logo

XXII September AD

Apulumi köz és magánépületek

Apulumnak, eredetileg csak canaba lévén, kezdetben nem volt városias színe, ezt később nyerte meg, midőn a castrum s a nagy helyőrség megszilárdult. Eleintén egy-két faépület vagy vályogkunyhó, a markotányosok üzlethelyiségei, s ideiglenes lakásaiból állott az egész telep, és csak akkor kezd alakot ölteni, midőn 110-ben a Legio I. Adiutrix és XIII. Gemina veteránjait elbocsátották. Ők építik az első szilárd házakat, s canabánk épen úgy, mint a Rajnamelléki Xanten, melyet Traianus emel colonia rangra, Aquincum (Buda) Pannóniában, Troesmis (Iglitza) Moesiában, Lambesis Africában lassankint várossá fejlődik, közigazgatást kap, s ha nem vétetik is föl a municipiumok sorába, tényleg mégis jelentékeny számú lakossággal bíró község, melynek nagy igényei vannak, s a melyeket a kormány lehetőleg ki is elégít.

Az első polgári telep, eltérőleg a többi canabától a castrum közvetlen szomszédságában, a várhegy keleti és déli részén keresett helyet, s idővel kiterjesztik a kültelkeit egész a mai Maros-Portusig, az ókori város jóval nagyobb terjedelmű volt, mint a középkori, sőt nagyobb, mint a mai Gyulafehérvár. Az elbocsátott veteránok első építkezései meglehetősen szerények voltak; egy-két szobás, s a szükséges mellékhelyiségekkel ellátott házacskák teljesen kielégítők igényeiket. Lassanként megszaporodik számuk, telepük élénkülni kezd, építenek a kereskedők is, a tábor mellett maradt centuriók és kisebb rangú tisztek, és a canaba apránkint kicsinosodik. Van már közös templomuk is, melynek állandó őre L. Julius Leuganus a XIII. légió veteránjai Mommsen szerint e szerény, csak aedes-nek nevezett szenthely Victoriának volt szentelve. E templom «aedes civium Romanorum Legionis XIII» a XIII. légió polgárjainak tulajdonát képezvén, feltételezhetjük, hogy külön szentélye volt a peregrinusok az idegeneknek is. Így eme templomok voltak a legelső középületek.

E szerény kezdetekből alig lehetett volna sejteni a későbbi nagyságot, lényt, jóllétet, de a római kultúra magvai termékeny földbe hintetvén, rohamos gyorsasággal fejlődének, és 158-ban Statius Priscus helytartósága idejében már a Legio XIII. Gemina által épített vízvezetéket nyitják meg. E célra az Ompolyt használják fel, onnan, hol az Sárd községtől délre a Maguricsa és Mammuth völgyéből a síkságra jut. Itt még egészen havasi jellege van, bővizű, s a Mammuth aljában még kristálytiszta, és Portusig nyújtva á vezetéket, van elég, 40 m.-nyi esése is úgy, hogy a rómaiak fejlett technikájával nem okozhatott semmi nehézséget a városnak bő és tiszta vízzel való ellátása.
A fő vezetéknek födött csatornái, boltíveken nyugvó kőlapokba voltak bevájva, míg a szétosztás a közkutak, fürdők, a nyilvános és magán épületek szükségleteinek fedezésére agyag s ólomcsövekkel történt. A vízvezeték egyik főága a mostani vasútvonal irányát követvén, az erdélyi vasút építése alkalmával megtalálták a boltívek alapjainak egy részét, meg a kőcsatornákat, a vízosztó csöveket, a zárócsapokat stb. de széthányták, anyagukat fölhasználták vagy megsemmisítők a vállalkozók, a nélkül, hogy mérnökeikkel bár primitív vázlatot vétettek volna föl. így alig lehet többé rekonstruálnunk a nagy munkának teljes képét.

