logo

XXII September AD

Apulum városi kormányzata

A római köztársaság és császárságnak önkormányzattal fölruházott városai, az államnak legerősebb lételemei, fenntartói. Polgárságukat a lakosságnak legszívósabb, legtöbb erély és kitartásra képes osztálya, a földbirtokosság képezi, teljes római civitas-szal, latin vagy itáliai joggal, Róma vagy az itáliai coloniák s municipiumok jogköréhez hasonlóan. És míg Rómában a hatalmukat megszilárdítani akaró vagy féltő imperatorok székhelyüknek municipalis önállóságát napról-napra gyöngítik, majd teljesen eltörlik - császári tisztviselők kormánya alá helyezvén, az itáliai és tartományi coloniák, municipiumoknak a helytartóktól teljesen független autonómiája a harmadik század közepéig virágzik, régi republicans üdeségben, még Ázsiában is, hol Smyrna 211-ben választó közgyűlést tart.
Mauretania Gaerasiensisben még Caracalla alatt, Afrikában pedig Nagy-Konstantinig gyakorolják a polgárok tisztújítási jogukat. S e jogra rendkívül nagy súlyt fektetnek még oly kis városokban is, mint ahispaniai Malaca, melynek Domitianus által kiadott városi törvénye 10 000 sestercius bírságot szab arra, ki megakadályozza a városi polgárság közgyűlésének megtartását.

A rómaiak városi életének legfőbb tényezői a teljes szuverenitással bíró közgyűlés, a curia, s a párosán működő hivatalnokok, kik állásaikban teljesen azonos jogkörrel működnek ugyan, de a felek egyiknek határozata ellen a másikhoz fellebbezhetnek. A város curiákra volt fölosztva - Apulumban eddig »Decuria XI» a legnagyobb szám, s választja a tisztviselőket, szavaz a hatóság által beterjesztett javaslatok fölött, és mint legfőbb forum erősíti meg a decuriók határozatait.

Választás alkalmával az idősebb duumvir elnököl, ő veszi számba a jelölteket s vizsgálja meg, vájjon az illető szabad polgár s ingenuns-e? nem volt-e büntetve, nem űzött-e oly foglalkozást, mely kizárja a candidatióból? Végül, hogy a választóközség területén lakik-e már öt év óta, s viselt-e és mikor hivatalokat?
Az elnöklő duumvirnek kötelessége volt arról is pontos adatokat szerezni, hogy a pályázó képes-e viselni a városi tisztségekkel járó nagy kiadásokat, s tud-e saját birtokán kívül még kezeseket is állítani a város teljes biztosítására. Genetiva Júliában a biztosítékul lekötött birtoknak a város közvetlen közelében kellett lennie, legföljebb ezer lépésnyire a falaktól. Ha nem volt elég jelentkező, úgy az elnök maga kandidált előkelő, kiváló embereket, kik ismét másokat jelölhettek ki. Összegyűlvén ekként a kellő szám, neveik a hirdető táblára írattak, hogy mindenki tájékozhassa magát. A jelölteknek neveik kifüggesztése után a legnagyobb tapintatossággal kell-e élniük, hogy a vesztegetésnek még gyanúja se merülhessen föl, különben 5000 sestercius bírságot fizettek.

Választás napján a curiák saját helyiségeikben gyűlnek össze, melyekben három tagú bizottság gyűjti a szavazatokat, külön-külön a tisztviselőkre. Legelőbb a duumvireket választják, - majd a többieket. Az elnök a választás befejezte után kihirdeti az eredményt, s a többséget nyerteket fölszólítja, hogy ötödnapra tegyék le a hivatalos esküt. Ez következőleg hangzott Malacaban:
«Esküszöm Jupiterre, Divus Augustus, Divus Claudius, Divus Vespasianus Augustus, Divus Titus Augustusra, Domitianus császár Geniusára, házi isteneimre, hogy megteszem a mit a törvény értelmében tennem kell, és sem magam nem teszek ellene csalás vagy rósz szándékból, sem másoknak nem engedem ezt tenniük.»

