logo

XX Aprilis AD

A bazilika (basilica)

A forum nyugati oldalán, az Eumachiaféle börzeépülettel kissé rézsútosan átellenben emelkedett a bazilika. Csak romok vannak belőle (miként a forumot környező többi épületből is), de egyik épen maradt falrészébe valamelyik unatkozó pompeji polgár többször is belekarcolta a „basilica” szót. Így hát bizonyosan tudjuk, hogy ezek a romok egy olyan épülethez tartoznak, melynek az ókorban bazilika volt a neve.

A bazilika görög szó, annyit jelent, hogy „királyi”. Tudjuk, hogy Athénben volt egy „királyi stoa” (a stoa porticust, oszlopcsarnokot jelent); azért nevezték így, mert abban gyakorolta bírói funkcióit az egyik athéni főtisztviselő, az archón basileus (basileus = király). Ennek az épületnek a formájáról és alaprajzáról semmit sem tudunk. Lehetséges, hogy a hellénisztikus kor uralkodói az athéni épület mintájára emelték a maguk bazilikáit, de talán keletebbről vették át ezt az épülettípust. Annyi azonban bizonyos, hogy Itália Görögország közvetítésével ismerkedett meg a bazilikával: az elsőt i. e. 184-ben az idősebbik Cato emeltette Rómában.

Vitruvius római építész tanácsa szerint a bazilikákat a forumnak arra az oldalára ajánlatos építeni, amely téli napokon a legtöbb napfényt kapja, „hogy az üzletemberek menedéket találjanak itt, ha rossz az idő”. Pompeji bazilikája teljes mértékben megfelelt ennek a követelménynek. Mint minden más bazilika, ez is mintegy kiegészítése és folytatása volt a forumnak. Itt ütöttek tanyát azok a kereskedők, akik már túlságosan szűknek találták a forumot; üzleti ügyekkel elfoglalt emberek és ráérő sétálók itt találtak árnyékot a tikkasztó hőségben, s ugyancsak ide húzódtak, ha megeredt a délvidéki záporeső. Itt folytak a bírósági tárgyalások: az ifjabbik Plinius és más hírneves védőügyvédek a római bazilikákban mondták el beszédeiket. Itt gyűltek össze az üzletemberek, akiknek a bazilika börzéül szolgált; s a költő Ovidius azzal biztatja a szerelmi kalandra vágyó férfiakat, hogy a bazilikában bizonyára találnak megfelelő partnert maguknak.

romaikor_kep



Az egyik legrégibb római bazilikának, a Básilica Juliának (építését Julius Caesar kezdte el) a padlózatába szenvedélyes kockajátékosok sok kört meg egyéb mindenféle idomot karcoltak. A pompeji bazilikában nem találtak ilyenféle rajzolatokat, de annál több falra firkált felirat (graffiti) maradt ránk. Egy pompeji polgár, miután végigböngészte a sok irka-firkát, a maga véleményét is odabiggyesztette, mégpedig distichonversben:

Szörnyen csodállak, te fal, hogy állsz még s össze nem omlasz
Hogy tudsz elbírni ennyi üres fecsegést?

Mi minden olvasható ezen a falon! Egy bizonyos Pumidius Dipilus például azt közli, hogy itt járt „öt nappal október Nonaeja előtt, Marcus Lepidus és Quintus Catulus consulságának esztendejében” (vagyis i. e. 78-ban, október 3-án). Mindjárt mellette labdajátékra való invitálás olvasható, a két csapat névsorával együtt valaki azt a megjegyzést firkálta hozzá, hogy Epaphrus kopasz és nem ért a labdakezeléshez. Egy Pyrrhus nevű egyén értesült barátja haláláról, s búcsúszavait a falra karcolta. Egy Sittius nevű közismert pompeji polgár valamelyik rabszolgája hajót rajzolt a falra, s alája ezt írta:
„Rajzolta Rufion, Sittius rabszolgája.” A Vergilius, Ovidius és Propertius költői műveiből vett idézetek között helyi költők verssorai is előfordulnak. Egy boldogtalan szerelmes furkósbottal szeretné összetörni Venus koponyáját és bordáit, amiért a kegyetlen istennő „átdöfte az ő gyengéd kebelét”; egy másik felirat ezt a cinikus tanácsot adja neki: „Ha az ajtó süket marad a könyörgésre, megnyílik a pénz csengésére.”

