logo

XXV Februarius AD

A Legio XIII. Gemina élete Apulumban

A XIII. legio a birodalomnak legrégibb és legvitézebb hadtestei közé tartoztak, mindig a legveszélyesebb és legtöbb fáradtsággal járó helyőrségekben helyezték el. Augustus idejében Germaniában, Magontiacumban (Mainz) állomásozik, majd Claudiusnak brittanniai háborúja után körülbelül Kr. u. 50-töl Vindonissaban, honnan 63-ban rendeltetik a pannoniai Poetovioba. A vitéz katonák itt emlékkövet dedikálnak Nero kormánya alatt Fabius Fabullus legátusnak.
69-ben Vedius Aquila legatus Otho oldala mellett küzd Vitellius ellen Gastoresnél s az első Bedriacumi csatában, mire a győző császár a leégett cremonai amphitheatrum fölépítésére kárhoztatja a jobb sorsra érdemes légiót. Visszatérvén Pannóniába a forradalom kitörése után, odahagyják a gyűlölt Vitelliust s Vespasianushoz csatlakoznak. A haditervet Pannonia légiói a XII1. Gemina és VII. Galbiana poetovioi (Pettau) főhadiszállásukon beszélték meg, elhatározván T. Ampius Flavianus ellenére, hogy egyesülnek a moesiai hadtestekkel s berontanak Itáliába. Vezérük Antonius Pius volt, s néhány cohors az ő parancsnoksága alatt küzd legelőször Forum Alieni mellett; majd megszállják Paviát, végül pedig az időközben megérkezett három moesiai légióval egyesültek, Veronát veszik ostrom alá. A város bevétele után az öt pannoniai és három moesiai hadtest vívja Vitellius hadai fölött Cremonánál a döntő győzelmet, mely Vespasianus kezébe juttatván a legfőbb hatalmat, befelyezik a rémes polgárháborút. A béke helyreálltával a XIII. legio ismét Poetovioba tért vissza.

Itt veszik császári uruk rendeletét, hogy a Duna mellékeit háborgató barbárok megfélemlítésére Vindobonában foglaljanak állást. Később a sarmat-suev háborúban - melyről csak Martialis néhány verssora és három feliratos kő emlékezik - vérzenek. Részvételüknek legfőbb bizonyítéka Thasius libertinus által a nagytekintélyű Bellicius Sollers, a ΧIIΙ. legio parancsnokának dedikált felirat.
Vindobonában - Traianus trónraléptéig, illetőleg a dák háborúk kitöréséig állomásozván, kapták a mozgósítási parancsot, hogy Viminaciumba menve, csatlakozzanak az uralkodó táborához. A nyugati hadseregbe osztották be és valószínű, hogy ők is ott voltak Tapaenál, ott az összes nagyobb ütközetekben és részesei voltak, kétségtelenül Sarmizegetusa bevételének is.

A dák háborúkban való részvétüket igazolja a következő felirat:

L AEMILIO L FIL. GAL PATERNOPP
PRAEF FABRO LEG VH G LEG LM OLEGVH GLAVD 0 LEGXIII G GOH
GOH Ilii PR CCC LE G II A. V ET PFTERDONIS DONATO AB IMPTRAIANOTORQVI BVS ARMILLIS PHALERIS CORONA VALLARI BIS IN DACIA SEMEL IN PAR THIA
ATI LIA L FIL V ERA BE NE DE SE MERITO

Lucio Aemilio Lucii filio Galeria (tribu) Baterno primopilari, praefecto fabrum, centurioni Legionis VII. Geminae centurioni Legionis primae Minerviae, Centurioni Legionis VIL Claudiae, centurioni Legionis XIII. Geminae, centurioni cohortis (urbanae) centurioni cohortis IV. praetorianorum, tricenario Legionis II. Augustae et primopilari, ter donis donato, ab imperatore Trajano torquibus armillis, phaleris, corona vallari bis in Dacia semel in 1arthia Atilia Lucii filia Vera bene de se merito.

A köztársaságnak rendkívüli ereje, hódító képessége a nemzeti hadseregen alapult, melyben köteles volt szolgálni minden szabad polgár, a császárság világbirodalmáé pedig légióin, s ezeknek segédcsapatain. Augustus óta a légiók legénysége állandó, s rendesen húsz vagy még több évet szolgál minden közlegény és alsóbb rangú katonatiszt. Dacia meghódítása alkalmával Traianus harminc hadtesttel rendelkezett, a birodalom állandó seregének magva 180 ezer embert számlált. A légiók tíz cohorsra s 60 centuriára oszlottak. Hadrianus óta 120 főnyi lovasság van beosztva mindegyikhez.

Fegyverzetük egyszerű, de a célnak minden tekintetben megfelelő és könnyű. A legionarius fejét sisak födi, melyet anyagjának megfelelően cassis-nak neveznek. A római sisaknak jellemző formája, a mérsékelt hajlású, jobban domborodású fejalak, meredeken, majdnem egyenesen szálló hátsó résszel, melyhez tompa szögben csatlakozik, a széles nyakvédő. Arckötői - bucculae - elfödik a fület és végeikre van erősítve az állszorító. A használatát, a hosszan lenyúló homlok és halántékszegély bevágása épen a fül fölött teszi lehetővé. E nyílást erősen kiszögellő lapocska födi.
A fejrész domborodása fölött, egészen a nyakvédőig kereszt alakú pánt húzódik fémből. Ha a sisakot bezárják, úgy alig látszik egyéb az arcból, mint a szemek, orr és száj. A felűlről sújtó kardcsapást a homlokszegély - mely a halántékoknál van a sisakra erősítve - fogja (öl. Menetek alkalmával a katonák fedetlen fővel járnak, és sisakjukat jobb vállukról mellükre lefüggő szíjacskán hordják. Ütközetben forgókat tesznek reájuk, s ilyenkor a centurio-jé a legnagyobb és vörös tollak vagy lószőrből van, hogy legényei távolról is fölismerhessék.

