logo

XXII September AD

A colonia és municipium Apulum megalapítása

Nyugaton a római bárhol hódított is, szerzeményeit, azonnal a birodalom, vagy jobban Itália képére és hasonlatosságára rendezi be. Szervezi a közigazgatást, kiméri az utakat, megalapítja városait, megerősíti a hadászatilag fontos pontokat. Dáciában is ugyanezt teszi Decebal katasztrófája után, és 109/110-ben már be van fejezve a tartománynak főközlekedési vonala a Hederata-Tibiscum-Sarmizegetusa-Apulum-Potaissa-Napoca-Porolissumot összekötő út, meg van alapítva, és meg van erősítve a tartomány, meg különösen Apulum a provincia praetoriuma, katonai fővárosa.
A római tehát kitűnő szervező, kitűnő mérnök, és majdnem páratlanul áll a történetben mindkét minőségében. És mégis nagyjában csak a járt utakon haladt tovább ő is, ugyanazon vonalokon, melyeket a természet kijelölt, melyeket a sasokat megelőzött birtokosok már fölismertek és használtak. A városok nevének jelentékeny része dák, és ha azokat változatlanul átvevé a birodalom, megerősítve, megnövelve azokat, úgy csak azt tévé, mit a történetnek végtelen hosszú folyamában százszor észlelhetünk, hogy a hódítók elfogadják a meghódítottak alkotásait, még tökéletesítve is azokat, ha civilizációjuk nagyobb, mint a legyőzötteké.

Sarmizegetusa, a több rendbeli Acidava, Ahihis, Herzovia, s talán Pons Vetus is, a nevét fordítják le latinra, Porolissum, már városok midőn Traianus Sarmis falaira kitűzi zászlóit és tovább virágzanak azok a hódítás után is. Apulum szintén város volt és nagy erősség, ha elfogadható, ha igaz a föltevés, melyet a dákok hadügyének tárgyalása alkalmával megkockáztattam. Traianus tehát csak a készet veszi át, s alakítja a barbar várost római castrummá, a Legio I Adiutrix és Legio IIΙ. Gemina segélyével.
A dákok is fölismerték tehát annak földrajzi hiszen kitűnő összeköttetései vannak mind a négy világtáj felé - mint stratégiai fontosságát. Ez a kettő pedig legtöbbször együtt jár, s a közlekedési szempontból fontos pozíció, fontos egyúttal hadászatilag is. Apulum mindkét tekintetben az s ennek illusztrációja az is, hogy az elpusztult dák város helyén virágzó - bár névtelen polgári telep keletkezik, melyben már birodalmi hatóságok székelnek, mielőtt colonia rangra emeltetnék. És eme állapotot törvényesíti Marcus, midőn a jelentékennyé fejlett canabae-t municipiummá teszi, s még colomat is alapít hozzá. A colonia talán ez extra-villanumokból keletkezett.

A rómaiak coloniái - teljes ellentétjei a modern európaiak által alapított gyarmatoknak. Az újkoriaknak célja a meghódított tartományoknak kiaknázása lévén - az imperium provinciáival hasonlíthatók össze, melyeknek nevét az «a proventu» kifejezésből etymologiailag ugyan nem, de dologilag helyesen származtatják.
A római colonizáció az anyaország erejének, biztosságának növelésére irányul, - s a győző, a «civitas victrix,» általok iparkodik, igyekszik féken tartani a legyőzöttet, a «victa civitas»-t, védelmezni Itáliát, a provinciákat a szomszéd barbárok ellen, - de másfelől céljok az is, hogy új lakossággal pótolják és szaporítsák a tartományoknak megfogyott régi népességét. A coloniák hasonmásai, sokszorosításai - quasi effigies simulacraque - Romának és Varro bizonyítja, hogy a gyarmatokat még az ő korában is úgy alapítják, mint egykor a világbirodalom fővárosát Romulus. E szertartás igen régi eredetű, s a rómaiak az etruszkoktól vetté át.

«Aki új várost akar építeni - mondja Cato - bikával és tehénnel szántson, és a hol barázdát vont, oda falat építsen, ahol kaput akar, ott kiemelvén ekéjét vigye (portare), kapunak (porta) nevezvén a helyet» ... de álljanak itt e szavak eredeti szövegükben is, mert a fordításban elvesztik jellegzetességüket:
«Qui urbem novam condet, tauro et vacca aret, ubi araverit, murum faciat, ubi portam vult esse, aratrum sustollat et portet et portam vocet.»

A colonia alapításának végrehajtója az imperatorok Romájában a császári meghatalmazott lévén, Apulum alapítója - conditor - Helvius Pertinax, ki 178 és 179-ben, vagy Sabinianus ki 180-ban kormányozta Dáciát.

