logo

XVII October AD

A temetkezési egyesületek (collegia funeraticia)

Aquincumnak azok a társadalmi rétegei, amelyek sem az augustales, sem az iparosok kollégiumának nem lehettek tagjaivá, egyetlen társulási lehetőségül a collegia funeraticiaban való egyesülést választhatták.
A szabadok között legszegényebb és származási tekintetben a legalul álló rétegnek nem lehetett más címen kollégiumokat szerveznie, csak azon, hogy halottaik tisztességes eltemettetését és emlékeik kegyeletes ápolását a kollégium pénztárából biztosítani tudják.
Nagyon találóan jegyzi meg Alföldi András, hogy ezek az emberek — bármily furcsának tűnik ez fel mai szemmel — politikai és társadalmi érvényesülési vágyaikat a sírok és az elmúlással kapcsolatos dolgok körül élték ki.”

Csak a temetkezési egyesületek adtak arra módot, hogy Aquincum legszegényebb rétegei, az előkelő és gazdag polgárokhoz hasonlóan, címeket viselhessenek, velük összeköttetésbe kerülhessenek, gyűléseken felszólalhassanak, és általában a politikai-társadalmi életben részt vehessenek. Az a mód, ahogyan a collegia funeraticia tagai ezt a társadalmi életet élték, abban a pillanatban érthetővé válik, ha a rómaiaknak a halottkultusszal kapcsolatos elgondolásait megvizsgáljuk,
A rómaiak számára — mint ahogy más ókori népek számára is — a sír nem csak a túl világi életre való készülés kellékét jelentette, hanem sokkal inkább azt a vágyat, hogy az élők előtt a halott tetteinek és dicsőségének az emléke sokáig megmaradjon, s ez nemcsak a társadalom nagyjainak, hanem az egyszerű kisembernek is legfőbb óhaja volt.

Augusztus császár hatalmas mauzóleuma előtt két remekművű ércoszlop hirdette dicsőségének legszebb pillanatait, s a kisemberek is arra törekedtek, hogy címeik, tetteik és gazdagságuk — hozzájuk mérten nagyon is nagyszabású — halotti emlékművön maradjanak fenn az utókor számára. Ezt a nagyzolást és túlzott halotti pompát gúnyolja ki Petronius akkor, amikor Trimalchioja szájába, — egy lakoma alkalmával, kőfaragó barátjához fordulva, — a következő szavakat adja:
„...mit is tudnál mondani arról, kedves komám, hogy készíted-e a síremlékemet, ahogyan meghagytam néked? Nagyon kérlek, hogy a szobrom mellé egy kis kutyácskát is tégy, meg koszorúkat és jószagú kenőcsös fiaskókat, és faragjad ki Petraites (híres gladiátor) minden viadalát, hogy ez osztályrészemül jusson, és hogy művészeted érdeméből halálom után is élő maradjak. Azután (gondoskodj róla), hogy száz lábnyi hosszú legyen a sírkertem az útmenti homlokzata felől, kétszáz lábnyi mélységben. Mert minden fajta gyümölcsöt kívánok a hamvaim körül, és szőlőtőkéket bőségesen. Nagyon visszás dolog ugyanis, hogy az élőknek díszes, jól ápolt legyen a háza, azt a lakóhelyet meg elhanyagoljuk, ahol huzamosabban kell tartózkodnunk. S még mindenekelőtt azt akarom ráíratni, hogy ez a síremlék nem száll az örökösökre.
Különben gondom lesz arra is, hogy holtomban sem bánhassanak el velem. Egyik szabadosomat megteszem sírom őrének, nehogy bemocskolják ezt az emléket. Azután arra is kérlek, hogy faragj ki hajókat is rajta, amint duzzadt vitorlával szelik a habokat... meg engemet is örökíts meg, amint emelvényen ülök biborszegélyű tógában, öt aranygyűrűvel az ujjaimon, és amint erszényből pénzt szórok ki a nagy nyilvánosság előtt; mert hát tudod, hogy megvendégelés fejében két dénárt adtam mindenkinek (a városban), még heverő pamlagokat is oda lehetne tenned, ha jónak találod, és az egész városi népet, amint kellemesen elszórakozik. Jobb oldalamra pedig helyezd az én Fortunatam szobrát, galambbal a kezében, meg ölebet is vezessen pórázon, Na meg a kedvenc apródomat, meg jókora amforákat, de jól begipszelve, hogy a bor ki ne folyjon belőlük! Még egy törött urnát is véssél ki, amint egy fiú sír fölötte.
Az emlék közepén legyen egy napóra, hogy aki megnézi rajta, hogy hány az óra, akarva nem akarva is a nevemet olvassa. Gondold meg alaposan, hogy elég jó lesz-e rá a következő sírfelirat: Gaius Pompeius Trimalchio Maecenatianus nyugszik itt. A sexvir Augustalis állását távollétében szavazták meg neki. Mikor Rómában akármelyik decuriába felvették volna, mégsem akart (oda elmenni). Kötelességteljesítő ember volt, derék és hűséges. Kicsiben kezdte, és 30 millió sestertiust hagyott hátra... Isten veled, neked is jól menjen a dolgod!”