Ki az esküt letenni vonakodott, jelentékeny bírságot fizetett.

A megválasztottak nagy adományokkal foglalták el állásaikat. Sarmizegelusában a 142-ben Aurelius Tertius «ob honorem» 80.000 sesterciust fizet az Annona, tehát a közélelmezés javára. Hasonlóan jár el a többi főhivatalnok a duumvir, quaestor, aedilis stb. Ez urak tehát mindnyájan gazdagok, vagy gazdagoknak akarnak látszani, hogy háztájuk, életmódjuk illő lehessen fényes jelvényeikhez, a külső díszhez, méltósághoz, mellyel a római törvények szerint a nyilvánosság előtt, s hivataloskodásuk közben meg kell jelleniük. A duumvireket s aediliseket megilleti a toga praetexta, s midőn az előbbiek törvénykeztek, igazságot osztanak, két lictor volt előttük a vesszőnyalábbal, mint Róma consulainak, és curuli székben ültek a tribunalon.
A közgyűlés lévén a város szuverenitásának képviselője, megkérdeztetek minden nevezetes alkalommal, s határozatairól sok érdekes emlék maradt fönn, melyek a decuriók végzéseinek consensus plebis-szel való megerősítésére vonatkoznak. Eléje tartozott a patronusok választása, szobrok, kitüntetések megszavazása.
Tiberius a fővárosi nép kezéből kiveszi e jogokat, a «-Senatus Populusque Romanus » puszta szóvá változik, s a populus hatáskörének egy részét a császár foglalja le, a másik kisebb pedig a senatusnak jut. Az itáliai és provinciális városokban fennmarad ugyan még ekkor a régi republicanus állapot, de lassankint ezekben is enyészik a nép jogköre, s helyét az ordo foglalja el. Ezért az újabb alapításokban már nyoma sincs, hogy a populus beleavatkoznék közvetlenül is a város ügyeibe. Sőt nevének használata is, mint fölösleges, divatját múlja, s a nép mint egész nem említtetik, csak egyes osztályai soroltatnak föl alkalomadtával, mint Salonában, hol C. Domitius Valens duumvir iure dicundo Jupiternek oltárt állítva kéri az istenséget, hogy: «sis volens propitius mihi, collegisque meis, decurionibus colonis, incolis Coloniae Martiae Salanae» ....

A köztársaság idejében a római nép nevében alapított coloniákban a senatus megbízottja, a császárság korában pedig az imperator által küldött biztos nevezte ki az első tisztviselőket, s alakítja meg az ordot. E testületet, mely kezdetben az eredi települőknek egy tizedrésze volt, legelőször a hivatalukról lelépő tisztviselők szaporítják, majd a duumviri quinquennales által az albumba bevezetett polgárok, kiknek meg volt a minden városban külön megállapított vagyon-minimuma, átlag talán 100.000 sestercius.
Az ordo a lelépő tisztviselők által is szaporodván, a népnek - közvetve, hosszú ideig volt befolyása annak alakulására, - egészen a harmadik század közepéig. Ez időtől csak az lehetett hivatalnok, ki decurio, holott előbb a hivatal a dccurionatusnak csak lépcsője volt. Így Apulumban C. Jul. Metrobianus duumvir, sőt megkapja a quinquennalicius címet és nem decurio; I. Aelius Genialis szintén duumvir s nem tagja az ordonak; hasonlóan (Fuscus; C. Julius Valens stb.) Az ordo később zárt, aristokratikus testületté válik, tagjai valóságos «patres consripti» lesznek, optimaták akik fényes politikai és társadalmi állásukat holtukig viselik, ha vagyoni állapotukat elemi csapások, költekezések, vagy a közterhekért való felelősségük meg nem rontják. Ez esetben a quinquennalis a legközelebbi népszámlálás és vagyon vizsgálat (lustrum) alkalmával kitörli őket az albumból.
Arisztokratikus jellegüket rangjuk jelvényei is kitüntetik - ornamenta decurionalia - melyeket megkaphatni a második század második felében, még oly nagy tekintélyű pénzemberek is, mint Julius Capito, az illyriai és thraciai vámok bérlője, dicsőségnek tartottak. Amelyeket később is csak kiváló szolgálatok jutalmáúl osztogattak. Ezért tüntetők ki valószínűleg Asclepius Hermest is, a volt rabszolgát, Aesculap isten libertinjét, a colonia augustalisát.

