logo

XXVII Novembris AD

Vallási közösségek és társadalom

Szentendre sokistenhívő pogány vallási életéről, a rómaiak isteneiről első-sorban a fogadalmi oltárkövek feliratai nyújtanak tájékoztatást. Az ugyancsak pogány őslakosság istenségeit alig ismerjük, ezek a jelek szerint gyorsan azonosultak a római hódítók hasonló isteneivel. Az egyetlen, a kelta őslakossághoz köthető vallási emlék jóval későbbről, pontosan 241. június 1-jéről származik, amikor lul(ius) Victor, a szír cohors zászlóvivő lovaskatonája Eponúnak, az ősi kelta lovasistenségnek szentelte oltárkövét (RIU 869).
A helyi lakosság hitvilágára, túlvilági elképzeléseire a kocsi temetkezések és a túlvilág! utazást jelképező kocsijelenetes eraviscus sírkövek utalnak. A valódi kocsitemetkezés, melyet csak a törzs legelőkelőbb tagjai engedhettek meg maguknak, Szentendréről nem, de az Aquincum környéki eraviscus településekről - például Budakeszi, Zsámbék - már ismert. Kocsiábrázolásos sírköveink (pl. RIU 893, 901,911,925, 928) kivétel nélkül az itteni eraviscus lakosság emlékei közé sorolhatók.

Szentendrén katonai településről lévén szó elsősorban a hivatalos állami kultuszok, istenségek emlékei kerülnek elő leggyakrabban. A már életükben istenként tisztelt császárok üdvéért állított emlékek kivétel nélkül a település fénykorából, a Severusok idejéből származnak. Septimius Severus és a fiai üdvéért emelt nagyméretű, de csak töredékesen reánk maradt oltárkő (RIU 864) a császár 202. évi látogatásával állhat kapcsolatban. Egy ugyancsak töredékesen, a leányfalui őrtoronyból építőanyagként előkerült oltárkövet (RIU 842) Caracalla császár üdvére állítottak, feltehetően a 213-214. évi események, a császár pannoniai látogatása alkalmával.
A két legdíszesebb emlékművet, mely a táborszentélyt díszíthette, Alexander Severus és felesége, Iulia Mamaea tiszteletére 230-ban a szír cohors emelte (RIU 867-868). Ugyancsak a Severusok tiszteletére állíthattak egy kis töredékesen megmaradt oltárkövet, mely a plébániatemplomba volt beépítve (RIU 866). lul(ius) Vale(n)s Iupiternek és két császárnak szentelt oltárköve bizonyára a két, közösen uralkodó császár, Septimius Severus és Caracalla nevéhez köthető (RIU 872).
A Leányfalura került, de eredetileg Szentendréről származó töredékesen megmaradt oltárkövet (RIU 841) a győzedelmes Mars istennek és a két császárnak az üdvére emelték. Mint említettük, a nagyobb településeken az Augustalisok feladata volt a császárkultusz ápolása. Ilyen Augustalis volt Aquincumban T(itus) Fl(avius) Felicio, akinek sírtáblája Szentendrén került elő (RIU 904). A császárkultusz helyszíne a táborszentély, ahol a császár képmását, szobrát őrizték.

A különböző pogány istenségek közül a táborvallás középpontjában Iupiternek, az ég, a mindenség urának, a legfőbb római istenségnek a tisztelete állt, aki egyúttal a birodalmi gondolatot képviselte, személyesítette meg. A tiszteletére emelt oltárköveket kivétel nélkül katonák állították (RIU 872, 874, 875, 876, 877), mindössze az egyik feliraton (RIU 873) nem tüntették fel az állító, Ulpius Victor foglalkozását. Sep(timius) Bauleus fogadalmi feliratán (RIU 875) Iupiter mellett a többi istent és istennőt is megemlítik, míg két feliraton a főistenség, Iupiter mellett felesége, Iuno „királynő” szerepel még mint a capitoliumi triász második tagja (RIU 876, 877). Eddig még nem ismerünk emléket Szentendréről, amelyen a római „szentháromság” harmadik tagja, Minerva neve is megjelenne.
A tábor parancsnoka a görög mitológia istenné vált hősének, Hercules Augustusiak, a „fenséges Herkulesnek” szentelte díszes fogadalmi oltárkövét (RIU 871,9. kép). Érdemes megjegyezni, hogy Aquincumban is a legtöbb, Herkulesnek szentelt felirat a parancsnokoktól származik. Hasonlóan a katonasághoz köthető a háború, a harc istene, a győzedelmes Mars tiszteletére és a császárok üdvére állított, előbb már említett leányfalui oltárkő is (RIU 841).
A többi isten közül Mercuriust, a kereskedők istenét kell megemlítenünk: két aquincumi tanácstag készíttetett egy feliratos kőhasábot, mely egy kisebb templom vagy szentély bejáratát díszíthette (RIU 878). A Magyar Nemzeti Múzeum egy kisbronza, mely a szerelem istennőjét, Venust ábrázolja, egy kis háziszentély, lararium dísze lehetett. A szobrocska arról is tanúskodik, hogy a római istenvilág többi tagját is kellő tiszteletben részesítették Szentendrén.

