logo

VIII December AD

A vicusok jellemzői, szerkezete

A katonai vicusok állandó elemei a lakó és gazdasági épületeken túl a szentélyek, fürdők, mansio, curia, talán forum8 Mindezek közül általában lakó és gazdasági épületek fordulnak elő a feltárásokon. Budaörsön egy épület tartható középületnek, szentélyek meglétére pedig elsősorban az oltárkövek utalnak mindhárom telepen. Egyértelmű, hogy a padlófűtéssel és terrazzo-padlóval ellátott épületek lakás céljaira szolgáltak. Ugyanakkor nagyon sok esetben laktak az egyszerűbb kivitelű, agyagpadlós, felmenő agyagfalú (kőalapozású), padlófűtéssel nem rendelkező épületekben is. Leginkább a több osztatú épületeket sorolhatjuk ide, az egyhelyiséges, osztatlan kőépületek inkább gazdasági funkciót töltöttek be. Az is gyakori, hogy az épület egyes helyiségeiben laktak, a többi műhelyként, raktárként funkcionált.
A katonai vicusoknak rendelkeznie kellett tanácskozó hellyel, curiával és esetleg a canabaeban előforduló fórummal is. Bár csak szórványos adatok vannak arra, hogy ilyen hivatalnoki testületet (magister, decurio, curialis) feltételezhetünk egy vidéki, civil vicusban is, de a vicus közös ügyeit (például oltárállítás, bíráskodás stb.) intézni kellett valahol, így hát középületre itt is szükség volt. Elsősorban Budaörsön, ahonnan esetleg a pagus irányítása is történt.

Budaörsön egyetlen egy nagy épület tölthetett be közéleti funkciót. Ez pedig a három oldalról kövezett úttal körülvett, 3-4. századi főépület. Volt kövezett udvara, freskós, oszlopos nagy helyisége, porticusos bejárata, majd később a déli út felé nyitott, pilléres, terrazzós nagy szabad tere. Ez utóbbi piactér funkciót is betöltő forum része is lehetett.
A kora római településen, a nyugati épületsor egyik épületében található tanácskozóteremként használható nagyobb, freskóval díszített helyiség (Fig. 10.3), terrazzo-padló viszont nem maradt ránk. Ezen időszak bennszülött származású vezetői még nem emelkedtek ki olyan gazdagon felszerelt és díszített házakkal a többiek közül, mint a 3. században. Esetleg a vicus irányítása is még Aquincumból történt, és nem volt szükség középületre.
Forumként, piactérként szolgálhatott a 2-3. században a nyugati félköríves házsor sóderes felületű belső tere, például Arrabona vicusának központjában van ilyen tér a Hadrianus-kortól. A Birodalom nyugati részén, a germaniai és raetiai katonai vicusokban is megfigyeltek hasonló tereket, amelyeket Sommer piactérnek határozott meg.

Vidéki telepeken, vicusokban, villákban szentélyeket ritkán lehet beazonosítani.Az oltárkövek többnyire másodlagosan beépítve, illetve egy-egy árok vagy gödör későbbi feltöltéséből kerülnek elő. Budaörsön több istennek is állítottak oltárkövet, tehát valahol a vicusban szentélyük is állhatott. Mint a pagus Herculius vezető vicusának, hivatalból is kellett, hogy legyen szentélye a főistennek, Iuppiternek, továbbá a pagusnak nevet adó Herculesnek. Iuppiternek Aurelius Setanus lovaskatona állított oltárt, Herculesnek pedig M. Antonius Victorinus, Aquincum colonia duumvirje. Ugyanő, feleségével együtt Terra Maternek is szentelt oltárt (Fig. 16. 4, 7; Fig. 1. 1-2).

A vicus és pagus nevét megőrző oltárkő alapján a Terra Mater szentély is a budaörsi vicus központjában állt. Terra Mater mint az anyaföld megszemélyesítője, a földművelés patrónusa és az egész Római Birodalom földjének védő istennője, jelentős szerepet tölthetett be a vicus vallási életében. Szentélyépületet nem tudunk kötni ezekhez az oltárkövekhez.
Budaörsön, nem a vicus feltárt részén, hanem távolabb, a Szőlőhegyen, egy Mithras-szentélyről is van tudomásunk, amelyet két testvér (M. Aur. Fronto és Frontinianus) alapított. Ugyaninnen egy Silvanus oltár töredéke is előkerült, így elképzelhető, hogy a magaslaton (a település szent hegyén?) több istenség kultuszát is ápolták (Fig. 16.8, 10). Budaörs és Budakeszi határán, a Csíki-erdőben 2009-ben került elő egy Libernek és Liberónak szentelt oltárkő, amelyet a legio II adiutrix katonája (Aurelius Valens) állított. Környékén semmilyen épületmaradvány, szentély nem maradt meg. Lehetséges, hogy nem a vicushoz, hanem valamelyik budakeszi villához köthető.

