logo

XXVIII Novembris AD

Savaria városa

A római városokhoz nagy, földművelésre alkalmas terület, a territorium tartozott. A város polgárai nemcsak magában a városban laktak. Azok is savariai polgárnak számítottak, akik vidéki birtokaikon épült villáikban éltek. Nem lehetetlen – majd a későbbi feltárások választ adnak rá –, hogy Savaria városteste azért kisebb alapterületű, mert viszonylag kevés a lakóház: a polgárok vidéken, a város környéki villáikban laktak. Savaria territoriuma több-kevesebb biztonsággal meghatározható.
A Borostyánkő-út menti városok, Salla, Savaria, Scarbantia területe nyugat felé a tartományhatárig terjedt. Pannonia és Noricum határát csak hozzávetőlegesen ismerjük, Savaria határa alighanem a Lapincs/Lafnitz észak-dél irányú folyása lehetett. Mivel szóba jött, hogy a terület őslakosságát a territorium nyugati, földművelésre kevéssé alkalmas részére telepítették át, nem biztos, hogy a határ a Lapincsig nyúlott.

Észak felé Scarbantia, dél felé Salla városának territoriuma volt a határ. Dél felé a Rába jól látható határvonalat jelentett. A folyótól délre biztosan nem terjedt túl a territorium, mert a Rábától a szomszéd városig, Salla-ig csak 17 km a távolság. Bizonytalanabb a kiterjedés kelet felé: ha a folyókat tartjuk határnak, akkor a Rábáig tartott. A savariai polgárok feliratai a colonia környékén, nem túl nagy távolságban kerültek elő. A Rábától keletre mindeddig nem találtak savariai vonatkozású feliratot. Igaz, ott római felirat egyébként is alig ismert.

Északon valószínűleg a Répce volt a határ. A vassurányi templom falában látható sírkő lelőhelye Répceszentgyörgy: 1736-ban került elő. Nem tudjuk, hogy az elmúlt századokban hogyan került Vassurányba. Újabban a szomszédos Chernelháza-Damonyán a feliraton szereplő személy apjának rokon faragású sírkövét találták meg. Az állító Caesius Victor alighanem azonos a Kr. u. 188-ra keltezett Numinibus kezdetű savariai feliraton olvasható személlyel, ezért ő valószínűleg savariai illetőségű volt. Mivel mindkét sírtáblát a Répce körzetében találták, Savaria territoriuma a patakig terjedhetett.

Savaria beépített kiterjedésének a megállapítására és az utcarendszer rekonstrukciójára több kísérlet történt. Ehhez a sok helyen megfigyelt, nagy, lapos bazaltkövekkel burkolt utca- és csatornamaradványokat lehetett segítségül hívni. A város kiterjedését az épületmaradványok és a temetők kiterjedése alapján sikerült hozzávetőlegesen megállapítani. A beépített terület kelet felé nem terjedt túl a Gyöngyös patakon.
A Perinttől nyugatra az utóbbi évtizedekben meglepetésre ugyan jelentős vastagságú alapfalakat találtak, ezek azonban a provinciális forumhoz és építményeihez tartoztak, nem magához a városhoz. Valószínűleg itt kereshető a IV. században a városban állomásozó Savariai Lándzsások, a Lanciarii Sabarienses erődje, „kaszárnyája”is.

Az útmaradványok és csatornák alapján 1971-ben készített városrekonstrukcióban négyzetes és kétszeres méretű, téglalap alakú insulasorok váltják egymást. A rekonstrukció a colonia nyugati felében több adatra épült, a keleti fél az alaprajz szabályosságán alapuló feltételezés volt. Amikor a rekonstrukció készült, a városfalak helye még nem volt ismert.
A későbbi ásatások fontos eredménye volt a városfalak megtalálása a colonia nyugati (Buócz T., Medgyes M.) és déli (Sosztarits Ottó) oldalán, valamint a nyugati kapu feltárása. A városfalak a korábban rekonstruáltnál kisebb méretű várostestet rajzoltak ki. Ennek is a Borostyánkő-út a tengelye, és keletre és nyugatra nagyjából azonos területű lehetett. Teljesebb rekonstrukció csak az újabb ásatások megfigyelései alapján készíthető el akkor, amikor az északi és nyugati városfal helye ismertté válik.