Három évvel később (161-ben) P. Furius Saturninus legátus pro praetore és consul designatus parancsnoksága alatt ismét valami nagy épületet fejez be a XIII. légió, de fogadalmi kövükön nem említik meg, hogy milyen célra. Valószínű, hogy katonai raktár, vagy efféle volt az is, s a castrum belső terén emelkedhetett.
A castrum kezdetben, a hódítás befejezte alkalmával, alig volt egyéb, magas földhányással kerített hosszúdad négyszögnél, melynek belsejében sátrak alatt laknak a tisztek, mint legénység, míg később teljesen kiépülvén az épületeknek egész halmazát emelők benne, s valóságos város lesz. A földhányások helyét szilárd kemény falak foglalják el, melyeket kirugó kerek bástyák, tornyok stb. tesznek erősebbé, s ha helyes M. Baudry restaurációja Troesmis castrumáról, úgy a római vár, különösen ha magaslaton vagy terrasseon emelkedett, mint az apulumi, rendkívül hatásos lehetett, s jól ellátva szinte bevehetetlen, midőn a régiek nagy kaliberű vetőgépeinek hatása alig mérhető össze Savoyai Eugén 12 fontos ágyúival.

A várhegy sokkal szebb, változatosabb képet nyújthatott tehát 1700 év előtt, mint most, midőn Vauban csillagbástyáinak folytonos egyhangúsága fárasztóan hat a szemre, s midőn azoknak színtelen kűlsején nincsen semmi ízléses. A római vár falai nagy kockakövekből voltak építve; kirugó kerek vagy szögletes bástyái, s oldalai rovátkások, melyeket kőburkolat föd; a tornyok födele érez vagy kemény vastag cserép, legtöbbször a rómaiaknak általánosan kedvelt színére, vörösre festve; a kapuk fölött kettős torony vagy propugnaculum emelkedik, s a homlokfalon rendesen ott van a Romulust és Remust szoptató farkas! Mily érdekes látvány lehetett az, ha e falak benépesültek, ha megjelentek az ormokon a csillogó, fényes fegyverzetű légionáriusok, a ragyogó egyenruhájú főtisztek s a legátus bíborköpenyével!

Az udvar közepét a praetorium, a főparancsnoksági épület foglalta el, mely rendszerint a castrum tájolásának megfelelően van irányítva, s kapui a várkapuknak megfelelően nyílnak. Apulumban a praetorium jelentékeny nagyságú épület lehetett, mert itt voltak elhelyezve az összes katonai irodák, a legátus hivatalos helyiségei, s egy külön teremben a légió sasa. Lambaesis castrumában, mely oly csodálatos épségben maradt fenn, annyi viszontagság után is, s a melynek méretei a viszonyok tekintetbe vételével, föltételezhetők Apulumban is a praetorium 30,6 m. 23,3 m. nagyságú, négyszögű, oly kemény épület, hogy falai teljes magasságukban állnak még ma is. Homlokzatán oszlopcsarnok emelkedett, s ott állott Jupiter oltára. A praetorium előtt emelkedett a tribunal is, ahol a legátus adja ki a napi parancsot a tiszteknek, vagy a teljes díszben felvonult csapatoknak. Háború idején vörös lobogó lengett az épület ormán.

A praetorium közelében helyezék el a gyakorló csarnokot is, mely rendszerint 60 m. hosszú s 20 m. széles terem, hol az újoncok s légionáriusok a pilum-vetést tanulták és gyakorolták. A castrum többi részét a kaszárnyák, kórházak, raktárak, fegyvergyárak (armamentarium), fürdők stb. foglalták el. Sarmizegetusa castrumában még apró szentélyek is voltak, melyekben a különféle felekezetű katonák rótták le vallási kötelmeiket.
Apulum castrumában egyike lehetett a legérdekesebb építményeknek a Templum horologiarum (nyilvános óra), melyet M. Ulpius Mucianus, a XIII. légió közlegénye, Falco és Clarus consulok idejében építtetett fogadalma beváltásától saját költségén. Ide járt az egész tábor, ha az idő haladásáról értesülni akart, s talán az itt fölállított víz vagy homokórának megfelelően volt berendezve a castrum egész élete.

