logo

XX Aprilis AD

A választási harcok

Pompeji utolsó évében e nemzetség másik ágának egyik tagja, Lucius Popidius Secundus aedilisi hivatalra jelöltette magát, s meg is választották. Hivatali társa lett Cuspius Pansa, aki egy Pompejiben letelepedett ősi etruszk család sarja volt. ősei közül az egyiknek mint „négyszeres duumvirnek és quinquennalisnak”, a másiknak mint „pontifexnek és duumvirnek” a decuriók határozatából „a város költségén” szobrot emeltek a forumon.
A feliratokban még egy Cuspius Loreius nevű duumvir is előfordul. Látjuk tehát, hogy a város kormányzásában való részvétel bizonyos értelemben néhány családban öröklődött. A választási feliratok formája majdnem mindig egyforma. Első helyen áll a jelölt neve, az utolsó helyen az ajánló (vagy ajánlók) neve. A választópolgárokhoz szóló felhívás formulája jóformán mindig ugyanaz:
„Kérünk (vagy kérlek) benneteket, hogy X. Y.-t válasszátok meg.”

Ezt a formulát rövidítve írták fel, s a benne szereplő három szó kezdőbetűivel jelezték:
„O. V. F.” - vagyis „oro vos, faciatis”.

A jelölt neve után következő jellemzés többnyire sablonos: rendszerint azzal ajánlják az illetőt, hogy „méltó a közügyekre” (dignum rei publicae). Ez a kifejezés annyira közhellyé vált, hogy szintén csak a kezdőbetűit írták ki:
„D. R. P.” Néha kiegészítő megjegyzések is előfordulnak: a jelölt „különösen érdemes”, „különösen tiszteletre méltó”, „különösen lelkiismeretes”.

Némelykor a jelölt már megismert jó tulajdonságaira emlékeztetik a választókat:
„Becsületességét már ismeritek.”

Érdekes, hogy ha a jelölt az „Ifjúság” nevű egyesület tagja, ezt a körülményt mindig hangsúlyozzák. Az „ifjú” szó a választási hirdetményekben nem a jelölt korára utal - korábban így hitték -, hanem arra, hogy az illető az „Ifjúság” nevű egyesület kötelékébe tartozik, ami egyúttal társadalmi helyzetét is jelzi. (Mint már említettük, az egyesület tagjai túlnyomó részben arisztokraták voltak, például Cuspius Pansa, Holconius Priseus és Lucius Popidius Secundus.) A feliratok sohasem mulasztják el megemlíteni, hogy a jelölt tagja ennek az egyesületnek; nyilván már maga ez a tény is növelte az illető esélyeit. A feliratok szerzőit néha megszállta a költői ihlet, s ajánlásukat versbe foglalták:

Hogyha a tisztesség joggal követelheti bérét,
Ennek az ifjúnak méltán kijár a babér.

Ez a distichon Cuspius Pansára céloz, akiről már megemlékeztünk. Egy másik versezet, melyet Lucretius Fronto házának közelében találtak meg, a következőket mondja:

Hogyha dicsérendő az az élet, mely makulátlan,
Lucretius Front& tisztelet illeti meg.

A sablonos, unalmas frázisok tömegében néha friss, életszagú megjegyzéseket is találunk. Valaki Julius Polybiust ajánlja aedilisnek, s indokolásul ezt a megjegyzést fűzi kéréséhez:
„Derék ember, azonfelül még pék is.” Egy másik feliraton ezt olvassuk: „Jó kenyeret süt.” Amikor a becsületességéről Pompejiben közismert Quintus Bruttius Balbus pályázott a duumviri tisztségre, választói ezekkel a szavakkal ajánlották: „Ő majd vigyáz a város pénzére.”

A közpénzeket nyilván nem minden tisztviselő tartotta érinthetetlennek. Némelyik felirat szemérmetlen nyíltsággal utal a kulisszák mögött folyó alkudozásokra: „Proculus, válaszd meg Sabinust aedilisnek, akkor ő is megválaszt téged!”
Úgy látszik, nagyon is indokolt volt az a panasz, melyet Petronius egyik regényalakja hangoztat: a város életében minden azon az alapelven nyugszik, hogy „szolgálj nekem, és én is szolgálok neked”. Hogy az ilyen kölcsönös segítségre való kilátás erős hatással lehetett a választókra, azt e jótanács gyakori ismétlése bizonyítja. A többszörös aedilis-jelölt Trebius Valens szép házának falán számos választási felirat olvasható, egyeseken Trebius Valenst ajánlják, másokon ő maga javasol valakit.

