logo

XVII October AD

A Savariai földrengés

„et eversa est Sabaria a terrae motu VII idus Septembr. die Veneris”, „földrengés pusztította el Savariát, a szeptember idusa előtti hetedik napon (=szeptember 9.), pénteken”, méghozzá a 456. évben. Mindössze ez a néhány szó tudósít a Savaria városát az ókor végén sújtó földrengésről.

A szöveg, melyben az idézett sor olvasható, egy Ravenna városához köthető krónika, melyre leggyakrabban Fasti Vindobonienses Priores néven utalnak. Vindobonienses, mivel kézirata Bécsben került elő, egy kódexben egy másik hasonló műfajú szöveggel, a Fasti Vindobonienses Posterioressal, illetve a Chronographia ad annum 354 szövegével, ami tulajdonképpen kalendáriumnak tekinthető a 354. évhez. Ugyanerre a szövegre időnként az Anonymus Cuspiniani címmel hivatkoznak, sőt népszerűsítő oldalakon néha a szöveg szerzőjeként Iohannes Cuspinianust adják meg. lohannes Cuspinianus (1473-1529) neves humanista, orvosprofesszor, 1500-ban a bécsi egyetem rektora, készített gyűjteményt az általa gyűjtött kronográfíai szövegekből, ami 1553-ban jelent meg Bázelben.
Az eredeti kézirat máig Bécsben található A szöveg standard, modem kiadása Mommsen Monumenta Germaniae Historicában található. A Fasti Vindobonienses Priores szövege 577 bejegyzést tartalmaz a Kr.e. 44-403 és 455-493. évekre vonatkozóan. Emellett fennmaradt a szövegnek egy másolata az Excerpta Sangallensisben, mely későbbi kiegészítéseket is tartalmaz a 390-473. évekre vonatkozóan.3 Helyenként ugyanezen szövegekre még a Fasti Ravennates címen hivatkoznak, mivel nézőpontjuk, amelyből az eseményeket figyelik, egyértelműen Ravennához köthető.

Nagy valószínűséggel ugyanerre a földrengésre találunk utalást Eugippius Szent Severinus életrajzában. Eszerint „a harmadik napon pedig,, amikor a vecsernye szentséges szertartása befejeződött, egy hirtelen támadt földrengéstől úgy megijedtek a városban tartózkodó barbárok, hogy a rómaiakat a kapuk gyors kinyitására kényszerítették. Kimenvén pedig fejvesztetten szétfútottak, azt gondolván, hogy a szomszédos ellenség ostromgyűrűje szorongatja őket. S miután félelmüket isteni rendelés is növelte, az éjszakai sötétségben megzavarodva egymást kaszabolták kardjaikkal.” A helyszín Comagenis, a mai Túlin, nagyjából 100 kilométer távolságban Savariától.
A Fasti szövegrészlete csakis tágabb kontextusában értelmezhető, a műfaji sajátságok figyelembevételével. A Fasti Vindobonenses nem abban az értelemben krónika, mint mondjuk a Képes Krónika, a szöveg valójában egy konzullista, melyet alkalomadtán egyéb témájú bejegyzések tarkítanak, manapság inkább kronológiának neveznénk. Ennek következtében a savariai földrengésről tudósító tétel végletes szűkszavúsága nem kivétel, hanem szabály, a több száz bejegyzésben alig akad több soros. Milyen eseményekről tudósít a szöveg? Elsősorban konzullista, emellett nem teljesen következetesen a császárok trónralépéséröl, haláláról is beszámol. A maradék adatok a következőképpen csoportosíthatók:

a.) Politikai, katonai események. Ezekből a 375. év előtt egyetlen egyet sem találhatunk, a 375. évnél olvasható (490. tétel a listán) a szarmaták betörése Pannóniába. Ezek azok az évek, mikor a gótok betelepítése megkezdődik a birodalomba és a tágabb régió helyzete destabilizálódik. Nem csupán a történetírás, hanem a kortársak is fordulópontnak érezték. Ezután mindösszesen 22 bejegyzést olvashatunk a népvándorlás kor háborús eseményeiről, egészen Odoaker haláláig.

