logo

XXIII September AD

Római tábor és a polgári település.

Az egykori római tábor és a polgári település maradványaiból ma viszonylag keveset láthatunk. A Római várkert utca 1. számú ház (Paprika bíró utcasarok) kertjében a ház előtti részen az északi oldal patkó alakú tornyának konzervált maradványai láthatók. A Szakmunkásképző Intézet (Római sánc köz 1.) mögötti kisebb falszakasz a táborfal (praetoria front) maradványait jelzi. A középső részén kissé kiugró faldarab egy oldalsó négyszögletes toronyhoz tartozott. Ugyanitt a porta praetoria, a főkapu kisebb részlete is látható. Jól megfigyelhető a Dunakanyar körúttól néhány méterre északra a tábor déli falának vonulata. Az őrtorony utca torkolatával csaknem szem-ben fekvő részen a déli táborkapu, a porta principalis dextra helyét a jár-da mellett egy kisebb földdomborulat jelzi.

Az északi táborfalnak a Paprika bíró utcával párhuzamosan futó vonulatát az utca déli oldalán kiemelkedés mutatja. A nyugati sáncárok a volt gépállomási gépszínek előtti kertekben a felszínen mélyedés formájában jelentkezik ma is. A vicus militaris maradványaiból semmi sem látszik. 


Fürdőépület

A Kossuth Lajos utca 14. és 16. számú ház és a mai járda, valamint útszint alatt padlófűtéses építmény maradványai kerültek elő árokásás alkalmával 1949-ben és 1962-ben. A falmaradványok közvetlenül a járda alatt helyezkednek el. A terrazzópadlós helyiség padló és falfűtéses volt. A padlófűtés (hypocaustum) 70 cm magas tartóoszlopai andezitből készültek és egy alsó, ugyancsak terrazzóból készült padlószinten álltak. A fal belső oldalát a padló feletti részen üreges téglákkal (tubi) burkolták. Ezekben a téglákban és a padló alatt meleg levegőt áramoltattak.
Az analógiák alapján ezen a helyen csak a táborhoz tartozó katonai fürdő állhatott. Az előkerült részlet a fürdő caldariumos, meleg vizes medencéje volt. Az épületet az ott talált bélyeges tégla alapján a szír cohors katonái emelték, minden bizonnyal Caracalla korában. Érdekes módon befolyásolja az egykori római fürdőépület a város mai utcahálózatát.

A Kossuth Lajos utca -mely az egykori római országút nyomvonalát követi - a Fürdő utca sarkánál látszólag indokolatlanul megtörik és megszűkül. Ezt az itt található római fürdőépület romjai tették szükségessé. A mai Fürdő utca elnevezés nincs kapcsolatban a római fürdővel. Véletlen egyezéssel állunk szemben: a fürdő romjait csak 1962ben sikerült azonosítani, az utcát viszont már 1894-ben így nevezték az itt álló városi tisztasági fürdőről.


Hunka-dombi kísérőd

Közismert, hogy a 11. számú műút 23-as kilométerkövétől nem messze, a Sztelin-patak északi oldalán emelkedő, szabályos kúp alakú, 25-30 m magas Hunka-domb tetején egy római kori kísérőd maradványai vannak. Területén régészeti feltárás még nem volt, mindössze a felszíni falmaradványokból és leletekből következtetünk az építmény alaprajzára és korára.

A mintegy 30x40 m-es, téglalap alakú erőd északi fala a domb északi oldalán a felszínen is hosszan megfigyelhető. Ettől mintegy 38-40 m-re a felszínen nyomon követhető a vele párhuzamosan futó déli fal. Az ezektől körülbelül 10 m-re húzódó belső fal egy kisebb szakasza az egyik pincében 170 cm magasan maradt meg. A téglalap alakú építmény egy udvart vett körül. Az erőd alaprajzáról többet nem tudunk. Kérdéses az északi falszakaszon megfigyelhető támpillérek rendeltetése.

A felszíni leletek - elsősorban a bélyeges téglák, pénzek és kerámiatöredékek - alapján az erőd a II. század végén, Commodus (180-192.) vagy a III. század elején, Caracalla uralkodása idején épült. Erre a korai periódusra utalnak az aquincumi legio II adiutrix, valamint az esztergomi táborban (Solva) állomásozó cohors I Ulpia Pannoniorum bélyeges téglái. A kísérőd IV. századi használatára érmek és Valentinianus korából származó bélyeges téglák utalnak. A kerámialeletek azt mutatják, hogy még a IV-V. század fordulóján is használták az erődöt, mely az Ulcisia castra és Cirpi (Dunabogdány) között húzódó limes utat is ellenőrizte.


