logo

XXV Februarius AD

Apulumi egyesületek

Nagy államokban az egyes ember, ha nem gazdag, vagy nem kiváló tehetség, elenyészik teljesen, s annál befolyástalanabb, minél korlátlanabb hatáskörű a kormányforma, minél sűrűbb a lakosság, minél nagyobb terjedelmű mondjuk így a birodalom. A régi Perzsiában, Nagy Sándor monarchiájában az egyén elenyésző csekélység, mellyel a hatalom csak roppant tömegekben számíthat, mely az uralkodó és környezetének figyelmét még egy pillanatra sem veheti igénybe! Még inkább így volt ez Rómában, hol a Caesarok csak nagy tételekkel foglalkozhattak, míg a részleteket, ha jutott reá idejük a tisztviselők igazítják el. De ezek, a császár kabinetjének hivatalnokait, s a pénzügyi közegek egy részét kivéve, mindnyájan arisztokraták, kicsinyek vagy nagyok vagyoni viszonyaikhoz képest, s a szerint, hogy nagyvárosokban avagy vidéki coloniák, municipiumok élén állnak. Bármiként legyen is, a pozitív jogok gyakorlata mégis kizárólag az ő kezükben van, míg a qualificatiójukkal nem bíró osztályok, jóformán teljes passivitásra kárhoztatva rendelvék alájok. E passzivitás enyhítésére, alkalomadtával megtörésére s az egyéni érdekek védelmére alakúinak az imperiumban az egyesületek, a collegiumok. Anyagi jelentőséggel azonban az egyesekre nézve csak az ipartestületek, s a szövetkezetek bírnak, míg a többiek tisztán vallási jellegűek.

Eredetileg csak sacralis collegiumok lévén ezeknek mintájára alakúinak a többiek, és közös vonása mindegyiknek, hogy összefogó, középpontjuk valamely kultusz, s ezzel kapcsolatban közös temető és temetkezés, vagy legalább a gyászolók családjának segélyezése, bármi legyen is az egyesületnek sajátképi célja. így az iparegyesületek iránya sok tekintetben összevág a szövetkezetekével, melyek az egyesek anyagi sorsának javítására alakúinak. De míg ezeket csak a közös óhaj, hogy a tagok nyomora enyhíttessék, tartja össze, addig amazokat a hivatás melyről az egyesületet elnevezik azonossága, az azonos foglalkozás, a velejáró egyenlő társadalmi helyzet. És e tényezők szükségessé tévén a gyakori közös megbeszélést, megállapodást, de főképen az egyetértést, az ipartestületek tagjai jobban összetartanak, mint a szövetkezetekéi, melyek különféle elemekből alakulván, csak közös pénztáruk által egyesíttetnek. Ezért volt a hatalom kezdetben oly óvatos az ipartestületekkel szemben, s míg emezeket esetről-esetre engedélyezi szoros kikötésekkel a szövetkezetek szervezését átalános érvényű törvénnyel szabályozza, sőt a jótékony célra való tekintettel teljes adómentességet biztosít részükre. Annál inkább megterheli az iparegyesületeket. így a tűzoltás nehéz munkáját a coloniák és municipiumokban, már Traianust megelőzőleg a collegia fabrum, s a velük kapcsolatban lévő egyesületek végzik. És később épen az ily közmunkáknak ingyenes vagy olcsó végeztetésére bocsáttatott ki a törvény, mely elrendelő ha kell kényszerrel is az iparegyesületek alakítását.

