logo

XX Aprilis AD

Pompeji általános képe

Pompeji magas dombon terül el, melyet a történelem előtti időkben a Vezúv egyik kihűlt és megmerevedett lávafolyama alkotott. Azok az emberek, akik e meredek, majdnem függőleges lejtőjű dombot lakóhelyül kiszemelték, tudták, mit cselekszenek. Ez a hely biztonságot nyújtott mind ragadozó vadak, mind ellenséges szándékú emberek ellen. Ily módon már falak nélkül is valóságos erőd volt a domb. Fekvésének ez az előnye ma már nem tűnik szembe, mert a Vezúv későbbi kitörései az északról hozzácsatlakozó területet annyira feltöltötték, hogy a szintkülönbség jóformán teljesen kiegyenlítődött; azonkívül a tenger jelentősen visszahúzódott a korábbi partvonulattól. De azokban a távoli időkben a domb lakói jól ellenőrizhették a síkságon átvonuló embereket, s azokat is, akik a tenger felől érkeztek a Sarnus folyó torkolatvidékére.
A biztonságot nyújtó domb azonban hamarosan más szempontból is értékessé vált a települők szemében: kiderült, hogy fekvése nemcsak stratégiai tekintetben előnyös; hanem kereskedelmi jelentősége is van. Ráadásul igen termékeny talajú vidék környezte. Ily módon a kis városka természetes központtá fejlődött: a környék lakói itt adták el rendszeresen fölös terményeiket, s cserébe olyan árucikkeket vásároltak, amelyeket a kereskedők más városokból vagy országokból hoztak be.

Említettük már, hogy egész Campania - és Pompeji - őslakói az oscusok voltak. Tudjuk, hogy a várost már az i. e. VI. században görög stílusú templommal ékesítették. Ebből az adatból ítélve akkor már meglehetősen hosszú időnek kellett eltelnie a város alapítása óta. Pompeji történetében világosan meg lehet különböztetni két korszakot. A város térképén a gyakorlott szem tüstént felismeri, hogy Pompeji két különböző részből tevődött össze. Az egyik rész az önkényes építkezés félreismerhetetlen jeleit mutatja; a másik rész - az újabb - szabályos utcáival és épülettömbjeivel arról tanúskodik, hogy itt már tervezés előzte meg az építkezést.
A régi városrész - vagyis az eredeti oscus település - a védelmi tekintetben kedvezőbb délnyugati dombsarkot foglalta el (most a VII. és VIII. regio). Utcái tekervényesek, girbe-gőrbék; háztömbjei a legfurcsább geometriai alakzatok különös tömkelegei. Látszik, hogy a lakosok úgy építették házaikat, ahogyan éppen kedvük tartotta, vagy ahogyan a telek adottságai megkövetelték. Az óváros eredeti határvonalát ma is nyomon lehet követni: a Lupanar utca (a Háromszögletű Forumtól északra), az Augustalesek (Augustus-papok) útjának nyugati szakasza és a Felügyelők utcája határolja. Ezt a mintegy 10 hektárnyi területet két, egymást a centrumban keresztező út négy részre osztotta: a nyugat-keleti út a mai Tengeri út és a Bőség útjának nyugati szakasza irányában haladt, az észak-déli út pedig a Forum út és az Iskola utca irányát követte. A települést valószínűleg erődítmények övezték, de falaiból mind ez ideig semmit sem sikerült megtalálni.

Az i. e. V. század folyamán a város már annyira terjeszkedett, hogy elérte jelenlegi határait. Az új városrész képe élesen elüt az óvárosétól: útjai egyenesek, háztömbjei szabályos geometriai idomokat alkotnak. Az óváros fő útjai folytatódtak észak felé; a Forum út meghosszabbítása volt a Mercurius út, mely egy időben a város fő tengelyének számított (a rómaiak „cardónak”, vagyis „ajtósarok-tengelynek” nevezték egy a város észak-déli irányú fő útját).
A Mercurius út eredetileg kapuban végződött a városfalnál. Ezt a városkaput azonban később befalazták, mert a városból odavezető út túlságosan meredek volt. Helyette új kaput vágtak a városfalba egy másik helyen, és a mélyedésben megépítették a Stabiae utat, melynek északi vége a Vezúv-kapuhoz, déli vége a Stabiae-kapuhoz csatlakozott. A nyugat-keleti irányban húzódó fő út jóval messzebbre nyúlt (ez a Bőség útja); vele párhuzamosan futott a nyílegyenes Nola út. Pompeji területe majdnem 65 hektárra növekedett, s jóval felülmúlta a közepes itáliai városokat. Her8ulaneum területe 10,5 hektár, Surrentumé 24,3 hektár volt; a később alapított római kolóniák közül Florentia (Firenze) 18,6, Lucca 21,8, Augusta praetoria (Aosta) 40,5, Augusta Taurinorum (Torino) 10,9 hektár területet foglalt el.

