logo

XXV Februarius AD

Apulum álló táborának megalapítása.

A Dacia területén lefolyt események történetének kezdőpontját abban találjuk, midőn Daciának a rómaiak által történt elfoglalása után, Traianus császár első sorban arra gondolt, hogy a meghódított tartományt biztosítsa azutáni időkre is Rómának, mi végett Sarmizegetusa helyreállítása mellett a hadászati szempontból oly fontos helyet Dacia szívében kellő védelmi állapotba hozta s e célból megalapította az apulumi álló tábort, felhasználván erre a I. Adiutrix és XIII. Gemina légiókat s a hozzájuk tartozó segédcsapatok legénységét. Ezen pont megerősítésének egyik főcélja az aranybánya-kerületnek és a Viminaciumba való esetleges visszavonulásra alkalmas útnak biztosítása volt.
Úgy látszik, Traianus az e helyen létezett dák város romjait nem vette igénybe, hanem az említett légiók által egy egészen uj, hatalmas tábort állított fel a Mamuthegy aljától keletre elterülő fensik határán, azon helyen, hol a mai vár áll.
Nem minden fontosabb ok nélkül választotta ki a császár a tartomány védelmére szánt eme nehéz munkára éppen a I. Adiutrix és a XIII. Gemina légiókat. Ismerte ő e két jeles, harcias, edzett katonákból álló légiót; tudta, hogy ezek legalkalmasabbak a hódítás nehéz munkájának gyors véghezvitelére, sőt a meghódított tartománynak az után netán szükséges védelmezésére is. Katonai értelemben véve, mindkét légiónak nevezetes múltja volt, melynek néhány vonásban való felemlitését e helyen igen szükségesnek tartom.

A legio I. Adiutrixot Galba szervezte Hispániában merész, edzett katonákból, s Kr. u. 68. évben Rómába ment velők, hol ugyanazon évben, december 22-én, a veteránok elbocsátása és római polgárokká való felavatása bekövetkezett. Rómában Otho által elpártolásra csábíttatta magát és Otho érdekében Vitellius és a germán hadsereg ellen vonult, s Brediacumnál kitüntette magát merészsége és félelmet nem ismerő bátorsága által.
Otho halála után Vitelliusnak hódoltak ugyan, de a/, inkább magától távolabb kívánta látni őket, miért is e légiót visszaküldte Hispániába, hogy majd emberei valamely csatatéren munkát találjanak és idővel kissé megszelídüljenek. Traianusnak, mint a legio akkori legátusának, jutott azon szerencse, hogy e szilaj katonákat Germaniába vezethette a Kr. u. 7 9. óta hasonlóképpen Hispániában állomásozó legio VI1. Gemmával együtt.

Az ott vívott csaták után a legio VII. Gemina visszatért Hispániába, inig a legio I. Adiutrix a pannoni hadsereggel Norbanus alatt Pannóniába ment, hol Nerva császár alatt (Kr. u. 9698.) a germán suevek ellen Felső-Pannoniában és Morvaországban harcolt (Kr. u. 91-ik évben vége lett e háborúnak) s vitézsége által Nervának és az általa éppen akkor adoptált Traianusnak a Germanicus címet megszerezte. Ekkor Brigetióban (Ó-Szőny) állomásozott e legio. Ily körülmények mellett igen természetes, hogy Traianus e legio hasznavehetőségét igen jól ismerte, miért is a Dacia elleni háborúban első sorban is alkalmazta.

A bukaresti Szent Sabbas múzeumban levő s többször említett téglabélyeg igen világosan bizonyítja, hogy a legio XIII. Gemina és legio I. Adiutrix egy időben Daciában volt s így az apulumi állótábor megalapításában mindenesetre tényleg részt vett. E legio veteranusai többször fordulnak elő Traianus kormányzása idejében. így említ a Corp. Inscr. Lat. III. 1008. szánni felirat egy veteranust a I. Adiutrixból, ki hivatalnok volt a tábor mellett keletkező gyarmatban, míg egy másik veteranus Traianus császár jóllétére fogadalmi oltárt állított (Corp. Inscr. Lat. III. 1004) s hogy végre Tib. Cl. Valerianus centurio a legio I. Adiutrixból a XIII. Gemmába átlépett.