A temetkezési egyesületek sokszor egész kőfaragó műhelyeket foglalkoztattak, és mindenben gondoskodtak arról, hogy a tagok temetése szép és látványos legyen.

Szilágyi János német, majd magyar nyelvű monográfiája gondos rekonstrukcióban állítja elénk Aquincum lakóinak életkörülményeit, azt a nehéz gazdasági helyzetet, amelyből a kollégiumok jelentették bizonyos mértékig az egyik kivezető utat. A kisembereknek igen nagy gondot okozott hallottaik tisztességes eltemetése, amely tetemes összeget jelentett.
A CIL. III. 14347 (of. 11092) sz. csonka felirat, a kollégák közös adakozásáról beszél, s ez már a kollégium kezdetének tekinthető. Egy síremlék arról tanúskodik, hogy az Aquincumban telepedett kölni (Colonia Agrippina) polgárok csak közadakozásból tudták eltemetni egyik leányhalottjukat (Ad hoc sepulc (h) rum contuler (unt) cives Agri (p)pinens(es) (denarios) LXXII.

72 dénárt gyűjtöttek Össze erre a célra, de az eltemetés költségei valószínűleg ezt az összeget is meghaladták. A sírban 10 db cserépkorsót, 9 kis üvegedényt, 3 agyagmécset, 2 hajtűt találtak. Ezen kívül a mészkő tábla is pénzbe került, amit a sírra állítottak, s a temetési menet tagjainak az őszszeg 1/6 részét ki kellett osztani. A kölni polgárok tehát még nem voltak kollégiumba tömörülve, de a közös adakozás egymás segítésére már hasonlít a kollégiumok későbbi gyakorlatához.
Érthető tehát, ha örömmel léptek be a kisemberek a temetkezési egyesületekbe, hogy a végtisztességadás anyagi gondjától megszabaduljanak, és itt egész életükön keresztül gyűjtögették a síremlék, a halotti tor, a tisztes temetési menet és az egyéb kegyeleti tárgyak (szerszámok, edények stb.) költségeit.

A kollégiumok a dolgozó rétegek előtt, mint jótékony társulatok szerepeltek, belépési és tagsági díjakat szedtek tagjaiktól, viszont ezeken kívül a patronusok ajándékai is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a temetkezési segélyek osztogatásának, illetőleg a sírkő állításoknak, valamint a gyakori közös lakomáknak a költségeit fedezni tudják.
(„A kollégiumok adta temetkezési segély: 300 sestertius — 75 dénár — a szokásos ajándékösszeg — volt. Julius Cesar is fejenként ugyanennyit hagyott végrendeletében a plebs, a köznép tagjainak.” — írja Szilágyi János. A kollégium kéthetenként tartott közös lakomáin minden tag megjelent, hiszen .,... a fürdést kenőcsöléssel együtt és némely más kellemetességet is ingyen, illetőleg kedvezményesen kapták. Az „estély” vidámságai közepette azonban mindig talált alkalmat a vezetőség hivatalos vallási áldozat bemutatására, a császár és magasabb rangú személyiségek dicséretére stb.”)