És még e kényszeregyesületek is sok előnyt nyújtván tagjaiknak, ritkán bánták meg azoknak megalakítását, az önkéntes, szabad elhatározás alapján keletkezőket meg épen szívesen fogadva, előnyeiket a középosztályba tartozó kereskedők is fölhasználják. Az apulumi provincia üzletemberei testületet alakítván, érdekeik védelmére ügyvédet tartanak Sarmizegetusában: Crassus Macrobiust, és közköltségen temetvén el, a városi tanács engedélyével nyilvános helyen állítják föl sírkövét. A fővárosi hordárok és bérgyaloghintósok egyesülete (lecticarii) szintén tart ügyvédet, Cornelius Cornelianust, ki kétségtelenül a lecticarii érdekében megnyert pör emlékét örökíti meg a Nemesisnek emelt oltáron.
Sokkal nagyobb fontosságúak a collegia fabrum, centonariorum és dendrophorum. A faber szó jelentősége igen sokoldalú, mert egyként vonatkozik a fém mint facikkek készítőire, legyenek azok műalkotások vagy kovácsok, műasztalosok vagy ácsok. De épen ezért néha a faber szó elé, az illetők mesterségét közelebbről is meghatározó jelzőt tesznek, így: fabri aurarii = aranyművesek, fabri ferrarii = kovácsok, fabri tignuarii = ácsok; ha egyes ember különlegesen is megakarja nevezni mesterségét, míg a collegiumok rendesen az átalános, gyűnévi jelentőségű fabert használják, legalább Apulumban.

A collegia centonariorum, a daróckészítők, takácsok, szövők egyesületeinek a faberekkel jóformán egyenlő jelentőségük van. Iparáguk a legrégebben virágzók közé tartozik, különösen a vastag szövetek készítéséé, melyeket általánosan használtak az egész birodalomban a szegények mint gazdagok, nemcsak ruhára, hanem tömérdek egyéb házi szükségletre is. Használják a katonák is; Caesar légionáriusai Dyrrachiumnál daróc köpenyekkel védték magukat

Pompeius íjászai ellen centoval takarják be a harcba induló lovakat; háborúban vizes pokrócokkal födik az ostromgépeket, fatornyokat, hajókat, hogy megvédelmezzék a fölgyújtás ellen. A halászok centot terítenek csónakjuk fenekére, hogy a kifogott halak csapkodása ne riassza el a többieket. Legsűrűbben a magánházaknál alkalmazzák függönyökül, terítőkül, takaróúl, matrácnak, felső ruhának, különösen rabszolgák számára. A tűzoltók ecetbe vagy vízbe mártva használják a lángok mint parázs elnyomására. Ily sokszerű használattal rendkívül nagy volt a fogyasztás, s ezért alig van város, melynek föliratos emlékei között ne találnók meg a centonariusok ipartestületeinek nyomait, részben mint saját mesterségükkel foglalkozókat, részint pedig a faberek és dendrophorokkal társulva, mint tűzoltókat. Ez utóbbi minősítésüket gyártmányaiknak az oltásra különösen alkalmas volta miatt kapták, s Nagy Konstantin 315-ben edictummal rendeli el, hogy ama városokban, hol faberek és dendrophorok vannak, ott a munkaképes legénység szaporítására a centonariusok céhei is csatoltassanak hozzájok. A császár ez edictuma hasonló régebbi rendelkezésen alapszik és csak megerősíti a törvényes viszonyt, mely a centonariusok s az épen említett collegiumok közt fennállott.