A castrumot az alatta fekvő várossal kövezett, kitűnő út köti össze, mely valószínűleg, miként Troesmis és Lambaesisben történt, egyenesen a fórumra, a város középpontjába vezetett. A fórum főhelye minden római colonia s municipiumnak, és még a kisebb vidéki városokban is oly pazar pompával van berendezve, mellyel még modern nagy városaink sem versenyezhetnek. Csak Pompeii fórumaira, vagy Sarmizegetusáéra, melynek romjai mostani szétdúltságukban is hatásosak utalok. Magánházak nincsenek a piacon, csak középületek, a tanácsház (curia) a templomok s oszlopcsarnokok. Apulum fóruma is impozáns lehetett curiájával, fényes bazilikáival, kriptájával stb.

A legelső helyen Jupiter Conservator temploma említendő, mellyel, mint a legtöbb régi szentéllyel, jótékonysági intézetek, iskolák, közkonyhák, kórházak stb. voltak összekapcsolva. Utóbbira látszik utalni L. Ant. Secundinus augur fölirata, melyben azt mondja, hogy ő „in iis aedibus” Jupiter templomában született. A főistennek egy más templomát, mely egyik mellékutcában állhatott, s a régiség miatt összedőlt, T. Cl. Anicetus augur coloniarum (?) építteti föl a saját költségén.

A legfényesebb temploma mégis Aesculapius és Hygia-nak lehetett, kik, ha fölirataiknak nagy tömegéből következtethetünk, a város védisteneiként szerepelhettek, s mint ilyeneknek templomait a hívők bőven ellátták anyagi javakkal s külső dísszel is. Voltak ingatlanaik, rabszolgáik, s ezek közül egyik felszabadulván, a római gyakorlatnak megfelelően fölveszi az istenség nevét családi névéül, s emlékkővén Septimius Asclepius Hermesnek mondja magát, fenntartván azt is, hogy Apulum coloniának augustalisa, s hogy megkapta az ornamenta decurionaliakat.
A közkeletű istenségek iránt való bőkezűségben az Aeliusok mutatnak jó példát, s P. Aelius Syrus augur harminc láb hosszú oszlopcsarnokot; P. Aelius Rufinus városi tanácsos s a colonia collegium fabrumának patronusa pedig isteni parancsra ex iusso a maga, neje Ulpia Helpidia és fia P. Aelius Urbánus jóvoltáért negyven láb hosszú porticust építtet. Vájjon nem versengésből eredt e nagy bőkezűség?

A város többi részében is voltak templomok, s ezek közűi egyik másik versenyezhetett talán a formaiakkal is. Mestrius Martinus festő, fanum Dominarumot építtet; Mithras spelaeumát C. Caerellius Sabinus legátus újíttatja meg 183-185 között; Jupiter Dolichenus templomát papja, Aelius Valentinus veteranus saját költségén javíttatja, s hívei leginkább szírek, legalább a két Aurelius Alexander és Fla(v)us nem csinálnak titkot belőle, hogy ők sémiták és kereskedők; a Deus Sol Hierobolus papja Aurelius Bassinus, van tehát temploma is az istenségnek; Fortunának egy névtelen építtet „aedes”-t. Felirataink megemlékeznek néhány névtelen templomról is: egy romba dőlt szentélyt Dia Papinia Etia Vibidia építtet újra s a decuriók megengedik, hogy e nagy esemény emlékét nyilvános helyen fölállított emlékkővel örökítsék meg.
P. Aelius Crescens duplarius és eques singularis szintén saját költségén emel templomot.
Vissza térvén a fórumra, megkockáztathatom a feltevést, hogy a M. Aurelius Comatius Super, decurio, antistes és családja által épített «crypta cum porticibus et apparitorio et exedra» szintén a köztér kiegészítő része volt, éppen úgy mint Pompeii-ben, hol Eumachia, Ceres papnője, a maga és fia M. Numistrus Fronto nevében építtet cryptát, chalcidicum és porticusszal.
A Vezuvnak 79-i kitörése alkalmával eltemetett város oszlopcsarnoka (crypta) a forum civiléhez tartozik s annak keleti részéhez csatlakozván, jelentékeny, területet fog be. Előrészét vasrácscsal kerített (39,5 m. x 12,3 m. =) 485,85 m2-nyi udvar képezi, melyet a bőkezű papnő, Pompeii-nek görögösködő nyelvjárása szerint, a vasrácsozatért chalcidicumnák nevezett el; innen 4-4 m. széles lejárat vezetett az 58 oszlopos, s (37,7 m. x 1916 m. ) 722,332 m2. területű belső nyitott udvarba, mely körül három oldalról födött, kettős csarnok, a sajátképi crypta húzódott. Eme részeket megemlíti M. Aurelius Comatius Super fölirata is, de ő a chalcidicumot exedra-nak nevezi, s még apparitoriumot is csatolt épületéhez, melyben a zord vagy túlságosan meleg idő elől az oszlopcsarnokba szorultak, asztali élvezetekben is részesülhettek.