Nevek, célzások, saját és mások életének eseményeire vonatkozó utalások, moralizáló bölcselkedések, nyílt szidalmak és cinikus leleplezések a félig elmosódott, számunkra nem mindig érthető feliratokban rögzített életsorsoknak ez az egész tarkabarka egyvelege arról tanúskodik, hogy a bazilikát a legkülönfélébb társadalmi rétegek látogatták: az antik verslábakat könnyedén kezelő művelt emberektől kezdve egészen a rabszolgákig, akiknek fogalmuk sem volt a helyesírásról, s akik sokszor csak gyatrán tudtak kifejezést adni gondolataiknak vagy érzelmeiknek.

A pompeji bazilika egyike a legrégebbi ilyen stílusú építményeknek (i. e. II. század vége). Alaprajza hosszúkás téglalap, melynek egyik rövidebb oldala a forumra néz. Itt volt a bejárat is: az egymástól négyszögletes tufapillérekkel elválasztott öt rácsozott ajtó egy keskeny oszlopcsarnokba nyílott, mely a bazilika előcsarnokául (chalcidicum) szolgált. Innen lépett be a látogató a tulajdonképpeni bazilikaépületbe; az öt belső ajtó megfelelt az öt külsőnek. Az épület belsejét két sor, 10 méter magas ión oszlop három hajóra osztotta.
Az oldalfalakból korinthusi féloszlopok emelkedtek ki, de ezek csak feleakkora magasságúak voltak, mint a középső rész ión oszlopai (pontos magasságuk 5,90 méter volt). A megmaradt romok alapján el lehet képzelni, milyen volt az épület: a féloszlopokkal díszített alsó fal fölött teljes oszlopok álltak; ezek statikai okokból váltakoztak a végigfutó fallal, melyekben csak ablaknyílások voltak.
A hátsó falnál, pontosan a bejárattal szemközt állott az oszlopokkal díszített emelvény (kb. 2 méter magasan). Itt foglaltak helyet a bírák, a peres felek lent álltak az emelvény előtt. Az emelvény alépítményének üres belsejét valószínűleg részint a bíróság szolgaszemélyzete használta, részint pedig rongyokat, keféket, vödröket és egyéb takarító eszközöket tartottak benne.

A legújabb ásatások eredményeképpen megállapították, hogy a bazilika építésének történetében két fejlődési korszak különböztethető meg. Eredetileg „kicsinyített forum” volt: emeletes oszlopcsarnokoktól övezett négyszög az oszlopcsarnokok között egy nyitott helyiséggel. Később, amikor megépítették a hatalmas téglaoszlopokat, melyeknek magassága akkora volt, mint az oszlopcsarnokoké, a középső hajó fölé tetőt emeltek.
Figyelemre méltó ezeknek az oszlopoknak az építési módja. Kicsiny, lapos, ötszögletű idomtéglákból vannak összerakva, melyek vállpántokra emlékeztetnek; egy-egy réteget tíz téglából illesztettek össze, oly módon, hogy a téglák hegyes szögükkel kifelé álltak. Ez az eljárás adta meg az oszlopok hosszanti bordázatát. Az oszlopokat bestukkózták, úgyhogy márványnak hatott az egész.
Pompeji büszke lehetett a bazilikájára. Magasságuk ellenére is könnyednek látszó oszlopok; tarka márványt ízlésesen utánzó falborítások; a magas ablakokon meg a felső oszlopok közötti szabad nyílásokon át beáradó fényözön ez az épület még nagyobb városoknak is becsületére vált volna.


Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960