A dendrophorok collegiumainak célja, közviszonyai és mibenléte felől, bár gyakran említtetnek a föliratokban s kézi törvénykönyvekben, hosszú ideig nem volt tiszta és világos nézete még a szakembereknek sem, míg Boissieu nem tisztázta a kérdést Rabanis kiváló tanulmányának átdolgozása és kibővítése által. Papi collegiumoknak tekintik a legtöbben, jóllehet egyesületeiknek neve minden kételyt kizárólag jelzi mesterségüket, azt hogy tagjaik mindnyájan famunkások. És a csalódás mégis könnyen keletkezhetett, mert testületeik sokszor, nagyon sokszor, tisztán vallási jelleggel szerepelnek, különösen a Magna Mater tiszteletével összefüggő tauroboliumoknál, s mert Honorius és II. Theodosiusnak 415.-i törvénye pogányoknak bélyegezvén collegiumaikat vagyonukat lefoglalja a kincstár javára.
A császárok tehát veszélyeseknek tárták dendrophorainkat, különösen Nagy-Konstantinnak 315-ös rendelete óta, mely a faberek és centonariusok céheivel egyesítvén őket, befolyást biztosított nekik ezekre, s általuk a közép és alsó osztályoknak igen tekintélyes részére. Megkísérlik tehát a régebbi szakférfiak, kétféle dendrophorokat különböztetni meg, papokat és világiakat, de ezzel csak növekedett a zavar, mert lehetetlenség a föliratokat e kettős osztályzatnak megfelelően szétválasztani.
De e speciálisálás nem is szükséges. Az ókori egyesületek mindenikének meg van saját külön kultusza, még ha nem valamely istenség tiszteletére alakúinak is. Meg van tehát a dendrophoroknak is a Magna Materé. Feltűnő, hogy e keleti istenség kultiválása sokkal jobban előtérbe lép mint másoknál, de ez lehet esetleg, avagy valamikép összefügg mesterségük történeti fejlődésével, ismeretlen események következtében; de lehet, hogy ők is csak az átalános vallási irányzatnak hódolnak, mely a császárság idejében oly mohón kapott minden különösön, minden mysticuson. Teljes jogosultsággal föltételezi tehát Boissieu, hogy a dendrophorok, ha papi jellegük lép is előtérbe, mégis csak mesteremberek, kik tűzi és épületfát vágnak az erdőkben, szeneinek s ellátják e cikkekkel a városokat és középületeket. Kezdetben Silvanust tekintik védistenüknek, s csak azután, hogy a Magna Mater tisztelete közkeletű lesz Rómában, Italiában, a provinciákban, s a császárok is részt vesznek a tauroboliumokban uralmuknak hosszúra nyújtásáért imádkozva, csatlakoznak ők is az istennőhöz, az ő kötelességük lévén a szertartásokhoz szükséges ágak és fenyőtobozok beszerzése. Papi jellegük keletkezhetett tehát ez alapon is. S ez a változás, átalakulás nem áll egyedül a római egyesületek történetében. Van példa reá megfordítva is: a kezdetben tisztán vallásos célzatú augustalisok collegiumai, később az egész birodalmat behálózó politikai testületekké alakulnak át. A kiváló tudós föltevéseit a történeti jelenségek csakugyan igazolni látszanak, s igazolni dendrophorainknak görög neve is.

Faszállítással foglalkozó latin nevű céh nem lévén, meg kell kockáztatnunk, hogy a görög nevet csak akkor kapják, midőn a Magna Mater tiszteletében való állandó részvételük elrendeltetik. A köztársaság kormánya a keleti kultuszok iránt még igen óvatos lévén, nem engedi meg, hogy az idegen istenségek papjai római polgárok legyenek, míg a császárság a legnagyobb liberalitást gyakorolván, a Magna Maternek március 15-től 27-ig tartandó fényes ünnepek decretáltatnak, nagydíszű körmenetekkel, midőn a szent fát, mely alatt Attis isteni őrületében megcsonkítja magát, fölviszik a Palatinuson épült templomba.
A szent fényűt a dendrophorok viszik teljes ünnepi díszben. Lydus szerint e szertartásokat Claudius rendete el, s azóta a dendrophorok kötelessége az istenség fájának beszerzése és a menetben való szállítása is. Természetes tehát, hogy ettől fogva leteszik régi lignarii nevüket, s a görögöt veszik föl, Silvanus helyett pedig Magna Matert tisztelik védistenükként.
Mesterségük természetére a Pompeii föliratok vetnek világot. Ott a lignarii és plostrarii együtt ajánlják Marcellust aedilisnek, de külön is oda tévén mesterségüknek nevét, különböző foglalkozással kellett bírniuk, és világiaknak lenniük. A plostrarii kőszállítók, fuvarosok, a lignarii a faszállítók, s így mint a nyers anyagokat közvetítők szoros viszonyban állnak egymással. Így keletkezik a kapcsolat Apulumban a dendrophorok, és a collegium nautarum, a hajósok között, kik ugyanazt teszik a vizen, mit amazok a szárazon.
Dendrophori nevüket Rómában körülbelül Kr. u. 50-től viselik, midőn Claudius egyesületi szervezetet ad nekik. A vidéki városokban később ugyanez a név lesz közkeletű, s Itáliában a legkorábbi a Bruttiumi Regium Juliumban, míg a provinciákban kelettel ellátott inscriptiók csak a második századtól fogva emlékeznek róluk.
A görög elnevezés csak mint papi jellegű collegiumokat illeti ugyan őket, de mégis átalános lesz, mert sokkal jobban kifejezi foglalkozásuknak jellegét, mint a régebben használt dignarii név, és ez az indoka annak, hogy utóbbi jóformán egészen kiveszett az epigraphicus emlékekből.