Az alapító a régi Cinctus Gabinus-t véve föl, fejére hajtja tógáját, hogy a szent cselekmény végrehajtása közben ne láthasson rósz óment. Az ekét vonó igás állatok fehérek, s jobbról fogják be a bikát, balról a tehenet: propter commixtionem familiarum et imaginem serentis, fructumque reddentis. Az eke balról jobbra halad - dextratio - miként az imádság. A barázda (sulcus primigenius) a város árkának vonala, - a befelé hullott rögök a falak jelképei, s az így megállapított város «urbs»-nak neveztetik.
A kijelölt területet egymást derékszögben metsző barázdák által egyenlő részekre osztják, kimérve meddig terjed a város és meddig a szántóföldek, - melyek a város növekedtével, midőn a pomoerium kiterjesztetik, a jövendőbeli építési területek. A város közepén - mundus - megjelölik a három főtemplom telkét is. S mindez az augurok által gondosan megválasztott szerencsés napon történt, mert ellenkező esetben talán örökös balsors sújtotta volna a várost.

Az új városokat, ha lehetséges volt, mindig a legio táborok mintájára, tehát négyszög vagy téglány alakú területre mérték ki, s csak ott térnek el e gyakorlattól, hol már régebbi város állott vagy természeti nehézségek akadályozzák a szabályoknak rituális érvényesítését. Az újonnan letelepítendő lakosság részére, különösen ha veteránok részesültek földadományokban, az eddig lakatlan területet már előre művelhetővé tevék, mert a római nem szeretett vad, a kultúrára még alkalmatlan területen telepedni meg. S ez előkészítést már a törvény is elrendeli, s csak ott szabad várost alapítani, hol kész szántóföld és kaszáló van (qua falx et arator ierit), de esetleg legelő és erdő is. Ahol kész helységet, mint Apulumban is, alakítanak coloniává, ez nem volt egész teljességében lehetséges, de azért a felmérést, a valóságos tagosítást végrehajták, térképileg is föltüntetve az eredményt. Egy ily tagosításról a következőket írja Hyginus:
«A minap egy császári evocatus, katonaviselt és a mi foglalkozásunkban kiváló jártasságú ember, midőn Traianus Germanicus Augustus (a dák háborúkat megelőzőleg) a veteránoknak a maga jószántából bőkezűen osztotta a földeket, a réztáblára vésett térképen nem csak az utalványozott területet rajzolta le és jegyezte be, hanem kihúzta minden tagnak határvonalait is, oda írva hosszúságát, szélességét. így a veteránok között e földek miatt nem támadhattak pörök és torzsalkodások.»

A gyarmatosoknak kiosztott földek, hogy az állami és községi adó egyenlő alapokon vettessék ki, milyenségük és termékenységük szerint osztályoztattak. Pannóniában - Dáciáról nincsenek adataink - vannak első és másodosztályú szántók, rétek, makkos erdők, közönséges erdők és legelők. Róma tehát kellően gondoskodik coloniáiról, s e szerető gondosság oly virágzóvá tévé Apulumot, hogy csakhamar túlszárnyalta Sarmizegetusát. Az alapítók a colonia nevét nem önkényesen adják a városnak, hanem a bennszülöttek közt közkeletű nevét «Apium» vagy «Apulum» erősítik meg, szentesítik azt Dácia délnyugati részére is. S e név a rómaiaknak előbb sem volt idegen, ismerék azt korábban is, mert az anonym szerzőtől származó «Epicedion Drusi»-ban a «Dacius Apulus» személynevet olvassuk. És tudva azt, hogy a római a barbárnak ritkán vagy sohasem adott két nevet, nyugodt lélekkel constatálhatjuk, mikép az «Apulus» szó Daciusnak származási helyére, szülővárosára vonatkozik.

E legrégibb adalék után a klassikusok nem említik meg többé városunkat Ptolemaeusig, ki közli annak hosszúságát, szélességét, majd a Caracalla idejében írt Ulpianus, ki a dáciai, itáliai jogú coloniák között sorolja föl; végül a Castorius térképen két toronynyal jeleztetik. Annál sűrűbben találkozunk a colonia mint municipium Apulummal föliratainkon, a szokásos melléknevekkel együtt.
Eddig Commodus idejéből az «Aurelium», Septimius Severus és Caracalla korából a «Septimium» melléknevek konstatálhatók sűrűbben a municipium mint coloniára vonatkozólag. Decius idejéből még a «nova colonia» elnevezéssel találkozunk. Valószínű, hogy ez új név már az egy törvényhatósággá egyesített két városra a colonia s municipiumra együttesen vonatkozik.


Forrás: Király Pál: Gyulafehérvár története