A decuriók tanácsa határoz minden a várost és vidéket - az ágért - illető közügyben, s rendelkezéseiknek teljes érvényét még Hadrianus is megerősíti. Ok állapítják meg a pénzügyi bizottság előterjesztése alapján az évi költségvetést, adatják el szükség esetében a város pénztárába helyezett letéteket, az elzálogosított földeket, rendelkezhetnek a város vagyonával, választják a papokat. Határozataikat nem erősíti meg a helytartó, erre nincs szükség, de megsemmisítheti az állam érdekeibe vagy törvényeibe ütköző végzéseiket. Az ordo tehát rendelkező hatalom széles jogkörrel, mely kiterjed az egyesek ügyeinek intézésére is. Ők rendelik a nagy családok gyermekei mellé a gyámokat, hajtják végre a rabszolgák fölszabadításánál követni szokott szabályokat, ha a gazda kiskorú, később bírálják az okmányok valódiságát is és hitelesítik azokat.
Meghatározzák a közmunkát, javíttatják az utakat, megszavazzák az érdemes polgárok részére a kitüntetéseket, állítják a szobrokat, a várost díszítő emlékeket, s adnak engedélyt magánosoknak hasonlók emelésére. Bírálják a választások eredményeit, s ha formahibák vagy egyéb visszaélések merültek föl, megsemmisítik azokat. Az ordo felsőbb fórum a hivatalnokokkal szemben, s ezeknek kötelessége azonnal összehívni a tanácsot, ha egyetlen decurio kívánja is. Határozataikat egyszerű vagy kétharmad szavazattöbbséggel hozzák, s fontos esetekben még az is meg van állapítva, hogy a decuriók közül mennyien legyenek jelen, hogy a gyűlés határozatképes lehessen.

A coloniák főtisztviselői két collegiumba: a duumvirek s aedilisekébe voltak osztva. A quaestorok rang tekintetében már útónok következének. Megbízatásuk csak egy évre terjedt, melynek letelte után bizonyos ideig - Malacaban öt évig - nem valónak megválaszthatok. A coloniák sajátképi hatóságai - magistratus csak a duumvirek, a kik eponymek is, mint Rómában a consulok. Bégebben ők gyakorolták az imperium s iurisdictiót és a katonai főparancsnokságot is oly városokban, melyek gyakran ki valónak téve ellenséges megtámadásoknak. Apulumban nem gyakorlók e jogot, mert a tartomány katonai fővárosa aligha szorult reá a polgárőrség támogatására. Elnökölnek az ordo gyűlésein, a tisztviselő-választó közgyűlésen.
Kezdetben ők gyakorlók a büntető igazságszolgáltatást is, de az első század végén eme előjoguk a császári tisztviselőkre száll át s ez időtől a Lex Rubria értelmében csak a polgári perekben, melyeknek objektuma nem emelkedik 15.000 sesterciuson fölül, és a sommás ügyekben illetékesek.
A duumvirek képviselik a várost felsőbb hatóságaival szemben, szerződnek, perlekednek nevében; a latin jogú városokban jóváhagyásukkal történik az emancipatio, adoptio, a rabszolgák fölszabadítása, míg az itáliai jogú coloniákban, mint Apulumban is, ez a helytartó hatáskörébe tartozik. Ők végeztetik vállalkozók által a középítkezéseket. E sokoldalú teendők miatt, ha az egyik duumvir távollétében collegája is el akarja hagyni a várost, egy napnál hosszabb időre, úgy a harmincöt évesnél idősebb decuriók közűi helyettest kell-e rendelnie.
E praefectus a rendes tisztviselőkével majdnem azonos esküt tévén, teljhatalommal intézi megbízatásának tartama alatt az ügyeket. Néha egy-egy nagytekintélyű város magát a császárt választó duumvirnek, de ez esetben a második állás nem töltetett be, s az imperator helyettes által vezettető a város dolgait. Apulumból nincsen ily esetről tudomásunk, míg Sarmizegetusában kétszer is megtörtént. Antoninus Piust, M. Cominius Quintus pontifex coloniae mint praelectus quinquennalis helyettesíti; A. Januarius Rufus T avius fiamén quinquennalis primus pedig egy ismeretlen uralkodót.

