elsősorban katonapolitikai, hadászati és kereskedelmi célokat szolgált. Míg ugyanis a szomszédos Noricum (a mai Ausztria területén) vas és ezüstbányái vagy a később meghódított Dacia provincia (Erdély területén) arany és sóbányái vonzották a hódítókat, addig a Dráva-Száva köze, majd i. e. 11-ben az egész Dunántúl katonai megszállása, ellenőrzése természeti kincsek híján inkább stratégiai jelentőségű hadműveletnek tekinthető.
Az újonnan meghódított területből Illyricum néven szerveztek új tartományt, melyhez ekkor még a későbbi Dalmatia provincia is hozzátartozott. Büszkén hirdethette tehát Augustus császár híres politikai végrendeletében:

„A pannonok népét, amelyet principátusom előtt római hadsereg meg sem közelített, miután legyőzte őket Tiberius, aki akkor mostohafiam és hadvezérem volt, a római nép uralma alá vetettem, és kiterjesztettem Illyricum határát a Duna folyam partjáig.”
(Monumentum Ancyranum 30.)

A hódítás, melynek révén a Duna folyam lett a birodalom északi határa, teljes hosszúságban biztosította a Ny-K-i összekötő vízi utat. A Duna, mint természetes határ - egyúttal jogilag is konkrétan meghatározható - a római birodalmat a barbaricumtól elválasztó vonalat is jelentette.
A római hódítás - különösen a déli területeken - komoly ellenállásba ütközött. A Dráva-Száva közén élő törzsek hősiesen harcoltak a betolakodók ellen. Erre utal a másfél évtizeddel később, i. sz. 6-8 között kitört nagy pannon-dalmata lázadás is, melyet végül Tiberius fojtott vérbe.
A Dunántúlon, s így a Dunakanyar vidékén is a hódítás békésebb körülmények között ment végbe. Az újonnan megszállt terület pacifikációja az I. század közepére gyakorlatilag befejeződött és nem sokkal később, Vespasianus császár uralkodása alatt (69-79.) Pannonia néven a birodalom önálló provinciája lett. A tartomány a mai Dunántúl területén kívül magába foglalta a Dráva-Száva közét, a Szávától délre eső keskenyebb sávot, Szlovénia egy részét és Ausztria keleti felét. 

A római hódítással a Dunántúl az ókor egyik leghatalmasabb birodalmának részévé vált. A megszállás egyúttal a római kultúra és civilizáció elterjedésével is járt. Jellemzői: a városi települések kialakulása, a kőépítkezés elterjedése, közművesítés - vízvezeték, csatornahálózat -, úthálózat kiépítése, az írásbeliség meghonosodása, a pénzgazdálkodás általánossá válása, a közigazgatás, az állam apparátus megszervezése, hogy csak néhányat említsünk a fontosabb vívmányok közül.


Forrás: Soproni Sándor: Szentendre a római korban (Szentendrei füzetek II-III.