E három nagy tekintélyű céh mellett találjuk még Apulumban a collegium nautarum a hajósok és a prosmoniak egyesületét. Hirschfeld utóbbiakat a Promonából áttelepültek társulatának tartja. Föltevésének azonban ellentmond Mommsen, de a nélkül, hogy indokolná vagy nyilvánítaná saját nézetét. Coloniánk közigazgatási területén működtek továbbá: Mikházán a collegium utriclariorum, a hordárok, különösen vízhordók; Germisarában (Gyógy) a collegium aurariorum a bányamunkások egyesületei, a collegium Galatarum, a kis-ázsiai Galatiából származtak. Ampelumban (Zalatna) a Hercliani és Cervae-knek vallásos célzatú egylete s végül Alburnusban a collegium Jovis Cerneni, mely temetkezési egyesület is.
A Liber Pater és Libera tiszteletére alakult Hercliani és Cervae s a Jupiter Cernenus temetkezési egyesületét kivéve a többinek eredeti célja saját érdekeiknek társas úton való előmozdítása, de összetartó központja, a remélt és várt örökkévalóságnak szimbóluma, a causa sacra, mégis mindig valamely istenség, s mellette a collegiumnak sajátképi Geniusa, tehát a Genius collegiorum fabrum, centonariorum stb.
A főistennek hódolnak kiválóképen az egyesületek tagjai egyenként, de anélkül, hogy megfeledkeznének a Geniusról, kinek oltárán az egész collegium szokta leróni háláját, kegyeletét, minden ünnepélyes alkalommal, midőn örömüket fejezik ki, midőn segélyt kérnek a megpróbáltatás és szükségnek nehéz napjaiban; oltárain tisztelik az elhunyt kiváló tagok emlékét, ünnepük a gazdag alapítókat, pártfogókat, s minden collegiumnak legfőbb földi védnökét a császárt vagy császárokat. Ő érettük áldoz és emel oltárt a Genius Fabrum-nak M. Aurelius Timon, Apulum Augustalisa, a collegium magistere.

Apulumban a legtöbb egyesület, különösen a közügyeknek annyi kiváló szolgálatot tevő fabri, centonarii és dendrophori, a colonia és municipium megalapítása után keletkezvén valószínűleg a hatalom parancsszavára, főistenökül birodalomnak, a rómaiságnak megtestesítőjét Jupitert választották, s az egyes tagok feltűnő buzgósággal fordulnak hozzá: 205. május 23-án C. Sentius Anicetus, Sarmizegetosa. decuriója, a municipium Septimium Apulum collegium fabrum-ának első patronusa J(upiter) O(ptimus) M(aximus)-nak váltja be fogadalmát; Tiberius Julius Bubalus a Xl. decuria collegium fabrumának tagja a császár és az egyesület jóvoltáért áldoz; T. F. Flavianus a municipium Augustalisa, a collegium fabium decuriója a maga és családja jóvoltáért, és C. Jul. Valentinus a Municipium Septimium Apulum első, egy évre választott quatuorvirje, s a faberek céhének patronusa szintén J. O. M.-nak dedikálnak feliratokat, Aeternus-nak öröknek nevezve a főistenséget.
De a birodalmi főisten e népszerűsége nem tudván egészen háttérbe szorítani az Olympus többi hatalmasságát, akadnak hívei Aesculap és Hygiának is: nekik áldoz P. Aelius Rufinus, Apulum colonia collegium fabrumának patronusa a maga és családja jóvoltáért, és L. Septimius Nigrinus, ki ugyancsak védnöke az egyesületnek.