Dera-pataki hídfőállás

Közvetlenül a Duna-parton, a Dera-patak torkolatától kissé délre fekvő hídfőállást Nagy Lajos 1934-ben teljesen feltárta. A 20x20 m nagyságú központi torony falvastagsága 2 m volt. Ehhez a toronyhoz L alakú szárnyfalak csatlakoztak, ezek végén a vízparton egy-egy kisebb, 7,50x7,50 m-es torony helyezkedett el. A két szárnyfal a vízparton nagyobb, mintegy 30x30 m-es zárt udvart vett körül, mely csak a Duna felől volt nyitott.

Az erődöt a horányi és a dunakeszi hídfőállással egy időben, II. Constantius korában, a 350-es években építették. A 370-es években kisebb javításokat végeztek az építményen, melynek kis tornyait és az L alakú szárnyfalait 380 körül elbontották. A hídfőállás mint négyszögletes őrtorony még az V. század elején is használatban lehetett. A romokat az 1960-as években teljesen elpusztították.


Ókeresztény sírkápolna cella memoriae

A római tábortól délre, a Dunakanyar körút és a Dr. Nagy Lajos utca sarkánál, a késő római temető területén fekvő sírkápolnát Nagy Lajos 1929ben tárta fel. Egy része 1965-ben ismét napvilágra került.

Az egyszerű négy szögletes alaprajzú épület két helyiségből állt. Az 5,35x5,20 m-es nagyobb helyiséghez északnyugat felől egy kisebb, 3,80x 2 m-es sírkamra csatlakozott. A falak vastagsága 80-85 cm. A sírkamra belső falát rózsaszínű terrazzóvakolat fedte. A sírt már korábban feldúl-ták a sírrablók. A nagyobb helyiség díszes kivitelezésű lehetett, amiről az 1929-ben előkerült művészi értékű oszlopfő tanúskodik. A sírkápolna díszes külső kiképzésére utalnak azok a késő római ízlésű párkánydarabok, amelyek 1965-ben kerültek be a szentendrei múzeumba. Az ókeresztény sírkápolna a táborhoz tartozó temető legkésőbbi temetkezési helyén található. A IV. század második felében építették.


Római villák Szentendre határában

A város határában több helyütt is megfigyeltek római épületmaradványokat, melyek kiterjedésük alapján római villaépületek lehettek. Ezek tulajdonképpen kisebb vagy nagyobb gazdaságok központjai voltak. Rendszeres régészeti kutatás csak a Skanzen területén található villaépületben volt. A felszíni nyomok alapján további villaépületekkel számolhatunk Pismányban a Cseresznyés utca egyik telkén, a Pomáz felé vezető dűlőút mentén a Püspök-major környékén, valamint a Kő-hegy oldalában a Ságvári Endre turistaház és a Dömör-kapu felé vezető országút elágazása közelében.
A szomszédos Pomázon ugyancsak több helyről ismerünk villamaradványokat, melyek egy részében feltárások is folytak. Legismertebb a Thomas Edit által a Lugi-dűlőben feltárt díszes villaépület, de hasonló állhatott a Budakalász irányában fekvő Dolina-dűlőben. Itt és a Zdrávlyák-dűlői villaépületben Nagy Tibor végzett régészeti kutatásokat. További villákat ismerünk még a Tavanés az Új-dűlőből is. Ezek az épületek a leletanyag alapján általában a II. század elejéről származnak és építésük Traianus-kori veteranus telepítéssel állhat kapcsolatban. 

A Skanzen területén a Szabadság-forrás (Sztara-voda) közelében az 1950-es években gyümölcsfaültetés alkalmával bukkantak rá a villaépület falaira. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiépítésével 1973-75-ben szükségessé vált az épület kutatása, majd részbeni feltárása. Az ásatásokat előbb Kocztur Éva, majd Topái Judit vezette. Topái Judit leírása alapján a nagy kiterjedésű, mintegy 5000 m2 beépítettségű villa rustica központi része, a 67x78 m-es lakóépület, a tulajdonképpeni villa került feltárásra.
Az oszlopos peristylium-mal övezett középső nyitott udvar körül helyezkedtek el a különböző rendeltetésű helyiségek. Ezekhez a délkeleti oldalon 33x18 m-es fürdőrészleg is tartozott. A központi villaépület méreteit mutatja, hogy nem kevesebb mint 52 helyiséges volt. Belső kiképzésük pompáját az előkerült díszes freskó és stukkómaradványok és a perystilium korinthosi oszlopai is jelzik. A fontosabb helyiségek padlófűtéssel rendelkeztek, a padlót terrazzó burkolta. A központi épületen kívül a kerítéssel övezett térségben több gazdasági épület maradványa is előkerült.

