logo

XXV Februarius AD

Földrajzi adalékok.

Herodolus, a történetírás atyja, a Fekete tengertől éjszakra, Európát végtelen síkságnak képzeli, beláthatatlan rónákra helyezi négyszög alakban Skythiáját - az Ister, az Azovi tenger, s a Pontus mellékeire délen; éjszakon ismeretlen barbárok, nyugaton és keleten pedig az agathyrsok, a neurok, androphagok és melanchlainok területei közé. A Duna, Herodotususnak legnagyobb európai folyama, messze nyugaton, a kynetek mellett lakó kelták földjéről ered, s keleti irányban hasítja keresztül egész világrészünket. Vize mindig bő, mert tömérdek mellékfolyót vesz föl, s öt ágú torkolatot képezve, ömlik a Fekete tengerbe (Pontus Euxinus).
„A skythák országát öntöző öt folyó pedig, melyek az Istert naggyá teszik, - folytatja írónk - a Porata, mint a skythák nevezik, vagy Pyretus, mint a görögök mondják, azután a Tiarantus, Araris, Naparis és Ordessus. A nevezett folyók elseje, mely nagy s a legkeletibb irányú, vizét az Isterbe önti, a második helyen említett Tiarantus inkább nyugatra folyik és kisebb; az Araris, Naparis és Ordessus e kettő között ömölve szakadnak az Isterbe.”

E rövid néhány sorba foglalt adatokban van az első, a legrégibb emlékezés hazánknak Délkeleti Felföldjéről, a régi Erdélyről. A kép hiányos ugyan, mert Herodotusus a Dunától éjszakra terülő vidékeknek vízrajzi és domborzati viszonyairól édes-keveset tud - de halovány híreiből a legjellemzőbb vonásokat adván, mégis fölismerhetjük Erdélyt s a vele határos részeket. A fölsorolt folyók elseje kétségtelenül a Pruth.
Az Araris a mai Szeret, s régi nevének gyökszava „ar“ Hoesler szerint „ömleni, folyni” jelentéssel bír. Naparis - most Jalomnica. A szláv áradat veti ki régi indogerman nevét a használatból, melyet ugyancsak Hoesler a szanszkrit <-nepa> viz, ó-baktriai „nap” nedves jelentésű alapszókkal hoz kapcsolatba.
Az Ordessos, vagy helyesebben Ardessos neve a szanszkrit „Ard” ömleni (görögül = αρδ) vetendő össze. Nevének ősi alakját a mai Ardzsis elnevezés, majdnem teljesen fenntartja. A Tiarantus, most Teljorman, csekély, kicsi folyó, s hogy Herodotusus mint jelentékeny vizet említi, annak oka a természeti viszonyokban rejlik, mert a Tiarantust fölvevő és a Dunába az Olt és Ardzsis között beömlő, Vede mellékfolyójával egy irányban halad tovább, könnyen volt egy folyónak tekinthető akkor, midőn a földrajzi ismeretek és szótár a kezdet kezdetén voltak.
A Tiarantust néha azonosítók az Olttal is, - de ez alig állhat meg, nem lévén föltételezhető, hogy ily tekintélyes folyó eredeti nevét már az ó-korban mással, az Alutus-szal cserélték volna föl, s ehhez járul még a fontos körülmény, hogy Herodotusus Skythia folyóit sorolja föl, melyek a Kárpátok lejtőiből erednek, míg az Olt az agathyrsok földjén keletkezik, s felső folyásában már akkor is jelentékeny, midőn a vöröstoronyi szoroson át elhagyja hazánkat.

„Az agathyrsektöl jön a Maris, s egyesül az Isterrel.” - Herodotus tehát a Tisza alsó folyását a Marosnak tekinti.

„A Haemus bércei közöl, folytatja írónk, három más nagy folyó ered, s éjszaki irányba haladva ömlenek bele (a Dunába): az Atlas, Auras és Tibisis; Thracián, s a thrák krobyzok földjén át folynak az Athrys, Noes és Artanes s az Isterbe szakadnak; a paoonoktól s a Rhodope hegységből jön a Syus, mely a Haemust középen átvágva torkol az Isterbe.” Hogy az utóbbi balparti folyó az Isker, a rómaiak Aesus-a mondja Goos, az kétségtelen.
Innen a thrák krobyzok földjéig nyugatról keletre haladva, a következő hat folyót kell elhelyeznünk: az Artanes, Naes, Athrys, Auras és Atlast. De nem tekintve arra, hogy a Balkánból nem ered, a Dunába ömlő tekintélyes folyó, csak négy kisebb vizet vehetünk figyelembe, melyek közöl három, helyrajzi sorrendben talán, a következőképen azonosítható: a Vid = Artanes; Osma = Naes; a Jantra - Athrys. A Herodotus által megemlített három nagy folyót tehát alig állapíthatjuk meg, mert csak az egyetlen Lom van még hátra, mely Rustcsuknál a jobb parton ömlik a Dunába. így az Atlas, Auras és Tibisis a balpartra tartoznak kétségtelenül, s ott a Tiarantus és Maris között még ma is élnek neveik: az Atlas, az Olt görögös neve; Auras az Arabona, miként Ptolemaeus nevezi a Zsilt, és a femes az egykori Tibisis, melynek nevét a krassó-szörény megyei Zsúppá helyén feküdt Tibiscum is fenntarja Hogy miképpen tévedhetett Herodotus ily nagyot, annak alig lehet, de nem is szükséges okát adnunk.

