logo

XX September AD

A hypocaustum rendszer

A polgárvárosi nagy közfürdőből a lepusztult fa-lak, küszöbkövek, egyes esetekben a padló borítása és főleg a padló alatti részek, a fűtésrendszer maradtak fenn. Ezek egyes elemei még ma is tanulmányozhatók a helyszínen, de a feltárás utáni publikáció és az 1881-es alaprajz is megőrzött még fontos részleteket. Ezekből a fürdő épületgépészetéről sok minden megtudható.
A római fürdők jellegzetes, bár nem csak fürdőkben előforduló fűtésrendszere a hypocaustum rendszer volt. Ez annyit jelent, hogy a fűtött helyiséget alulról fűtötték. Lehetett egy egyszerű csatornás fűtés, ahol a padló alatti csatornában áramlott a forró füstgáz és az általa felmelegített levegő, de lehetett teljes felületű hypocaustum is, valamint ezek kombinációja. A teljes hypocaustum fűtésnél a fűtött helységnek dupla padlója volt.
Az alsó padlón téglából vagy lehetőleg magas hőmérsékletnek ellenálló kőből készült pillérek vagy oszlopok álltak, amelyek a lebegő padlót (a suspensurát) hordozták. A pillérek tetejére nagyobb kő vagy téglalapokat helyeztek, erre átlag 20-30 cm vastag terrazzoréteg került. Utóbbit igényesebb kivitel esetén mozaikkal vagy márványlapokkal is burkolhatták. A padló alatti üreges tér a hypocaustum.

A fűtött helyiség padlószintje alatt az egyik oldalon tűzhely nyílt, amit praefurniumnak vagy görög eredetű szóval propnigeumnak vagy hypocausisnak neveztek. De ezeket a kifejezéseket az egész kazánházra is használhatták. A tűzhely lehet egy egyszerű, lehetőleg magas hőmérsékletnek ellenálló anyagból falazott, vízszintesen lefedett vagy boltíves nyílás a falban, amelyet kívülről fűtöttek. Ilyen volt a polgárvárosi nagy közfürdőben a 4. helyiség praefurniuma.
A praefurnium lehetett falazott csatorna is, ami benyúlt a fűtött helyiség padlója alá. Így az égéshez szükséges levegő célzottan a tüzelőanyagon áramlott keresztül, a fa égésénél a fa gáztartalmú része a szűk térben jobban el tudott keveredni a levegővel és hatékonyabb égést tett lehetővé. Hampel József leírása alapján feltehetően így épült a nagy közfürdő 7. helyiségének (a feltehetően száraz szaunának, azaz a sudatoriumnak) fűtése. A fűtőnyílás kis kazánházba nyílt, ahol a fűtő (fornacator) dolgozott és ahol kisebb mennyiségű tüzelőanyagot (fát vagy faszenet) is tároltak.
Az is előfordult, hogy a praefurnium a kazánházba benyúló fűtőcsatorna volt. Ez nemcsak nagyobb mennyiségű tűzifa felhasználását, hanem a parázs szétterítését is lehetővé tette, így a beáramló levegő a tüzelőanyag nagyobb felületével érintkezésbe kerülhetett, és az égés során keletkező fűtőgázok jobban el tudtak keveredni a levegő oxigénjével, ami fokozta a fűtés hatékonyságát. A maradványok alapján ilyen praefurnium csatorna volt a polgárvárosi nagy közfürdő déli épületrészének 21. helyiségében.

A fűtőcsatorna tetejére bronz bojler is kerülhetett, amit körül falaztak. Ez akkor fordult elő, ha a praefurnium meleg vizes medencével rendelkező fürdőhelyiséget szolgált ki. Így a helyiség fűtésével együtt a vízmelegítést is megoldották. Az is előfordul, hogy a praefurnium a kazánházba is és a fűtött helyiség padlója alá is benyúló fűtőcsatorna volt. Ez fokozta a hosszabb fűtőcsatorna előnyeit. Ilyen praefurnium volt a nagy közfürdő 11. helyiségének délkeleti sarkán, de feltételezhetően a délnyugatin is ilyen lehetett. Ezekre minden bizonnyal bojler is kerülhetett, hiszen egy forró vizes fürdőhelyiséghez, azaz caldariumhoz tartoztak és valószínűleg medencék alá nyíltak. A polgárvárosi nagy közfürdő praefurniumai trachitból készültek, vízszintes trachit lapokkal voltak lefedve, és padlóikat is trachit kőlap alkotta.

