logo

XX Aprilis AD

Campania

Campania - mint ma is - az ókori Itáliában a legvonzóbb területek közé tartozott. Virágzását, főként az időszámításunk kezdete előtti és utáni néhány évszázadban, három előnyös tulajdonság segítette elő. Az Appennin-félsziget délebbi felének nyugati oldalán fekvő, nagyjából a Liri-folyó és a Sorrentói félsziget közé eső, s kelet felé az Appenninek nyúlványaitól határolt síkság elsősorban rendkívüli termékenysége, azután kellemes éghajlata, végül előnyös kereskedelmi helyzete révén vált közmondásosan értékessé, széppé, vagy ahogyan latinul hívták: boldoggá (felix).
Mezőgazdasági javakban dúskáló gazdagságát annak köszönhette, hogy termőtalaját a hajdan igen aktív vulkáni tevékenység hozta létre. (E vulkánosság később is működő részel a Campi Phlegraei és mindenekelőtt a Mons Vesuvius voltak.)

A lyukacsos altalaj vízbefogadó képessége révén a száraz évszakban is nedvességet nyerő és foszfátokban gazdag föld évente három-négy termés betakarítását tette lehetővé. Mint Vergilius írta Georgicájában:

„Lenge ködöt, puha gőzt párálló földón azonban,
mely hol elissza e nyirkot, hol kedvére kicsapja,
s hordja saját zöldjét váltig, mint réti palástot, és
soha rozsda rühét, sóját nem marja vasunkba:
körbekerítheti már szilfáid őrömmel a szőlő, bőven
olajfa csak itt virul és - műveld - bizonyítja,
mind legelőnek jó, mind metszeni horgas ekével.
Dús Capuánk ilyen és a Vezúv szomszédi vidéke, s
völgye az árva Acerraet elsodró Claniusnak.”

(Lakatos István forditása)

Valamennyi ókori szerző egyöntetűen tanúsítja, hogy a Capua körüli síkság és a Vezúv alatt fekvő Nápolyi-öböl környéke a félsziget legdúsabban termő tája volt, amely a szorgalmas emberi munkát bőségesen viszonozta. A különböző gabonafélék gazdag hozamából Campania az itáliai félsziget magtárává vált, emellett híres volt gyümölcseinek bő terméséről és finomságáról, kiválóan alkalmasnak bizonyult az olajbogyó meg a szőlő termesztésére. Az eke és a kertművelés számára nehezebben elérhető vidékeit pedig a nyájak legeltetésére használták, s ily módon az összes szükséges mezőgazdasági terméket helyben állították elő. Klímáját kedvező fekvése télen enyhévé tette, de nyáron sem volt túlságosan forró, hála a tengeri szellők üdítő hatásának.
A kellemes éghajlat és a természet elragadó szépsége a Nápolyi-öböl környékét a rómaiak legkedveltebb üdülővidékévé tette. A Rómában elviselhetetlenül fülledt nyári időben az előkelőek mind a campaniai partokra igyekeztek, hogy szép vi1lájukban vagy a divatos nyaralóhelyeken, mindenekelőtt Baiaeban találjanak testi és lelki felüdülésre.

Mindezen előnyökön felül a Nápolyi-öböl kereskedelmi jelentősége is nagy volt. E szerepét nemcsak kikötésre sok helyen alkalmas partjainak, hanem a Mediterráneumban elfoglalt középponti helyének is köszönhette: az öböl Róma legfontosabb tengeri kapuja volt attól az időtől kezdve, hogy a Római Köztársaság megvetette a lábát Campaniában (i. e. 4. század vége), egészen addig, amíg Ostia kikötőjének kiépítésével a tengeri kereskedelem a főváros közvetlen közelében talált megfelelő bázisra (i. sz. i. század). A Földközi-tenger medencéje hosszanti átlójának csaknem pontosan a felénél fekvő Campania, persze, az ókori világkereskedelemben csak attól kezdve foglalhatott el középponti szerepet, midőn Róma hatalmának növekedése révén a Mediterráneum két fele szorosabban összekapcsolódott, majd az egységes világbirodalomban minden irányban szabad út nyílt a hajósok előtt. Ez az állapot az i. e. 3. századtól kezdve fokozatosan jött létre, és csak az i. e. II. században vált korlátlanná Róma tengeri hegemóniája.

