logo

XXV Februarius AD

Apulum városának keletkezése.

A római katonaságnál azon szokás dívott, hogy mindenüvé, a hová a légiók bevonultak és álló tábort létesítettek, maguk után vontak nagyszámú iparosokat és kereskedőket, kiket azután a tábor közelében letelepítettek azon célból, hogy azok a szükséges élelmi szerekkel és más ipar és árucikkekkel ellássák a tábort.
Ilynemű letelepítés létesült az apulumi tábor melletti területen is. Ez képezte egyúttal az új községnek magvát, mely még a kiszolgált katonák (veterani) betelepülése által előkelő osztályt és a régi lakosok némi hozzájárulásával nagyobb népességet nyervén, lassanként ugyan, de aránylag még is nagyon rövid idő alatt városi színt, jelleget és jogot vívott ki magának.
Ezen keletkező község eleinte Canabae (Kanabae) név alatt fordul elő föliratokon és más okmányokon. így megvan e név egy Kr. u. 142. évi május 16-án kötött szerződésen, melyet Dasius Breucus, Bellicus Alexanderrel egy rabszolga megvétele iránt kötött s melynek kelte következőképpen hangzik:

»Actum Kanabis legionis XIII. Geminae XVII. Kalendas Junias, Rufino et Quadrato cos« (consulsága idejében).

Továbbá Claudius Julianus miles legionis XIII. Geminae (centuria) Claudi Mari szerződésén egy Theodota nevű nő megvételéről Claudius Philetustól Kr. u. 160. évi október 4-ről keltezve:
Actum Kanabis legionis XIII. Geminae Illi, nonas Octobres. Bradua et Varo cos.« (Consulok idejében.)

A rómaiak, minthogy mint már előbb említve volt a tábort és a várost összeférhetetlennek tartották, általában táborukat nem helyezték már meglevő városba. Kivételesen történt ez azonban Augustus császár alatt, ki a római császári gárdának egy részét ti városon kívül levő táborból Róma városába helyezte át, s Tiberius császár alatt, ki a praetorianusok számára állandó tábort építtetett Rómában; de ez csak politikai okok kényszerűsége miatt történt, éppen úgy, mint azon eset, midőn Alexandria városába katonákat helyeztek el a végett, hogy a forradalomra mindig kész lakosságot féken tartsák.

Van azonban két kivételes eset arra is, hogy a meghódított országban a katonai tábort rögtön várossá alakították át. így az Actium melletti csatatéren azon helyen, hol a tábor állott, Augustus császár Nicopolis városát építette, s Kr. u. 29. évben Varro Murena a Salasser fölötti győzelem után táborának helyén Augusta Praetoriát alapította. Ellenben láthatjuk, hogy Poetoviót Traianusus császár csak akkor emelte coloniává, miután a legio XIII. Geminát, mely ott állomásozott, onnan elköltöztette Vindobanába.
Ugyanazon eljárást tapasztaljuk a többi tartományokban és így Daciában is; mert mind azon városok, melyeket Traianusus alapított: Tsierna (Dierna), Napoca, állandó tábor nélkül maradtak s tiszta városi szervezetet nyertek, míg ezektől eltérőleg Sarmizegetusát Kr. u. 110. évben a legio V. Macedonica mármint coloniát alapította meg.

Légiónk kíséretében, a katonák nejein és gyermekein kívül, mint már többször említem, bizonyos számú veteranus is volt, kik tulajdonképpeni szolgálattétel nélkül, a zászlóhoz híven, barátaik közelében (sub vexillo) maradtak, vagy a kik, habár kötelezve nem voltak, szabad akaratból a légiót kisérték; továbbá nagy számban voltak a markotányosok (lixae), kik a katonákat, úgy, mint ez idő szerint is, különféle ételekkel látták el; végre szatócsok (mercatores), kik a katonák után a legszükségesebb dolgokat szekérén hordták, bódékban árulták s a zsákmányt is megvették a katonáktól. Miután a tábor ezen függelékének elhelyezéséről is kellett gondoskodni, azért tehát ezen elemeknek kisebb-nagyobb földterületeket adtak ideiglenes minőségben, hogy tartózkodási helyet nyerjenek.

