logo

XXV Februarius AD

C(aius) Iulius Valens, Antistes Huiusque Loci

A „huiusque (huiusce) loci” kifejezéssel három további apulumi feliraton találkozunk. C. Iulius Valens, aki többek között a colonia Aurelia Apulensis és egyébként a dunavidéki tartományok egyetlen ismert haruspexe volt, több feliratról ismert. Ebből három közel épen maradt fogadalmi két tábla és egy szobor feliratán antistes huiusque (huiusce) loci tisztségét is feltüntette. A Nemesisnek álomlátás következtében állíttatott szobrocska a colonia Aurelia területéről került elő, a város délkeleti részéről. A szobor sérült. Feliratos bázisának szemből nézeti jobb oldalán helyezkedik el. Mellette egykor nyilván valamelyik attribútuma szerepelt. Mivel jobb keze behajlítva a melle előtt látható, nem foghatta a mérleget. Valószínűleg a kerék állt a jobb oldalán, esetleg kakassal együtt. Annak ellenére, hogy ásatásból került elő, nem biztos, hogy az volt az eredeti helye. Sérülései a kő mozgatásáról árulkodnak.
A fennmaradó apulumi Nemesis emlékek közül háromnak ismeretlen a lelőhelye, egyet pedig a helytartó praetoriumában találtak. C. Iulius Valens antistesi tisztségét még két fogadalmi tábla szövege tartalmazza, amelyek részletesebb tárgyalást igényelnek. A két táblának ugyanaz a szövege, a dedikációjukban szereplő istennevek különböznek. Az egyik [—] victusnak dedikált tábla mára elveszett, de szövegbeosztása alapján mérete ugyanaz volt, mint a meglévőnek, amelyet Venus Victrixnek dedikált az állíttató. Mindkettő egy szentély falában, vagy pedig a dedikációban szereplő istenalak szoborposztamensének előoldalába lehettek elhelyezve. Egyformaságuk arra utal, hogy párban álltak. Az elveszett tábla 1622-23-ban Sárdon (Sard) volt Gyulafehérvár mellett, vagyis szintén apulumi területen, a másikat ma a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.

A leltárkönyvben 197.1873.5 számon szerepel azzal a megjegyzéssel, hogy Reményi Ede ajándékaként került Sárdról a Magyar Nemzeti Múzeumba. Az IDR, III/5, 364 szám alatt lelőhelyként Marosportó (Partos) szerepel, ahol 1838ban találták J. Pauer kertjében. Mindkét hely a colonia Aurelia Apulensis területén fekszik. A lelőhelyek bizonytalansága, illetve különbözősége feltételezi a kőemlékeknek a mozgatását, vagyis egyik sem arról a helyről került elő, ahonnan végül ismertté váltak. Ezzel szemben egykor ugyanott állhatták, tehát ugyanonnan hurcolták el őket. Venusnak még két feliratos oltára maradt fent Apulumból. Egyik, amelynek dedikációjában nincs mellékneve az istennőnek, lelőhely nélküli és állíttatója is ismeretlen.
A másikat Venus Augustának állíttatták. 1820-ban került elő valószínűleg elsődleges lelőhelyen, a domb (Dealul Furcilor) déli lábánál, a tó (Táusor) északi partja mellett, vagyis a partosi részen a „Locus” területén, nem messze a tárgyalt Apollo, Diana és anyjuk Leto részére szentelt hídépítési felirat lelőhelyétől. Az istenek Augustus/Augusta mellékneveinek használatát a kutatás régóta az uralkodókkal és feleségükkel összefüggésben látja, így egy ilyen melléknév feltüntetése önmagában lehet hivatalos, lojalitási gesztus is. A Venushoz kötődő apulumi feliratok kis száma, az említett oltárszöveg Augusta jelzőjével együtt, egy kultuszkörbe és szentélybe utalhatja a Venus Victrix táblát és a Venus Augusta oltárt.