Testüket páncél borítja, melynek legegyszerűbb alakja bőrből készül. Ez ujjatlan, hátul gomboló, egész a combig érő kabát, mely a hónaljnál s alsó szélein rendesen ki van csipkézve. Vállfedői szintén bőrből vannak. A klasszikus írók e páncélt, kétségtelenül mert általánosan ismeretes volt, sohasem írják le részletesen, de mégis legfőbb kiegészítő része a légionáriusok fegyverzetének s hogy a harcban általánosan viselték, eléggé bizonyítják az emlékek, melyeken mindig a teljes fegyverzetűek hordják, tehát akik sisak, kard, pajzs, pilum vagy lándzsával vannak ellátva. Éppígy a lovasok is, kik mindig harcra készen állnak, ha bőrpáncéllal ábrázolnak.
A páncélnak más alakja a sodrony ing - lorica hamata, melyet apró, egymásba öltött fémkarikákból állítottak össze. A síremlékeken gyakran előfordul, de legtöbbször a felső bőrpáncél alól tűnnek ki alsó szélei, míg Traianus oszlopán mindig felsőnek ábrázolják.

Végül a lorica segmentata - így nevezték el a XVI. század tudósai, mert a klasszikusok nem tárták fenn nevét. A mellet s a hát felső részét födi ez is. Két, a testhez simuló fődarabból áll, melyeket elől csattok, hátul pedig fűzők tartanak össze. Innen lefelé az övig, öt-hat széles, az egész testet átfogó, párhuzamos szalag van, melyek elől összegombolták, míg hátúi összefűznek. Éppen ilyen szalagok, - mindkét oldalon négy, födik a vállakat. Az egyes szalagokat valószínűleg szíjacskák kötik össze, melyek azonban elég hosszúak arra, hogy ne akadályozzák a vállszalagoknak a mozgó testhez idomulását.
A derékszalagokat, elöl és hátúi, felülről lefelé nyúló széles pánt köti össze a páncél felső részével. Némely prezentációkon hiányzanak a testhez idomuló fő darabok, s helyüket kereszt-szalagok foglalják el, melyeknek száma rendesen tizenkettő, együtt az alsó szalagokkal. Az bizonytalan, hogy ez a páncél miből készült. Varro szerint bőrből, - de ezzel szemben sokan vitatják - különösen újabban, hogy vasból. Traianus oszlopának ábrái nem mondanak ellent egyik föltevésnek sem.

A bőr vagy vassal, avagy mindkét féleképen páncélozott katonák a rajnai sírköveken rendesen övét - cingulum - is viselnek a páncél fölött, s az mint a fölszerelésnek önálló darabja tűnik föl a vállról lefelé ereszkedő kardkötővel - balteus -- szemben, s katonai rangjelvényül vagy védelmi eszközül szerepel. Traianus oszlopának légionáriusai balteuson viselik kardjokat, míg a sírköveken gyakran övükre erősítik a tőrrel együtt. Az őv mérsékelt szélességű bőrsáv, melyet csatt log össze.
A cingulumot érez véretekkel szokták befödni, részben, hogy erősítsék, részben, hogy díszítsék. Utóbbiak a lehető legkülönfélébbek. Néha egyszerű szögecselés, majd apró négyszögű lapocskák, vagy egyszerű dudorok, míg máskor szép domborművek, ezüst, sőt aranyból is. A csatt is díszített, hasonlóan a rajta átdugandó szíj, mely mindig keskenyebb, mint maga az öv. Az övről néha kötény alakú szíjcsomó függ lefelé, négy-nyolc szalagból álló, melyek szintén gazdagon díszítik, érezpitykék, félholdak, levélkékkel stb. E szíjcsomó az őv belső részére van erősítve, s vagy át van vetve a cingulumon, el födve annak megfelelő részét, mint azt Traianus oszlopán a legtöbbször látjuk, vagy pedig a cingulum mögül függ lefelé.

A római katonának legügyesebben forgatott fegyvere volt a kard, melynek tenyérnyi, kétélű pengéje, alul kiszélesedik. Markolatán mélyedések vannak az újjaknak. A fogantyú rendesen kemény fából készült, de néha használtak más anyagot is: elefántcsontot, ezüstöt, aranyat stb. A kard - gladius, hüvelye – vagina - négy darabból áll: az első és hátsó lapos rész, a hüvely száj, s a hüvely végén levő díszítés. Az elő és hátsó részt legtöbbször kemény érezburkolat vagy pedig különféleképen kivert pántocskák tartják össze. A gladius alakját a régi írók adatai, s a leletek alapján teljesen rekonstruálhatjuk. Rövid vagy mérsékelt hosszúságú, széles és súlyos, csapásra, mint szúrásra egyaránt alkalmas fegyver volt az. Traianus oszlopának tanúsága szerint a kard a balteushoz érckapoccsal volt hozzáerősítve. A legvégső veszélyben használták a tört - pugio - mely jóformán teljesen azonos a karddal, csakhogy jóval rövidebb, alig fele.

