logo

XXII Aprilis AD

Pompeii - a múlt varázsa

Gőgösen és hidegen uralkodik Pompeiii panorámáján a Vezúv, életének és halálának okozója és tanúja. Lábainál az egykor eltemetett város csendes maradványai a történelem varázsával terhesen újra élnek, és rendkívüli közvetlenséggel mesélnek egy távoli múltról.

Egy egyedülálló és egyedi történet Pompeiii, egy virágzó campaniai település története, amelyet i.sz. 79-ben teljesen elárasztott és elpusztított a vulkán kitörése. A nagy mennyiségű és finom kitörési anyag (vulkáni por vagy hamu), mely az iszapnál jóval könnyebb állagú, tette lehetővé, hogy a várost teljességében a napvilágra lehessen hozni, és leginkább azt, hogy nemcsak az építészeti részek és a falfestménydíszítések maradjanak teljesen épen, hanem a dísztárgyak, a bútorok, a legkülönfélébb munkaeszközök, de például maguk az ételek és a szövetek is.

Egy rendkívüli fontosságú és gazdagságú lelet együttes tehát melynek kivételes varázsa van, mivel a szokásostól ténylegesen eltérő képet ad a ”mindennapokról”. Sok ókori várost, sok műemléket, sok régészeti leletet hoztak a napvilágra, és mint megannyi mozaikdarabot, raktak össze a tudósok, hogy az ókori civilizációk képmását rekonstruálják.
Pompeiii esetében másról van szó: abból a hamurétegből, amely egykor megfojtott és eltemetett egy népet és egy várost, mára teljes egészében újból kibontakozhatott egy civilizáció, egy városi település, mely nemcsak házakból, templomokból, középületekből áll, hanem számtalan apró dologból is, melyek a szokásokról, a hagyományokról, az életmódról, a fontos és a hétköznapi emberek mindennapi tevékenységeiről árulkodnak.

Hirtelen, a Vezúv kitörésével, a város ki lett radírozva a történelemből; minden megállt egy pillanat alatt. Évszázadok távlatában Pompeii újra ott van, kiásva, az emberek szeme előtt, akik így meg tudják ragadni a múlt képeit, újra fel tudják fedezni a tragédia pillanatait, de az emberek mindennapi életének mozzanatait is.

Pontosan ez Pompeii különlegessége: a tény, hogy egy teljes, kimerítő és leginkább élő képet tud adni a múlt egy civilizációjáról. Egyetlen más dokumentáció sem képes erre. Ilyen közvetlen, ennyire világos, mint az, amelyet az ezekben az ásatásokban napvilágra került leletek adnak nekünk.
Egyetlen más műemlék, ha még oly nagyszabású és fontos is, sem képes ugyanazokat a dolgokat elmesélni; semmilyen írott tanúbizonyság sem képes annyira kifejező lenni egy kisváros mindennapi életéről, mint az, amikor az utcákat járjuk, belépünk a házakba, és az akkor használatos tárgyakkal kapcsolatba kerülünk.

Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a polgárok mosták és szőtték a ruháikat, ahogyan őrölték a lisztet és sütötték a kenyeret, vagy ahogyan a választási propagandájukat folytatták, vagy éppenséggel értesítették a lakosokat a Színházban vagy az Amphiteatrumban tartott előadásokról.
Érdekes annak felfedezése, hogy miként működtették a söntéseket, játékbarlangokat, vagy a házak alagsorában lévő üzleteket. Rekonstruálhatjuk azt is, ahogy az emberek szabadidejüket töltötték a közfürdőkben, a testgyakorlótereken (gimnáziumokban) vagy az utcákat járva, a Forum nagy terén politikáról, gazdaságról és jogról vitatkozva.

A kiásott város egy másik, nagy fontosságú dokumentációt kínál a különböző társadalmi rétegek életéről és szokásairól. Ebből a szempontból nagy jelentőséggel bírnak a lakóház-típusok. Meg lehet különböztetni a nemes család házát a kereskedő és iparos réteg házától.
Az elsőt a klasszikus római tipológiához lehet hasonlítani; a második, bár lényegében a domus elemeit ismétli, két jellegzetes vonást tartalmaz: egyrészt különösen fényűző, hogy kiemelhesse a polgári réteg fontosságát, másrészt az a jellemzője, hogy a tulajdonképpeni lakás a második szinten van, lévén helyet kell, hogy adjon a földszinten elhelyezett üzlethelyiségnek.

Ott vannak végül a köznép jóval szerényebb és kisebb házai, díszítések nélkül és gyakran konyhakerttel, ahol a föld alapvető terményeit művelték. A szolgaságnak és a rabszolgáknak nem volt saját hajlékuk, számukra a szolgálati helyiségek részében tartottak fent egy kis szobát, mely minden előkelő lakóházban megvolt.

Azután léteztek szállók vagy bérhelyiségek az átutazóban lévő emberek számára, akik valószínűleg Pompeiiban mindig nagy számban voltak jelen, mivel a város kikötő- és kereskedelmi tevékenységet folytatott.

A városban fel lehet ismerni az előkelő és a köznépi lakónegyedeket: az elsőt széles, burkolt utak keresztezik, amelyekre szép és gazdag villák homlokzata néz, melyek belsejében csodálatos kertek és értékes díszítések látszanak; a másikban keskeny és rossz állapotban lévő sikátorok ékelődnek az egyszerű és alacsony kis házak közé, melyek mellett kis üzlethelyiségek vannak.
Ahhoz, hogy Pompeii értékét felismerjük, nem a művészeti szempontból legjelentősebb műemlékeknél és építménynél kell elidőznünk, hanem be kell, hogy járjuk a város minden zugát: csak így tudjuk felfedezni az igazi arcát és újraélni a múltját, hagyva, hogy a dolgok, melyek egy majd két évezreddel ezelőtti történetet mesélnek, megigézzenek.


Forrás:
http://www.bebte.hu/vezuv/elpusztult_varosok.htm