A városoknak, mint jogi személyeknek, teljes birtokjoga lévén, gyakran igen tekintélyes vagyona volt, részint ingatlanokban, részint mérsékelt kamatra kiadott tőkékben, melyeknek jövedelmeit tetemesen szaporítják a vámok, az állandóan ott tartózkodó idegenek - peregrinusok, s a római civitast nem élvező lakók adói. E jövedelmek - igen kevésbe kerülvén a közigazgatás - iskolák, kórházak, orvosok, szegényházak, árvaházak fenntartására, középítkezésekre, játékokra stb. fordíttattak. Ha a kiadásokat nem fedezhették a bevételekből, úgy a város polgárjai is fizettek adót, bár ezt a kormány nem látta szívesen, mert így megapadhattak saját jövedelmei is.
Rendes budget volt tehát szükséges, melyet Rómában öt évről - öt évre a censorok állítják össze, a provinciákban pedig a helytartók, csak az itáliai jogú városoknak engedélyezvén az állam az önkormányzatnak e legfontosabb részét. Ezekben, s így Apulumban is, a «duumviri censoria potestate quinquennales» vagy röviden quinquennales, a rómaival egyidőben hajták végre az átalános becslést és adókivetést, s munkálatuk eredményét - az ordo jóváhagyásának megnyerése után, megküldik a központi kormánynak. De a második században a vagyon kezelésnek eme teljes szabadsága itt-ott oly súlyos bajokat okozott, hogy már Traianus császár szükségesnek látta néhol, különösen Görögországban és a keleti provinciákban correctorok alkalmazását, bár ideiglenesen, - a pénzügyek rendezéséig. És ez az intézmény, mely kezdetben a legnemesebb szándékkal létesíttetett, az Antoninusok idejében megállandósulván, a harmadik században már aláássa a városok önállóságát. Apulumban úgy látszik nem volt szükség reájuk.

A duumvirek mellett legnagyobb hatásköre az aediliseknek van. Ők a rendőrség főnökei lévén, fenntartják a közbiztosságot, köztisztaságot, ügyelnek a közegészségre, rendben tartják az utcákat, fürdőket, vásárokat, nyilvános játékokat stb. Kezelik az «annonát», tehát a szegények közt kiosztandó gabona beszerzését, elosztását. Saját hatáskörükben föltétlenül rendelkeznek, s az edictumaiknak ellenszegülőket a duumvirnek tett jelentés után bírsággal büntetik.

A quaestor kezeli a város birtokait, bérbe adja azokat, beszedi a bért, gondozza a középületeket, vezeti a telekkönyvet, - s ő a pénztárnok. A dccuriók cursus honoruma a quaesturával kezdődik, - és magasabb hivatalt senki sem tölthet be, míg a kisebbet nem viselte. Kiváló egyének azonban megkaphatják a quaestorius vagy aedilicius sőt quinquennalicius címet, s ezzel képzettséggel vannak a duumviralusra. A nagy családok gyermekei mint ilyen titularis tisztviselők lépnek a politikai életbe. E magas rangú tisztviselők ingyen látják el hivatalukat, mert a városi szolgálat megtiszteltetés, s mint ilyen nobile officium.

