logo

XXII September AD

Apulum - Római táborhely és város Daciában

Az ókori írók közül csak Ptolemaeus, a tabula Peutingeriana (Apula) s Ulipanus említik. Annál gyakrabban fordul elő neve feliratokon, nevezetesen Gyulafehérvárról valókon, melyek minden más adatnál meggyőzőbben szólnak arról, hol feküdt Apulum.

Különben Apulum helyét elég pontosan határozza meg a Tab. Peutingeriana is, ha Sarmizegethusától az 53 római mérföldet a Sztrigy mentén le a torkolatáig s innen a Maros mentén mérjük le

Azon erődítési munkálatok sorában, melyeket még Traianus Dacia biztosítása érdekében tett, a legfontosabb volt Apulum alapítása, itt helyezvén el Traianus a tartomány védelmére szolgáló legiót. S erre alkalmasabb pontot alig találhatott a mai Gyulafehérvár helyénél.

A Maros mentén, azon főhadút vonalában, mely Sarmizegethusától észak felé Napocáig (Kolozsvár) s Porolissumig (Mojgrád) vezetett, ott, hol az Ompoly a Marosba szakad, feküdve, Apulum, egyszersmind a bejáratot az Érchegységbe védte, hol a rómaiak virágzó aranybánya művelést rendeztek be.

A tábor építése minden valószínűség szerint a legio I Adiutrix nevéhez fűződik, mely később Brigetio (Ó Szőny) állandó lakosa lett. A legrégibb katonai jellegű felirat (CIL III 1004) ugyanis, melyet Apulumban találtak, az első segéd legio veteranusától ered s Traianus üdvéért szól a 107–117. évekből.
Nem sokkal későbbi lehet egy másik felirat (CIL III 100) sem, mivel az I. segéd legio veteranusa, ki a követ felállította, magát a canabák első hivatalnokának nevezi.

A CIL III 981 feliratról is azt hiszi, hogy a rajta megnevezett centurio a legio I Adiutrix kötelékéből lépett át a legio XIII Gemina szolgálatába. Az első segédlegio a többi legiókkal került Daciába, melyek Traianus daciai háborúiban részt vettek.
Egy Bukarestben őrzött tégla bélyege (CL III 1628) a XIII. legióval együtt említi. Sokáig azonban nem maradhatott Apulumban, már 114–117 körül el kellett hagynia Daciát, hogy Pannoniában a legio XV. Apollinaris helyét foglalja el.

Utódja Apulumban a legio XIII Gemina lett. Ezen legio apulumi tartózkodásáról az első hiteles adatunk csak 142-ből való egy viaszos táblára följegyzett magánokiraton, mely Kanab(is) leg(ionis) XIII g(eminae)… Rufino et Quadrato c(on)s(ulibus) készült (CIL III p. 941 cautio VII), de kétségkívül már előbb kellett Apulumban lennie, mert a tábor nem maradhatott őrség nélkül. Mommsen hajlandó is a CIL III 1100 feliratot, melyben a legio XII Gemina canabáinak egyik decuriójáról van szó, még Traianus idejéből származtatni.

A legio XIII Gemina, miután a pannon-dalmata lázadás elfojtásában (6–9 Kr. u.) részt vett, a Rajna védelmére Felső Germaniába került, a hol 68-ig maradt, midőn Nero Pannoniába küldte. Galba bukása után a legio Othóhoz pártolt s a többi illyr legiókkal Italiába Vitellius ellen vonult. A Bedriacumnál vívott ütközetben azonban csúfos vereséget szenvedett s Vitellius azzal büntette meg, hogy a cremonai amphitheatrumot építtette fel vele. Emiatt keserűséggel eltelve tért vissza Pannoniába.

A moesiai legiók felszólításán, hogy csatlakozzék Vespasianushoz, természetesen kapva kapott tehát s azonnal a legio VII Geminával szövetkezve Italiába nyomult. A cremonai döntő ütközetben most már a csatasor közepén küzdött s a város bevétele után kegyetlen bosszút állott a lakosságon.
A győztes Vespasianus 71-ben újra visszahelyezte Pannoniába, hol egy időre viszontláthatta régi táborhelyét, Poetoviót (Pettau), de aztán Vindobonában helyezkedett el. Innen indult Domitianus alatt a svév-sarmata háborúba (Henzen 6912), melyben azonban nem sok dicsőséget arathatott. Véglegesen Traianus vitte el Vindobonából a daciai háborúba, melynek befejezése után Erdélyt, illetve Apulumot aztán mindaddig, míg a római uralom csak fenntarthatta magát Daciában, nem hagyta el. Állandó táborhelye ugyan Apulum volt, de azért másfelé is épített sánczokat s táborokat s látta el őrséggel.