Az apulumi állótábor berendezése után nemsokára visszaküldte Traianus a legio I. Adiutrix-ot Brigetióba (Ó-Szőny); a hódítás első munkáiban szintén részt vett legio V. Macedonicat pedig Troesmisbe (Iglitza, Bulgáriában) helyezte át.

Ez időtől kezdve csak a legio XIII. Gemina maradott Daciában,1 minél fogva úgy a mostani Alsófehér vármegye területén, valamint általában az egész tartományban ezen legio szolgáltatta a házi ezredeket, s bizonyára ő ünnepelte az első bevonulást az apulumi újonnan előállított állótáborba, szétküldvén csapatait Dacia és Daciának többi területére az őrségeket. Szükséges és illő tehát, hogy ezen legio történetével is foglalkozzunk néhány vonásban.

A legio XIII. Geminát már Augustus császár (Kr. e. 42. Kr. u. 14 évig) idejében találjuk felemlítve. Tiberius Claudius alatt (Kr. u. 41 54. évig) valószínűleg áthelyeztetett Pannóniába, hol Fabius Fabulus legátusa volt Nero idejében. (Kr. u. 54-68. évig.) A Kr. u. 69-iki évben Otho mellett Vitellius ellen harcolt Vedius Aquila legatus alatt Castores közelében és Brediacumnál.
Otho császár 3 hónapig tartó uralkodása után csatát és életét vesztette Vitellius ellen. A győztes Vitellius a legio XIII. Gemina-t erre büntetésül felhasználta a Cremonánál leégett amphitheatrumnak újraépítésénél. Légiónk, ezen kényszert el nem felejtvén, midőn Pannóniába visszatért, Vitellius elleni haragból Vespasiánhoz átállott.

De a folyton nyugtalan és most hosszú harc után vágyódó legio Paetovio (Pettau) táborában a Pannóniában állomásozó másik légióval, a legio VII. Galbianával, megegyezett s T. Ampius Flavianus helytartó tiltakozása ellenére, együtt elhatározták, hogy a moesiai légiókkal egyetértve Italiába betörnek Vitellius császár ellen.
A legio XIII. Gemmának egy csapatja Antonius Primus vezénylete alatt harcolt a forum Alieni-nél s azután elfoglalta Paviát és a Moesiából érkezett három légióval megerősítve, körülvette Veronát s az így egyesült légiók elűzték a helytartót, s éppen a legio XIII.

Geminára nézve emlékezetes Cremonánál fényes győzelmet arattak Vitellius fölött s midőn Vespasianus Vitelliust megbuktatta, a merész legio XIII. Gemina visszatért régi táborába Paetovióba. Vespasianus (Kr. u. 69-79. évig) áthelyezte innen a légiót Vindobonába (Bécs), honnan Domitianus császár (81 96. évig) alatt a legio a sarmat-suev háborúban részt vett, mely alkalommal szintén vitézül viselkedett e legio, mert a sok közül eddig napfényre került három kőfeliraton kitüntetett katonáról van szó.
Ezek után visszament a legio XIII. Gemina állomására, Vindobonába, hol meg is maradott a dák háborúk kitöréséig, midőn Traianus császár (98-117. évig) jól számítván, e légiót behívta s Daciában nagy győzelmet aratott vele.

E rövid ecsetelésből megítélhetjük légiónknak erélyességét és bátorságát; megérthetjük mindazon óriási erőbe került munkákat, melyeket e legio Daciában véghezvitt, mely munkák kis részben fennmaradtak s bámulatunkat jogosan felkeltik. Megmagyarázhatjuk mind ebből Traianusnak azon bizalmát, melyet e légióba helyezett, s mely bizalomban nem is csalódott, a mint azt a következőkben elég világosan fogjuk látni.

