logo

XX Aprilis AD

A városi magisztrátusok

Rendkívül tanulságos, ha szemügyre vesszük azoknak az egyes személyeknek a társadalmi helyzetét, akik kortességet vállaltak jelöltjeik érdekében. Ezek néha régi arisztokrata családok - a Popidiusok vagy a Poppaeusok - tagjai voltak, s egész családjuk nevében javasoltak egy-egy jelöltet; néha azonban csak a maguk nevében ajánlottak valakit, mint például az előkelő vagy legalábbis közismert nemzetségből származó Marcellus és Vettius. De sokkal gyakrabban találkozunk szerény - többnyire görög - nevekkel, melyeknek viselői vagy szegény sorsú szabad polgárok, vagy felszabadult rabszolgák voltak. Ezek közé tartozott például Clodius Nymphodotus, aki „szenvedélyesen akarja duumvirként látni Suettius Certust”, vagy Euporus, „a felszabadítottak feje”, aki Cuspius Pansát javasolta az aedilisi székbe.

Ez a körülmény kétségkívül figyelmet érdemel, mert igen tanulságos. A kisember, aki elég gyakran még rabszolga volt nemrég, természetesen megtiszteltetésnek vette, hogy az ő ismeretlen neve együtt szerepelhet valamelyik városi előkelő család sarjának arisztokratikusan csengő nevével. Kellemes érzéssel gondolt arra, hogy ez az előkelő úr rászorul az ő támogatására, s bizonyos mértékig most tőle függ. Az általa nyújtott támogatás persze legtöbb esetben a számítás elvén alapult, a közismert mondás szellemében: „Kéz kezet mos.”

A történésznek sokat mond az a tény, hogy Pompeji közéletében a kézművesek és a kiskereskedők egyre nagyobb szerephez jutottak. „Dionysius, a kelmeványoló libertinus (felszabadult rabszolga) arra kér benneteket, hogy Lucius Popidiust válasszátok meg aedilisnek” - az ilyenfajta választási feliratok rendkívül gyakoriak Pompejiben. S ha jelentéktelen kisemberek ennyire határozottan léptek a választási harc porondjára, akkor ez annak a jele, hogy szavuknak súlya volt. A pompeji választási feliratok beszédesen tanúskodnak arról, hogy kis arányokban ugyanaz a folyamat ment végbe ott is, mint Rómában és az egész birodalomban: az egykori rabszolgák és utódaik egyre növekvő jelentőségre tettek szert a városok és az egész állam életében, s egyre nagyobb mértékben befolyásolták a városi és az állami ügyeket.

Mindazonáltal ezek az emberek - mint már mondottuk közvetlenül nem foglalhattak helyet a városi magisztrátus székeiben; a választási küzdelem arénájában csak a gazdagok és az előkelők léphettek fel. Az utóbbiak közé tartoztak a Holconiusok, akiknek neve gyakran előfordul a választási feliratokban.
A Holconiusok előkelő nagybirtokos nemzetség tagjai voltak, mely főként szőlőtermeléssel és borászattal foglalkozott. Egy venyigefajta, mely dús terméshozamáról volt híres egész Campaniában, éppenséggel az ő nevüket viselte. Nagyon valószínű, hogy a Holconiusok a szőlészeten kívül gyümölcstermeléssel is foglalkoztak; a pompeji gyümölcsárusok egyesülete nyilván azért támogatta az egyik Holconiust, mert mindig ő szállította nekik a gyümölcsöt. A Holconiusok nemzedékről nemzedékre ott ültek Pompeji magisztrátusában.

Augustus idejében Marcus Holconius Rufus ötször volt duumvir és kétszer quinquennalis. Szobrot állítottak neki, és „a város patrónusa” kitüntető címmel ruházták fel. A színházban díszhely illette meg, melyen egy ércbetűs felirat felsorolta valamennyi címét és rangját. Testvére, Holconius Celer szintén duumvir és quinquennalis lett később, Tiberius uralkodása alatt. A két testvér saját költségén nagy színházat építtetett Pompeji városának. L sz. 23-ban szintén egy Holconius volt az egyik duumvir Holconius Helius. Amikor a pompejiek 40-41-ben Caligulát tiszteletbeli duumvirré választották, ő helyettesének - vagyis valóságos duumvirnek
Holconius Macert nevezte ki, aki azelőtt már quinquennalis volt. A Holconiusok egészen a város pusztulásáig mindvégig részt vettek a közélet irányításában. Holconius Priscus 78-ban aedilisi hivatalra pályázott, s a családnak egy másik tagját 79-ben másodízben választották meg a duumvir tisztségére.

Egy másik, nem kevésbé jelentős dinasztia volt Pompejiben a Popidiusok ősi oscus nemzetsége; tagjai már akkor fontos szerepet töltöttek be a közéletben, amikor Pompeji még szabad város volt. Nem sokkal Pompeji pusztulása előtt Numerius Popidius Rufus, aki 75-ben aedilis volt, a duumviri hivatalra pályázott. Jelöltségét az „Ifjúság” sportegyesület támogatta. Néhányszor gladiátori viadalokat rendezett a nép szórakoztatására; egy felirat az ilyesfajta látványosságok „összehasonlíthatatlan alkotójának” nevezi, s családjának minden tagját azzal a dicsérettel illeti, hogy ők valamennyien „a kolónia védelmező patrónusai”.



Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960