A bódékat, kunyhókat és színeket, melyeket a markotányosok s a többiek árucikkeik eltartására és árulási helyiségekül építettek, »canaba« szóval jelölték. E szó a római remekírók műveiben ugyan nem fordul elő, de népszerű és általában használt műkifejezés volt, de nem annyira az ideiglenes lakásokat, hanem inkább az idegen területen, könnyedén épült és könnyen eltávolítható kereskedelmi raktárokat és üzlethelyiségeket jelezte. így fel van említve, hogy az Antoninus császár szobrát őrző egyén számára Kr. u. 193-ban engedtek át egy helyet a szobor közelében (loco canabae), hogy oda lakást (hospitium) építhessen, melynek felépítéséhez a nyilvános raktárakból téglát és építési anyagot »de casulis, item canabis et aedificiis idoneis« bocsátottak rendelkezésére, tehát oly fajta anyagokat, melyek lebontott kunyhók, színek és más épületekből származtak, s ez azon időben történt, midőn a canabae már megszűnt és helyette ott volt a municipium Apulum.

Az álló tábor mellett levő telepeseknek kunyhói idő folytán mind kényelmesebbek, szebbek, nagyobbak és állandóbbak lettek; számuk nagy gyorsasággal szaporodott s a polgári lakház jellegét vették fel, minek folytán az egész telep néhány évtized lefolyása alatt városi képet mutatott.
De mindeme felvirágzás dacára ezen telepesek községe csak egyesületi, társulati, gyülekezési és nem városi jogot kapott; mert nagy különbséget tettek a rómaiak a város lakói és a Canabae lakói közt. Míg t. i. a városban lakók, mint bennszülöttek, polgárok voltak, addig a canabae lakói csak éppen ott lakóknak, ott tartózkodóknak tekintettek ; habár állandóan laktak is ott, ezen területre nézve mégis illetékességi, honossági jog nélkül maradtak, miért is ezen oknál fogva Apulum első lakóinak hét évtizeden át origino (illetőségi jog), vagy a helyhez való tartozása nem volt meg. Nekik e hely csak ideiglenes domiciliuma tartózkodási helye volt és nem római civitása, polgársága.

A város és a canabae közti különbség még abban is rejlik, hogy az első azon helyre nézve, melyen fekszik, annyira hozzá van kapcsolva, hogy elpusztítása ugyan lehetséges, de áthelyezése máshová nem; a canabae (táborváros) ellenben kénytelen, ha a legio más helyre áttétetik, azzal együtt az új állomásra átköltözni. Ilyen táborvárosnak lakói községüket mindig csak az illető legio nevéről nevezték el, mert tulajdon névre nem volt joga s így e keletkező város eleinte tulajdonképpen névtelen volt s erre csak akkor nyert jogot, midőn a szépen kifejlődött község cím és jogadományozás útján városi jelleget nyert. Ekkor a telep nevét, az egyes kunyhók (canaba) neve után összefoglaló Kanabac nevet kapta s eredeti szereplésével együtt majd azután átment a municipiumban; így ment át a legio XIII. Gemina Kanabaeja is a municipium Apulumba.

A táborvárosok alapítói illetékességének hiánya többféle hátránnyal volt összekötve; így például szabad volt telepüket erődökkel körülvétetni, de a szó valódi értelmében városfalakat (pomoerium) nem rakathattak s annál kevésbé nyerhettek tulajdon territóriumot, határt.

A canabae sajátságos helyzetét még az is feltünteti, hogy például azok, kik átköltözködtek egyik római városból más városba, azok ott új origo-t illetékességet nyertek s a római jog alapján elvesztették a régit, mert kettős illetősége nem lehetett senkinek; ellenben azok, kik más városból ide e canabaeba telepedtek le, régi illetőségük birtokában maradtak éppen úgy, mint megtartották valamely ezekhez (collegium) való azelőtti tartozóságukat. Föltétlenül megtartották eredeti honosságukat az ide telepedők, mely viszony egyszersmind itt született gyermekeikre is kiterjedt.