A rómaiaknak legkedveltebb s legpusztítóbb hatású fegyvere a pilum etrusk eredetű, de már a legrégibb köztársaság idejében meghonosult seregükben, s divatban maradi egész a nyugati császárság bukásáig, majdnem eredeti alakjában, mert a reformok mindössze a fa és vasrészek összeillesztését, vagy azoknak hosszúságát érintik. A fegyver fő része a vasrúd edzett hegyével, mely hossza s a fanyéllel való kemény összeköttetése miatt, ha átfúrta az ellenséges pajzsot, nem volt több leüthető s lehetővé tette, hogy a legionarius, egyetlen, jól irányzott dobással két-három pajzsot is átszögezzen, mindig változatlan maradt.
Polybios szerint a fegyver vasa és fanyele egyforma hosszúak. A pilum vasa karcsú rudacska, szakállas heggyel, kerek vagy három élű véggel, mely a fanyélbe volt eresztve, s ekkor pengébe végződik, vagy pedig hengerré bővül, s ekkor a nyél van beledugva, de annyira össze vannak erősítve mindkét esetben, hogy csak törés által választhatók szét. Polybios szerint a nehéz fegyverzetű gyalogok egy nagyobb pilumot is vittek magokkal. Ennek szerkezete még nem volt rekonstruálható.

Őrségi szolgálaton s díszkivonulások alkalmával a lándzsát - hasta használták. A lovasság vető lándzsája - contus - kicsi, rövidke fegyver, szakállas vagy sírna heggyel. Pajzsot sokfélét használtak. Livius szerint a nagy, kerek clypeust a vejii háborúban szorítja ki a kisebb scutum, s azóta amaz csak jelentékenyen megkissebbedve és könnyebbülve használták.

A scutum talán már Polybios idejében is homorúvolt, s belső része két összeenyvezett falapocskából állott, mig külsején borjubőr boríték, közepén pedig jelentékeny nagyságú és súlyú dúdor - umbo volt. Szélét érckerettel látták el. Használják a lapos, ovális pajzsot is, mely egyebekben teljesen megegyezik az előbbiekkel. Előfordulnak még a hatszögűek is. A nehéz fegyverzetű gyalogság csak a scutumot viselte, ez lévén a legerősebb szerkezetű, s egyedül alkalmas testudo alakításra.
A legioniariusok ruházata igen egyszerű volt: a harciköpeny - sagum (voltaképpen egyszerűen katonaköpeny); alsó ing - tunica, nadrág - bracae és a saru - caliga. E ruhadarabok anyaga az időjárásnak megfelelően változott. Télen még nyakravalót, forale is viseltek. Holmijukat Marius óta, Marius öszvérén (mulus marianus) vitték. Ez két ágú, meglehetősen hosszú rúd s rajta keskeny deszka, melyen egy csomóba volt elhelyezve kosár, fűrész, bárd, lisztes-zacskó, főzőedény, kenyér - gyakran egész hónapra. A tisztek: legatus, tribunus, centurio egyenruhái már sokkal fényesebbek. Jelvényeik a zászlók - signumok.

Polybios a római hadügy kiváló ismerője, világosan rámutat a különbségre, s mely a phalanx és rómaiak taktikája között van, kik csatáikat ütésre, vágásra, mint szúrásra egyaránt alkalmas karddal vívják meg. Caesar hasonlót ír Bellum Gallicumában. Itt is a kard dönt, mert a pilum, a rómaiaknak második lőfegyvere közeli harcra nem való, s ha támadás alkalmával nem lehetett azokat kivetni ellenségeik soraira, úgy azonnal a kardhoz fogtak. Ily taktikával az ütközet számtalan kisebb, messze szétoszló harcból áll. És épen ezen a körülményen alapul a signumok fontossága, melyeket a hadvezér látva és folyton figyelemmel kisérve, a csatát egységes terv szerint igazgathatja.
A signumok eme fontosságának kifolyása, hogy a latin nyelv a csapatok mozgását a zászlók mozgásával jelzi. Íme néhány ily kifejezés: signa tollere vagy convellere - elindulni: signa movere - elvonulni; signa ferre - meneten lenni; signa eterre vagy proferre - kivonulni; signa constituere - megállapodni; signa inferre - megtámadni; signa conferre - összeütközni a csatában; signa convertere - megfordulni; signa referre -visszavonulni; signa transferre - átkelni; signa promovere - előremenni; signa retrocipere - visszavonulni; signa ad laevam ferre - balra fordulni; signa obicere - ellentámadást tenni; signa, armaque expedire - harcra készülni.
E kifejezések egyformasága eléggé bizonyítja, hogy klasszikusaink azokat a római hadsereg vezényszavai közül idézik, tartalmuk pedig, hogy egyenesen a zászlótartókhoz intéztettek. S e föltevést megerősíti a hagyomány is, de meg az is, hogy minden hadcsapatnak vannak trombitásai, kürtösei is, kik hangjeleikkel irányítják a zászlók mozgását, mert az ütközet heve, zaja gyakran elnyeli a vezényszót. E kürt jelzésekről következően ír Vegetius, - de álljanak itt szavai eredetiben, mert fordításban elvesztenék jellegzetességüket:

„Habet legio tubicines, cornicines, bucinatores. Tubicen ad bellum vocat milites et rursum receptui canit. Cornicines quoties canunt, non milites se signa eorum obtemperant nutum. Ergo quotiens ad aliquod opus exituri sunt soli milites, tubicines canunt, quotiens movenda sunt signa, cornicines canunt; quotiens autem pugnatur, et tubicines et cornicines pariter canunt. Classicum item appellatur quod bucinatores per cornu dicunt. Hoc insigne videtur imperii, quia classicum canitur imperatore praesente vel cum in militem capitaliter animadvertitur, quia hoc ex imperatoris legibus fieri necesse est. Sive ergo ad vigilias vel agrarias faciendas sive ad opus aliquod vel ad decursionem campi exeunt milites, tubicine vorante operantur, et rursus tubicine admonegte cessant. Cum autem moventur signa, aut iam mota figenda sunt, cormicines canunt.”