A jelentős mennyiségű leletanyagban különböző kőfaragványok, a belső udvar világítását szolgáló agyag világítótornyocskák, feliratos boros-készlet, kerámiaszobrocskák, vízvezeték ólomcsöve és a mezőgazdasági szerszámok érdemelnek figyelmet. Az épület három fő építési periódust, s azon belül további két kisebb átépítést mutat.
A III. században épült villát a IV. század utolsó harmadában lakói elhagyták. A lakatlan épületek lassan az enyészet martalékaivá váltak. A villaépület tulajdonosaira konkrét adatunk nincs, kiszolgált katona vagy egy módosabb polgár, eset-leg aquincumi tanácstag tulajdona lehetett. A feltárt romok konzerválása folyamatban van, elkészültük után a rommező a Skanzen emlékei között kerül majd bemutatásra.


Úthálózat

A rómaiak a hódítást követően kiépítették a tartomány úthálózatát: a limes táborait összekötő ún. limes utat és a településeket, városokat, valamint Pannóniát a szomszédos tartományokkal összekötő országutakat. Ezek legtöbbje 5-7 m széles volt, s leginkább a mai makadámutakhoz hasonlíthatók. 
Szentendre határában két római országúiról tudunk. Közülük a fontosabbik Aquincumból kiindulva a Duna-menti limes táborait kötötte össze. Erről az útvonalról a III. századból származó útikönyv, az Itinerarium Antonini is megemlékezik: az Aquincumot Crumerummal (Nyergesújfalu) összekötő úton az első állomásként a 9 mérföldre fekvő Ulcisia castrát említi (Itin. Ant. 266, 10). Egyébként ebből a forrásból ismerjük Szentendre római kori nevét. A távolságadatnál valószínűleg valamelyik kódex-másoló tévedhetett, mivel a tényleges távolság a Szentendrén előkerült mérföldkövek alapján is csak 8 római mérföld (millia passuum) volt (1 római mérföld = 1000 dupla lépés = kb. 1485 m). A limes út maradványai a város déli határában és Budakalász közelében a szántóföldeken ma is megfigyelhetők.

A 11. számú műúttól kissé keletre kisebb terephullám és kavicsos sáv jelzi az út helyét. Ezen a szakaszon az út szerkezetét még nem vizsgálták meg. Valószínűleg itt is 5-6 m széles, kőalapozású lehetett, melyet kavicsréteggel borítottak. Az út a Dera-patakot átszelve a mai Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca vonalában haladt el a római tá-bor főkapuja előtt, majd tovább a Fő téren és a Vörös Hadsereg útján vezetett észak felé. Az útvonal irányát a Dózsa György úton a korai temető, a Kossuth Lajos utcai fürdőépület és a Fő téren előkerült késői sírok határozzák meg. A főútvonalból a HÉV-állomás környékéről egy leágazás vezethetett a tábor déli kapujához. Ennek helyét nem ismerjük. A tábor főkapuja természetesen szintén össze volt kötve az előtte haladó limes úttal. Az északi kapun kivezető út a Bükkös-patak hiújához vezethetett.

A másik útvonal a tábor nyugati kapujától (porta decumana) indult ki és a vicus militarist elhagyva, a Püspök-majori római villa érintésével Pomáz-Klissza-dűlő felé haladt, és a Pomáz határában fekvő villatelepülések felé biztosította az összeköttetést. Ez az út rosszabb minőségű lehetett. Az utakon a távolságot kőből faragott 1,50-2,50 m magas mérföldjelző oszlopok (milliarium) mutatták.
A mérföldkövek felirata az állító császár valamennyi címének felsorolásán kívül a legközelebbi fontosabb településtől, a mi esetünkben Aquincumtól való mérföldtávolságot tudatta. A limes út mentén ilyenek a város déli határában és a tábor főkapujánál (porta praetoria) kerültek elő.
A Luppa-csárda közelében egy Diocletianus nevét feltüntető töredékesen fennmaradt mérföldkő valószínűleg V millia passuum - 5 római mérföldre - állt Aquincumtól. Szentendre határában a Dera-pataktól délre egy Maximinus császártól (235-238.) származó kő VI mérföldre jelezte az utat. A tábor főkapujánál előkerült és a III. század első felének különböző császáraitól származó mérföldkövek számozása VIII mérföldet mutat. Közülük a legdíszesebb Alexander Severus császártól, 229-ből származik, ma a Magyar Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításán látható.