A collegia funeraticia nemcsak férfiakat, hanem nőket is felvett tagjai közé, sőt rabszolgákat is. Ezeknek a testületeknek már nem kellett külön-külön császári megerősítést kérni megalakulásukhoz, hanem egy általános érvényű császári rendelet lehetővé tette azok létrejöttét. Ez a kedvezmény azonban — véleményünk szerint — nem jelentette azt, hogy bármely egyesület Önkényesen, a városi önkormányzat tudta nélkül is kimondhatta megalakulását, mert a város vezetőségének feltétlenül tudnia kellett a kollégium létezéséről. Csak a császár adhatott engedélyt collegium létesítésére.
A hivatásos kormányzat azáltal is korlátozni kívánta a kollégiumok politikai tevékenységét, hogy a lakomákon és a vallásos szertartásokon kívül havonta csak egyszer gyűlhettek össze a kollégium tagjai, és egy embernek csak egy ilyen testületben volt szabad tagként részt vennie. Temetkezési segélyt egyébként nem csak a collegia funeraticia adott tagjainak, hanem az iparosok kollégiumai, a collegium negotiantium, a collegium scaenicorum, sőt a kultikus kollégiumok is.
A Corpus Inscriptionum Latinarumból közöl Szilágyi János egy feliratot, amelyből arra is következtethetünk, hogy azok a kollégiumok is állítottak síremléket tagjaiknak, vagy legalább is azok közül egynek-egynek, akik nem vállalkoztak eredetileg a temetési segély nyújtására.

A CIL. III. 10. 511. sz. sírfelirat kiegészítve következőképpen szól: „D/is/ M/anibus/ Ti/berius/ Cl/audius/ Dasi/us vet/eranus/ le/g/ionis/ ad /iutricis/ h/ic/ s/itus/ e/st/ vixit an/nis/ .., Cl/audia/ Irene liber/t/a nomine colleg/ii/ Cereris patrono pietissimo et sibi f/aciendum/ c/uravit/.”

(„A halotti istenségeknek... Ti/berius/ Cl/audius/ Dasius, ia /II./ segítő légió kiszolgált katonája (?) nyugszik itt, élt ... évet, Cl/audia/ Iréné, az ő felszabadított rabszolgája, Ceres /istennő/ hívei/ társulatának a nevében, a leggyöngédebb patrónusnak és saját magának készítette a /síremléket/.”)
A felirat szövegében szereplő „Ceres társulatának a nevében” kitétel arra enged következtetni, hogy a kollégium is hozzájárult a. síremlék felállíttatásához. (A feliratot egyébként a misztérium vallások egyik legkorábbi emlékének tartják Aquincum maradványai között.)

A császárkultusz is néhány esetben összefonódott. a temetkezési segélyezéssel. A collegium Victoriae Augustae (a császár győzelmében hívők egyesülete) nemcsak Aquincumban, hanem Dáciában is működött. A collegium aquincumi létezéséről egy építési felirat (CIL. IV. t. 3.) tanúskodik, amelyből megtudhatjuk, hogy a collegium a Victóriae élén prefektus állott, és a curátori tisztségek említése, arra enged következtetni, hogy a kollégiumnak vagyona és rendes kollégiumi szervezete is volt. A kollégium nagy taglétszámát bizonyítja, hogy 6 decurióra oszlott, amelynek egy-egy decurió volt a vezetője.
A CIL III. 1365. sz. feliratból megtudhatjuk azt is, hogy Dáciában is volt hasonló szervezet, melynek helyéül Dévát jelölte meg a feliratban·. Victóriae Aug. et Genio collegi ei/i/us M. Cocceius Lucius lapi/ /darius/ dd.

Aquincum népének gazdasági helyzetét, halott-kultuszát és temetkezési egyesületeit megismerve képet alkothatunk magunknak a Római Birodalom más területeinek hasonló problémáiról is. Lehet, hogy a helyi adottságok néhol könnyítettek a tisztességes eltemetés anyagi gondjain, de mindenütt feltételezhetjük, hogy működtek ilyen kollégiumok.


Forrás: Biró János: Kollégiumok Aquincumban