b.) A kereszténységhez kapcsolódó események. Ezekből 14 van, először az evangéliumi eseményekhez kapcsolódóan, majd az apostolok tetteiről, esetleg idesorolhatjuk a Jeruzsálem pusztulására vonatkozó tételt. A maradék tételek keresztény mártírokhoz a keresztényüldözésekhez kapcsolódnak, a Decius-féle és a diocletianusi üldözésről általános tétel szól, emellett a szöveg név szerint megemlékezik Perpetua és Felicitas, Lőrinc, Cyprianus, Euphemia, Timóteus mártíromságáról, valamint Lukács és András apostolok ereklyéinek Konstantinápolyba viteléről. A válogatás alapelve átlátható: Lőrinc, Ciprián, Peipetua és Felicitas a római kánon szentjei, akiknek a neve minden szentmisén elhangzott.
Lukács evangélista és Szent András apostol ereklyéi a konstantinápolyi Szent Apostolok templomában nyugodtak, egy harmadik apostoli korból származó tekintély, szent Timotheus maradványaival együtt. Ez utóbbi két páli levél címzettje, ám a Fasti összeállítója összekeverte egy sokkal obskurusabb személlyel, Timotheus 3-4. sz.-i antiokhiai püspökkel és mártírral, akinek maradványai a római San Paolo fúori le mura templomban nyugszanak. Euphemia a görög egyház nagy mártírjai közé tartozik, akinek leghíresebb csodája a 451-es khalkédóni zsinathoz kötődik, s talán e miatt az aktualitása miatt került bele a Fastiba.

c.) Egyéb adatok. Számunkra ez az utolsó csoport a leglényegesebb.
51.: Vergilius halála (His cons. moritur Virgilius annorum LX.)
56.: az Aqua Virgo vízvezeték kiépítése Rómában. (His cons. aqua virgo inducta est Romam.) 135.: Először tűnt fel főnixmadár. (His cons. phenix apparuit primum.)
215.: Napfogyatkozás (His cons. sol eclipsim passus est.)
477.: A tenger visszahúzódott majd kiáradt, (his cons. maris actessa et accessa fűit XII ki. Augustas) 511.: Jel tűnt fel az égen, mely 30 napon át oszlop alakban függött az égben, (his consulibus signum apparuit in celo quasi columna pendens per dies XXX.) Egy üstökösről van szó.
520.: A nap elsötétedett, (his cons. tenebe facte sunt die Solis hora III VI ki. Nov.)
577.: Földrengés pusztította el Savariát: „et eversa est Sabaria a terrae motu VII idus Septembr. die Veneris”
599.: Marhavész (fűit boum nimia mortalitas)
637.: Leégett az Apollinaris hídja húsvét éjjelén, (his cons arsit pontus (ser. pons)Apolinaris noctu in pascha XV kai. Maias)
642.: Földrengés éjjel, kakasszó előtt. (His cons. terrae motus factus est noctu ante pullorum cantus VII kal. Iun)
A listát kiegészíthetjük néhány további adattal a Excerptum Sangallensének a Fasti Vindobonensesből elveszett évekre vonatkozó adataival:
537.: Rómában a Béke fórumán a föld hét napig bőgött. (Romae in foro Pacis terra mugitum dedit per dies VII.)
543.: Nap fogyatkozás, keleti irányból lángoló csillag (üstökös) tűnt fel, mely 30 napig volt látható, (sol eclipsim fecit XIIII ki Aug. et parte Orientis apparuit Stella ardens per dies XXX.)
545.: Jel tűnt fel az égen az éjszaka első órájában (signum apparuit in caelo VIII ki. Aug hóra noctis príma)
547.: Jel tűnt fel az égen, fáklya formájú üstökös (signum apparuit in coelo Stella ardens sicut facula III. non Mar.)
550.: Földrengés történt September kalendaeja előtti 7. napon, vasárnap, (terrae motus factus est VII. ki Septembris die Solis)

A politikai és egyháztörténeti eseményeken túl tehát kizárólag ezek a tételek kerültek be a Fasti szövegébe. Miért pont ezek? A véletlenszerűen bekerült korai adatoktól eltekintve (Vergilius halála és az Aqua Virgo) a bejegyzések tartalma hasonló: valamennyien jelek, előjelek.