Midőn a két legio, a I. Adiutrix és a XIII. Gemina, a romba dőlt dák várost tekinteten kívül hagyván, a mostani várhegyen építették állótáborukat, ismételten bebizonyították a rómaiaknak azon főelvét, hogy autonomikus szervezettel bíró városokba el nem helyezték légióikat, hanem azoktól kellő távolságra eső, különálló táborokba; mert a municipal-jurisdictio lényegesen különbözött s különbözik mai napig a katonai jurisdictiótól; szükséges volt tehát ezen elkülönítés a kétféle jurisdictio közt felmerülhető összeütközés elkerülése céljából. Kivételt e szabály alól Daciában csak Sarmizegetusa alapításánál látunk, melyet Kr. u. 110. évben a legio V. Macedonica mármint coloniát alapit meg.

Hozzáfogott tehát a két legio segédcsapataival együtt körülbelül Kr. u. 107. vagy 108-ik évben a castrum stativum felépítéséhez, melyhez a kő anyagot a magyarigeni, sárdi, ompolyicai s az Ompoly mentén fekvő kőbányákból szállították, a tégla anyagot pedig szintén mai napig is üzem alatt álló téglavető helyek talajából nyerték, s egy körülbelül 240.000-300.000 négyzetmétert magában foglaló helyet négyszögben, 600-750 méter hosszúságban, illetve 400-500 méter szélességben tevő kemény építményi kettős fallal kerítettek be és pedig olyformán, hogy e négyszögnek egyik fala, a mint azt az 1897-ben a várban talált falmaradvány mutatja, kelet felé néz , az ezen fallal szemben kellő távolságban (400-500 m.) levő második fal nyugat felé és a négyszöget bezáró két oldalfal ezeknél fogva bizonyára észak, illetve dél felé voltak felépítve, a mint ez a római tábor építési szabályainak teljesen meg is felel, a mennyiben a tábor négy falát rendesen a négy világtáj felé szokták építeni.

A legio akkori augurjának előbb jóvá kellett hagynia a hely megválasztását, mire aztán a katonai mérnökök (metatores castrorum) a tábor nagyságát, alakját és a bekerítő falak irányait tűzték volt ki, valamint azon pontokat is, melyekre a legatus, a főtisztek lakásait, a hivatalos helyiségeket, szertárakat, templom vagy szentély helyeit, az egyes katonacsoportokat kellett elhelyezni, midőn mind ezt előbb cölöpökkel kijelölték.

Az apulumi tábort bekerítő falak i-1Ό5 m. vastagok, melyek kettő s párhuzamos sorban húzódtak végig. Ezen két fal közti tér (18 m.) kövekkel és földdel volt kitöltve. Ezen kettős falhoz a táboron belül egy 6 méter széles, 1 méter vastag fal által határolt járda volt kellő magasságig felépítve; a kerítés belső fala s ezen határoló fal közti, járda alatti tér földdel ki volt töltve, keményre leverve, s a tábor falait védő katonák számára rendelve. E járdához széles lépcsők vezettek fel. Ezen kerítési védmű egészben véve 1/910 m. szélességű volt. Ezen méretek talán nagyoknak tűnhetnek fel, de belenyugodhatunk azokba azonnal, ha más, s pedig nem eszményi, hanem a valóságban feltárt római állótáborok bekerítését szemügyre vesszük s a nálunk is valóságban napvilágra került maradványokat azokkal összehasonlítjuk.
Így például kiástak Gamzigrad közelében (Szerbia) egy római tábort, mely a Timok-völgy védelmezésére volt hivatva. Ott 8 méter vastagságú fallal bíró tornyok erősítik a nem vékonyabb tábor falát. Olt tehát a kő anyagból épített fal önmagára csak 2 méterrel volt keskenyebb, mint itt nálunk az egész, 10 méter szélességű védő építmény. A külső, hatalmas faltól 36 méternyi távolságban van még egy másik belső falkerítés tornyokkal megerősítve, s így a tábor kettős bekerítése tulajdonképpen 44 méter szélességű tért vett igénybe.