Pátyon is kerültek elő oltárkövek, de nem a feltárt település területén. A főistennek, Iuppiternek szentelt, 1865-ből származó oltár közelebbi lelőhelye Pátyon belül nem ismert. A Nympháknak állított oltár a forrásszentélynél került elő (Fig. 3.1; Fig. 16.6). Két másik töredék, ahol az isten neve hiányzik, ugyancsak ismeretlen lelőhelyű. A biatorbágyi szentélyre utaló szórvány oltárkő felirata már nem olvasható.


A telep szerkezete

Mindhárom jelenleg ismertetett vicus patak mentén hosszan elnyúló település. Budaörs és Biatorbágy a Hosszúréti-patak, Páty pedig a Füzes-patak partján található. Hosszúságuk változó (több száz méter), szélességük körülbelül 250 méter. Házaik inkább a vízparthoz, nem pedig utakhoz lettek tájolva. Bár belső kövezett útrészlet mind a három telepen előkerült, de hozzá tájolt kőépületek csak Budaörsön voltak.
Budaörsön már a legkorábbi periódustól kezdve megfigyelhetők bizonyos szabályszerűségek a vicuson belül. Egyrészt elkülönül a telep sűrűbben lakott, kőépületes patakparti sávja, az északi, inkább tároló vermekkel, agyagnyerő gödrökkel, kemencékkel, műhelyekkel rendelkező „gazdasági, ipari” negyedtől. Házsorok, ha nem is az egész telepen, de annak déli felében már a telep 1. századi földbe mélyített házainál megtalálhatók (Fig. 20.1).
Máshol kisebb házcsoportok alakulnak ki, körülöttük gödrök, gazdasági objektumok. Az ún. háztartási egységeken belül néha meg lehet figyelni, hogy a lakóházhoz más típusú gazdasági rendeltetésű objektum (felszíni cölöpszerkezetes terménytároló vagy kemencés műhely) csatlakozik.

A kőépítkezésen belül szabályosság a telep nyugati felében létrejövő félköríves házsornál figyelhető meg, már a 2. század első felétől. Ez a házsor a telep fennállásának végéig lakott, sőt keleti felében újabb házakkal bővül. Kérdés, mi lehetett a középső üres részen? Kereskedelmi forum, szentély vagy csak egyszerűen sóderrel borított tér? A 4. században már szemétgödröket ástak a korábban kavicsos felületű térbe.
A 3. században kiépülnek a kövezett utak, és a késő római telep főépülete is szabályosan az észak-déli irányú főút és a patakkal párhuzamos kövezett út kereszteződésébe épült. Mindkét út mellett további falak és épületek figyelhetők meg. Minden bizonnyal a település egyik leggazdagabb része a patakparti, mára már nagyrészt elpusztult sáv lehetett. Itt apszisos, freskós, terrazzós kőépületrészletek kerültek elő. A kövezett főút egészen a patakig lefutott.
A kőépületes részt északon egy hosszú kelet-nyugati irányú árok, illetve egy hasonló tájolású épületsor zárja le. Nyugaton egy oszlopos kerítésfal határolta az épületeket a kora római korban. Talán az egész telepet határoló kerítésfal vagy árok maradványaként értelmezhetők az északi rész kutatóárkaiban jelentkező üres, dupla árokrészletek, illetve a szélesebb, hosszan elnyúló, köves, téglás törmelékrétegek. Belső tagolásra szolgáló kerítésfalak és rövidebb árokszakaszok is megfigyelhetők a telep belsejében (Fig. 21).

A gazdasági jellegű építmények a vicus északi szélén helyezkednek el. Ipari negyednek is nevezhetnénk, de nem teljesen egyértelmű a helyzet. Csak azt állapíthatjuk meg, hogy a település északi sávjában jóval több a gazdasági, mint a lakóobjektum. Ez a tendencia már az 12. századra is jellemző, de a késő római korban figyelhető meg leginkább (Fig. 20.2). Természetesen az északi részen is van néhány kőépület, illetve lakógödör, mint ahogy a déli részen is vannak bőségesen tároló vermek és egy-két kút is.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogyha insulákba rendezett utcasorok nem is, de házsorok, házcsoportok, lakó és melléképület együttesek, egységes terv szerint kialakított kőépületek, kövezett útvonalak és ezekre tájolt lakóházak megtalálhatók a budaörsi vicusban, a telep életének mind a négy évszázadában. Védművek Budaörsön nincsenek, de ez a katonai vicusra sem jellemző. A vicusok egyik ismérve, hogy nem rendelkeznek a falak védelmével.