A legrégibb emléke (CIL III 953) Erdélyben Hadrianus idejéből Gált-Hévizről való, arról tanuskodván, hogy ott akkor egy része építéssel volt elfoglalva. Tégláit ismerjük még Mojgrád, Mikháza, Szucság, Torda, Segesvár, Zalatna, Veczel, Alvinc, Csigmó, Alsó Városvize, Vajda Hunyad, Várhely, Karánsebes, Mehadia, Bulcs, Németcsanád (CIL III p. 256 S. p. 1427) helyekről. Septimius Severus óta, ki Potaissába (Torda) a legio V Macedonicát helyezte, a XIII legio főleg Erdély déli részének védelmére szorítkozott.

Mint más helyeken, hol egy legio állandó tábort épített, úgy Apulumban is a tábor közvetlen szomszédságában jelentékeny telep keletkezett, mely első sorban a katonasággal jött s arra utalt kereskedők s markotányosok bódéit, házait foglalta magában, a kikhez aztán a veteranusok nagyobb része is csatlakozott.
Már az első lakói között ott találjuk természetesen a legio I Adiutrix veteranusait. A mióta a XIII. legio költözött Apulumba, ez a telep is állandóvá lett, mint maga a tábor s a kezdetben ideiglenesen emelt bódék helyét rövid idő múlva kőépületek foglalták el, kövezett utcák készültek, szóval a telep kezdett városi jelleget ölteni. Neve azonban – legalább egy ideig – nem volt, legkevésbé siettek annak a községnek a nevét reá ruházni, mely a táborhoz legközelebb feküdt s még a római hódítást megelőző időből fennmaradt, hanem mindenütt ugyanazon katonai műszóval Canabae nevezték, megjegyezvén hozzá a legio nevét, melyhez tartozott.

Így olvassuk egyebek között két viasztáblán (CIL III p. 941 cautio VIII s p. 959 cautio XXV): Actum Kanabis legionis XIII Geminae. A tábor területén épülvén föl ezen canabák, a katonai igazságszolgáltatás, mely alá tartoztak, egyelőre kizárta a városi jogot. Minden szervezet híjján mégsem voltak, csakhogy ez inkább sacralis jellegű volt, mint ez abból a feliratból (CIL III 1158) következtethető, melyben az aedis custos c(ivium) R(omanorum) leg(ionis) XIII említtetik.
A tisztviselők között a két elsőnek magister volt a neve (l. Aquincum CIL III 1008), mely említi, ezen alakban olvassuk: magistra(n)s primus in Can(abis). Másrészt a tanácstestület tagjait épp úgy decurióknak hívták, mint a városokban.

A CIL III 1093 feliratban említett decurio a XIII. legio veteranusa volt, az u. o. 1214 feliratban említett Treviriből (Trier) származó polgár lehetett, a harmadik decurio (u. o. 1100) pedig, az ala II Pannoniorum veteranusa ezen állását egy sorban említi azzal, melyet mint decurio Sarmizegethusában és Napocában viselt.

A legrégibb felirat (CIL III 986), melyen Apulum nevét először olvassuk, 180-ból való s már a város fejlődésében új phasist jelez. A municipium szó ugyanis, mellyel kapcsolatban előfordul, római jogú várost jelent. Ezt a rangot a város, mint Aurelium melléknevéből kitűnik, melyet két felirat (CIL III 986. 1132) említ, Marcus Aureliustól kapta.
Septimius Severus aztán megerősítette s ennek emlékére a municipium Septimium jelzőt használta. Mint municipiumnak az élén két quattourvir (IV vir) állott. A 1132 feliratból megismerjük a municipium első legrégibb quattorvirjét, a 1083 feliratból pedig, melyen egy IV vir annualis mun(icipii) Sept(imii) Apul(i) említtetik, azt kell következtetnünk, hogy csak Septimius Severus óta választották a quattorvireket évenként.