A papok a város szolgálatában állnak s kötelességeik pontos teljesítéséért a hatóságnak tartozván felelősséggel, hivatalaik az idősebb duumvir elnöklete alatt tartott népgyűlésen választás útján töltetnek be. A közterhek viselése alól családjaikkal együtt föl vannak mentve míg feddhetetlenül teljesítik teendőiket, de elvesztik azonnal e nagy kiváltságot, ha a duumvirek fegyelmi úton elmozdítják őket. “Ha valamelyikük elhal, vagy elvesztő hivatalát, úgy a megürült hely azonnal betöltetik.”

Legmagasabb rangúak a flamenek, - a császárok tiszteletére rendelt papok. Apulum egyik flatnenje P. Aelius Julianus római lovag, kiérdemült duumvir s vir egregius; L.; Flavius Valens elhallgatja címeit a «Bonus Puernek» «ob honorem flamonii-» dedicált feliraton, csak flamen-ségével büszkélkedhet. Hasonlóan tesz Tiberius Claudius Rufus, Jovi Optimo Maximo, Dis et Deabus és Libero Patri ajánlással állított kövein.

A specialis római vallásnak papjai a pontifexek, - de nincsenek egyes templomok mellé beosztva, s ezért bármelyikben elvégezhetik vallási teendőiket. Okét is a legelőkelőbb emberek közöl választják, mint magasabb rangú collegáikat a flameneket. P. Aelius Lupus római lovag s duumviralis; P. Aelius Denialis decurio s a lakácsok céhének védnöke; C. Julius Metrobianus Sarmizegetusának volt polgármestere, Apulum quinquennalisa s Aesculapius papja; P. Aelius Silvanus polgármester, római lovag és vir egregius.
Az olympusiak kegyelmét a hatóság tevékenységére minden egyes esetben megnyerni, az augurok kötelessége volt, s egyenrangúak lévén a pontifex-ekkel, a közéletnek legkiválóbb emberei sem mulasztják el címük között megemlíteni, ha polgártársaik bizalma megtiszteli őket a titulus-szal. P. Aelius Serenus Sarmizegetusa és Apulum augurja equus publicusszal van kitüntetve, a fővárosnak polgármestere is volt, Drobeta decuriója, sacerdos arae Augusti, s mint ilyen, papja a tartománygyűlésnek, védnöke az ácsok, takácsok és hajósok célieinek s végül bérlője az állami uradalmaknak, sóbányáknak stb.: C. Nummus Certus római lovag, míg Aelius Julianus csak az augur címet használja a Diananak emelt fogadalmi kövön.
Az idegen, de meghonosult istenségek szentélyeinek papjait már nem a közönség választja, hanem a duumvirek rendelik ki s vonják felelősségre szükség esetében. Ily papokat sűrűn emlegetnek forrásaink, - van Sacerdos Dei Aesculapi; Sacerdos Jovis Optimi Dolicheni; Sacerdos Numinum ; Antistes Triformis Liberae; Antistes huiusce Loci. stb.

Az áldozati állatok beleit vizsgáló haruspexek még papok ugyan, de már az alárendelt személyzethez tartozván, meghatározott javadalmazást kapnak, s a duumvirek által állandó alkalmazással neveztetnek ki. Apulumban egykor C. Julius Valens tölti be ez állást.
A főhivatalnokok jelvényei azonosak a Róma városi legmagasabb rangú hivatalnokokéival: aduumvirek törvényhatóságuk területén belül «toga praetexta»-t viselnek, s ha hivatali évükben halnak el, teljes díszben temetik el őket; ha hivatalosan jelennek meg a nyilvánosság előtt, két lictor (bárdvivő) megy elöttük vesszőnyalábbal - fasces ; a pontifexek apexet viselnek fejőkön; ha éjjel járnak az utcán, fáklyások világítják meg útjokat; a curiában, színházban bisseliumon (kettős szék) ülnek, - ítélet mondása alkalmával pedig a tribunalon, és rendeleteik előkészítésére, végrehajtására nagy számú szolgaszemélyzettel rendelkeznek. Genetiva Júliában a duumvir mellett két lictor, egy accensus (csatlós, hajdú), két scriba (írnok), két viator (hírmondó), egy librarius (másoló), egy praeco (kikiáltó), egy haruspex (béljós) és egy tibicen (trombitás) van; az aedilis mellé pedig egy írnok, négy servus publicus (városi rabszolga) s egy-egy kikiáltó, béljós és trombitás van beosztva. A sokkal nagyobb Apulumban e szolgaszemélyzet is jóval nagyobb lehetett s jóval veszedelmesebb, kelletlenebb is, részben műveletlensége, részben kapzsisága miatt.