A dendrophorok már sokkal közvetlenebb összeköttetésben lévén kedvelt istenségükkel a Magna Materrel, Rómában a főistennek saját külön dendrophorjai is vannak. De azért ezek is világiak, s világi jellegük fölismerhető végig, föl még akkor is, midőn a látszat egészen papi rendnek tünteti föl őket; kiütnek a papi és világi testületek közt lévő ellentétek még a legkésőbbi időszakban is. A római pap tagja mindig a városi hatóságnak, a közönséges életben pedig csak olyan polgár, mint a többi, ki rendes foglalkozását egy perezre sem hanyagolja el papi teendői mellett, részt vesz a politikai, mint társadalmi életben, s alkalomadtával fontos szerepet játszik mindkettőben, míg a keleti elzárkózik a világtól, egyenruhát, ha szabad így mondanom visel, visszavonultan él, s teljesen hivatásának szenteli magát.
Az isteni tiszteleteknél ők viszik a főszerepet, míg a rómaiak csak, mint a sohasem változó és szigorúan megszabott szertartások végrehajtói vagy ellenőrei tűnnek föl. És dendrophoraink is jóval nagyobb buzgóságot tanúsítanak a sacralis dolgokban, mint a többi collegiumok, sőt idő folytával úgy tűnnek föl, mintha egészen papok lennének, mint a cumaeiek, hol a városi tanács határozata alapján választatnak, és „sah cura XV viri sacris faciundis populi Romani,” tehát az idegen kultuszok fölügyeletére rendelt bizottság ellenőrzése alá helyeztetnek; Suessulaban az „immunis dendrophorus Suessulanust,” a XV viri erősítik meg a novanensis, vicusban kapott papi állásában. Főnökük vallási ügyekben az arehidendrophorus mint Tomiban; a mauretaniai Caesareaban a „religiosus antistes sanctissimi numinis Matris Deum” vezeti dolgaikat; Cumaeban a „sacerdos Matris Deum quinqennalis,” Brixiában pedig M. Nonius Arrius Paulinus vir clarissimust, s a XV viri sacris faciundis egyik tagját tisztelik meg e méltósággal.
S a tisztán vallásos jelleg látszatát még határozottabbá teszi az, hogy a dendrophorok között találunk itt-ott oly embereket is, kiknek semmi közük sincsen a faszállításhoz, így Rómában két margaritariust gyöngyárusokat, akik közül az egyik mellékesen még viator consularis = consuli bemondó is; Alba Fucensben egy szakácsot; Lunában egy ácsot, ki a colleg-fabrum bisellariusa és dendrophorus is. Így nem csodálható ha sajátképi természetük felől kételyek támadván papi és világi dendrophorokat kívántak megkülönböztetni, holott egyik brixiai feliratuk minden kétségen fölül helyezi valódi jellegüket, midőn ott csak a XV viri sacris faciundis egyik kiváló tagjának s patronusuknak közbenjárására erősíttetik meg papi jellegükkel járó kiváltságuk, az immunitás. S hogy mégis oly föltűnő a sacralis jellegük, az egyenesen annak tulajdonítandó, miképp ők a Magna Mater hívei, ki teljesen elkülöníti, elválasztja övéit a nagy tömegtől, bár nem zárja ki a polgári életben való részvételüket. És ez az elkülönültség volt egyik indoka annak is, hogy a császárság a második század végén a dendrophorokat, a Magna Mater proselytáit, jobban a mesteremberek egyesületeit, melyek elvállalták a keleti istennő tiszteletének kultiválását. megrendszabályozza.