A canabae-hoz való tartozásnak föltétele volt, hogy az illető római polgárjogot s domiciliumot bírjon a táborban; miért is a peregrinusok, idegenek, külföldiek éppen úgy ki voltak zárva a tábori községből, mint azon római polgárok is, kik nem időztek állandóan a táborhelyen.
Innen van tehát az, hogy e község lakói sohasem használták a »canabae polgárai nevet, hanem mindig »cives Romani Legionis XIII. Geminae nevezik magukat, vagy »veterani« és cives Romani». E táborvárosban a fő lakosság tehát a veteranusok voltak, kik az itt levő légióból, vagy másból, sőt a segédcsapatokból is kerültek ki.

Általában úgy látszik, hogy ezen községnek fő feladata eleinte az volt, hogy a 20 évi szolgálat után elbocsátott veteranusok és más városból való kereskedőknek vagy egyéb ügyben itt lakó római polgároknak, valamint a missio honesta (tisztességes szolgálat utáni elbocsátás) által római polgári jogot nyert segédcsapatok egyéneinek alkalom nyújtassék polgári jogaikat gyakorolhatni, minthogy főképpen ezen utóbbiak saját, öröklött origo-val, azaz illetékességi joggal nem bírtak s így a nekik adományozott római polgári jog egyáltalán csak illusoriussá vált volna.

Midőn a canabae lakói régebbi időkben kunyhóik helyébe városi jelleggel bíró házakat kezdettek építeni, már is a római építészeti szabályokat vették tekintetbe, s az egész város területét úgy rendezték be, hogy a házak tömbje egy hosszú négyszöghez hasonló területet foglaljon el oly formán, hogy az építészeti fővonalat észak-dél felé irányították. Ezen tényt ásatásaink alkalmával konstatálhattam, s habár ez alkalommal három építési korszakot lehetett megkülönböztetni, mégis tapasztalhatjuk, hogy a legidősebben, mint a legújabban a házfalak majdnem kivétel nélkül észak-dél és kelet-nyugat felé voltak irányítva. Az építési modorban fölfedezhető ezen háromféleség teljesen megfelel azon három fő korszaknak, melyre Apulum története is felosztható.
Az első korszak volt a canabae-kor, midőn a házfalak kisebb-nagyobb terméskőből, gyenge, agyagos vakolattal készültek ; a második korszak volt a táborváros virágzást kora, midőn hatalmas faragott követ és téglát használtak a házépítésre; és a harmadik korszak Apulum elpusztítása után bekövetkező újra építése, midőn igen sok ház adaptatio által régebbi romokra épült, mely utóbbi korszak végén a könnyedén épült házak állapotáról látható volt, hogy a rómaiak akkor már készülődtek Daciát elhagyni és azért jóval kevesebb gonddal építettek.

Ezen korszakok jellegének mindegyikét meg lehetett állapítani a glacin eszközölt ásatásaink alkalmával, midőn ott egy körülbelül 16,000 négyzetméternyi területet legnagyobb részben már kikutattam s az ott létezett házaknak falmaradványait feltárattam. A várterületen és általában a Gyulafehérvár városa körül tett ásatások eredményeiből bátran következtetni lehet arra, hogy Apulum kiterjedése igen jelentékeny volt, mert ha csak futólagos pillantást vetünk is az eddig kikutatott részleteknek elhelyezéséről készített alaprajzra, azonnal meggyőződhetünk, hogy a canabae és az azutáni municipium a tábortól északra, keletre és délre kiterjeszkedvén, északról délfelé majdnem 4 kilométernyi hosszúsággal és kelet-nyugat felé V kilométernyi szélességgel bírt. Később, midőn a canabaeból municipium lett és a colonia is hozzá épült, a hossza valamivel nagyobb lehetett 5 kilométernél, szélessége pedig legalább 2 kilométer volt.