Λ 240,000-300,000 négyzetmétert magában foglaló tábort a középponton át egy észak-déli irányban menő vonallal két egyenlő részre, s egy más, de nem éppen a középponton keresztül menő, kelet-nyugati irányban menő vonallal az elsőre függélyesen, hasonlóképpen két nem egyenlő nagyságú részre osztották. Ezen alapvonalak irányában utakat készítettek a táboron keresztül. Ott, hol ezen vonalak végpontjai a bekerítő falat érték, kapukat készítettek a négy falban, mely kapuk a mondottak alapján a négy világtáj felé voltak irányítva.
Az észak-déli vonal a fő alapvonal (cardo) nevet viselte és az ennek irányába eső kapu, mely a kelet-nyugat felé menő vonal (decumanus) által két egyenlőtlen félre osztott tábor része nagyobbikából kivezetett, a porta praetoria volt. Ezen nagyobbik részben el voltak helyezve a legio, a segédcsapatok és a lovasság legényei.
A porta praetoriával szemközt, t. i. a kisebb tábori részből, kivezetett a porta decumana; a kelet és a nyugat felé néző kapuk közül az egyik a porta principalis dextra, a másik a porta principalis sinistra nevet viselte. Más kijárata nem volt a tábornak. Ha feltesszük, hogy az apulumi castrum porta praetoriája dél felé, azaz Marosportus felé volt irányítva, akkor a porta principalis dextra a Mamut-hegy felé nézett, a porta decuma végre észak felé, azaz Sárd felé irányult.

A porta principalis sinistra tehát azon falban volt, melynek maradványait 1897-ben a mostani várban a cs. és kir. hidászok számára épített laktanya nyugati épülete alapozási munkálatai alkalmával 3 méternyi mélységben kitárták, mely falmaradékok hatalmas, 15-2 méter hosszú és o-8o-Γ5 széles kocka és téglány alakú kövekből épültek. E cyklop-munkára emlékeztető falmaradékok a földben maradtak, mert szétbontásuk és az egyes részeknek kiemelése majdnem lehetetlenség volt; miért is ezen ős falmaradék sziklaszerű szilárdságát felismerve, a kétemeletes kaszárnyát minden aggály nélkül reá építették e maradványokra, míg ellenben ugyanazon vállalkozó a most, 1898 -99-ben, épülés alatt álló kétemeletes főgimnáziumi épületet a lebontott Báthori-templom 12 méternyi vastag alapfalaira nem merte reá építeni, hanem nagy üggyel-bajjal szétrepesztés útján az alapfalakat eltávolíttatta, nem tartván elég biztosnak ezen újkorból származó építmény maradékot.
Ezen 1897-ben feltárt római tábor falmaradékai mellett tömérdek római tégla hevert, melyek többnyire a legio XIII. Gemina egyszerű bélyegével voltak ellátva, de voltak a decurio nevével ellátottak is és pedig az Amiéi Saturnini-val bírók. Találtunk itt több római ezüst és bronz pénzdarabot is és az egyik falmaradék mellett egy durvára kifaragott kő szarkofágnak felső részét.