Temetők


Az őslakosság és a hódító rómaiak halottaikat az I-II. században elhamvasztották és úgy temették el. A II. század második felében Pannóniában is általánossá vált a koporsós, szarkofágos temetkezés. A sírokhoz tartozó, több-kevesebb művészi pompával faragott sírtáblák, szarkofágok a településből kivezető utakat szegélyező temetőkben álltak.
A III. század közepétől a szarkofágokat - melyek készítését egyébként csak a gazdagabb családok engedhették meg maguknak - a földbe temetett téglasírok vagy a korábbi sírtáblákból épített kőládasírok és az egyszerű földsírok váltják fel. A temetkezési szokásokban is megmutatkozik az elszegényedés, egyre kevesebb sírt jelöltek sírkővel. A szentendrei síremlékek legnagyobb része a II-ΠΙ. századból származik. A sírokba a túlvilág! életre útravalót adtak: mindennapi használati tárgyakat, fegyvereket, ékszereket, pénzt és élelmet tettek az elhunytak mellé.

A város területén öt helyről is ismerünk római temetőrészleteket. Az általános szokásnak megfelelően itt is a településről, a táborból kivezető utak mentén találjuk a temetőket. A korai temető az Aquincum felé vezető országút mentén a Dózsa György út vonalában helyezkedett el. A mai autóbuszpályaudvar közelében talált hamvasztásos sír és a Dózsa György út középső szakaszán fel-tárt szarkofágtemetkezések jelzik a II-III. századi temető helyét.
A tábor DNy-i sarka környékéről is ismerünk néhány ilyen korai sírt. Később, a IV. század folyamán a temetők a táborhoz közelebb kerültek. Az eddig feltárt késői sírok két területről származnak. A déli temetőrészlet a Római temető utca és a Vasúti villasor között került napvilágra.

Az északi, a jelek szerint nagyobb temető sírjai a Dunakanyar körút és a Római sánc utca mentén lelhetők fel. A legkésőbbi, már ókeresztény sírok a tábor közelében, a cella memoriae környékén találhatók. A késői temetőből eddig mintegy 150 sírt tártak fel földmunkák kapcsán.
Egy kisebb temetőrészlet ismeretes a Fő térről, ahol 1966-ban csatornázási munkák alkalmával a Blagovestenszka templom előtti járda és út-test alatt három, IV. századból származó sír került elő. A sírok az észak felé vezető limes út irányát is jelzik. A temető kiterjedése itt sem ismert.

Ugyancsak késő római sírokra bukkantak még a múlt század végén szőlőtelepítési munkák során a Hunka-domb oldalában. A IV. századi sírok építéséhez korábbi sírköveket használtak. Ez a temető a dombon épült kiserődhöz tartozott.

A legjelentősebb természetesen a tábor temetője volt. Sajnos a korai temetőt szinte alig ismerjük. Az I. század végéről, a II. század elejéről származó szépszámú sírkő a IV. századi temető sírjaiból, másodlagos felhasználásból került elő. A korábbi temető felhagyott köveiből kőládákat építettek, s abba temették az elhunytakat. Legismertebb a tábor melletti késő római temető északi fele. A sírok nagy részét sírrablók már a rómaiak korában megbolygatták. A korábban a felszínen, az utak mentén felállított szarkofágokhoz hasonlóan ezeket a földbe temetett sírládákat, tégla-sírokat, sőt néha az egyszerűbb földsírokat is kirabolták. Gyakori volt az után temetkezés: egy-egy szarkofág vagy kőládasír egy egész családnak szolgált nyugvóhelyül. Az ilyen után temetkezésekkor is megbolygatták a korábbi temetkezéseket.

A sírok leletei az általános római gyakorlatot mutatják. A legáltalánosabb mellékletek a változatos formájú agyagedények: korsók, csuprok, bögrék, tálak. Néhány üvegedény (18. kép) mellett gyakori az egyszerűbb ékszerek sírba helyezése: így bronz karperecek, fülbevalók, gyűrűk, üveggyöngyök, csont vagy bronz hajtűk, csontfésűk, de csontból faragott dobókocka és agyagmécsesek is megtalálhatók a leletek között. A vastárgyak közül a legáltalánosabbak az egyszerű kések, koporsószegek vagy ládikatartozékok. Gyakori sírlelet még a különböző típusú bronz vagy vas ruhakapcsoló tű, a fibula is. A túlvilág! utazáshoz pénzt is tettek a halottak mellé.


Forrás: Soproni Sándor: Szentendre a római korban (Szentendrei füzetek II-III)