A szír cohors szentendrei táborhelyén természetesen a keleti kultuszok, vallások tisztelete is elterjedt. Közülük elsősorban Mithrast, a perzsák legyőzhetetlen napistenét kell megemlítenünk, akinek kultusza Pannóniában - éppen a jelentős számú orientális elem jelenléte következtében - igen népszerű volt. A késő római temető 75. számú sírjából másodlagos felhasználásban nemrég előkerült Mithras-dombormű a kultusz szentendrei szentélyét, egy Mithraeumot díszített.
A művészi kivitelezésű dombormű a mítosznak azt a jelenetét örökítette meg, amikor a világosságot jelképező Mithras ledöfi a sötétséget képviselő bikát, melynek kiömlő vére megtermékenyíti a földet, s ezzel létrehozza az élővilágot. Sajnos, a dombormű kissé töredékesen maradt reánk, Mithras szokásos kísérői közül Luna, a holdistenség és alatta Cautes alakja - Mithras állandó kísérője - látható pajzzsal, valamint a kígyó, skorpió és kutya. Ugyancsak a keleti kultuszok között kell megemlítenünk a phrygiai sapkás Attis, a pásztorfiú tiszteletét, akinek egész alakos ábrázolását egy díszes sírépítmény részlete, egy aedicula fal őrizte meg számunkra.

A keleti misztériumvallásokkal egy időben a korai kereszténység elterjedésével is találkozunk Szentendrén. Az új hit követői már valószínűleg a III. században megjelentek Ulcisia castra településén. Ebből a szempontból nem érdektelen felfigyelnünk a már említett ancyrai (Ankara) családra: M(arcus) Aur(elius) Domitianus veteranus testvérei ugyanis jellegzetesen a korai keresztények között előforduló neveket viseltek. A latin Laurentius és a görög Gregorius név más tartományokban mindig keresztény környezetben jelentkezik. A IV. századi keresztényekről a késő római temető leletei tanúskodnak.
A 313-tól államvallássá előlépett keresztény hit elterjedésére a temetői sírkápolna, a vicus militaris területén feltárt kis házi bazilika és a temető egyik sírjából előkerült, ókeresztény jeleneteket, közöttük magát a vallásalapító Jézust ábrázoló bronzlemezek is utalnak. A lelet a két háború között a Római temető utca egyik késő római tégla-sírjából került napvilágra.

A sírokba helyezett ékszeresládikák gyakori leletei a késő római síroknak. Ezeket változatos, igen gyakran figurális díszítésű bronzlemezek díszítették. A szentendrei ládikavereteken a pogány császárkultusz és istenkultusz, valamint a keresztény vallás szinkretisztikus megjelenítésével találkozunk. Az egyik lemezen alul a diadalmenetet tartó Hercules alakja és a legyőzhetetlen császárt dicsőítő felirat - Invicto Constantino (a le-győzhetetlen Constantinusnak) - olvasható, míg felül Jézus alakja látható, a Bibliából ismert kény érszaporítási jelenettel.
Egy másik lemezen Dánielt látjuk az oroszlánok között s egy feltámadási jelenet meg-örökítését ugyancsak Jézus életéből. Ám Jézus alakja mellett a pogány kultusz főistene, Iupiter trónon ülő alakja is szerepel az egyik lemezen. A ládika készítési idejét a kutatás a 318-324. évek közé helyezi, a sírba helyezés természetesen ennél később történt.

A Dunakanyar körút és a Dr. Nagy Lajos utca sarkánál feltárt cella memoriae, ókeresztény sírkápolna körüli temetőrészlet sírjaiba már minden bizonnyal keresztények temetkeztek.

Szentendrén a rómaiak emlékét a tábor melletti Római kőtár, a Városi Tanács épületében elhelyezett kőemlékek és a Ferenczy Múzeum raktáraiban tárolt több ezer régészeti tárgy, valamint számos utcanév is őrzi. A Római sánc utca, Római temető utca, Római várkert utca, Ulcisia köz, őrtorony utca, Pannonia utca mind a római kori emlékek helyét jelzik. Az utókor nem feledkezett meg dr. Nagy Lajosról, a kiváló régészről, az aquincumi múzeum egykori igazgatójáról, a város régészeti emlékeinek lelkes kutatójáról sem. Munkálkodásának színhelyét szintén utcanév örökíti meg.

A római tábor korábban feltárt maradványait nagyrészt visszatemették. A föld alatt rejtőző romok a régészek kutató ásójára várnak. Reméljük, hogy a mielőbb megkezdődő szakszerű ásatások jelentős látnivalóval gazdagítják majd a nagymúltú, látványosságokban már eddig is bővelkedő Szentendrét.


Forrás: Soproni Sándor: Szentendre a római korban (Szentendrei füzetek II-III)