A szertartások végrehajtására nem lévén egyformán képes minden ember, a szereplőket jól meg kell választani, s míg ez nem lépte túl a collegium keretét, addig a választottak, természetes mindig a saját körökből, vagy a rokon egyesületek kebeléből kerülnek ki, de a mint az ordo veszi kezébe az ügyet, a városi tanácsra nézve megszűnt az ok, hogy épen faszállítót vagy ácsot stb. válasszon. Így kerülnek közéjük más foglalkozásúak is. Föltűnő, hogy egyesületeikben papnők is szerepelnek, mint Regium Juliumban, hol az egyesület iránt tanúsított bőkezűségükért föliratos követ emelnek nyolc asszonyság tiszteletére; ezek közül kettő „sacerdos” jelzővel van megkülönböztetve; hasonló okból állítanak emléket Pollentiában egy papnőnek s Diva Plotinának s a két Diva Faustinanak.
Papi jellegük a Magna Mater nyilvános körmeneteinél, s a lélek megváltásáért bemutatott tauroboliumoknál nyilvánul leginkább, s mint fontos közreműködők szerepelnek mindkét alkalommal. Utóbbi szertartásban gyakran részt vesznek maguk, saját lelkűknek üdvéért, vagy a császári ház és lakóhelyük jóvoltáért, így Lugdunumban, hol L. Aemilius Carpus sevir Augustalium és dendrophorus az istenség parancsára mutatja be a tauroboliumot Antoninus Piusért Q. Sammius Secundus által, mely alkalommal e derék pap arany láncot s koszorút tett föl, és büszkén emlegeti föliratában, hogy a colonia tanácsa örökös pappá nevezte ki, végül pedig megjegyzi, hogy a szertartás éjfélkor történt; ugyanezt teszi 190-ben Puso Julianus Archigallus Commodusért Aelius Castrensis pap és FI. Restitutus tibicen trombitás közreműködésével.
A vallásossággal szoros összefüggésben lévén a humánus célok, különösen a kölcsönös segélyadás, a collegiumok anyagilag is támogatják tagjaikat, különösen temetések alkalmával, s ha lehetséges még külön az egyesület tulajdonát képező temetőt is szereznek. Sarmizegetusában Q. Januarius temetéséhez a faberek négyszáz dénárral járulnak, C. Julius Marcusnak sírkövet állítanak,8 gondozzák az elhunyt tagok sírjait is, legtöbbször azon tőkékből, melyeket eme célokra kapnak.

De ilynemű segélyadás mégis inkább tartozik a tisztán temetkezési egyesületek hatáskörébe, milyen Alburnus Maiorban (Vöröspatak) Jupiter Cernenus collegiuma volt. Ily egyesület volt jóformán minden városban, alapszabályaik egy és ugyanazon mintára készültek, arra, melyet a senatus törvény alakjában adott ki, egyszer mindenkorra engedélyezvén az ily célú egyesületek megalakítását Lanuvium temetkezési egyesületeinek alapszabálya fennmaradván, álljon itt statútumaiból rövid kivonat. Bevezetésül a senatus határozatát ismétlik, s üdvösnek jelzik a jótékonycélú egyesületek alapítását, de mégis óva intenek mindenkit a belépéstől, mielőtt kellően ismerné az alapszabályokat, nehogy a járatlanság panaszra adjon okot, vagy kellemetlenségbe sodorja az örökösöket.
Aki be akar lépni a collegiumba, mondják, fizessen egyszerre száz sesterciust s egy amphora jó bort, azután pedig havonként egy ast, ha van temetés, ha nincsen, ez a díj elesik; az elhalt tagnak utódjai 300 sesterciust kapnak, melyből azonban ötven kiosztandó a végtisztességben résztvevőknek; ha valaki a várostól húsz római mire hal meg s erről a tagok értesülnek, úgy kebelükből 20 sestercius díjazással három embert küldenek el képviselőkül, kik rendezik a temetést és megvendégelik a népet Ha távolabb hal el valaki, úgy a temetés költségei a megszabott járulék erejéig megtéríttetnek. Ha a collegium tagjai közül egy rabszolga hal el s gazdája nem temetteti el tisztességesen, úgy képletes temetést rendeznek a szerencsétlennek. Ha valaki öngyilkos, úgy nincs igénye temetésre. Ha rabszolgaságban sinlődik a tag és felszabadul, egy amphora jó bort fizet.

