logo

XX Aprilis AD

Gazdaság és társadalom

Az egész ókor folyamán, Italfát sem kivéve, megmaradt a mezőgazdasági termelés elsődlegessége és a vele foglalkozók gazdasági autarkiája. Az önellátó mezőgazdasági termelés azonban csak általános keret, amely évezredeken át - egészen az újkor küszöbéig - tartó léte során igen lényeges változásokon ment keresztűt. A klasszikus ókor, a görög és a római kultúra időszakát a gazdaság ipari és kereskedelmi ágazatainak nagyfokú önállósodása és sok tekintetben meghatározó szerepe jellemezte. Amikor tehát Pompeji sajátos gazdasági vonásalt áttekintve a különös tényezőkre hívjuk fel a figyelmet, két dologról nem szabad megfeledkezni.
Az egyik az, hogy mint az ókori világ minden közepes és kisebb városa, elsősorban egy meghatározott mezőgazdasági területből élt, és annak gazdasági organizációját látta el, a másik, hogy a város léte kezdettől fogva az ipar, a kereskedelem, egyszóval bizonyos munkamegosztás kialakulásának volt köszönhető. Pompeji az oszkok idejében és a samnis korszak nagyobbik részében jellegzetesen „mezőgazdasági város” volt, lakóínak többségét és vezető rétegét azok a földtulajdonosok képezték, akik a városban laktak ugyan, de földjük megműveléséből éltek.
Ugyanakkor már a kezdet kezdetétől jelen voltak a kézművesek és a kereskedők, akik a többiek különleges szükségleteinek kielégítéséről gondoskodtak. A samnis korszakból csak a leggazdagabbak jól épített házal élték túl ugyan a későbbi építkezéseket, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltak - s nem is kis számban - műhelyek és boltok a piactér körül, a főutcák mentén vagy a nagy lakótelkek közé ékelődve.

Pompeji mint gazdasági egység nemcsak a városból, hanem a hozzá tartozó és általános szokás szerint pagusokra osztott környező mezőgazdasági területből (territorium) állt. Ez a terület mezőgazdaságilag, elsősorban az élelmezés vonatkozásában, de az alapvető iparágak nyersanyagellátásában is nagyjából biztosította a város szükségleteit.
Az alapvető élelmezési cikkeket: a gabonát, a zöldségfélét, a gyümölcsöt, az ókor univerzális zsiradékanyagát, az olivaolajat, az akkor ugyancsak alapvető italt, a bort a város körüli földek és kertek nyújtották. A húst és egyben a textilipar nyersanyagát, a gyapjút a birkanyájakból, a halat pedig az önálló kikötőre támaszkodó tengeri halászatból nyerték.

A mindennapos igényeket kielégítő kisipari tevékenység csaknem valamennyi ágának létére vannak adataink. A város sajátos gazdasági arculatát azonban nem annyira a viszonylagos autarkia, mint a rajta túlmutató vonások adják meg. Annak a lehetőségét, hogy Pompeji sok-sok másvárossal együtt a Római Birodalom nagyobb gazdasági egészének, vagyis az ókori világgazdaságnak aktív részévé válhatott, egyrészt a város gazdaságának belső fejlettsége, másrészt az ókori világgazdasági szerkezetének állapota biztosította.

A már többször említett kedvező természeti adottságok, a gazdálkodás technikájának fejlődése és nem utolsósorban az olcsó rabszolga-munkaerő révén a város jelentós terméktöbbletet állított elő. Alapjában véve ennek köszönhető, hogy Pompeji még az akkor virágkorában álló általános római viszonyokhoz képest is kimondottan jómódú város volt, urbanizációja, középületeinek száma és színvonala átlagon felül állt, s különösen szembetűnő lakóházainak nagysága, kényelme és fényes dekorációja. E színvonal azonban csupán a város belső gazdasági lehetőségei alapján, azaz az ókori világ lehetőségeinek és erőforrásainak felhasználása nélkül nem lett volna elérhető.
A városnak a világgazdaságba való beépülését közvetlenül az tette lehetővé, hogy a többlettermékek egy részét a város territoriumán kívül értékesítették. Pompeji mezőgazdasága és ipara jórészt „exportra” dolgozott.