A coloniának a Borostyánkő-út volt a tengelye. Az út városi szakaszától nyugatra feküdt a mai Széchenyi utca környékén a forum, amelyet a szakrális és a városi hivatalos épületek vettek közre. Minden bizonnyal a forumon állt az ismeretlen családnevű szenátornak egy győzelmi emlékműve, melynek csak az alsó töredéke került elő (Savaria Múzeum, kiegészített rajza a két áldozószolgával, Marsszal, Minervával és Victoriával).

A várostörténet jelenleg megoldatlan kérdése, hogy a bazaltkővel burkolt utcák és csatornák a meglévő városfalakon kívül is folytatódnak-e. Nemcsak a város utcarendszerébe nem illő utcák, hanem a nyugati oldalon a rendszerrel párhuzamos és merőleges utcák is. Nem lenne probléma ez akkor, ha Scarbantiahoz hasonlóan a városterület IV. századi leszűkítéséről lenne szó.
A városfalak vastagsága és az eddig közzétett keltezési megfigyelések, valamint a leletek azonban kizárják a városfal IV. századi építését. A savariai városfal a II. század második felére keltezhető. A falhoz belül csatlakozó négyszögletes oldaltornyok, amelyek csak kissé ugranak előre a külső falsíkból, a II. századi pannoniai tábortornyokra emlékeztetnek.

A savariai városfalakat nem lehet a szokásos császárkori városfejlődésbe sorolni. Amit meg lehet állapítani, az, hogy egy terjedelmesebb, úthálózattal, csatornákkal ellátott várostestnél kisebb területet vettek fallal körbe. Ez pedig csak szükséghelyzetben végrehajtott megoldás lehetett. Ilyen váratlan eseményre kétszer került sor: a II. század második felében a hosszan tartó markomann–kvád háborúk idején és a 260-as évek válsághelyzetében.
A városfal keltezési adatai a második lehetőséget kizárják. Arra kell gondolni, hogy a markomann háborúk idején vált szükségessé a coloniát falakkal védhetőbbé tenni. Az idő rövidsége vagy a pénzhiány miatt azonban nem tudták a teljes városterületet megerődíteni, ezért csak a központi részét vették körbe fallal. Ez a fal menynyiben vette figyelembe és alkalmazkodott a még esetleg megfigyelhető korai városmaghoz, kérdéses. Savaria kapuit két forrás említi. A városfalak a IV. században is álltak: Szent Quirinus vértanú szenvedéstörténete és Ammianus Marcellinus történetíró a század végén említi a kapukat.

A IV. század vége felé temették el Quirinus sisciai püspököt a scarbantiai kapu melletti bazilikában (basilica ad Scarabatensem portam). Ez minden bizonnyal a város északi, Sopronba (Scarbantia) vezető kapuja volt.

Amikor Ammianus Marcellinus a 375-ös év eseményeiről, I. Valentinianus császár baljós jelekkel kísért pannoniai útjáról megemlékezik, a savariai kapukról is írt. A császár Galliából a Duna mellett érkezett Pannoniába, és indult Aquincumba a kvádok és szarmaták ellen vezető háború miatt. Az uralkodó számára Savariában találtak téli szállást. Valentinianus kelet felől érkezett a városba. Akár közvetlenül Aquincumból, akár a Duna mentén haladva Arrabonán keresztül, a Sárvár térségéből vezető úton kellett eljutnia Savariáig, ahová a keleti kapun lépett be. Mivel később Brigetio felé tartott az útja, ismét a keleti kapun keresztül kellett volna elhagynia a várost, ahonnan az útirány egyaránt megfelelő volt Brigetio és Aquincum irányába.

A kapu azonban megsérült: az egyik kapuszárny kifordult a sarkából, és nem tudták eltávolítani. Ezért a császárnak egy másik kapun kellett elhagyni a várost. Ammianus ezt szokásához híven rossz előjelként magyarázta: a császár ugyanazon a kapun akarta elhagyni a várost (illetve ezt tulajdonítja neki Ammianus), amelyiken megérkezett. Ebben az óhajban azonban nem kell semmi babonát látni, hiszen gyakorlati oka volt: a Brigetioba vezető út is ott hagyta el a várost, mint az aquincumi, lévén a Rábáig közös a vonaluk.