A forum area-ja sem lehetett minden dísz nélkül. A gyulafehérvári Batthyáni múzeumban Marcus Aureliusnak életnagyságánál jóval magasabb, nem éppen finom művű, s végtagjaiban csonkult szobra őrizték, föltételezhetjük, hogy az a fórumon állott, a decuriók bőkezűségéből, kik hálájukat kívánják leróni coloniájuk megalapítója iránt.
Commodusnak a Légió XIII Gemina, 166-ban Pudens és Polio consulok idejében sorozott, s 191-ben Apronianus és Bradua évében elbocsátott veteránok emelnek szobrot; a dévai múzeumban pedig egy legátusnak, fejetlen s térdein alul hiányos, de még így is 3 m. magas, fegyveres statuája őriztetik. Valódi óriás szobor volt tehát, mely egyként imponálhatott az egész alaknak magatartásán elömlő méltóság, mint az elég finom kivitel által. A forum díszét képezhető még Aeternus isten közkutja is, melyet Ulp. Proculinus a Légió XIII Gemina Gordiana speculatora, az álmaiban megjelent Apollo parancsára javíttatott ki.
A középületek sorába tartozik a nagyjelentőségű collegium centonariorum a szövészek ipartestületének székháza, melyet Septimius Severus és fia Caracalla közös uralma idejében, midőn L. Pomp. Liberális volt a tartományi helytartó, emelnek és nyitnak meg. Az épület orom-homlokzattal volt díszítve, s a derék collegium ezt szükségesnek tartja feliratilag is megörökíteni.

Ugyancsak a nagy közönség használatára volt szánva a P. Aelius Gemellus vir clarissimus által épített közfürdő,1 melyben a látogatók egy ismeretlen alapítványából ingyen olajat kaptak. E kétségtelenül nagy terjedelmű intézet a polgári közönségnek volt szánva, míg a másik fürdőt á hadügyi kormányzat építteti a Légió XIII Uemina, s a Pedites Singulares által. Romjait a legközelebb múlt években az «Alsófehér megyei történeti, régészeti és természettudományi társulat» ásatni kezdvén, az alapfalaknak egy része napvilágra jutott, de még eddig sokkal hiányosabban, hogy sem meg lehetne kísérteni a rekonstrukciót.
Az épület Vitruvius szabályainak teljesen megfelelően tájolva, verőfényes terepen van elhelyezve a Várhegy alján terülő síkon. Egy része a tisztek és főtisztek használatára lévén szánva, fényesen volt berendezve. Az egyik tojásdad alakú fürdőterem padozata fehér márványlapokkal volt kirakva, s falai freskókkal díszítve, míg a többinek egyszerűbb, piskóta vagy négy és hatszögű apró téglákból készült pavimentuma van. Az épület emelésének ideje valószínűleg közel esik a castrum alapításához, mert a Legio XIII Gemina bélyegeinek egy részén nincsen semmi melléknév, míg később Antoniniana-nak nevezték, a jelző a harmadik századra utal. A fürdő tehát folytonos gondozás alatt volt.