Pátyon, miután a településnek jóval kisebb része lett feltárva és az sem összefüggően, a telep szerkezetéről jóval kevesebbet mondhatunk (Fig. 22.1). Budaörshöz hasonlóan a telep patakparti és a temető felőli széle lett lehatárolva, a másik két irányban, párhuzamosan a patakparttal még folytatódott. Itt annyival vagyunk jobb helyzetben, hogy a terepbejárás adatai kirajzolják a telep feltételezett hosszát. A kerítésfal úgy tűnik elválasztotta a telepet a temetőtől, de az északi oldalon a telep közepén fut, tehát csak egyes részeket kerített körbe (Fig. 22.2). Belső tagolásként kisebb kerítésfal részletek és árkok is megfigyelhetők.
A telepen belül többféle út található, széles kövezett és keskenyebb sóderes útszakaszok egyaránt kerültek elő. A kövezett út Budaörshöz hasonlóan a dombtetőn lévő temetőtől futott lefelé a patakig, bár egyik helyen sem sikerült feltárni az egész hosszát. Itt is a patakpartot kísérik a nagyobb kőépületek, de van egy nagy épület a dombtetőhöz közel is. A feltárt területen a két nagyobb épület mellett körülbelül 30 helyen figyelhető meg kőépület nyoma.
Tehát ez a telep sem sorolható az egy központi főépülettel és azt körbevevő kisebb gazdasági épületekkel rendelkező villák sorába. Egyértelműen vicus volt, még ha feliratos bizonyíték nem is maradt fenn róla. Házsorokat is találunk, bár csak kisebb részletekben és itt is a telep szélét övezik a tároló vermek nyugaton.

Biatorbágyon a kora római bennszülött telep a másik két vicushoz hasonlóan a patakpartot kíséri több száz méter hosszan és körülbelül 250 m szélességben (Fig. 3. 2). A feltárt 2-3. századi kőépítkezéses rész ugyanakkor nagyon hasonlít egy villagazdasághoz, amelyben egy főépületet vesznek körbe a kisebb gazdasági épületek. A hét helyiséges központi épülettől északra körülbelül 200 méterre még egy nagyobb épület részlete, illetve körülbelül 500 méterre egy további kőépület nyomai rajzolódtak ki. A területen összesen körülbelül 50 fal, falkiszedés és alapozásnyom volt megfigyelhető, tehát mindenképpen nagyobb lehetett, mint egy villagazdaság.
Talán itt nem a vicus központi részét, hanem az egyik hozzá tartozó villagazdaság épületeit sikerült feltárni. A szentély helye a településen belül ismeretlen, szórványként előkerült oltárkő és oszlopfő töredékek utalnak a meglétére. Kövezett útrészlet és kerítésfalak itt is megfigyelhetőek, azonban ennek a vicusnak a szerkezete alapvetően eltér a másik két ismertetett településtől. Az egész területet behálózó derékszögű kerítésfalak és árokrendszerek az ásató szerint a római kori centuriatio maradványai, tehát elképzelhető, hogy a település a Flavius-korban veterán telepítésként jött létre, esetleg egy korábbi kisebb, késő kelta telep helyén, vagy folytatásaként. A villaépület tájolásával megegyező árokrendszerek ugyanakkor szolgálhattak a vicus belső tagolására is.

Az egyes vicusok szerkezete nyilvánvalóan nem lehetett mindenütt egyforma. A kialakulás módja, a földrajzi körülmények, a vicus nagysága és funkciója is szerepet játszhat benne. A katonai tábor melletti vicusokhoz sem érdemes hasonlítani, mivel azok általában a táborból kivezető utakhoz tájolt, szabályos utcákat alkotó épületekből álló telepek.
A civil, vidéki településektől, amelyek többnyire egy bennszülött faluból kifejlődve lettek római vicussá, nem várható el ilyen szabályosság. A fent ismertetett három vicus alapján azonban kijelenthetjük, hogy szabályszerűségek mind a földbe mélyített házaknál, mind a kőépítkezéseknél megfigyelhetőek, belső tagolásra szolgáló utak, kerítések, árkok e vidéki vicusokban is találhatók.


Gazdasági élet

Pannoniában a vidéki telepek, villák és vicusok funkciója elsősorban gazdasági jellegű volt. Fő megélhetési forrásuk a földművelés és állattenyésztés. Régészetileg a vasszerszámokon keresztül lehet leginkább a település gazdasági tevékenységére következtetni (Fig. 24.4, 6). Szántóföldi művelésre utalnak a sarlók és ösztökék. A szőlőmetsző és ágvágó kések, valamint kapa alapján szőlőés gyümölcstermesztés is folyt a telepeken.
A gabonatermesztéshez kapcsolódnak az őrlőkövek, amelyek földbe mélyített házakból, gödrökből és kőépületekből egyaránt előkerülnek. Ezek a már kelta lakosság által is használt kétrészes, forgatható kézi malmok használatban voltak egészen a késő római korig (Fig. 24.9). A háziipar meglétét az őrlőköveken túl szövőszéknehezékek, orsógombok és egyéb csont, kő illetve vasszerszámok bizonyítják (Fig. 24.7-8).
A megőrölt gabonából a házak sarkában vagy a házak mellett lévő, szabadtéri sütő kemencékben készült a kenyér. Néha csak az átégett paticsfolt mutatja e kemencék helyét, ritka a jól megépített kőkemence. Koruk az 1-4. századig terjed, hiszen kenyeret sütni mindig kellett (Fig. 23.4, 7-8).