A magistratus nyilvános megjelenésétől elválaszthatatlan lictorok többre tárták magokat az ide-oda küldözgetett viatornál, nagyobbra a sokszor szinte nevetségessé vált praeconál, kit hajdan is éppúgy körülrajongott a kíváncsi útcanépség, de főképp az iskolás had, mint most a dobost, különösen ha kellő méltósággal tud föllépni. És mégis az alsóbb osztálybeliek valósággal ostromolták a duumvireket ez állásokért, mert biztos és határozott jövedelemmel jártak.

A legelső helyet mégis az írnokok foglalták el, kik akkor, midőn az ügyeknek legnagyobb részét élőszóval intézték el, nem igen voltak túlterhelve munkával, jövedelmük pedig volt elég, gyakran több a kelleténél - a közönség rovására. FI. Aper, Sarmizegetusa írnokának és nejének föliratos oltárai versenyeznek a legjobb módú decuriokéival. Nem csodálható tehát, ha gyakran elszegényedett előkelő emberek is szívesen vállalkoznak eme - külsőleg elég szerény állásra. Horatius a polgárháborúk befejeztével írnok lett, pedig előbb ezredes volt (tribunus legionis); Vespasianus császár egyik őse szintén scriba volt. Előmenetelük, fizetésüknek emelkedése szigorúan meg lévén szabva, és számos előnnyel, de főképpen majdnem teljes elmozdíthatatlansággal lévén összekötve, a köztársaság idejében valóságos kasztot képeztek, melynek határtalan befolyása volt, s a mely később is alig csökkent. Hiszen voltaképen ők kormányozták a városokat, éppúgy, mint az államot. S ez alig is lehetett másképen, midőn a főhivatalnokok évről-évre változnak, midőn alig, hogy megszerzők az újonnan választottak a kellő gyakorlatot, máris távozniuk kell.
Ezer meg ezer alkalma nyílt tehát az írnokoknak elöljáróik rovására gazdálkodniuk. Csak az ifjabb Catóról említik, hogy féken tartja személyzetét, - de a szigor oly vihart keltett ellene, mintha rendkívül fontos, az imperium életébe vágó ügyről lett volna szó. Az fájt nekik legjobban, hogy az erélyes főnök az állami bevételek elszámolása körül nem ismert tréfát, s nem tűrte a zsarolást. Pedig épen ebben voltak valóságos szipoly természetűek annyira, hogy szinte lehetetlenség volt boldogulnia az igazságkeresőnek, ha nem vesztegette meg őket. A vád alá került helytartók bajainak nagy részét is ők okozzák, és mégis csak a császárság korlátolja túlkapásaikat, de az sem annyira, hogy az ügyes-bajos emberek üres tárcával mehettek volna a bureau-kba.