A hatalom tehát a rabszolgáktól sem vonta meg a jogot, hogy beléphessenek a jótékonycélú egyesületekbe, a hol legalább egy pillanatra egyenlőknek tekintettek a szabad polgárokkal. A tagok száma ritkán volt nagy, innen származik, hogy az egyszerre fizetendő illeték oly jelentékeny. Pedig a tőkét mégis meg kellett bontani a halottak szaporodásával, járványok alkalmával pedig teljesen kimerült az, mielőtt a segélyt igénylőket mind kielégítették volna. Alburnusban csak ötvenhárom taggal alakul még a temetkezési társulat, s bukásának oka kétségtelenül az volt, hogy az érdekeltek látva a hiányt, megtagadják a fizetést és kilépnek hallgatólag. Erre, miként az egyesület tisztviselői panaszolják is, legalkalmasabb ürügy a lakhely változtatás volt, és csak mikor tizenheten maradnak Alburnusban, kijelentik a főemberek, hogy a collegium megszűnt létezni.
Érdekes oklevelük a következőleg hangzik: Leíratott s kihirdettetett azon oklevél alapján, melyet Alburnusban indítványozván Resculum Station megírtak, úgy a mint következik: Artemidorus Apollo fia, Jupiter Cernenus collegiumának magistere, Valerius Nico fia, Menofilus fia, a nevezett egyesület quaestorai, ez okirat alapján nyilvánosan bizonyítják, hogy a collegium tagjai közül, kik 54-en voltak, csak 17-en maradtak Alburnusban, hogy Julius, Julius fia a társmagister megválasztásának napja óta nem volt Alburnusban, sem a gyűlésben, s hogy ő (a magister) beszámolt a jelenvoltaknak, és ha valakinek követelése volt visszafizette biztosítékát, mellyel kezeskedett visszakapta; s mivel a temetkezési illetékeket nem rótták le, s nincsen helyiség sem, és bár az alapszabályokban bennfoglaltatik, már hosszú idő óta összegyűlni sem akartak, sem a temetkezési illetékeket a többi tartozással együtt leróni, ez oklevéllel kijelentik nyilvánosan, hogy ha valaki elhal, ne gondolják, hogy van collegium, s igényt tarthatnak valami temetkezési illetékre. Alburnusban, 167. febr. 9-én.

A collegiumok szervezete egyenlő az egész birodalomban. A collegium leje, védnöke mindig egy-egy tekintélyes és legtöbbször bőkezű polgár, ki előkelő rangot s hivatalt visel. A Municipium Septimium Apulumhan e tisztet első Ízben C. Sentius Anicelus teljesítő; egyik utóda vagy collegája 205 után C. Julius Valentinus primus Ilii vir annualis municipii Septimii Apuli: Apulum coloniában kitüntetésnek tekintik a patronatust még az Aeliusok is, s közülök
ketten: P. Ael. Rufinus1 és P. Ael. Valerianus állanak a collegium élén; hasonló minőségben szerepelnek még L. Sept. Nigrinus és M. Aur. Chrestus; a centonáriusok patronusai mindnyájan Aeliusok: P. Aelius kizárólag az övék, de Fabia Lucilla a sző vészeken kívül, mint mater collegiorum a faberekre is kiterjeszti gondjait; P. Aelius Strenuus védszárnyai alatt pedig három collegium virágzik: a faberek, centonáriusok és nauta-k; a dendrophorok patronusa C. Nummus Certus.