Az egyik felirat szövege majdnem szóról szóra megegyezik a Petronius regényében olvasható elvvel: „Trebiu Valens, válaszd meg őt, s ő is megválaszt téged.” Ez a Trebius Valens igen befolyásos ember volt, és jelöltségét minden oldalról támogatták, de úgy látszott, mindezt kevesellte, mert még sajátmaga is ajánlgatta magát: „Valens javasolja aedilisnek Ceiust és Trebius Valenst.” A hivatali karrierre vágyó Rufinus kapuján ez a felirat olvasható: „Válasszátok meg aedilisnek Popidius Sabinust, ezt a derék ifjut. Rufinus, támogasd őt, s majd ő is megválaszt téged!”

A már ismert Loreiust egy felirat így buzdítja: „Kérlek, Loreius, válaszd meg duumvirnek Ceius Secundust, és majd ő is megválaszt téged!”
A felirat szerzője nyilván tudta, hogy Loreius, az egykori aedilis, szintén meg akarja pályázni a duumvirséget. Némelyik felirat szerzői nemtetszésüknek adnak kifejezést, amiért jelöltjeik passzív magatartást tanúsítanak a választási kampányban. „Trebius Valens, te alszol” - korholja az egyik felirat a már ismert Trebiust közömbössége miatt. „Trebius, ébredj, törődj a választásokkal” - inti őt egy másik.
„Szomszédok, ébredjetek, és szavazzatok Ampliatusra!” - buzgólkodnak ennek a jelöltnek a hívei. Ugyanők ezt a felhívást intézik egy lacikonyha tulajdonosához: „Graphicus, légy éber!” (Ezek a feliratok azokban a lakónegyedekben fordultak elő, amelyek nyilvánvalóan Popidius Ampliatus jelöltségét támogatták.)
A „te alszol” szemrehányás szinte szakkifejezésnek tűnik, mely a tétlen vagy közömbös választópolgárok iránt megnyilvánuló kritika kifejezője. Egy mérges választó nem elégedett meg azzal, hogy aluszékonysággal vádoljon meg egy bizonyos Astylust, aki nem fejt ki eléggé aktív propagandát Ceius Secundus érdekében - még karikatúrát is rajzolt a korholó szöveg mellé.

A szemrehányó és figyelmeztető feliratokban feltűnő a következő körülmény: gyakran világosan értjük, hogy maga a jelölt „alszik”, de még gyakrabban egészen ismeretlen embereket ér ez a szemrehányás - mint például a lacikonyhás Graphicust, egy bizonyos Polites nevű klienst, valamiféle Astylust meg Infanst. A jelöltek minden valószínűség szerint korteseket fogadtak szolgálatukba, akiknek az volt a dolguk, hogy vezessék a választási kampányt, s ugyanakkor éberen figyeljék az ellenjelöltek hadműveleteit. Az utóbbi feladat korántsem volt szükségtelen; az ellenfelek gyakran attól sem riadtak vissza, hogy bemázolják a konkurens jelölteket ajánló feliratokat. Az egyik felirat alatt a következő, igen jellemző megjegyzés olvasható:
„Nyavalya essen beléd, ha gyűlöletből olvashatatlanná teszed!” Loreius házán a következő, feltűnően higgadt és méltóságteljes megjegyzést találjuk a választási feliratok szövege alatt: „Utánozzátok, de ne legyetek gyűlölködők” (Vö. Sallustius, Catilina, 51, 3839).

