logo

XXV Februarius AD

A közegészség

A derült, kellemes társadalmi élet jelentékeny előmozdítója ugyan az átalános jóllétnek, a közegészségnek, de nem tehet mindent; a községek, városok, államoknak is le kell róniuk ez irányban kötelezettségeiket. És e tekintetben az ó-kor, különösen a rómaiak gyakran többet lendítettek, mint modern világunk. A kitűnő és tisztán tartott kövezet, csatornák, vízvezetékek, ingyenes fürdők jótékonyan hatottak a közegészségre, de másfelől a házaknak szűk volta, túltömöttsége, a rendetlen életmód, a tudatlanság majdnem egészen megbénítják ama tényezőknek áldásait. Állami rendeletre gondoskodtak tehát a nagyobb városok orvosokról, tizet alkalmazván minden tekintélyesebb colonia és municipium, kiket hivatalból látnak el tágas és világos rendelő helyiségekkel. Apulumban T. Attus Divixtus fungált mint városi orvos, s egy zöldes kövecskén négy receptje maradt főn.


E rendelvények fordításban a következők: T. Attus Divixtus gyógyszere oldott tömjénből kezdődő gyulladás ellen; T. Attus Divixtus gyógyszere rézgálicból idült szarúhártya bántalmak ellen; T. Attus Divixtus gyógyszere nardusból kezdődő szemgennyedés ellen; T. Attus Dixtus gyógyszere a másodszor megújuló szemgennyedés ellen.

Egy kiváló, orvost megkérdezvén e gyógyszerek hatása felől, azt kapám válaszul, hogy a derék specialistának egyik rendelvénye sem használ a mondott bajokban. Épen jóra bízák tehát a szegény apulumiak szemeiket.

De ez máshol sem volt másképen. Az ókorban nem lévén rigorosumok, orvos lett boldog, boldogtalan, különösen az alsóbb osztálybeliek, kiknek mestersége nem akart jövedelmezni. Takácsok, asztalosok, mázolók, kovácsok stb. mind «medicus»-ok lőnek, s gyakran meggazdagodtak, míg viszont orvosok, kik nem találtak praxist, Marhal szerint hullahordók lettek Libiünaban, vagy gladiátorok... «legalább folytatták azt, mit előbb tevének.» Sokan voltak a gyógyszer készítők is, kik alkalomadtával belekontárkodtak megrendelőiknek tudományába is, pedig Claudius Galenus szerint sokszor nem tudtak sem írni, sem olvasni.

Az ókor orvosainak az udvariasság és műveltség sem lévén nagy erényük, durván bánnak a betegekkel, bár Galenus még arra is figyelmezteti collegáit, hogy óvakodjanak még a nyelvtani hibáktól is, mert ezek rósz hatással vannak a kórágyon fekvők kényes füleire, a durva, zord bánásmód pedig halálukat is okozhatja. Thessalus óta, ki Nero idejében nagy tekintélynek örvendett, orvos lett minden léha ember, elég lévén e szakban akkor félévi tanulás is.
A tekintélyeket tömegesen kísérik tanítványaik a betegekhez. Marhal beszéli, hogy megütötte magát, elhívta Symmachust, ki egyszerre száz növendékkel érkezett, s a beteg, kinek nem volt még láza, megkapja azt a jéghideg kezek érintésétől. Néha nők is foglalkoztak e tudománnyal s a tiszteletreméltó Valeria Verecunda asszonyságról mint kitűnő orvosról emlékeznek meg az egykorúak. Specialista is akadt mindenre: voltak kik óvócseppeket készítenek vízbe esés és villámcsapás ellen, kik meggyógyítják a szerencsétlen szerelmeseket stb. Akadtak ügyes műtők is; így Alconról írja Martial, hogy nem csak operációkat hajtott végre, hanem készített új kar és lábszárcsontokat. Hamis fogak rakatása átalános volt.

Voltak tehát ügyes orvosok is, de ezekből aligha jutott a provinciáknak, s így nem csodálható, ha Apulumban is nagy, különösen a gyermekhalandóság. A Corpusban közölt sírföliratok legnagyobb részét a bánatos szülők állítják kicsinyeik emlékére.


Forrás: Király Pál Apulum története