A fazekas kemencék a helyi kerámiagyártás bizonyítékai. Mind Pátyon, mind Budaörsön kerültek elő fazekas kemencék, elsősorban a római kor első két évszázadából. A legegyszerűbb gödörben való égetéstől, a kelta hagyományú, kétosztatú kemencéken át a már fejlettebb, négyszögletes kemencékig sokféle változat előfordul (Fig. 23.1-3, 5-6).

A fémművességre utaló vassalakok a budaörsi telep életének elejéhez és a végéhez köthető műhelyekből, gödrökből származnak. Egy nyeles vaskanál a bronz vagy ólomöntés kelléke volt. Pátyon a fémművességet a salakos műhelyeken túl egy félkész bronzcsat jelzi. Félkész csonttárgyak illetve a csontmegmunkálás során lehullott szarv és agancstöredékek a késő kelta illetve az 1-2. század fordulójára keltezhető objektumokból származnak Budaörsön.

A limes hátországában lévő, 5-10 km-es körzeten belül található vidéki telepeknél, mind az 1-2. századi bennszülött telepek, mind a későbbi villák, vicusok esetében felmerül a katonaság ellátásának szerepe. Ez főleg a mezőgazdasági termelésre vonatkozik.
Budaörs, lévén mindössze 6 km-re Albertfalva és Campona táborától, 9-12 km-re az aquincumi ala és legio táboroktól, beleesik ebbe a körbe. Közvetlen bizonyítékot erre az ellátó funkcióra nem találunk. Esetleg csak az a 4. századi bélyeges tégla töredék említhető meg (legio II adiutrix) mely egy szemétgödörből került elő a telep északi részén. Polgári építkezéshez a katonaság nem szállított építőanyagot, de egyes emberek kaphattak a katonaságtól téglát különböző szolgáltatásokért pl. gabonaszállítás stb. cserébe.

A késői időszak nagyméretű tároló edényei, kétfülű korsói is alátámasztják a még virágzó mezőgazdasági termelést a 4. századi telepen. A település lakóinak romanizáltsági fokát jelzik a római étkezési kultúrára jellemző dörzstálak és a római díszedények, a terra sigillaták egyre növekvő mennyisége. Életmódjukra és az írásbeliségére utalnak a bronz és vas írószerszámok, mécsesek, lámpafüggesztők, a vas gyertyatartó, mérleg súlyok, ládika tartozékok, stb. (Fig. 24.1-3, 5).
A hétköznapi szórakozás maradványai a csont dobókockák, kerek zsetonok, gyerekjátékként használható csonttárgyak, agyag és fémkorongok, stb. A viseleti tárgyak, ékszerek (Fig. 16.2), tükrök, orvosi és kozmetikai eszközök mind a telep lakóinak életét tükröző apróságok, amelyek a kerámia, bronz és üvegedények maradványaival együtt kirajzolják egy több évszázadon keresztül lakott település mindennapjait.


Temető

Pátyon és Budaörsön a vicushoz tartozó temető is előkerült a telep feltárásával párhuzamosan. Mind a két helyen a patakparti telephez képest a dombtetőn, körülbelül 50 méterre a település szélétől kezdődött. Budaörsön egy összefüggő egységet alkot, amelyet három oldalról sikerült lehatárolni (Fig. 4). Budapest irányába a folytatása már elpusztult, csak egy 1970-es évekbeli leletmentés hamvasztásos sírjai jelzik, hogy túlnyúlt a legutóbb feltárt területen.
Pátyon, avar és Árpád-kori temető közzé ékelődve, több kisebb sírcsoportból állt és ezek folyamatosan kísérik a telepet, hosszában a patak mentén. Három oldalát itt is lehatároltuk, de északra, Páty felé kérdéses meddig tart (Fig. 22.1).

Biatorbágyon a telep feltárása nem érintette a temetőt, ellenben a patak másik partján 2004-ben, avar sírokkal keveredve előkerült egy római temetőrészlet (benne egy esetleges halomsír bronzedény készletével), sőt talán ide tartozik a budaörsi Metro áruház építésekor talált kocsisír és a közelében feltételezett halomsír is, az autópálya alatt (Fig. 2.2).



Ottományi Katalin