Főjelvénye a légiónak a sas - aquila. Galambnagyságúnak ábrázolják s arany vagy ezüstből készült. Ha az induló sereg előtt sas repült föl, úgy ez a legkedvezőbb ómennek tekinthetik s ezért mindig kiterjesztett szárnyakkal alkalmazzák, és hosszú, oszlopfejben végződő rúdon viszik a legio élén. Karmai között néha villámcsomót tart, vagy pedig azon ül.
Béke idejében Saturnus szentélyében őrzik, a táborban pedig levéve rúdjáról, hordozható kicsinyke sacellumban helyezték el, s szentnek tartják, mint Numen Legionis isteni tiszteletben részesült. Ünnepélyes kivonulások alkalmával fényesen földíszítik tollak, koszorúk és gyöngyökkel. A sasok az emlékeken mindig egyformán ábrázolják - ugyanazon szabályok szerint készíttettek. Ha a legio kitüntette magát, sasának szárnyaira koszorút kapott.

A sassal majdnem egyjelentőségűek a zászlók, - a sajátképi signumok. Ezek kétfélék:
1) melyeknek jellegzetes díszítései a korongok,
2) melyek állatképekkel látvák el. Utóbbiaknak nincsen taktikai jelentősége.

Az előbbiek a seregnek minden megállapodása alkalmával a sasok mellé helyeztetnek el, de meneteknél is gyakran vannak körülötte. Traianus oszlopán számos ily signum fordul elő, ide iktatom néhánynak a leírását, alulról fölfelé számlálva el a részleteket:

Pl. 32. bojt, félhold, hat korong. Keresztfa, végein szalagok, melyeken repkény levelek függenek; jobbkézfej koszorúba foglalva.

Pl. 37. bojt, hat korong, elpusztult keresztfa, lándzsaél.

Pl. 46. bojt, félhold, öt korong, keresztfa szalagokkal, ezeken repkénylevelek, ovalis pajzsocska fölfelé állított koszorúba foglalva.

Pl. 83. két bojt, öt korong, a keresztfa elpusztult, ovális pajzsocska, mögötte vexillum.

A korongok alakjokra nézve azonosok lévén az egyszerű, síma, reliefekkel nem díszített phalerákkal - katonai érdemrendekkel, kétségtelenül érdemrendek, kitüntetések ezek is, azért oly változó a számuk. A félhold tectonicailag alapja e korongoknak, s a signumnak díszítményi befejezése. A nyitott kezet is kitüntető jelvénynek kell tekintenünk, s talán a hűség - Fides symboluma, és valószínűleg csak azon légióknak signumain szerepelt, melyek «fidelis» melléknévvel dicsekedhettek. A keresztfa fölé helyezett koszorú és vexillum jelentősége világos: azok érdemrendek, hasonlóan a pajzsocskák is. A keresztfa kis ezüst lapocskájára a legio neve jegyeztetik föl.

A XIII. legio állatképes signumain oroszlán volt, s ugyancsak az állatok királya szimbolizálja hadtestünket Gallienus és Victorinus érmein is. A császárok képeivel díszített zászlóknak - imagines - nincsen semmi taktikai jelentősége.

Végül említendők a vexillumok, melyeket a kiküldött csapatok vittek magukkal, otthon hagyva signumaikat. A vexillum hosszú rúd, s keresztfára erősített négyszögű szövetdarab függött rajta, - a legio számával.

A legio lovasai tizenkettenként voltak egy vexillum alá egyesítve. Sasa és imagoja egy-egy van minden légiónak, signuma pedig hatvan, tehát minden centuriának egy.

A zászlótartók az altisztek közé tartoznak, s fejőkön medvebőrt viselnek, pajzsuk nincs, egyenruhájuk egyebekben teljesen megegyezik a légionáriusokéval.

A legio hierarchiájára nézve pontos fölvilágosításokat ad az apulumi feliratok, alábbiakban összeállítom a főés altiszti rangokat. Legbővebben a főparancsnokokról értesülünk, kik rendesen előkelő, nagy családokból származnak és senatori rangúak. Hatalmuk jelvénye a vörös köpeny - paludamentum - s az elefántcsont pálca, a végén sassal. Háború idején a tribunusok egyenruháját viselik. Hazánk területén a XIII. legio legelső legátusa M. Fabius Fabullus, - 69-ben buzgó híve Vitelliusnak. Emlékét Poetovioban az általa a nympháknak szentelt felirat tartja fenn. Vindobonából (Bécs) ahol légiónk Vespasianustól Traianus dák háborújáig ál-lomásozott, a már említett Bellicius Sollers parancsnoksága alatt indult ki 88-ban Domitianusnak szarmata-suev háborújába.

A dáciai legátusok Apulumban székelvén, ide iktatom névsorukat a lehető körültekintéssel. Jegyzéküket lehetne talán bővíteni, de csakis a teljes hitelesség rovására, ezt pedig kerülni akarjuk, még Manilius Fuscust sem akartam bevenni, bár ha számos körülmény látszik oda utalni, hogy csakugyan legátusa volt légiónknak. A lista nagyon hiányos, és csak az nyújthat némi kárpótlást, hogy adatai pontosak.

Az első ismert legatus Hadrianus idejében Tiberius Claudius.. ..g Antoninianus. A hévízi tábor dedikál neki feliratot.

C. Caerellius Sabinus Commodus kormánya idejében (183-185 között) Legatus Augusti címmel viseli a főparancsnokságot, s nejével Fufidia Pollittával három fogadalmi oltárt szentel Jupiter Optimus Maximus, Juno Regina Populonia Dea Patriae és a Jupiter tanácsában ülő (Jovis consiliorum participi) Minervának, s helyre állítja a Sol Invictus-nak (Mithra?) templomát.