Hogy az apulumi tábornak porta praetoriája (főporta) dél felé, azaz a mostani Maros-Portus felé volt irányítva, az igen valószínű, mert a tábor kiépítése után keletkezett Apulum városának házai, mennyiben azoknak úgy a glacis-11, valamint a Maros-Portus felé kiterjedő mezőkön kitárt alapfalai is mutatják, úgy épültek, hogy a fő falak északdél felé irányultak; a házsorok tehát a táborral szemben állottak. Mindenütt, a hol vár és mellette város van, az analóg esetet ki lehet mutatni, hisz az 1711. után épült Gyulafehérvár városának házai is homlokzatukkal a vár főkapuja, a Károly-kapuval szemben állnak.
A porta praetoria tehát a mostani Kutyamái nevű szőlődomb fölött levő fennsík felé nézett, mely fennsík a várdombbal egybefüggő volt azon időben, midőn t. i. a Kutyáinál és a várdomb közt levő mostani út bemélyedése akkor még nem volt meg. Ezt csak az 1711-ik év után vágták ki, mikor a mostani várat építették és körülsáncolták. Már 1862-ben és azután is többször beszélték el Domsa Péter, akkor 54 éves, Weber József 60 éves és Hoffinger Keresztély várbeli polgárok, kiknek szülőik a várépítésnél mint iparosok közreműködtek, hogy a felemlített fennsík összefüggő volt azelőtti időkben.

Az állótábor belsejében levő, két, egymást függélyesen metsző vonal irányában, mint már említem, a táborban két főutat készítettek, melyek a négy kapuhoz vezettek. Közvetlenül a tábor falkerítésén belül az egész kerítés hosszában 60 méternyi széles szabad út, azaz tér (intervallum) volt a katonák gyakorlata és felvonulása számára.
Ezen 60 méternyi széles, a falat beszegélyező téren belül voltak a porta praetoria felé levő részben a légionáriusok, a lovasság és a segédcsapatok házikói, melyek többnyire könnyebb anyagból készültek s melyekben 10-10 katona egy-egy contuberniumot képezvén, egy decanus felügyelete alatt lakott. A házikóban rendesen egyszerre csak 8 katona foglalt helyet, mivel kettő-kettő felváltva mindig szolgálatban volt.

A tábor közepe felé is szabad tér létezett, melyen a legatus szállása (praetorium) s a többi magasabb rangú tiszteknek (tribuni, praefecti), a fővezér testőrcsapatának (equites és pedites singulares, és a numerus singularium), a lovas és gyalogos önkéntesek (equites, pedites evocati) elkülönített lakásaik voltak. Itt helyeztek el egy vagy több oltárt áldozathozatalra, a tribunalt (suggestum), hol a főparancsnok törvényt ült és a katonai ügyeket ellátta, valamint a katonákhoz beszédeket tartott. Az oltár körül állottak az istenségek szobrai, és a jelenlevő legio zászlói szintén itt helyeztettek el.
Az állótáborban foglaltak helyet még a kórház (valetudinarium), a kézművesek műhelyei (fabricae), a készletek raktárai és itt-ott apróbb szentélyek. Továbbá volt itt még egy vagy több kút, ez utóbbi lényeges kelléke lévén a tábornak. Különben az apulumi tábor bőségesen el volt látva vízzel, mert jelenleg is a várban a rendes kutakon kívül 22 szabad forrás van, melyek többnyire jó minőségű vizet adnak.

A négy porta többnyire a táborba benyúló és kifelé ugró tornyokkal volt megerősítve; a castrum négy szögletén és az egyenes falak hosszában is bizonyos távolságra egymástól védő tornyok emelkedtek. Analóg eset felemlítése kedvéért felhozom a teljesen kitárt gamzigradi tábort, melynek összesen 18 tornya van és pedig: 4 a négy szögleten, 4 a négy portánál, a két hosszabb fal mentén 3-3 és a két rövidebb fal során 2-2. Valószínű, hogy az apulumi castrumot is, mint a tartomány katonai főerődét, legalább is annyira megerősítették.

A castrumot a négy kapu előtti rész kihagyásával köröskörül árok (fossa) és hegyes karókkal (vali, sudes) erősített földtöltés (agger) védte, lehetett azonban kettős árok is, minthogy ez nemcsak egyszerű határ, hanem inkább tartományi főtábor volt.


Forrás: részletek Dr. Cerni Béla Alsófehér vármegye monográfiája és történelme című munkájából.