A tüzelőanyag égéséhez levegőre van szükség. Az égéshez szükséges levegő a praefurnium nyíláson keresztül érkezett. A fűtött helyiségben megfelelő helyeken kéményeknek kellett lenniük. A kémények a fal mentén, vagy annak kis fülkeszerű beugrásában vagy a helyiség sarkaiban épített függőleges terrakotta csövek vagy tubulus sorok voltak. sajnos ilyenek maradványait a polgárvárosi nagy közfürdőből nem ismerjük, bár biztosan kellett lenniük. Legközelebb a forum körzetben, a curia épületében tanulmányozhatók. A külső, hidegebb levegő sűrűsége nagyobb volt, mint a hypocaustum rendszerben lévő forró füstgázoké, ezért nyomáskülönbség lépett fel. A nyomáskülönbség huzatot eredményezett.
A praefurniumban a tüzelőanyag égésével keletkező forró füstgázok és az általuk felmelegített levegő a huzat hatására a fűtött helyiség padlója alatti üreges téren (a hypocaustumon) keresztüláramoltak, miközben felmelegítették azt a padlót, azaz a suspensurát, de hőt adtak le a hypocaustum padlójának is. Végül a kéményeken keresztül elhagyták a fűtés-rendszert és a szabadba távoztak. Megfelelő számú és jól elhelyezett kéménnyel a fűtött helyiség padlójának hőeloszlását is lehetett javítani, a padló hőmérsékletét kiegyenlíteni. A kéményeknek nem kellett magasnak lenniük, a fennmaradt kémények és az épületgépészeti számítások is a fürdők kéménymagasságára 3-4 métert adnak meg.

A hypocaustum rendszer a tubulatióval is kiegészülhetett. A tubulatio modern kifejezés, amellyel a fűtött helyiségek belső oldalán képzett üreges falat illetik. Ezt üreges téglák, tubusok vagy tubulusok vagy távtartós téglák, tegula mammaták, tegula hamaták képezték. Ezeket a téglákat habarccsal a tegula mammatákat és hamatákat esetleg vaskapcsokkal is a helyiség falaira rögzítették, majd felületüket vakolták és falfestményekkel díszítették. Az üreges téglák lefelé, a hypocaustum tér felé nyíltak.
Az aquincumi polgár városi nagy közfürdőben tubulatio már csak a műemléki helyreállítás és kiegészítés után tanulmányozható a 11. helyiség keleti falán, az eredeti, feltárás kori állapotról Kuzsinszky Bálint közölt rajzot. Ha a rajz pontos és precíz, az alsó tubulussor a suspensura mellett épült, annak aljától indul felfelé. Ha a tubulatio jól is volt megépítve, a suspensura hőtágulása akkor is érzékeny pontja volt a római fűtésrendszernek. Még, ha a suspensura hőtágulásának tere is volt, a padló és a fal találkozásnál a padló mozgása miatt repedések támadhattak, amelyeket a vakolat javításaival, és a fürdőkre annyira jellemző habarcsból készített negyedkörív pálcákkal próbáltak elhárítani.
A hőtágulás okozta repedések megelőzésének legjobb módja azonban a fürdő folyamatos üzemben tartása, folyamatos fűtése volt. Ha helyesen fűtöttek, megfelelő számú kémény volt és azok jól üzemeltek, akkor a füstgázok megfelelő áramlása is csökkentette azt a veszélyt, hogy a már meglévő repedéseken keresztül a mérgező gázok a fürdőhelyiségbe kerüljenek.

A tubulus sorok felső vége kérdéses, ezek az ásatások során általában már nem kerülnek elő. Legvalószínűbb, hogy felül a tubulus sorok egy vízszintes gyűjtőcsatornával zártak, amelyből bizonyos helyeken kémények vezették el a füstgázokat oldal irányban vagy felfelé. Vagy az is elképzelhető, hogy voltak csak kéményként működő tubulus sorok, közöttük pedig olyan tubulus sorok is, amelyek lefelé nyitottak voltak, felül viszont zártak. A kémények végződése tudomásom szerint Aquincumban nem ismert, de általánosan is kevés konkrét maradvány került elő. Nagyon leegyszerűsítve két módot különböztet meg a kutatás. Az egyik megoldás szerint a falak mentén függőlegesen felvezetett kémények a falak tetején, a falon keresztül vízszintesen vagy ferdén oldalra vagy függőlegesen a tetőn keresztül felfelé kivezettek a szabadba. Ezek maradványai néhány helyen fenn is maradtak. Más elgondolás szerint a fürdők üreges boltozatába eresztették be a füstgázokat és a boltozat tetején nyíltak a kémények. Így az üreges terekkel (hypocaustum, tubulatio, üreges boltozat) teljesen körbevették a fűtött helyiséget.


Fényes Gabriella

Forrás: Fényes Gabriella: Aquincumi polgárváros nagy közfürdőrendszerének működése és a déli szárny energiafelhasználása