romaikor_kep



Campaniában az i. e. I. század elején alapított római colonia, Puteoli kapta Róma első számú nemzetkőzi kikötőjének a szerepét. A keleti kereskedelem mindenekelőtt ezen a városon át bonyolódott le, de minthogy a szárazföldi utak szerepe Itálián belül ezentúl is igen fontos maradt, továbbá más kikötővárosok is fogadtak tengeri úton érkező szállítmányokat, Puteoli nem az egyetlen kereskedelmi kapu volt: e fontos szereppel együtt járó előnyökben osztoztak vele a hozzá közeli és hasonlóan kedvező fekvésű campaniai varosok. Közéjük tartozott - mintegy a második vonalban - Pompeji is.
Campania ókori történelmi szerepét akkor érzékelhetjük a leginkább, ha sorsának főbb fordulataival megismerkedünk. Őslakói - a régi hagyomány szerint - a valószínűleg még a kőkorszakból származó, de bizonyosan a bronzkorszakban Ott élő opikoi, vagy más néven ausones voltak, akik azután a félszigetet megszálló, észak és kelet felől bevándorló újabb népcsoportokba olvadva, az oszkok (osci) népének részévé váltak. Ez a nép az Itália legnagyobb részén elterjedő sabell nyelvet, illetve annak helyi változatát beszélte, s ilyenformán a Latiumot benépesítő latinokkal csak távolabbi rokonságban álló italikus nyelvcsoporthoz, végső soron az indoeurópai nyelvek nagy családjához tartozott.

Az oszkok voltak tehát a vidék lakói a késő bronzkorban és a korai vaskorban, amikor azután az ugyancsak jövevény, de náluk sokkal fejlettebb kultúrájú népek hullámai elérték Campaniát. Elsőként a görögők jelentek meg, akik egyre távolabbra gyűrűző városalapító terjeszkedésük során, a jóval régebbi műkénéi kereskedőkhöz hasonlóan, nyugat felé hajóztak. Miután Itália középső és északabbi vidékein az etruszkok, a Mediterráneum nyugati medencéjében pedig a karthágóiak állták útjukat, elsőként a Campaniával szemben fekvő szigetek egyikén, Ischián, azután a hozzá legközelebbi földnyelven telepedtek meg. Az utóbbi helyen megalapították Κυmét (latinul Cumae), egyik legjelentősebb nyugati városukat, s ebből kündulva a többi campaniai görög települést, amelyek közül a legnevezetesebb és a leghosszabb életű Neapolis, a mai Nápoly városa lett.

Egyelőre nem világos, hogy mi volta görögök szerepe Pompeji és Herculaneum várossá fejlődésében, annyi azonban bizonyos, hogy ezeknek az oszk városoknak az életére és kultúrájára a szomszédos görög poliszok igen nagy hatást gyakoroltak. Herculaneum a nevében hordozta a görög Héraklész tiszteletének emlékét. Pompejiben az eddig ismert legrégebbi középület a város fennsíkjának déli nyúlványán épült dór templom, és a legkorábbi kimutatható kultusz Apollón, akinek tisztelete az Itáliát lakó nem görög népek kőrében az archaikus korban Küméből terjedt el.
Minthogy az etruszk, továbbá az oszk-samnis ábécé is görög eredetű, s ugyancsak Kümé hatása nyomán alakult ki, jogunk van feltételezni, hogy ha a kisebb campaniai városokat nem maguk a görögők alapították is, de e települések várossá szerveződésére és civilizációjára a görög polisz-életforma, a görög vallás és kultúra döntő hatással volt. Herculaneum történetéről jóval kevesebbet tudunk, ezért a vidék további sorsát elsősorban a Pompejire vonatkozó adatokra támaszkodva ismertetjük.

A település neve oszk eredetű, sem a görögből, sem a latinból nem vezethető le. A városban és közvetlen környékén vaskor előtti leletek nem kerültek elő, tehát nem bizonyítható, hogy az i. e. 7. század előtt már létezett itt számottevő település. Pompeji eredetét két tényező határozza meg. Az egyik a Vezúv egy igen régi kitöréséből eredő lávafolyam megkövesedett vége, amely a Sarno-folyó öntőzte síkság fölé emelkedve természetes védelmet nyújtott az oda költőzőknek. A másik és még fontosabb tényező az volt, hogy ez a természetes erősség éppen a szárazföldi és vízi utak találkozásánál feküdt. A Sarno vízi útja Campania belsejét kapcsolta össze a tengerrel.
A Campania északi és déli felét összekötő útvonal, amely a tengerpart aránylag szűk szegélyén a Vezúv alatt haladt, szükségképpen érintette a várost, s itt ágazott el nyugati, déli és keleti irányba. A közlekedési csomópontok mindig a piachelyek kialakulásának magvát alkották. A környék földművelői és pásztorai tehát az i. e. 8. század végén vagy a 7. század elején kezdtek a lávanyúlvány végén letelepedni, ahol a kereskedők és vándor iparosok kedvező piacra találtak. A görög hatás elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a telep központját a piactér képezte, s hamarosan szentélyek épültek a görög városokból ismert isteneknek. Ettől eltekintve a város kultúrája és lakóinak nyelve továbbra is oszk maradt. Elképzelhető, hogy a görögők csak időközönként tartottak itt vásárokat, vagy egy-két képviselőjűk székelt a fontos piachelyen.


Forrás: Castiglione László - Pompeji, Herculaneum