Manilius Fuscus ugyancsak Commodus idejében mint Legatus Augusti 191-ben bocsátja el a Legio XIII. Gemmának kiérdemült, s Pudens és Polio consulok évében (106-ban) sorozott veteránjai.

Q. Caecilius Laetus, Legatus Augusti Leg. XIII. Gem. Septimius Severus kormánya alatt teljesíti a főparancsnoki teendőket (193-211 között). Hivataloskodása alatt tör ki a parthiai háború, Severus a kiváló tábornokot Ázsiába rendeli, hol annyira fontos szolgálatot tett, hogy korának írói a birodalom legkiválóbb tábornokának emlegetik. Visszatértekor Fortuna Redux-nak és a Legio XIII. fem. Geniusának szentel fogadalmi követ. A derék legatus úgy látszik búzgó híve volt Mithrának is, mert fogadalmi oltárt állít a Sol Invictus, a legyőzhetetlen nap tiszteletére.

Az őrült Caracalla uralma alatt (211-222) L. Annius Italicus Honoratus előbb praefectus aerarii militaris és sodalis Hadrianusalis, mint Legatus Augusti parancsnokol. Két felirata maradt fenn: mint engedelmes katona és lojális polgár családjával együtt emel ara votivát Victoriae Antonini Aug. és mint vallásos ember Jupiter Optimus Maximus, Juno Regina és Minervának, jóindulatukba ajánlja nejét Torquatát és gyermekeit Italicus, Honoratus és Italicát.

Ugyancsak Caracalla korában szolgált Rufrius Sulpicianus mint Legatus Legio. XIII. Gemina Antoninianae. Túlzott alattvalói hódolatát azzal fejezi ki, hogy a «Nymphis novis Sacrum» szentelt feliratát «pro salute domini nostri sanctissimi Antonini Pii Augusti» ajánlja föl. Az ábrándos és szerencsétlen Severus Alexander idejében M. Valerius Longinus, vir clarissimus működik (222-234 között) mint Legatus Leg. XIII. Gem. Két felirat tartja fenn emlékét: az elsőt kétségtelenül hivatalának elfoglalása alkalmával «Genio pretorii huius» állítja, a másodikat pedig övéivel együtt Jupiter Optimus Maximus Conservatornak.

A Gordianusok rövid kormányának idejéből (238-244) két legatus ismeretes.

Pistorius Rugianus, vir clarissimus Legatus Leg. XIII. Gem. Gordianae. Fogadalmi követ állított Deae Nemesi sive Fortunae.

Petronius Polianus vir clarissimus Legatus Leg. XIII. Gem. Gordianae előbb Baetia és Belgica kormányzója volt. Ara votivat emelt Genio imperatoris Gordiani Pii Felicis Invicti Augusti. Az alábbiaknak hivataloskodási idejük nem állapítható meg teljes biztossággal.

Olus Terentius Pudens Ubtedianus Leg. Aug. Leg. XIII. Gem.; előbb Leg. Augg. pro praetore provinciae Raetiae. Talán az africai Septimius Severus alatt szolgált, ha ugyan következtethetünk abból, hogy fogadalmi oltárán, mely Coelesti Augustae, et Genio Daciarum dedicál, megemlékezik Carthago Geniusáról is. Vagy ö maga volt afrikai?

M. Alcinius Rufinus Marianus Legatus Leg. XIII. Gem. Silvanushak áldoz.

Q. Marcius Victor Felix Maximillianus, Leg. Augustorum Leg. XIII. Gem.; ő maga és neje Pullciena Caeliana femana és fiacskája P. Marcius Victor Maximilliamis clarissimus puer fogadalmat tévén Sóinak, azt oltár állításával váltják be.

A büntetés alá esett legátusok nevét kitörték még fogadalmi köveikről is. Az egyik megintetvén álmában. Jovi Monitori Conservatorique áldoz, a másik pedig Jovi Optimo Maximo Dis Deabusque omnibus. Hiába imádkoztak. Valószínűleg trónváltozási zavarokban fosztották meg állásaiktól.

A hódítás legutolsó szakában működött M. Ulpius Caius. Ő már csak praefectus, és e címmel főparancsnoka a Leg. XIII. Gém. és IIII. Flavianak. Apulumban halt meg, s miként sírköve bizonyítja, ott is helyezők nyugalomra.

A legatus közvetlen beosztottjai a tribunusok.

A köztársaságnak nem lévén állandó hadai, tisztjei is változtak évről-évre s állásaik választás ólján töltettek be. A tribunusok - a mostani katonai hierarchia szerint ezredeseknek nevezhetnénk őket, nem a centuriok közül választották, hanem az előkelők soraiból, s Polybios idejében csak annyi volt megállapítva, hogy a négy legio huszonnégy tribunja között tizennégy olyan legyen, ki legalább öt, tíz pedig, ki tíz hadjáratban vett részt, és a pún és macedón háborúkban vannak oly tribunusok is, kik megelőzőleg a legelőkelőbb politikai állásokat töltötték be; így aedilisek, praetorok, sőt consulok is.
Átlag azonban mégis csak előkelő ifjúkból (adolescentes nobiles) telnek ki, kik nem, mint közkatonák kezdik szolgálatukat, hanem mint lovasok, vagy pedig mint a fővezér társai - cantubernales, vagy comites imperatoris. Rangjuknak jelvénye az aranygyűrű. Egyenruhájuk fényes, páncéljuk arannyal van kivarrva, övük elől csinos, de szigorúan meghatározott alakú csokorra kötve. Oldalukon tőr, vállaikon, a jobboldalon fibulával összekapcsolt hosszú, majdnem földig érő kerek, fehér köpeny. Javadalmazásuk Augustus óta 25.000 sestercius évenként.