A késő antik fasti consulares műfaji szempontból a római történetírás első és legkorábbi műfajának egyenesági örökösei, tematikájuk nagyjából azonos az ősi annalesekével, a régi római papi évkönyvek tartalmával. Az annalesek célja nem pusztán a profán események rögzítése volt, hanem elsődleges célja volt a prodigiumok rögzítése, tehát mindazon természetellenes események listázása, melyek az emberi és isteni világ harmóniájának, a pax deumnak a megbomlásaként értelmezhetők. Az ilyen események esetén a törvény előírta a bejelentési kötelezettséget, és amennyiben az eseményt közterületen történt, az államnak kellett gondoskodnia az engesztelésről. Alapvető változást a kereszténység sem hozott, a napfogyatkozások, üstökösök megjelenése változatlanul félelmet keltett, a földrengések az okozott közvetlen káron túl isteni büntetésként értelmeződhettek. Egy VI. századi görög krónikás, Ióannes Malalas, a földrengések megnevezésére következetesen a theoménia szót használja, azaz: Isten haragja.
Antik földrengésadataink meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el, és ez elsősorban a különböző történeti műfajok sajátságainak köszönhető. Az annalesek és fasti valószínűleg az egész ókor folyamán rögzítették ezen eseményeket, azonban e műfajnak csak késő antik példányai maradtak ránk. A klasszikus történetírás mindeközben nem mutatott különösebb érdeklődést a természeti katasztrófák iránt. A téma mellőzése magyarázható azzal, hogy az antik történetírás emberi tettekre és azok következményére fókuszált, a természeti katasztrófák pedig ritkán befolyásolják érdemileg a politikát.
A történetíróknál gyakrabban emlékeznek meg földrengésekről a földrajztudósok, természettudósok: Plinius, Strabón, vagy Seneca a természettudományos munkáiban, tudták, melyek a legveszélyeztetettebb területek, ismerték a földrengések kísérőjelenségeit, kutatták okait, azonban a kronológia iránt kevésbé érdeklődtek. Tudunk földrengés-katalógusok létezéséről is, kallatisi Démétrios összeállította a Hellászt érintő földrengések listáját, sajnos sem ez, sem más hasonló mű nem maradt ránk.

Az ókor végén megszaporodnak a földrengésekről szóló beszámolók. Ez egyrészt a különböző Fastiknak köszönhető, másrész a középkori értelemben vett krónika irodalom megjelenésének. A krónika mint műfaj a kronologikus Fastiból alakul ki, a fő különbség, hogy az egyes bejegyzések hosszabbá válnak, és egyre kidolgozottabb narrativák kerülnek a szövegbe, azonban a Fasti tematikáját a krónikák is megőrzik, így figyelmet fordítanak a földrengésekre is.
A már említett Malalas krónikájában az egyes városok földrengéseit számozza is: első antiokhiai földrengés, második antiokhiai földrengés stb. Ennek köszönhetően visszamenőleg, az egész császárkorra megismerjük a rengések kronológiáját. A szövegek alapján a korábbiakhoz képest pontosabb képet kapunk, nem csupán a katasztrófák lezajlásáról, hanem a katasztrófahelyzet kezeléséről is, ú. m. mentés a romok alól, állami segítség, a halottak számának megbecslése.

A krónikák sok esetben csak a rengés tényét közlik, esetleg azt, hogy a császár anyagi segítséget nyújtott az újjáépítéshez. Nagyobb rengéseknél megjegyzik, hogy sok templom, ház, fürdő omlott le, esetleg megemlítik az összedőlt műemlékeket, ill. hogy mely városnegyedek rongálódtak meg legsúlyosabban. Általában külön említést kapnak a városfalak sérülései, ami külső támadásokkal szemben védtelenné tette a várost, ahogy Konstantinápollyal történt 447 januárjában, melynek hírére Attila azonnal a város ellen indult, azonban a lakosságnak sikerült alig két hónap alatt újjáépíteniük a súlyosan sérült falakat, melynek 57 tornya dőlt le.
Természetesen a legtöbb adatunk a politikailag jelentős nagyvárosok földrengéseiről van, pl. Konstantinápolyról, a halálos áldozatokat követelő rengések itt sem voltak ritkák. A krónikásoktól tudjuk, hogy egy-egy rengés után a lakosság tömegesen menekült ki a falakon kívülre, és a szabad ég alatt maradtak, amíg az utórengések meg nem szűntek. A krónikák beszámolnak róla, hogy ez három, tíz vagy éppen negyven napig tartott. Ez idő alatt körmenetekre, könyörgésekre került sor a veszély elhárítása érdekében.
Nincsenek adataink róla, hogyan szervezték meg a mentést, de a mai híradásokhoz hasonlóan szívesen emlékeznek meg arról, ha valaki hetekkel a katasztrófa után élve került elő a romok alól. Az epicentrum fogalma természetesen ismeretlen számukra, de ha megemlékeznek az azonos rengésben megsérült városokról, akkor következtethetünk a rengés kipattanási helyére is, például ha Konstantinápolyban megsérül a városfal, házak dőlnek össze, és halálos áldozatok vannak, ugyanakkor a 80 km-re fekvő Nikomédia teljesen elpusztul.

