logo

XXI Februarius AD

Apulumi bányaigazgatás

Az aranybányászat a tartomány meghódítása után azonnal szerveztetvén, az állam által lefoglalt területeket házilag kezelik, s az arra rendelt tisztikar végzi az irodai, mint külső szolgálatot, a műszaki vezetést. Kezdetben a procurator aurariarum áll a bányászat élén, ki mindig kellően képzett szakember s főnöke a közigazgatásnak is. Működési köre tehát elég fontos és sok ágazatú is, de tisztán civilis, polgári tisztviselő lévén a birodalmi hierarchiában, mely csak a katonai fokozatokra terjed ki nem foglal magas rangot, s azért megtörténhetik az is, hogy irodai tisztviselő, ugyanott hol előbb mint tabularius működött, megkaphatja a procurator aurararum rangját.


Bányavidékünkön ilyenekül működtek:

Marcus Ulpius: ki ha nevéből következtethetünk Traianus császár szabadosa volt, s valószínűleg szervezvén az egész bányászatot, holta után ama rendkívüli kitüntetésben részesül, hogy hamvai Rómába szállíttatnak a császár egyenes rendeletére.
Neptunalis szintén császári szabados, ki mint tabularius kezdi pályáját.

Találkozunk egy subprocuratorral is: Avianus-szal, ki szintén Augustilibertus.

Papirius Rufus az első szabad polgár, ki e fontos állást provinciánkban betölti. Ö talán az átmeneteli korban hivataloskodott, mely Hadrianus trónra léptével kezdődik, ki szervezi a polgári hivatalnokok hierarchiáját, s lehetővé teszi, hogy nemcsak a fegyverrel szerzett érdemek, hanem a szakismeret is képesítsék a római polgárt a legmagasabb rangokra is.

Később a procurator auraríarum helyét Procurator Augusti foglalja el, s felirataink kettőnek nevét örökíték meg:

C. Sempronius Urbanus-ét és Macrinus Macrus-ét, ki talán Marcus Aurelius és Lucius Verus közös uralma idejében szolgált.

Később nem említtetvén e procuratorok, megkockáztatom a feltevést, hogy Dáciának három részre való fölosztása után a bányaigazgató s lovagi rangú procurator Augusti lett a procurator provinciáé Apulensis, továbbra is megtartván hatáskörében az aranyvidék ügyeinek vezetését, míg a közigazgatás helyi magistratusokra utaltatott.
Alburnus Maior elöljárója egy időben a pirust Planius Baezus volt, míg Ampelum feliratai kétszer említik az ordot s az egyik inscriptió megemlíti még a duovireket is. De a feliraton hiányoznak az ordo mellől a nagy, ritkán vagy soha el nem maradó municipii vagy coloniae meghatározás, s e mellett még töredékes is, úgy hogy Mommsen méltán vonja kétségbe utóbbi alapon is, hogy Ampelumban municipalis hatóság lett volna. Az ordo tehát nem volt egyéb, mint a vicusok hasonló testületé, a duovir helyett pedig magistereket kell olvasnunk.

Az irodákban elfoglalt hivatalnokok közt első helyen a tabularius levéltárnok áll, ki a procurator mellett talán a titkári teendőket is teljesíti. Kezdetben alig lehetett sok munkája, míg később már segéd-tabulariusokkal adiutor tabularii is találkozunk.

A könyvelést a librariusok teljesítik, kik legtöbbször a helyőrségnek Írástudó katonáiból telnek ki. Ilyenek voltak M. Aurelius Antoninus és Helvius Primanus, kik a Légió XIII Gemina bureau-iból osztattak be mindketten az ampelumi bányaigazgatósághoz. A jövendőbeli szükséglet kellő fedezésére gyakornokokat is tartanak; ilyen volt a tizenöt éves korában elhalt Justinus Caesar.

A fizetőmester dispensator nevet viselt. Csak egyről van tudomásunk: Callistusról, ki császári rabszolga volt. E személyzet azt bizonyítja, hogy volt elég irodai munka is, melyet néha még a legnagyobb szorgalommal sem tudván meggyőzni, a procurator berendeli saját beneficiarusait is. Ilyen volt 161-ben T. Aur. Diocles, Kr. u. 161-ben.

A bányák jövedelmei a császári kincstár tulajdonát képezvén, a procuratorok által egyenesen Rómába küldettek, s valószínű, hogy oda folyt be a magánbányákból fejtett arany s ezüst is nyers alakban váltván be a procuratorok mindkét nemes fémet, éppen úgy, mint a mi bányahivatalaink teszik még ma is.

A bányák nem képezvén a császári kincstárnak elidegeníthetetlen tulajdonát a Lex Vipascensis megengedi az eladást részben vagy egészben, s valószínű, hogy vétel útján jutának a nemes fémerekhez provinciánkban is a magánosok.


Forrás: Király Pál Apulum története