Fő kiviteli cikkei a bor, a textiláru, bizonyos halászati és kerámiai termékek voltak. Nem volt mellékes az sem, hogy a város kikötője néhány más, dél-campaníaí belső fekvésű várost is kiszolgált. Pompeji külső piacát elsősorban a közvetlen környék, Campania és Samnium területei jelentették. Bizonyos árucikkek messzebbre is eljutottak, de nem mondhatjuk azt, hogy a város bármiben is mérkőzhetett volna a valóban világpiaci méretekben exportáló kereskedelmi és ipari központokkal.
Pompeji egy sor fontos árucikket, elsősorban ipari terméket kapott más városokból. Ezek között első helyen álltak a capuai fejlett bronzipar, a puteoli vasipar termékei, továbbá a mindennapi életben alapvető fontosságú agyagedények különböző fajtál. A luxuscikkek közül a nemesfém edényeket ugyancsak campaniai műhelyekből, a bútorokat Neapoliszból kapták, s egy egész sor különleges értéket képviselő dísztárgyat és egzotikus cikket - természetesen kis mennyiségben - a birodalom világkereskedelmi hálózatából. A város és a fényes lakóházak építkezéseinek és díszítésének művészi színvonalú munkájához nemcsak a nyersanyagokat és kész alkotásokat, hanem a mestereket is jórészt kívülről kellett szerezni.

A belső és a külső piaci értékcsere egyensúlya a város gazdaságának állandó növekedése mellett természetesen csak állandó fejlődés és mozgás révén maradhatott fenn. E fejlődés lényegét Pompeji utolsó évszázadában ritka pontossággal határozhatjuk meg. Emlékeztetve a város történetének e korszakáról korábban mondottakra, a gazdasági és társadalmi mozgás fő vonalát röviden a következő módon írhatjuk le.
A mezőgazdasági termelés fő keretévé az olyan intenzíven gazdálkodó birtoktestek váltak, amelyek elsősorban néhány termékfajta jó minőségű és nagy mennyiségű előállításával foglalkoztak, és csaknem kizárólag rabszolgaerőt alkalmaztak. E birtokok jövedelmezőségét főként specializált és intenzív termelésűk biztosította. Több ilyen „farm” is lehetett egy kézben, a gazdálkodási egység mégis a 20-40 rabszolgát foglalkoztató gazdaság volt, melyet egy megbízható felszabadított rabszolga irányított. A termékek egy része a városi piacon, másik része a külső, főleg itáliai piacokon került értékesítésre. A kistermelő parasztok szerepe ehhez képest nem volt túlságosan jelentős, ők kizárólag a belső piacra termeltek.

A város gazdasági életében, főleg a császárkor elejétől, rohamos indusztrializálódási és kommercializálódási fejlődés figyelhető meg. A lakosság egyre nagyobb része foglalkozott ipari és kereskedelmi tevékenységgel, a város ténylegesen beépített területe egyre gyorsuló tempóban alakult át a pusztán lakásra szolgáló kényelmes házak rovására műhelyek és boltok halmazává. Ennek társadalmi vetületeként nemcsak a régi jómódú és előkelő réteg kapcsolódott be a kereskedelmi és ipari vállalkozásokba, hanem egyre nagyobb szerepet kapott a város életében az ügyes felszabadított rabszolgák serege, akik közül az idők folyamán sokan a vezető rétegbe kerültek.
A szóban forgó évtizedekben részben a rabszolgák soraiból, részben a bevándorló mesteremberekből és kereskedőkből sok és igen vegyes származású lakóval gyarapodott az egyre zsúfoltabbá váló város. A házak, boltok és piacok túllépték a régi városfalakat, s bizonyosra vehető, hogy ha Pompeji nem pusztul el, akkor - legalábbis egy ideig - a korábbi falak teljesen elvesztették volna határoló szerepüket. Az iparosodás egyelőre még megmaradt a mi fogalmaink szerinti kisüzemi keretek között, tehát egy-egy műhely vagy műhellyé átalakított lakóház falai kőzött 10-20 vagy nem sokkal több rabszolgával, esetleg bérmunkással dolgozó egységek jellemezték.

Pompeji nagyjából ilyen gazdasági szerkezettel és fejlődési tendenciával érkezett el 79. augusztus 24-éhez. Egyre fejlődő s ugyanakkor eléggé gyorsan és radikálisan átalakuló város volt tehát, amely a legjobb úton volt ahhoz, hogy a békés és jómódú itáliai paraszti kisvárosból közepes jelentőségű, erősen vegyes lakosságú iparos-kereskedő várossá, már nemcsak közvetlen környékének, hanem a nagyobb tájegységnek is gazdasági központjává és mozgató erejévé váljék.


Forrás: Castiglione László - Pompeji