A köztársaság idejében lehetetlenség volt, a császárság alatt pedig rendkívüli szerencse, ha a polgárból lett centurio tribunus legionis-szá ment előre; - de ezzel aztán be is végződik katonai pályafutása, míg a senator családból származott ifjú ezzel lépett a világba. Bizonyítják az apulumi feliratok is, mert a hét tribün közöl csak kettő: C. Antonius Rufus és C. Aurelius Sigillus emelkedett föl a közlegénységből, míg a többiek aristokrata családok gyermekei. Utóbbiaknak hivatalos címe, «vir clarissimus,« s tunicájukon széles vörös szegélyt viseltek: «tribuni laticlavii.« Ha lovagi rangúak úgy «angusticlavii, « míg a polgáriaknál e megkülönböztetés egészen elmarad. Az előbbiek gyorsan emelkednek: C. Curtius Rufinus laticlavius lévén, talán a Legio XIII. Hemina legátusává neveztetett ki.

C. Claudius Nummus kevéssel tribunatusa után, mint Asia quaestora, hol meg Ephesusban; Aulus Furius Pastor 163-ban consulságra emeltetik; Sextus Vinicius Faustinus Julius Severust, Dio Cassius Hadrianusus legkiválóbb tábornokai közé sorozza. Őt küldi a császár a föllázadt zsidók ellen, s Severus nagy körültekintéssel vívott háborúját teljes győzelmet aratott, de 580.000 ember életének árán, úgy, hogy Judaea, Dio szavai szerint majdnem puszta lett. Előbb Britanniában volt helytartó, Judaeaból Bythiniába ment a senatus által a császárnak átadott tartomány átvételére. Consullá 127-ben lett. E rendkívül fényes cursus honorumról az egyik burnumi felirat emlékezik.

A legio magvát a hatvan első osztályú centurio képezte, kik közül többen már rendes tagjai voltak a legatus haditanácsának. Jelvényük a szőlőtőke bot (vitis), mellyel sajátkezűleg hajtják végre alárendeltjeiken a testi büntetéseket. Egyenruhájuk nem sokban különbözik a legénységétől. Sisakjukon ütközetben vörös tollforgót viselnek, hogy messziről fölismerhetők legyenek. Köpenyük hosszú, fehér s jobb vállukon, mint a tribunusoké fibulával van összeerősítve. Jobb kezükben hordják a vitist, baljokon a kard.
Szolgálati éveik letelte után rendesen a magán életbe vonulnak gyakran oly gazdagon, hogy elhagyva a katonaságot lovagokká lesznek vagy maguk, vagy gyermekeik. Ha azonban nem tetszik nekik a polgári élet nyugalma, úgy tovább is légiójuknál maradva különféleképpen alkalmaztatának, elsősorban mint tábori praefectusok - praefecti castrorum - térparancsnokok, s mint ilyenek a castrum fölügyeletével és az összes készletek rendben tartásával voltak megbízva. A XIII. légiónak három praefectus castrorumát említik felirataink ezek közül Sextus Vibius Gallus késő öregségében Lesbos szigetére vonult, s ott is hunyt el.

A besorozott vagy önként belépett közembereknek a szolgálati évek száma nem ad jogosultságot magasabb tiszti rangokra, ők a militia equestris-szel szemben a militia caligati-hoz tartoznak. A polgári származású katona előmenetele nagyon csekély tehát, de azért a méltányos és emberismerő parancsnoknak száz módja volt a kiváló embereket hivatásuknak megfelelően alkalmazni, s tetteikért jutalmazni. Az altiszti állások nagy száma ezt eléggé bizonyítja.

A jóravaló katonának legközönségesebb jutalmazása volt, hogy felmentetvén a szigorú, és terhes napiszolgálat alól nagyobb zsoldot kapott. Az összes munera militiae-t teljesítő közlegény; a ki őrt áll, sáncot ás, épít stb. a munifex, míg a nehéz napi munka alól részben vagy egészen fölmentettek immunisnak neveztetnek.
A nagyobb zsold magasabb ranggal jár, e kedvezményesek a hierarchiában mint duplarius, duplicarius és sesquiplicarius névvel említenek. E kitüntetéseket föltétlenül megkapta a katona, ha tovább szolgál a törvényes időnél - emeritus, - vagy pedig alkalom adtával ismét belép a hadseregbe - evocatus.
A tényleges szolgálatban levőknek eme kitüntetéseit feliratainkból megállapíthatjuk a legnagyobb pontossággal, bár a szegény közlegények nem igen szoktak beszédesek lenni. Mint közlegények Jovi Optimo Maximo dedicatióval készíttettek apró fogadalmi köveket I. Aelius Gaius; a két testvér T. FI. Silvanus és P. FI. Justinus Kr. u. 200-ban, Septimius Pius, míg G. Atrius és G. Urbicius Gondunus-nak csak sírkövét ismerjük. Korán haltak el mindketten. M. Aurelius Grescentinus Jupiternek állítva oltárt, mint immunis örökíti meg nevét. És e kitüntetések, bármily csekélyek is, mégis nagy örömet okoznak azoknak, kik megkapák. Apulum egyik feliratán, melynek homlokzatát koszorúba foglalt és csőrében pálmaágat tartó lúddal díszítették a boldogok, néhány közlegény, mint candidatus duplarius hivalkodik a pár dénár zsoldjavítással, s örömükben osztozik egy-két altiszt is. A tényleges duplariusságot még a veteránok is emlegetik. Pompeius Victorious ex duplarius. Aclius Crescens egyszer duplariusnak nevezi magát, másszor pedig duplicariusnak.