A tanács tagjai a decuriók (CIL III 975. 1141. 1433. 1486 S. 7805) s mellettük életbelépett az Augustales testülete (CIL III 976. 986. 1082). Egy feliraton (CIL III S. 7805) szó van a municipium populus-áról.

A municipiummal egyidejűleg azonban Apulumot coloniának is nevezik a feliratok. Ugyancsak Marcus Aurelius lehetett az, kitől ezt a címet kapta, mert a CIL III S. 7773 feliraton col(onia) Aur(elia) Apul(um) a neve.
Mint municipium legutóljára a CIL III 1433 feliraton fordul elő, mely Gordianus idejéből (238–244) való, coloniának pedig még 250-ben említi az 1176 felirat. Apulum mint colonia a tribus Papiriába tartozott, valószínüleg ez volt a municipium tribusa is, de erre feliratos bizonyítékunk nincs.

Többször emlékezvén meg a feliratok a coloniáról, mint a municipiumról, szervezetéről is részletesebben vagyunk értesülve. A két legfőbb tisztviselő, a duumviri (CIL III 972. 974. 982. 983. 1150. 1181. 1182. 1207. 1213. S. 7739 eques Romanus, 7773) mellett, kik ha a census évében voltak hivatalban, quinquennales néven különböztették meg magukat a többiektől, egyszer az aedilisszel s négyszer a quaestorokkal, az utóbbi mind a két quaestort említi) találkozunk a feliratokon.

Nagy számmal ismeretesek továbbá a tanács (ordo CIL III 1114–1116) tagjai, a decuriók (CIL III 1933. 943. 1104. 1181. 1198. 1208. 1216. 1279. 1280. 1281. 1282. 1284. 1321. 6265. 6263. S. 7788. 7793. 7795 = 1180 decurio colonie Apulesium), nemkülönben az Augustales (CIL III 1016. 1069. 1079. 1084. 1157. 1162. 1481. 6265) is.

Az Augustales mint felszabadított rabszolgák nem lehetvén tagjai az ordónak, nagy kitüntetés volt, ha valaki legalább a decurio jelvényeit viselhette habens ornamenta decurionalia) Egyetlen feliraton (CIL III S. 7795 = 1180) említtetik a patronus colonie Apulesium.
A papi méltóságok közül, minőkre a minicipiumban nincs példa, idézhetők a pontifex (CIL III 972. 973. 1208. 1213); augures (u. o. 1001.1209. 1217); flamines (u. o. 1064. 1182); honor flamonii (u. o. 1134); haruspices (u. o. 1114–1116); sacerdos (u. o. 1117. S. 7760); sacerdotalis (u. o. 1207); sacerdosi loci (u. o. S. 7791); sacerdos dei Aesculapi (u. o. 972. 973); sacerdos num(inis) Aesculapi (u. o. S. 7739); sacerdos Jovis optimi maximi Dolicheni (u. o. 1031a); magister (u. o. 1097) s végül az antistes triformis Liberae (u. o. 1095. 1096. 1154) s az antistes huiusce loci (u. o. 1097).

A céhek között a coloniában is a legnagyobb volt a collegium fabrum, nevezetesen 11 decuriára volt osztva s mint előkelő egyéniségei ismeretesek a magister, a mater, kétszer decuriók. Szó van a céh geniusáról is, a mi arra mutat, hogy az egyesülésnek főképp sacralis jellege lehetett, s a collegium scholájáról, mely kétségkívül hivatalos helyiségül szolgált.

Céhet alkottak továbbá még a tűzoltók (centonarii u. o. 1174. 1207–1209), az élén patronus-szal s mater-rel a fa szállítók patronus-szal s a hajósok patronus-szal.

Már maga az a körülmény, hogy a municipiumnak is, a coloniának is külön hivatalnokai vannak, kik közül a legfőbbek amott a quattuorviri, emiatt a duumviri, kizárja, hogy ugyanazon hely, hol a municipium, hol a colonia nevet egyidejűleg viselje. A döntő bizonyíték azonban a CIL III 975 felirat, mely szerint P. Aelius Rufinus egyidejűleg a municipium decuriója, s a coloniában a collegium fabrum patronusa volt s egy másik felirat, hol a decurio coloniae s a flamen municipii együtt emílttetnek.