A korszak legsúlyosabb földrengése, és valószínűleg az egész ókor legtöbb halálos áldozatot követelő természeti katasztrófája Antiokhiát sújtotta, az 526. év májusában. Ezt a rengés az átlagosnál több forrásból is ismerjük. A rengés a mennybemenetel ünnepének idején pattant ki, mikor a környező vidékről tömegek jöttek fel Antiokhiába az ünnepekre. Gyakorlatilag a teljes város romba dőlt, a rengést napokon át tomboló tűzvész követte, az utórengések pedig ötszáz napig tartottak.
A katasztrófát követő anarchikus állapotok közepette bandákba verődött parasztok fosztogatták a menekülőket és a város maradékát, a következő tél pedig olyan kemény volt, hogy hó borította be az észak-syriai várost. Az áldozatok számát általában 250 ezerre becsülték, ezt a számot a modem kutatás nagyjából pontosnak tekinti. A város ezek után hihetetlen módon újjáépült, Theupolis, Isten városa néven, a következő súlyos rengés 588-ban következett be, erről Euagrios szemtanúként emlékezik meg, akinek aznap volt az esküvője. Ez alkalommal nem tört ki tűzvész, de a halottak száma 60 ezer körül volt.
Forrásunk az egyetlen, aki elárulja, milyen módon becsülték meg a halottak számát: a gabonafogyasztás csökkenése alapján, tekintve, hogy a lakosságnak juttatott gabona elosztását még mindig szigorúan szabályozták és számon tartották, ez aránylag pontos becslést tehetett lehetővé. A komolyabb katasztrófák után a császár anyagi segítséget nyújtott az újjáépítéshez, legátusokat küldtek a károk felmérésére, akik saját vagyonukból is adakoztak. Gyakori volt az érintett városoknak adott többéves adómentesség is. Időnként a császár anyagi segítséget nyújtott a középületek újjáépítéséhez.

Úgy tűnik, hogy nem csupán a források megváltozott jellegéből adódó illúzió, hanem a kései antikvitásban valóban megszaporodtak a súlyos károkat okozó földrengések. Ezt részben az épületek állagromlásának is tulajdoníthatjuk: az egyre zűrzavarosabbá váló politikai helyzetben megfogyatkozhattak az erre fordítható pénzek. A birodalom keleti tartományaiban a gazdasági teljesítmény nem csökkent olyan mértékben, mint nyugaton, azonban pont az a réteg szegényedett el, akiknek a városi épületek fenntartását finanszírozniuk kellett volna: a városi curialisok rétege: míg régen versengtek az önkormányzati tisztségekért, a késő-ókorban a törvény a colonusokhoz hasonlóan röghöz kellett, hogy kösse a városokat irányító és saját forrásaiból finanszírozó réteget. A városi önkormányzat hanyatlása következtében a városok sokkal kiszolgáltatottabbakká váltak a természeti károkkal szemben. Emellett valószínű, hogy néhány valóban szokatlanul súlyos földrengés véletlenszerűen éppen ebben a periódusban pattant ki.

Tehát ez volt a helyzet a keleti birodalomrészben. Mindezekből nem sokat vonatkoztathatunk a 456. év Savariájára: a Nyugat-Római Birodalom az összeomlás peremén, Pannonia átjáróház a barbárok számára, információáramlás még van Pannonia és Italia között, azonban császári segítség, hivatalos jegyzőkönyv, kárfelmérés már elképzelhetetlen. Egyben tehát biztosak lehetünk: bánni volt a ravennai Fasti összeállítójának forrásai, az nem lehetett egy széleskörű, hivatalos vizsgálat, ami ugyanekkor keleten még teljesen normálisnak számított. A Fasti készítője leginkább szóbeli információra támaszkodhatott, a provinciából érkezők szóbeli beszámolóira, és minthogy egy jelentősebb rengés tematikailag jól illett egy Fastiba, ezért megemlékezett róla.
A következő kérdés, hogy a mondat szóhasználata elárul-e valamit a rengés nagyságrendjéről. A használt ige: eversa est: elpusztult. A verto ige eigekötővel ellátott formája, szó szerinti jelentése: kifordít, felfordít. Következtethetünk-e ebből a szóból arra, hogy itt egy totális pusztulást okozó rengésre került sor?