A dáciai hegyeket legelőször Julius Caesar említé a gall háborúkról irt kommentárjaiban, mondván, hogy a hercyni erdő elérvén a dákok és anartok határait, a folyótól (a Duna) balra fordul, s nagy kiterjedése miatt számos nép területét érinti. De a Kárpátokat még a Tiberius korában élt Strabonn sem ismeri; ő is, miként Caesar a hercyni erdő folytatásának tekinti azokat, s szerinte a Maros is a Dunába ömlik, bár a Tiszáról, Pathisos névvel van tudomása, s a „hegyek közöl eredvén - írja róla - a skordiskok földjén át ömlik az Isterbe.” Strabon úgy látszik azt hiszi, hogy a Maros a Tiszától nyugotra ömlik a Dunába, s ezért állítja, miképp a Maris a Danubiusba, a Pathisus pedig az Isterbe szakad.

L. Annaeus Florus bár végig küzdi Augustus harcait, a pannonok, sarmaták és dákokkal, Dáciáról mégis csak annyit mond, hogy a sarmaták nyílt mezőkön kóborolnak, a dákok pedig a hegyek között laknak.

Plinius a Dunától éjszakra fekvő területek domborzati viszonyairól helyes adatok alapján ír ugyan, de a Kárpátokat ő is a hercyni erdő folytatásának tekinti, s csak a középső részekről és az erdős hegységekről van tudomása, ezen részeket mondván a síkságokról elűzött, s a hegyek közé menekült dákok, - a Tisza és Maros által határolt hazájának. A Duna és Dniestr között szintén ismer hegységeket: a Montes Macrocreemnii = a meredek nagy hegyeket, tehát a tulajdonképi nagy Felföldet, de a nélkül, hogy határozottabb adatokat tartott volna fönn. Tacitus sem mond semmi újat. A Kárpátokat ő is a hercyni erdőhöz csatolja, - de a Marost szintén oly határozottan localisálja, hogy lehetetlenség összetévesztenünk más folyóval.
Claudius Ptolemaeus az első (Kr. u. 150 k.), kinek határozott képzete van Daciáról, valószínűleg a hivatalos adatokat látta, vagy Alexandriában oly egyénekkel nyílt alkalma érintkeznie, kik megfordultak a birodalom új tartományában. De még ő sem közöl pontos adatokat, a provincia vízrajzi és domborzati viszonyairól.

Ptolemaeus Daciáját természetes határok körítik jóformán minden oldalról: északon a Dniestr felső folyása és a Kárpátok, nyugaton a Tisza, délen a Duna, keleten részben a Prúth, - de innen egész a Dniestrig csak mesterséges jelzés választja el Róma birtokait a szomszédoktól. Ez adatok alapján könnyen megszerkeszthető Dacia térképe, de ekkor az író tévedései is azonnal ki fognak tűnni. A provincia területét nagyon is keletre helyezé, a Tisza, melyet helytelenül nevez Tibiscusnak, - vonala igen rövid, - a Kárpátok irányítása téves, a Szeret és Prúth egy folyóvá olvadnak össze.

Térképileg föltüntetve Daciát csak a Peutinger táblán látjuk. E térkép, helyesebben itinerarium kétségtelenül egyike azoknak, melyek a táborkar s a katonatisztek használatára állították elő, a szükséghez képest osztottak ki. A pontosságra kiváló tekintettel lévén készítésüknél térképünknek Daciára vonatkozó adataiban majdnem föltétlenül megbízhatunk, bárha nem találjuk is meg rajta mindazon kiváló tulajdonságokat, melyeket Vegetius megkövetel a jó útmutatótól.
A Peutinger tábla jelen alakjában késő másolat. Eredetijét Dr. K. Miller meggyőző érvelése szerint Gastorius készítette 365. szeptemberétől 366. májusig, régebbi források alapján, mert Daciát akkor már rég elveszté Róma. Térképei azonban még forgalomban voltak, mint nálunk az idegen államokéi, - de a klasszikus térkép, a római büszkeségnek megfelelően az elvesztett területeken is a birodalmi jeleket használja, mintha mi sem változott volna meg a nagy világban. A térkép csak a szó szoros értelmében betelepített részeket ad, négy tő útvonalat tüntet föl:
az első Viminaciumtól (Kostalác-Szerbia) - Tibiscumig (Zsúppá) ér;
a második ugyancsak Viminaciumtól Sarmategte (= Sarmizegetusa = Várhelyig);
a harmadik Egetatól (Kladova, Szerbia) - Apulum (Gyulafehérvár)-ig;
a negyedik Apulumtól - Poralissumig. (Mojgrad-Szilágymegye).

A Peutinger táblaösszesen 45 helységet sorol föl. A folyók közül meg van a Duna, de az Oltnak nem jutott hely, jelezve azonban van, mert két átkelőt találunk megemlítve. A Karast lerajzolta, de nem látjuk a Marost, pedig Apulum és Sarmizegetusa között föltétlenül kellett hídnak lennie, s ha a jelek nem csalnak, ezt Aranynál - Petris (Hunyadmegye) kell keresnünk. Apulum és Brucla között folyt az Ompoly, Napoca-nál (Kolozsvár) a Szamos, Porolissum közelében az Érchegy.
Északi határul a Kárpátokat tüntették fel Alpes Bastarnicae névvel, melyeknek keleti nyúlványán ered a Fekete tengerbe ömlő Agalingus a Dniestr vagy a Talgiol, a Dniestr és Prúth között. Szomszéd népek a hamoxobiakat, szarmatákat, lupionokat, venedeket, bastarnokat s a dac-petoporianikat említi. Utóbbiak Tomaschek magyarázata szerint a hegyek között lakó szabad dákok. Végül a pitiek, géták és vág-ok jeleztetnek. Vajon a géták alatt nem a gótok értendők? Ha igen, úgy csak a hunok hiányzanak.


Forrás: Király Pál: Gyulafehérvár története