A római város külseje a modern városokétól előnyösen különbözött, míg másfelől hátrább állottak, még a legtekintélyesebb metropolisok is, mint ma kisebb mezővárosaink. Az antik városok útjai, utcái szűkek, sötétek voltak, világításnak nyoma sincsen, csak az egyetlen Antiochia házszögletem függött egy-egy lámpa, és lakói már azzal dicsekedtek, hogy megszégyenítik a holdat, mert az éjszaka sűrű sötétségét nappali fénnyé varázsolják át. És ez jóformán mindenhol így volt a birodalomban. Még Róma is szűk és sötét, csak Nero tűzvésze után szélesítik ki utcáit, útjait az ósdiak bánatára, kik szentűl hitték, hogy a régi város egészségesebb volt, mert keskeny utcáiba nem hatolhatott be a napfény. De keleten most is ilyképpen van, különben alig viselhetnék el a napnak perzselő hevét.
Pompeiiben a Strada Mercanti 8-68 m. széles, s ebből még a két oldalon egyenként 186 m.-nyi járda leszámítandó. Aquincum utcái sem szélesebbek. A járdák magasabbak, és ettől legtöbbször keskeny fal által választatnak el. A találkozási pontokon kimagasló kövek helyezték el úgy, hogy a gyalogjárók átjuthatnak száraz lábbal, a kocsik pedig akadálytalanul mehetnek tovább.
A kövezetre nagy súlyt fektetnek az egész birodalomban, nem takarékoskodtak még a kisebb vidéki városok, sem. Pompeii utcáit polygon láva. lapokkal burkolták, Aquincumban a közeli bányák anyagát használták. Sarmizegetusában leginkább a petrisi (Arany) augit-andésitet, mely rendkívül kemény és tartós lévén, a főváros utcái vetekedhettek a legtekintélyesebb metropolisokéival.
Apulumban sem volt másképen. Még a sikátorokban sem kímélték a követ, hogy ezekben is könnyű és biztos legyen a közlekedés. És e keskeny, a kőutcákkal párhuzamosan haladó közök föltalálhatók jóformán minden antik városban, különösen Pompeiben, hol legtöbbször oly szűkek, hogy két kocsi nem kerülhetik ki bennük egymást, csak gyalogok által használtatnak. Ezért a nagyobb házak, ha csak lehetséges, két utcára nyílnak, két bejárattal az anticum és posticummal, melyek közül az elsőt a ház cliensei, vendégei stb. használják, utóbbit pedig a család tagjai s a rabszolgák.

Föltűnő az is, hogy nincsenek istállók. Aquincumban még eddig egy sem kerüli napfényre s Pompeiben és Sarmizegetusában is csak egy -egy oly házat ástak ki, melynek nagy, kocsik által használható, a szekérúttal egy szinten fekvő kapuja volt. E jelenség oka az, hogy Itáliában, helyesebben a birodalomban, nem szoktak sem lovagolni, sem kocsizni az utcákon. A lovaglást a katonák előjogának tárták, melyet a császárok szükségesnek láttak végig föntartani.
Claudius edictummal hagyja meg az utazóknak, hogy Itália városain csak gyalog vagy gyaloghintón menjenek keresztül. Marcus Aurelius e rendszabályt kiterjeszti az egész birodalomra, s Aurelianus mint tábornok még sebesülten sem akart kocsit használni, hogy bemehessen Antiocheiába. Terhes szekerek jártak ugyan a városban, de csak hajnalhasadtáig.

A magánházak kűlseje lehetőleg egyszerű, homlokfalaikon a legtöbb esetben nincs semmi díszítés, kapujuk keskeny, kicsiny, ablakaik aprók, inkább csak lyukak, melyeken át meglehet tekinteni, hogy künn az utcán mi történik. Az előrészt a városok élénkebb negyedeiben üzletek, tabernák foglalják el, sokszor még a leggazdagabbak házaiban is, míg család, a lakók a belső részeket foglalják el. De ha az utcára néző rész nincs is ilyképpen értékesítve, azért a ház mégis befelé irányul egészen, a külvilággal jóformán semmi köze sincs, a külső részt nem díszítik, de annál inkább a belsőt, a fényűzés minden nemével.
Vannak mozaikkal kirakott, vagy másféle színes padozattal ellátott szobák, néha valódi dísztermek. S erre sokat áldoztak Apulumban is, mert a múlt szászadban több, igen csinos mozaik került elő; a szegények házai pedig belül is ép oly egyszerűek, mint kívül. S e rendszernek meg van a maga előnye, meg az, hogy a külső nem árulván el semmit, még csak nem is sejthető, hogy benn fényben, jóllétben vagy nyomorban élnek-e?


Forrás: Király Pál Apulum története