Az altisztek sorozatát az optio kezdi, ki a gyalogságnál a centurio, a lovasságnál a decurio helyettese, ha ezeket betegség, vagy bármiféle baj akadályozná kötelességeik teljesítésében. Régebben accensus-nak hívták. Az optio nevet az optare szóból származtatják, mivel a centurio, vagy decurio kívánsága és választása szerint rendeltettek közvetlen feljebbvalóik mellé. Hosszú és pontos szolgálat után centurióságot kaptak.
Emlékeink az optiót, signilernek is mondván, igen valószínű, hogy e két állás egyesíthető volt: így a Nemesisnek áldozó Aurelius Marius4 s Marcus Ulpius Flavinus. Felirataink között még kettőn fordulnak elő e segédtisztek: az első Tiberius Claudius Mansuetus, ki centuriója geniusának áldoz. C. Maximius Julianus pedig álmában meginti az istenek által Liber Fater és Libera Maternek szentelt fogadalmi követ a maga és övéi jóvoltáért.

A tesserarius a parancsnok által kiadott jelszót s rendeletet - tessera viszi meg késő este a katonák sátraiba. E rangot viselték Por. Julianus s L. Aelius Candidinus. A signierek és vexillariusok, kik a légióból kiválasztott és kiküldött csapat zászlótartói voltak, már valamivel magasabb rangot foglalnak el a katonai hierarchiában.
A főtisztek corniculariusok, kik nevüket hivataluk jelvényétől, sisakjok forgójától vevők. Corniculariusa van minden önálló csapatparancsnoknak; a köztársaság idejében a parancsnokságot teljesítő tribunnak; a császárság korában pedig a legatus legionis, a praelectus castrorum, s a parancsnokló tribün mellé van egy-egy beosztva.
A legatus és praefectus castrorum nem tartozván a legio keretébe, ha két cornicularius említik, úgy mindig a praefectus legionis és tribuni értendő; a Corpus Inscriptionum Latinarum adatai szerint; Pius Aelius Rufinus cornicularius praefecti castrorum Leg. XIII. Heminae. Celerinus Valerianus pedig cornicularius consularis, - tehát consulságra designéit, vagy consulságot viselt, főtiszt mellett szolgált. Commentarienses, vagy a „commentariis” minden légióban kettő van, s ezenkívül a tartományi helytartó, praelectus praetorio és praefectus vigilum mellett. A Hunyadmegyei történeti és régészeti társulatnak, szintén Gyulafehérvárról származó feliratán előfordulnak eme segédtisztek is.

A speculatorok már a polgárháborúk idejében rendszeresítették, állomásaikat fenntartja a császárság is, tizeí-tizet osztva be minden légióba. Futári teendőket teljesítenek, de néha a kivégzéseket is reájuk bízták. A praetorianusok cohorsaiban már számosabban voltak, s a harcba induló császárt, mint külön szervezetű, testőrséget teljesítő csapat követték. Speculatorunk csak egy van Proculinus, ki 238/244. között Kr. u. Apollo isten parancsára az «örök forrás» kútját saját költségén javíttatta.

A küldöncöket singularisnak nevezték. Ilyen volt Mucasenus Cesorinus. Strator, lovászmester csak a császárt, császári legátust, a praefectus praetoriot, s a procurator rangú helytartót illette meg. Rendesen centuriok vagy decuriok voltak.

Az újoncokat a doctor cohortis, campidoctor cohortis és exercitator gyakorlatoztatja. A secutor tribuni csak egyszer fordul elő, az 1190. számú fölírat hetedik sorában. Az adiutor tribuniról nem emlékeznek meg felirataink. Végül a nagyszámú beneficarius. Beneficarius voltaképpen minden altiszt, ki egy feljebbvalója jóakaratának köszönheti előmozdítását. A második polgárháborúban Pompeiusnak 2000 evocatusa volt, kik előbb beneficariusai lévén mindnyájan, hálából lógtak érdekében fegyvert.
A császári seregben a főtiszteknek rangjokhoz illő számban vannak beneficariusaik, kiket tekintet nélkül az előmeneteli sorrendre, a legkülönfélébb munkakörben alkalmaznak. Számosán voltak a Legátus Aug. pro praetore mellett, Afrika proconsulánál, míg legio parancsnok volt, a legatus és praefectus legionis, a praefectus praetorio stb. mellett. Az irodákban elfoglalt személyzet hierarchiájában első helyen a librariusok említhetjük, akik könyvvezetői teendőket teljesít, a legatus mellé vannak beosztva.

Hasonló tisztet teljesítenek a notarii exceptores, codicillarii, ab indicibus, az iktatók tabularii és capsarii, a pénztári tisztviselők a praetorianus és városi cohorsokban, a curator fisci, a légiókban az actuarius, vagy abactis a számtartó, a pénztárnok arcarius, s alantasa a fizető mester dispensator. E két utóbbi rabszolga, tehát nem katonák. Pl. tisztviselők kezelik a legio bevételeit, kiadásait, közvagyonát, s a végrendelet nélkül elhalt légionáriusok hagyatékát.
Élelmezési és raktári tisztviselők a horrearius, a szarvasmarhákat beszerző és gondozó pequarius, a lanii a fegyverraktár őre - armorum custos. Utóbbiak egyikének C. Julius Rusoniusnak fogadalmi kövét megmenté a szerencsés véletlen. Egy más felírat az apulumi fegyvergyár tisztviselőit: Turranius Marcellinus és Ant. Senecio Juniort mint conductores armamentarii-t említi.

Végül a katonai épületek őrei, is ide tartoznak. E tisztségeket rendesen veteránok tölték be, így L. Julius Leuganus Clunia a Legio XIIII. veteránja, a XIII. légiónak volt aedis custosa.