A MGH. Chronica Minora E kötetének szövegei, melyek között a Savariára vonatkozó forrás is található, tizennégy rengésről tud. A szóhasználat a következőképpen alakul.

a.) A rengés leggyakrabban csak „megtörtént”: fűit vagy factus est, így a 300, 318, 319, 330. oldalakon (utóbbi lapon kétszer is), a tény közlése mellett általában pontos dátummegjelölés található. Ezek helyi rengése, egy alkalommal a „valde” szócska utal a rengés relatív komolyságára, károkra semmi sem utal. A helyi rengések mindegyikét szükségszerűen feljegyezték, még a kisebbeket is, előjel-értékük miatt. Ugyanezek a semleges igék súlyosabb rengésekre is utalhatnak, pl. p.301.: földrengés törtnt Rómában, szobrok és új porticusok is összedőltek (his consulibus terrae motus factus est Romae et ceciderunt statuae et portica nova.), p.236.: ugyanebben az évben egész éven át tartó földrengések voltak keleten (Et ipso anno terrae motus fuit ad Orientem per totum annum)

b.) A földrengés megrázza a területet: p.400. (Caria et Rhodus) ita terrae motu concussae, ut colossus magnus rueret: Káriát és Rhodost úgy megrázta a földrengés, hogy a Kolosszus ledőlt.

c.) A savariai adatokon túl hat tudósítás számol be súlyos rengésekről, ezek a következők:
p.408. tredecim urbes terrae motu corruerunt.
p.420. Terrae motu quattuor Asiae et duae Graeciar urbes subversae.
p.421. Tres Galatiae terrae motu eversae.
p.422. Terrae motu Nicomedia ruit et plurimis urbis Nicaeneae, ad quarum unstauratiunem Hadrianus de publico est largitus impensas.
p.241. His cons. terrae motus factus, ita ut civitas Nicaenorum terrae funditus prosterneretur...
p.239. Ipso anno terrae motus factus, ita ut civitas Nicomediensium funditus versaretur.. .aliae vero CE civitates partibus vexatae sunt.

Alapvetően két ige és származékai szerepelnek:
1.) A Savaria esetében is szereplő kifordít jelentésű verto és különböző igekötős alakjai: subversae, eversae, versaretur.
2.) Az összedől jelentésű ruo és származékai: corruerunt, ruit, ugyanez az ige a rodoszi kolosszus esetében is.

Az egyszer előkerülő prosterno ige jelentése földre dönt, megsemmisít, két alkalommal a funditus: alapjaitól adverbium hivatott jelezni a katasztrófa súlyosságát. Mindkét igecsoport esetében, a puszta szóhasználat alapján totális pusztulásra is következtethetnénk, azonban ez valószínűtlen. A használt igék alapján ugyanis csak egy rendkívül korlátozott rengéserősség-skálát tudunk felállítani, melynek történetesen csupán két fokozata van: egy gyenge és egy pusztító, minden földrengéshírt ezek valamelyikébe sorolták be a krónikások, akik gyakran csak szóbeli hírekre támaszkodhattak. 
Az információ szóbeli terjedése miatt még egy faktort figyelembe kell vennünk, ez pedig a földrengések érzékelésének szubjektív volta. A Severinus-vita beszámolójának központ eleme, hogy az események csak a barbárok között váltott ki pánikot, akik sem a kőfalak közé zártsághoz, sem a földrengésekhez nem voltak szokva. Ma is tapasztalhatjuk, hogy Magyarország területén bármely érzékelhető rengés főcímként jelenik meg a sajtóban, az ugyanilyen erősségű rengések nemhogy Japánban, de még Olaszországban sem kerülnének be a hírekbe. Ez a különbség az ókorban is fennállt, tehát egy savariai és egy ravennai lakos alighanem máshogy definiálta volna, hogy mi számított erős rengésnek.

Összefoglalva: forrásaink alapján egyértelműnek látszik, hogy az ókor végén Savaria városát egy földrengés sújtotta. Ennek erőssége a helyi viszonyokhoz képest szokatlanul erős volt, és valószínűleg épületkárokat is okozott, azonban a rengés objektív erősségét és az okozott károkat a forrás alapján nehezen becsülhetjük meg, itt csak a régészet és a szeizmológia hozhat eredményeket.



Tóth Anna Judit