A két kőtáblán olvasható dedikáció sajátosan folytatódik. Az állíttató pro salute imperii et senatus populique Romani et ordinis coloniae Apulensis dedikálta fogadalomból mindkét feliratot. A cledikációk kizárják, hogy magánvallásossága okán állíttatta volna őket. Csak hivatalos minőségében járhatott el, ami a megnevezett tisztségeit tekintve a haruspexség nem lehetett, csak a huiusque (huiusce) locus antistitiuma. Az egyik kőtábla dedikációjában szereplő Venus Victrix által képviselt hivatalos lényeg összhangban van a birodalom és a senatus, valamint az apulumi ordo üdvéért szóló dedikációkkal. A másik tábla istennevéből csak egy Ivicto töredék maradt, amelyet előbb [Herculi Injvicto, majd [Soli In]victo alakokra javasoltak kiegészíteni. Ez utóbbi máig tartja magát.
A két tábla formai és tartalmi azonossága arra utal, hogy eredetileg egymás mellett párban álltak. Ebben az esetben Venus Victrix paredrosa semmiképpen nem lehetett a Mithrashoz közelálló vagy vele azonos Sol Invictus. Az istennevet az antistesi tisztség és az invictus jelző alapján feltételezték. Az antistes tisztség nem kapcsolható egyetlen kultuszhoz, ugyanígy invictus melléknévvel is több istenség rendelkezik. A Dea Romával rokonlényegű Venus Victrix által képviselt tartalom csak egy Mars Invictust tűr meg maga mellett (hasonlóképpen a Venus Genetrix és Mars Pater pároshoz), mint ahogy a két istenséget együtt is tisztelték Rómában. A birodalomért és senatusért szóló dedikációk ugyancsak ezt a lehetőséget támogatják. Ezért a felirat elejének kiegészítésére az eddigiekkel szemben [Marti In] I victo lehet a valószíerűbb megoldás.
Az általában vallási közegben előforduló antistes kifejezés, annyit jelent, hogy elöljáró. G. Wissowa meghatározása szerint: „Noch fremder ist dér offiziellen Nomenclatur die auBerhalb Roms und namentlich bei den sacra peregrina háufig auftretende Bezeichnung antistes, die mit Beziehung auf die römischen Staatspriestertümer nur in gewáhlter und untechnischer Ausdrucksweise vorkommt.” I. Marquardt ezt valamivel tágabb értelműén a Róma által befogadott kultuszok részére rendszeresített hivatalnak határozta meg. A két megállapítás helytálló az apulumi Locus és az antistes esetében is.

Az eddig bemutatott nagyobb számú felirat, amelyek több szentélyhez tartoztak, a loca sacra létrejöttének jogi feltételeivel együtt értelmezik, hogy miért tűnik fel az antistes huiusque loci tisztség Apulumban, illetve magyarázzák a hivatal lényegét is. Ez esetben azonban valamivel tágabb értelmű az antistitium, azzal együtt, hogy megfelel a meghatározásoknak. A „Locus” nem egy, hanem több különböző istenséghez kötődött, melyek között a befogadottak és az új valamint újraértelmezett istenalakok mellett tradicionális római istenek is voltak.
A különböző istenalakokat többféle rítus szerint tisztelték a szentélyeikben és mindegyüknek megvolt a saját papja. Azonkívül az egyes szentélyeknek külön-külön szabályzataik, kötéseik létezhettek a locus sacerre vonatkozó általános római jog szerinti szabályozás alatt. Ezt a heterogén kultuszvilágot csak olyan vallási tisztviselő irányíthatta, aki hivatalos minőségében egyik rítushoz sem kötődött, hanem alapvetően a kultuszhely adminisztratív apparátusához tartozott.

Az eddigiekben körvonalazódott szentélykörzet egészének irányítására semmilyen ismert, a hagyományos római vallás körébe tartozó pap nem volt alkalmas, mint ahogy egy-egy istenségnek a sacerdosa sem. Sem a városi pontifex, sem az augur vagy a fiamén feladatkörébe nem tartozott szentélykörzet irányítás, mint ahogy agy-egy istenség sacerdosa sem láthatta el a tisztet. A „Locus” élén az antistes állt, akinek természetszerűleg vallási jellegű a tisztsége, amivel a különböző hátterű istenalakoknak helyet adó „Locus”-t össze tudta fogni.
Az antistes ez esetben elsősorban nem papként szerepelt, hanem ő volt a vallási intézményi igazgató. A „Locus” a colonia Aurelia Apulensiumhoz tartozott, amit az eddig megismert papok, illetve tisztviselők városban betöltött rangja is mutat. Az antistes hivatala, illetve a „Locus” fontossága okán keletkezhettek a hivatalos hangvételű feliratok, amelyek egy az államvallás szolgálatában álló szentélyben állhatták. C. Iul. Frontonianus és C. Iul. Valens feliratait az elmondottakon kívül sajátosabb szóhasználatuk is összeköti. A huiusce helyett alkalmazott huiusque alak ugyanazon feliratszöveg fogalmazási közegre mutatnak.

Az eddigiekben láttuk, hogy a colonia Aurelia Apulensiumban feltételezhető egy római jog szerint szabályozott szentélykörzet, amely „Locus”-nak nevezhető. Idáig egy Asklépieion, továbbá egy Apollo szentély, illetve az államvallásnak egy szentélye vált ismertté, valamint nyoma van Nemesis kultuszának is, amely szentélyhez kötődhetett. A helyszín ideális volt egy több funkciós szent hely szerepére, magaslat tövében folyóvíz partján feküdt, területén forrás fakadt. A ius Italicummal rendelkező város vezetőségének irányítása alatt álló intézmény, a „Locus” élén egy antistes hivatali címet viselő elöljáró állt.


Forrás: Szabó Ádám: Az Apulumi Locus (Vázlat egy szentélykörzetről)