A collegiumok belügyeinek vezetője a két magister, ők teljesítik az isteni szolgálatot, rendezik a lakomákat, s ügykezelésük becsületes voltáért biztosítékkal kezeskednek; a pénzkezelést a quaestorok végzik, kettőt szokott választani minden collegium. A közügyek, a decuriók és principálisok, a bizottsági tagok elé tartozván, ők határoznak minden fontos, az egész egyesületet érdeklő dologban.1Jogi ügyekben a collegiumot az ügyvédek képviselik.
Nagyvárosokban az anyaegyesületek számos alosztályra oszlanak, melyek saját hatáskörükben függetlenül intézkednek ugyan, de azért együvé tartoznak s egy collegiumnak tekintettek. Sarmizegetusa decuriáinak mindenikében, vagy legalább nagyobb részében meg volt a fabereknek egy-egy fiók-egyesülete s eddig konstatálhatók voltak az első, a harmadik, negyedik és tizenharmadikban, míg Apulumban csak a XI. decuriáé említtetik.
Ily szervezettel tényleges hatást gyakorolhatván a közügyekre is, legtöbbször összeköttetésben vannak a város hatóságával, sőt egyik-másik még állandó segélyt is kap. Talán ezért jelzik fölirataikon oly gyakran, hogy mely községben szerepelnek, bár nem teljes következetességgel, mert a helyi kapcsolat kifejezése olykor elmarad. De hogy ez a kőmetsző tévedése-e, vagy pedig azon korra utal, midőn a kapcsolat még nem nyugodott törvényes, alapon, alig lehet többé eldönteni.
Apulumban sűrűn találkozunk e formulával collegium fabrum, centonariorum vagy dendrophorum colonia Apuli, de el is, hagyják a lokalizálást: a municipium Apulum három föliratában csak egyszer történik ugyan, de annál sűrűbben a coloniában. Pedig e kapcsolatnak nagy jelentősége lehetett, különben Lugdunum (Lyon) egyik aedilise Sex. Julius Januarius alig adományozott volna a centonariusoknak ötszáz ülőhelyet a circusban s ugyancsak Lyonban székelő rhonei hajósok a nemaususi (Nîmes) amphiteatrumban a várostól kapnak negyven széket. E jelentőségnek megfelelően testületüknek külső megjelenését is lehetőleg fényessé iparkodván tenni, kivonulásaik alkalmával rendes csapatokba sorakoznak.

• I. O.M. PRO • SALVTE
CLPOMPEIVS
FAVSTVSJEC COL
AQAEDIL S nVIRAL •
PRAEF COLL -FABREM
QVEPARONVS
DWT-COLL-SS INÄMBVLATI
VIS-VKAL-AVG

Így szerepelnek Gallienusnak Rómába vonulásakor és Aurelianusnak Palmyra legyőzetése után tartott fényes diadalmenetén, melyről feljegyezték, hogy az egyesületek zászlóik és jelvényeikkel nagyon emelték az ünnepélyességek fényét. De büszkék is voltak zászlótartóik. A sarmizegetusai Aur. Marinus még a Deus Aeternus tiszteletére emelt fogadalmi oltárára is oda véseté, hogy ő a collegium fabrum vexilliferje.

Ez egyesületeknek az egyéni jóllét ápolása, a közös anyagi érdekek előmozdítása ugyan a főcélja, de céljuk a társadalmi élet élénkítése és földerítése is. Ezért van meg minden egyesületnek a maga ünnepe így: a szentély fölavatásának napja, a patronusok és elöljáróknak születési évfordulói stb., melyeken közös összejövetelek tarlatnak ügy, hogy havonként két-három alkalom is nyílt a tagok találkozására. Eme napokon oszták ki a sportulákat, vagy a kettős jutalékot, miként Sarmizegetúsa egy fölirata mondja, készpénzben vagy terményekben, melyet a részesek haza vittek vagy a scholákban költöttek el. És e scholák gyakran igen fényes épületek voltak: Sarmizegetusában a faberekének fényes homlokzata, freskókkal ellátott előcsarnoka, oszlopos tornáca, proporticusa, ebédlője, konyhája stb. van, Apulumban M. Aurelius Chrestus 6000 sesterciust adományoz a fabereknek, hogy oromhomlokzattal díszítsék épületüket; míg a centonariusok saját költségükön emelik házukat, szintén orom-homlokzattal, pedig a rómaiaknak rendőri szabályai csak palotaszerű épületekre engedélyeznek aetomát.

Egy ünnepi alkalmatosságot örökít meg a Vöröspatakon (Alburnus Maior) 1855-ben talált viaszos lap, melyen a konyhamester beszámol, hogy tizenkét különböző alkalommal bevett 270 dénárból mennyit költött el az április 30-án (a markoman háborúkat megelőzőleg) tartott lakomán.


Forrás: Király Pál Apulum története