Pompeji Sulla korában majdnem akkora volt, mint Ostia (70,8 hektár), s csak olyan városok előzték meg, mint Capua (178 hektár) és Nápoly (101 hektár). Miért növekedett meg ennyire Pompeji, és miért változott meg ennyire az alaprajza? Kik okozták ezt a változást?

romaikor_kep



A jelenleg rendelkezésünkre álló anyag még nem teszi lehetővé, hogy erre a kérdésre teljesen határozott feleletet adhassunk. A legutóbbi időben háromféle feltevés próbál magyarázatot adni. Az egyik hipotézis szerint a görögök voltak azok, akik a város megerősítésére és megnagyobbítására törekedtek, mert kiváló támaszpontnak tartották az etruszkok elleni harcban.
A másik feltevés szerint éppen az etruszkok akarták Pompejit erős várossá fejleszteni, hogy egyrészt meggátolják a görögök terjeszkedését, másrészt megfelelő kereskedelmi állomást létesítsenek dél-itáliai kereskedelmi kapcsolataik fenntartására. Végül, a harmadik feltevés szerint a város akkor kezdett jelentősen nagyobbodni, amikor a hegyeikből leereszkedő samnit hódítók Pompejiben kívántak letelepedni.

Van egy körülmény, mely már eleve kizárja, hogy a város növekedését a görögökkel hozzuk kapcsolatba. Pompeji alaprajza szerint ugyanis mind az óvárosban, mind az újvárosban két-két olyan fő utat találunk, melyek a négy világtáj irányában futnak, s a centrumban keresztezik egymást. Az ilyenféle elrendezést jól ismerjük a római katonai táborokból, s ez tipikusan itáliai vonásnak tekinthető.
A görögök egészen más elv szerint építették városaikat. Így például az ókori Nápolynak - amennyire a modern város alatt megtalált maradványokból megállapítható - három fő útja volt, s ezek egymással párhuzamosan futottak a tengerpartig. Herculaneumot nápolyi kolóniának tartották; s valóban, alaprajza Nápolyra emlékeztet: egy széles főúttal párhuzamosan keskenyebb, kevésbé fontos mellékutak haladnak; ezeket derékszögben még keskenyebb utcák szelik át; közöttük egyetlen széles utat sem lehet találni. Ha Pompejiben az új városrészt görögök építették volna, akkor nem lenne benne sem cardo (az észak-déli út), sem decumanus (a kelet-nyugati út), azonkívül pedig az új háztömbök szigorúbb szabályosságot mutatnának.

Egy olyan helységnek, mint Pompeji, természetesen nagy vonzóereje volt. A gazdálkodó ember itt eladhatta terményeit, a kézműves gyorsan túladhatott portékáin, a kereskedő pedig kiterjedt piacra lelt adásvételi tevékenysége számára. A város fekvése bizonyos fokig biztonságot nyújtott, s ezért az emberek maguktól is előnyben részesítették ezt a lávadombot, mely mintegy ellenőrzése alatt tartotta a tengert és a környékbeli völgyeket. De érdekében állott annak a népnek is a város fejlesztése, mely a maga hadi és kereskedelmi céljaira akarta kihasználni Pompeji előnyös fekvését.
Az etruszkokra gondolunk; ők voltak azok, akik - a római földmérők nyelvén szólva - „limitálták” Pompejit, azaz gondosan kijelölték az új város területét, meghatározták az utak irányát, megállapították az építendő templomok helyét, és szabályos rendbe osztották be az insulákat. A szokáshoz híven megtartották a város két fő tengelyét - a cardot és a decumanust -, s azokkal párhuzamos más utakat terveztek. De miért tartjuk Pompeji esetében éppen az etruszkokat, nem pedig a samnitokat az építőknek?
Akik a város bővítését elhatározták, azoknak a védelemről is gondoskodniuk kellett - a megnagyobbított várost falakkal vették körül. Márpedig, mint azt a következőkből mindjárt látni fogjuk, ezeket a városfalakat az etruszkok emelték.


Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960