A colonia mellett fönnálló «Municipium Aurelium» s később «Septimium Apulum» közigazgatása a coloniatól alig különbözik egyébben, minthogy a duumvirek helyett quattuor virek állanak a hatóság élén. Az első quattorvir T. FI. Italicus még Marcus Aurelius idejében hivataloskodik, s állását kinevezés alapján foglalja el, és közvetlen utódjai is Commodus egész uralma alatt, mert csak Septimius Severus engedélyezi az évről-évre való választást. A polgárság bizalma a legelső alkalommal C. Julius Valentinust tisztelte meg, ki aztán bizonyos megelégedéssel constatálja föliratán, hogy ő «IIII vir primus annualis municipii Septimii Apuli.» Egyik utódja M. Ulp. Valens az Aesculap és Hygia tiszteletére emelt oltáron örökíté meg nevét.
A főhivatalnokok mielőtt elfoglalók állásaikat, biztosítékot tettek, kezeseket állítanak, hogy a város fedezve legyen minden károsodás ellen,4 s tetteikért felelősek valónak. Felelősek a bérbeadott birtok jövedelméért a szerződés tartamára, a kölcsön adott tőkék kamatjaiért, felelősek még elődjeik összes tetteiért is, ha hivatalba lépésük alkalmával helybenhagyják eljárásukat; utódjaikért mert elfogadók jelöltségüket, vagy mert ők ajánlók. 200.000 sestercius bírságot fizetett a duumvir, ha maga hibázott, 10.000-et ha megsértő a decuriók rendelkezéseit, s Genetiva Júliában 100.000 ha áthágta a városi törvényt. És a tisztviselők számadásai ellen még a helybenhagyás után tizenöt év múlva is lehetett kifogásokat tenni.
A felelősség tehát elég, valóban dracoi szigorral volt megállapítva, - de talán épen ezért, mert felelős volt mindenki mindenkiért, minden tisztviselőnek meg volt vagy meglehetett a mentsége, s így a rendkívüli fenyegetőzések, az óriási, az illetők vagyoni helyzetével mi arányban sem álló bírságok teljesen célt tévesztenek, - különben alig állhatott volna be a harmadik században egyszerre, s oly irtózatos jelleggel az átalános pénzügyi bukás. Hasonló szigorúságú szabályok voltak érvényben a bírói felelősségre nézve is.

A tisztviselőknek tehát, ha nevüket nem akarók meghurcoltatni, nagyon is érdekében állott, hogy pénzkezelésük, s egész eljárásuk teljesen kifogástalan legyen, s hogy lehetőleg növeljék a város vagyonát, jövedelmeit. És hogy a császárságnak két első századában ez valóban így is volt, csak a majdnem egészen ingyenes, és mégis becsületes kormányzat tévé lehetővé, hogy a városok oly hatalmas, monumentális épületeket emelhettek közcélokra, hogy valódi versengés fejlett ki köztük, vájjon melyiknek legyen nagyobb és jobb vízvezetéke, szebb theatruma, amphiteatruma, fürdője, köztere, templomai stb.
A városok kűlseje tehát elég hatásos és ízléses lehetett. És ezt emelni, napról-napra szebbíteni, - a helyi hazafiság legfőbb hivatásának, ambittójának tekinti. A városok s nem a császárok gazdagítják a római birodalmat ama óriási építményekkel, melyeknek még romjai is imponálnak. E localis patriotismus tévé oly keresettekké az imperium fénykorában, tehát akkor is, midőn Apulum virágzott, a városi hivatalokat, kitüntetéseket. A toga praetexta még a rómait barbárnak tekintő görögnek is imponált:
«Oh, hogy nem rendelkezhetem többé mint hivatalnok, - tör ki és méltán, Plutarch száműzöttje - hogy nem szavazhatok a tanácsban, hogy nem lehetek bíró a versenypályán.»
Épen ezért jövedelmif is képeztek, s a körültekintő, óvatos decuriók jól jövedelmező aranybányát nyithatnának jogaik - előjogaik értékesítése által városuk javára. Sokan, nagyon sokan lehettek, kik 4-8000 sesterciust nem sajnáltak azért, hogy a curiában ülhessenek, vagy 2-3000 sesterciust az egyszerű választási jogért. S míg ez így ment, míg a városi életnek volt jelentősége, - addig mindenkinek az volt legfőbb törekvése, hogy polgár és decurio lehessen, de ezt csak ingenuitas-szal - tehát földbirtok szerzésével nyerhet meg az üzér, iparos, kereskedő legelőbb csak annyira vágyott, hogy a qualificátiót megadó ingatlant megvásárolhassa, mert ezzel helyzete nagyot javult egyszerre, - római polgár lehetett már ő vagy fia, megalapíthatta családját, megnyitva maga, de gyermekei előtt mindenesetre a legfényesebb, legimpozánsabb életpályát.


Forrás: Király Pál: Gyulafehérvár története