Az északi kapu körzetét ismerjük. Ott nyílott, ahol a Scarbantiába vezető út elhagyta a várost: a Paragvári utca vonalától keletre, a Petőfi Sándor utca környékén kereshető. Ha a leszűkített területű várossal számolunk észak felé is, akkor a városfal talán a Petőfi Sándor utca déli házsora alatt húzódott. Ha viszont a IV. században új városfal épült, akkor az északi oldalon figyelembe veendő az ismeretlen irányú, 220 cm vastag fal, amely a Paragvári utca keleti oldalán, a középiskola alatt húzódik. Megjegyzendő, hogy még ettől a faltól északabbra is, kelet–nyugat irányban épített csatorna vezet a Deák Ferenc utca útteste alatt.

A déli kapuról forrás nem szól, és a régészeti megfigyelés is bizonytalan lenne, ha topográfiailag nem jó helyen említenék. 1875-ben a Posta utca végén a Hetyey-ház építésénél három méter mélységben 8 méter hosszú gránit oszlop került elő, amelyet súlya miatt nem tudtak kiemelni.
A leletről azt tartották, hogy rábukkantak a római városkapura. A leletet talán a gránitoszlop miatt vélték kapunak. A ház azonosítható, és megfelel a Borostyánkő-út és az azóta feltárt déli városfal találkozásának: ott valóban a kapunak kellett nyílni, amelyen a Borostyánkő-út vezetett be a városban. A Savariában gyakori gránitoszlop persze nem a kapu tartozéka volt. A városkapu ott kereshető, ahol a Borostyánkő-út metszi a városfal vonalát, amelyet a Kossuth Lajos utca északi oldalán Sosztarits Ottó tárt fel.

A nyugati kapu déli kaputornyát és a kivezető utat Medgyes Magdolna kutatta. Az út egy szakasza nyugatabbra is előkerült. Ennek az útnak a vonala a színház felé vezet: iránya a provinciális forum északi szegélyén sejthető. Alighanem ennek az útnak a folytatása jelentette az összeköttetést Noricummal. Az út valószínűleg ott haladt át a Perinten, ahol a középkor óta híd van rajta. Római híd azonban ott nem került elő. Kérdés, hogy a provinciális forumot és a színházat hogyan lehetett a városból megközelíteni?
Az oda vezető út (és a kőhíd) ettől az úttól délebbre haladt. Tekintettel arra, hogy a kronológiát nagy vonalakban ismerjük, a következő mondható: mivel a városfal csak a II. században épült, a provinciális forumra vezető hidat korábban fel kellett építeni, mert az legkésőbben a tartomány kettéosztásakor már létezett (látni fogjuk, már jóval korábban állhatott).
Amikor egy évszázaddal később a városfalakat megépítették, vagy a nyugati városfalon hagytak egy másik kijáratot, vagy a közlekedést a császárkultusz-központ intézményei felé az északabbra fekvő kapuból oldották meg.

A város keleti kapujának a helyét nem ismerjük: ott kereshető, ahol a kelet felé vezető országút elhagyta a várost. Az út vonala ismert: Szent Márton u. (32. sz.) egykori déli házsorának kertjeiben, a domonkos kolostor épületétől délre nyílegyenesen vezetett Sárvár irányába. Ennek az útnak a vonalát nyugat felé meghosszabbítva a Ferences-templomtól északra éri el a várost. Ott, ahol a középkori Szombathelynek is kapuja volt. Ez a terület azonban a fallal körülvett városmag délkeleti sarka közelében van. Lehetséges-e, hogy a kapu a városfal középtengelyétől (kb. a Kisfaludy u. vonala) ennyire délre csúszott el?Ha még válasz nélkül marad a kérdés: a forrásokban említett városfalak azonosak-e a ma ismert, II. századi falakkal? Vagy esetleg a IV. században újabb városfallal vették körbe a várost?



Tóth Endre