Az ellenfelek ingerültsége gyakran gúnyrajzokban jutott kifejezésre. A város utolsó évei során nagy szerepet vitt a választási harcokban egy Pinarius Cerialis nevű ember, Pompeji egyik legérdekesebb egyénisége. Ősrégi itáliai családból származott, amelyet - a jámbor legenda szerint - maga Hercules bízott meg kultusza ápolásával, amikor vándorlása közben, még Róma alapítása előtt, a Palatinus-halmon járt. A mi Cerialisunk Pompejiben a Hercules-kultusz papi tisztségét töltötte be. Pompásan berendezett házában találtak egy gyönyörű, nagy serleget, melyet borostyánbogyókat és borostyánleveleket ábrázoló reliefek díszítenek; Cerialis ezt használta, amikor italáldozatot mutatott be Hercules ünnepein. Ugyanott előkerült egy bronz áldozati kés is; egyetlen darab ércből készült, s pengéje széles, háromszögletű. Ilyen kések és serlegek gyakran fordulnak elő áldozati jeleneteket ábrázoló képeken.
A Hercules-kultusz igen népszerű volt Pompejiben, s a házi oltárokat gyakran díszítették a hérosz szobrocskái vagy képmásai. Egy műhely falán görög nyelvű imádságot találtak, mely Herculeshez, a ház védőistenéhez könyörög oltalomért minden baj és veszedelem ellen. Ugyancsak Pompejiben került elő egy olyan freskó (mind ez ideig az egyedüli), amely Herculesnek és Euandernek, az ó-itáliai uralkodónak találkozását ábrázolja, továbbá azt mutatja be, hogyan emelnek oltárt a hérosz tiszteletére.

Cerialis tevékenysége nem korlátozódott csupán papi funkciójának elvégzésére. Házában vésnöki szerszámokat és nagy értéket képviselő, részben kész, részben munkára előkészített drágaköveket találtak (összesen 114 darabot, közülük 28 teljesen kidolgozott, némelyik egészen kivételes szépségű). E leletek megtalálása előtt csak egy pompeji kővésnökről tudtunk; Campanus volt a neve, s egy Priscus nevű pecsétvésnök üdvözlő feliratban emlékezett meg róla. Cerialis tehát a második ismert képviselője ennek a szakmának Pompejiben.
Voltaképpen nem volt kézműves a szó általános és szokásos értelmében; gyönyörűen berendezett, sok szobás háza jómódú emberre vall; nem pedig szegény kézművesre, aki munkával keresi meg mindennapi kenyerét. Rengeteg választási felirat mutatja, hogy Cerialis igen tekintélyes polgár lehetett: támogatását kérték Lollius számára, s ő maga mint Trebius Valens, Epidius Sabinus, Paquius Proculus híve szerepel számos feliraton. A választási kampányban tanúsított nagy ügybuzgalma azonban felbosszanthatott valakit vagy valakiket, mert azokat a választási feliratokat, melyekben Cerialis neve szerepel, a torzképek egész sorával firkálták tele. A rajzolók igyekeztek erősen kiemelni Cerialis nagy orrát, s az áldozatot bemutató pap tipikus testtartásában ábrázolták ellenfelüket.

A választási harcoktól a nők sem maradtak távol. A tiszteletre méltó Tadia Secunda - Lucius Popidius Secundus nagyanyja büszkén közli egy feliraton, hogy unokáját javasolta aedilisnek, és célját el is érte. Az előkelő és gazdag öregasszonynak kétségkívül nagy befolyása volt a városban. De sokkal gyakoribb eset, hogy egészen más társadalmi helyzetű asszonyok lépnek fel ajánlásokkal: Successa, Fortunata, Helpida, Smyrna például rabszolgasorsban születtek. Némelyik női ajánlónak kocsmája volt (például a görög Ferusának, aki Popidius Secundust javasolja aedilisnek); az ilyen kocsmárosnék nyilván nagy népszerűségnek örvendtek fogyasztó vendégeik körében. S akadtak köztük könnyűvérű nőcskék is; Claudius, akit az ő „lelkecskéje” javasolt a duumviri tisztségre, aligha örült valami nagyon ennek az ajánlásnak.