Az évről-évre felszínre kerülő épület-maradványokból ítélve, Apulum igen előkelő, gazdag és szép város lehetett; a hatalmas oszlopok, oszlopfejek, kőpárkányzatok stb. mind arra vallanak; s a római birodalom nyugati tartományaiban alig van egyetlen colonia vagy municipium, melyekben annyi a templomokra, középületekre, azoknak emelésére, átalakítására, megújítására vonatkozó föliratos emlék maradott volna fönn, mint éppen Apulumban. A canabae közigazgatása az első évtizedekben kifejlődött ugyan, de egészen katonai jellegű volt, csak későbben nyert polgári színezetet minden részletében.
Az ordo és decuriók, azaz ordo decurionum, a legtekintélyesebb polgárokból álló elöljáróság, bizottság, megvan ugyan már a legfőbb tisztviselők, a magisterekkel az élén; de hiányzanak a municipiumot jellemző tisztviselők, t. i. a quatuor vagy duumvirek, minél fogva nincsen tulajdonképpeni hatósága, hanem csak elöljárósága.
E község t. i. éppen úgy, mint minden testület (collegium) valamely vallási központ körül csoportosult; ezt bizonyítja a XIII. legio canabaejára vonatkozólag az, hogy a polgárok templomának külön tekintélyes őre van, a legio XIV. Gemina Martius Victrix veteránja: E. Juh Leuganus.
Ezen érdemes egyházfi valószínűleg Galliából került ide, hasonlóan T. Fabius Ibliomarus, trieri származású, kinek sírkövét még Traianusus idejében három gyermekének: Pulcher, Romana és Aquileiensis gyámjai állították. Talán a legio I. Adiutrix-szel jöttek Daciába s a canabae legelső lakói és alapítói közé tartoznak.

Kevés biztos adataink vannak ezen időből, mert az első kőfelirat csakis Kr. u. 123. évből ismeretes és azután is igen gyéren fordulnak elő e korszakból. így tudjuk még a többi közt egy Kr. u. 158. évből való föliratból, hogy a legio XIII. Gemina katonái vízvezetéket építettek a mai Sárd községtől Apulumíg. Ily vízvezeték maradékai találtattak a Mamut alján levő »Tolvaj-kút«-tól kezdve a »Plateau« nevű réten és a katonatemető melletti szántókon levezetve a vár közelében levő térig.
Ilyen római vízvezeték a legjobb vizet szolgáltatja mai napig a Mendel Manó kertjében levő kúthoz s a püspöki uradalomhoz tartozó »Újvilág« nevezetű nyaraló tavaiba. S ezek közé tartozik valószínűleg a téglavető közelében levő »Királykút« forrása is, mely egy agyagos domb tövében fakad s elég bőven folydogáló vizét itatásra használják még most is.

A Kr. u. 161. évből való kőfelirat megmondja, hogy ekkor egy nagyobbszerű katonai épület emeltetett, melynek építési költségeit Antoninus Pius császár fedezte. Ez pedig elegendően bizonyítja, hogy mennyire érdeklődtek táboruk iránt a legmagasabb körökben is.
Azon arányban, a melyben Dacia területének főhelye, a canabae legionis XIII. Geminae, szép felvirágzásnak indult, fejlődtek Dacia többi helységei is, u. m. Ampelum és Alburnus Maior, melyek rövid idő alatt virágzó bányavárosokká lettek, mint az ottani bányákban talált Kr. u. 131, 139, 142, 159, 160, 162, 163, 164 és végre 167. évekből fennmaradt viasztáblákról leolvashatjuk.

Nevezetes bányavárossá alakult Salinae és a bányavidék hivatalos székhelye, Brucla. Bizonyára a többi kisebb helyek sem maradtak hátra e tekintetben, de ezekről megbízható forrásaink nincsenek. A legio XIII. Gemina canabaeja külső fejlődése mellett jó sokáig tartotta fönn magát eredeti szervezetével.
A már Traianus császár idejében (110-117.) keletkezett község Hadrianus (117-138.) és Antoninus Pius (137-161) császárok alatt folytonos és gyors virágzásnak indult, de már Kr. u. 162. évben betörtek a szomszéd barbárok Pannóniába és Daciába egészen a Duna torkolatáig, s ezen időtől kezdve úgy a canabae, mint a többi szomszéd helységek lakói, valamint általában Daciának északi, keleti és nyugati részében levő kisebb-nagyobb helységek népsége két évtizeden át eleinte kisebb, de később nagyobb megpróbáltatásoknak volt kitéve, minek folytán említett helységek elpusztultak ugyan, de phönix-ként újra föléledtek s szebben virágoztak, mint valaha.


Forrás: részletek Dr. Cerni Béla Alsófehér vármegye monográfiája és történelme című munkájából .