Mommsen a provincialis városokat, hol legiók tartózkodtak, a canabákból származtatja, olyformán, hogy ezek kapták meg a municipium címmel a városi jogokat. Eszerint Apulumban a colonia Marcus Aureliusnak új gyarmatvárosa lett volna, melyhez a császár kívülről szerzett telepeseket

Csakhogy ez utóbbit nem bizonyítja semmi, felesleges is a föltevés, ha meggondoljuk, hogy a canabák mellett rendszerint tovább fennállott a bennszülöttek községe, kik kétségkívül mindenképen azon voltak, hogy a római műveltséget mielőbb elsajátítva, a római polgárjogot megszerezhessék.
Apulum eddigelé csak annyiban magában álló példa, hogy a két telep (a bennszülötteké s a canabae) egyidejűleg lett municipiummá, illetve coloniává, holott a többi esetekben előbb a bennszülöttek telepe kapta meg a municipiumi rangot s később a canabae a coloniait, de ettől kezdve aztán a municipium mint ilyen megszűnt, illetve beolvadt a coloniába.

A római császárság katonai szellemében rejlett, hogy csakis a túlnyomó részben veteranusokból s így az előkelőbbekből alakult canabaenek adományozhatták a császárok a municipiuménál nagyobb rangú colonia címet.
Egyébként jogi különbség a municipium és colonia között nem volt, s azért annál könnyebben történhetett meg, hogy a kettő, a mint idővel valószínűleg területileg is összenőtt, egy várossá olvadt össze, egységes administratióval.

Apulummal 250-ben történhetett ez, mely évből való az a felirat (CIL III 1176), melyen col(onia)nova Apul[e]s(ium) a neve. A municipiummal és coloniával együtt járt, hogy a lakósok római polgárok lettek s hogy a város autonom szervezetet nyert, a mely némikép Rómának visszfénye volt, egyébként azonban minden provincialis föld egyforma volt, t. i. adóköteles. Csak a jus Italicum biztosította az adómentességet. Ulpianus 211–217 körül (I de censib. Dig. 50, 15, 1. 8. 9) Daciában 5 helyet ismer, melyek a jus Italicum élvezetében voltak, köztük van Apulum is.

Apulumban még több emléke maradt fenn a katonaság által végzett közmunkáknak, mint sok más legio-állomáson. A legio vezette be a városba a vizet 158-ban, egy más felirat tanusága szerint vasbányákat nyitott, aztán épületeket emelt, volt praetoriuma armamentariuma melyet bérbe adott.

A polgári alkotások közül feliratilag ismeretesek: aedes; Solis; fanum Dominorum templum; balneum; apparitorium cum crypta et porticibus; porticus.

Az a zagyvaság, mely Apulum népességét nemzetiségi szempontból jellemezte, kevésbé jut kifejezésre a feliratokban. Nyilván annyira jól érezhették magukat a jövevények Daciában, hogy nem sok okuk volt szülőföldjükre visszagondolni.

Dacia fővárosa ugyan Sarmizgethusa volt, de Apulum, mint a legio állomása, idővel túlszárnyalta. Számos felirat (CIL III 1007. 1122. 1127. 1153. 1172. 1174. S. 7768. 7771) van, melyek helytartóktól valók s melyek bizonyítják, hogy azok, ha nem is állandóan, de huzamosabban Apulumban tartózkodtak.
Határozottan háttérbe szorult azonban Sarmizegethusa Apulummal szemben, midőn Dacia három pénzügyigazgatóságra osztatott s az egyiknek székhelye Porolissum (Mojgrád) s az ismeretlen fekvésű Malve mellett Apulum lett. Ugyancsak Apulum jelentősége mellett szól, hogy benne rendezték be minden valószínűség szerint a pénzverdét, mely 246–256 működött.

Apulum a legnagyobb provincialis városok egyike lehetett. Elfoglalta az egész síkságot a Maros jobb partjától Marosportusnál a mai Gyulafehérvárig s váráig, melynek helyén minden bizonnyal a tábor állott, azon túl pedig egészen az Érchegység tövéig nyúlt. Ezen óriási területen mindenütt falmaradványokat rejt a föld. Mint a feliratok végtelen sora is bizonyítja, Apulum a leghálásabb terület lehet kutatásokra. De a mi eddig történt, az bizony édes kevés.