Az efféle pártfogásoktól nemigen lehettek elragadtatva a többiek sem --a „vidám hölgyek” nagyon is közismertek voltak a kétes hírű csapszékekben, melyeknek maradványait a közelmúltban tárták fel az „új ásatások” területén. Amikor például Julius Polybius megtudta, hogy Smyrna, ez a tüzesvérű szír nő, meg a Verecundus-féle kelmefestöde „Kakukmenyecske” csúfnéven ismert munkásnője korteskedni kezdtek az ő érdekében, tüstént intézkedett, hogy e nők feliratait mázolják el. De ez csak részben sikerült, mert a betűk jó része még ma is kivehető. Könnyen lehetséges, hogy a két nő mögött valami agyafúrt ellenfél áll, aki ily módon akarta vetélytársát rossz hírbe keverni.
Nehéz eldönteni, hogy felelőtlen tréfacsinálók szellemeskedésének vagy az ellenjelölt megfontolt szándékú döfésének kell-e felfognunk azokat a csinos betűkkel megrajzolt feliratokat, melyek a városka egyik legforgalmasabb útján jelentek meg, s „minden álomszuszék”, továbbá „minden iszákos” nevében Cerrinius Vatiát javasolták aedilisi hivatalra.

A választási agitációban fontos szerep jutott a feliratok rajzolására szerződtetett kalligráfusnak. Ennek a szakembernek gyakran külön vakoló munkást kellett igénybe vennie; a feliratok ugyanis a választások lezajlása után is érintetlenül ott maradtak a falakon a következő kampányig. Akkor új mészhabarccsal vonták be őket, s új szöveget írtak fölébük. Az archeológusok ennek a szokásnak köszönhetik, hogy nemcsak a 79. évi választási feliratokat tudták elolvasni, hanem a régebbieket is; csupán az egyes rétegeket kellett óvatosan lekaparni. Ezen á módon olyan választási feliratok is napvilágra kerültek, amelyek még a köztársaság korából valók: a betűk tömzsi formájáról könnyen rájuk lehetett ismerni. Fennmaradt egy érdekes freskó, mely vakolómunkást ábrázol munka közben.
A képen fiatalembert látunk tunikában, hajadonfőtt és mezítláb. Alacsony, hordozható állványon dolgozik; kezében a vakolat felhordására szolgáló szerszámot tartja, lábától jobbra-balra festékes edények láthatók. Az ő munkája nélkül a kalligráfus-írnok jóformán sehogy sem boldogult volna. A stukkómunkások ezért gyakran megkövetelték, hogy a feliraton az ő nevük is szerepeljen, mint például a görög Onesimos.

Több pompeji kalligráfus neve ismeretes számunkra: Infantio, Florus, Fructus, Paris, Protogenos, Ascaules stb. Nevükből ítélve, sok görög volt köztük. Társadalmi helyzetüket nem mindig könnyű megállapítani, mert szabad születésűek, rabszolgák és felszabadítottak egyaránt lehettek soraikban. A feliratok alá szerették odabiggyeszteni a saját nevüket. Ez a szokásuk részint szakmai büszkeségből fakadt, részint reklámcélokat szolgált: hadd tudják meg az emberek, ki csinálta ezt a kiváló munkát.
Pompeji utolsó éveiben kiváltképpen egy Infantio nevű kalligráfus szerzett magának hírnevet; Popidius, Cuspius Pansa és Cerrinius Vatia számára dolgozott. Afféle „munka-bandát” szervezett társaiból és segédeiből - Florusból, Fructusból és Sabinusból. Társulásuk érdekes példája az ókori kézműves kollektíváknak.

A pompeji kalligráfusok nemcsak a szép betűk rajzolásához értettek, hanem valóságos reklámszakemberek is voltak. Egy fehér stukkósáv, mely sokszor még keretbe is van foglalva, azt a hatást éri el, hogy a ráfestett szöveg szinte kiugrik a fal síkjából; a nagy, jól körvonalazott betűk tüstént megragadják a figyelmet. A tapasztalt kalligráfus értette a módját, hogyan kell művészi módon megkomponálni a feliratot. A legfontosabbat, a jelölt nevét első helyre tette, s gyakran jóval nagyobb betűkkel írta, mint a szöveg többi részét. A kiemelt név betűi gyakran 10, 15, sőt 19 centiméter magasak. A szöveg többi része sokkal kisebb, néha csak pár milliméter magasságú betűkből áll.
Pompeji szűk utcáin nem volt menekvés a választási feliratok elől; valósággal rabul ejtették, megragadták a járókelőt, nem engedték el, míg el nem olvasta őket, s közlésük szinte a parancs erejével hatott. S nagyon könnyen elképzelhető, hogy sok pompeji polgár egyszerűen azért szavazott erre vagy arra a jelöltre, mert bármerre járt-kelt, mindenütt annak a neve harsogott rá a falakról.


Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960