A katonai törvényszék tisztviselői a hadbíró quaestionarius, vagy a quaestionibus s a börtönőr.
Az áldozatoknál a haruspex és victimarius segédkeznek.

Trombitás és kürtös háromféle volt a légióban: tubicen, cornicen, bucinator. A tubicines adnak jelt a támadás és visszavonulásra, a cornicines az indulásra, a bucinatores, aeneatores trombitaszóval váltak föl az őrségeket, látták a takarodót stb.

A rendes, állandó helyőrségekben táborozó csapatoknak sok szakképzett és állandó technikusra lévén szüksége, minden légióhoz számos építész - architectus, vízmérnök - librator, kútmester - aquilex, alagcsövező, canaliclarius rézöntő - aerarius, kovács - ferrarius, kőfaragó - lapidarius, cserepező - scandularius, mészégető, favágó, szenelő stb. volt beosztva. Ezenkívül fegyverkovácsok, kik a nehéz lövegeket, a sisak, páncél, íj, lándzsa, gerely, kürt és trombitákat készítik, bodnárok, tímárok, ólomöntök, gabonamérők - mensores, földmérők - metatores, a fecskendősök - sifonarii és aquarii egész raja.

A köztársasági Róma közegészségi ügye még rendkívül fejletlen. Az ütközetben megsebesülteket társaik ápolják, úgy, ahogy tudják, s ezért többen halnak el a harc után, mint annak hevében. A császárság már erre is nagyobb gondot fordít. A legio orvosa egész testületnek a feje, külön sebésze van minden önálló csapattestnek, s ezek mindnyájan immunisok, vagy duplariusok, és háború idején a tribunnak, békében pedig a praefectus castrorumnak voltak alárendelve.
A beteg és sebesült katonák bajuk minőségéhez képest sátraikban, vagy a kórházban - valetudinarium - ápoltattak, az arra rendelt egyének által az orvosok közvetlen felügyelete alatt. A legio-orvosok rendes katonáknak tekintetvén, római polgárok voltak, míg a segédcsapatokéi szabadosak, vagy peregrinusok.

Az általános katonakötelezettség elvét, illetőleg törvényét a késői császárság idejében is érvényesnek tekintették ugyan, de csak a legritkább esetekben érvényesítették. Augustus fölmenté egész Itáliát a legionarius - katona állítás terhe alól, a provinciákban pedig a kötelezettség helyét szerződéses viszony foglalja el, melyet örömmel fogadott a vagyontalan néposztályoknak fegyverfogható ifjúsága, mert a jól javadalmazott szolgálat lejárta után, kényelmes, holtig tartó ellátást biztosított magának. Egészen új légiók nem igen szervezletvén, elég volt az évenkénti kiegészítés, s ez önkéntesek - voluntarii, vagy sorozás - inquisitio által történt, mely alól Traianus óta kimenekülhetett az újonc, ha helyettest állított.

A praetorianusok s városi cohorsok Septimius Severusig itáliaiakból teltek ki, de az ő korától fogva légionáriusokból egészíttettek ki. A légionáriusokat a provinciákból újoncozták, s csak a rabszolgákat nem fogadtak be közéjük. Így a XIII. legio legénysége egyidő múlva egészen dáciai lett, mert helyőrségének területén assentálták. Az újoncozást császári biztosok - dilectatores - végezték, s minél kevesebb teljes jogú és jómódú polgár fiú volt hajlandó a zászlók alá esküdni, annál inkább megválogatták az újoncokat, s a második században már 1725 m. a katonamérték.
A szolgálat alól azonban mindenki felmenthető testi gyöngeség miatt (vacatio causaria), ha betölti az ötvenedik évet, ha kitudta mutatni, hogy húsz évet szolgált mint gyalog, vagy tizet mint lovas - iusta, emerita stipendia, ha nyilvános hivatalban volt, vagy papi tisztet viselt, - végül jutalomképen. A kibúvást azonban szigorúan büntették, gyakran capitis deminutio maxima-val, tehát a polgárjogok elvonása, vagyonvesztés, börtön, testi büntetés, sőt halállal is.

A besorozottak előbb begyakoroltattak, kaptak zsoldot is, - de rendes katonáknak csak a légiókba való beosztásuk után tekintettek. Az újoncok begyakorlása Vegetius szerint nagy menetekkel - ambrdationes kezdődött, s megtaníták vívni, ugrani és úszni őket. Erre nehéz fapajzsot kapnak és fütyköst 17 m. magas, az ellenséget jelképező fatönkön sajátítják el a támadásban való ügyességet.
Tartottak rendszeres hadgyakorlatokat is, nagy súlyt fektetnek a jó és teljes katonai kiképzésre, mert legerősebbnek azon államot tekintek, melyben legtöbb a tanult és gyakorlott katona. És ezért a római hadügy legkiválóbbjai, nem a hadsereg nagy számát, hanem teljes kiképzését tárták szükségesebbnek, hogy seregük alkalmas legyen a tábori szolgálat minden ágára, harcra kész, gyakorlott a menetekben, mint teherhordásban s érezze mindig teljes biztosságát és győzhetetlenségét.

Letelvén a hosszú húsz évi szolgálati idő, a becsülettel kiérdemült katonák honesta missio-t kapván, elbocsáttattak, ha nem tárták jobbnak továbbra is megmaradni a hadsereg kötelékében, mint ez számtalanszor történik. Ilyen honesta missióról két feliratunk emlékszik meg a Kr. u. 191. évekből.

I · O · M
IVNONI · REG
MINERVAE
VETERAN-LEG
Xin · G · M . II · M
VER . IVL · BASSVM
LEG · AVG · lR · PR
I111BVS . DECEMB
PONTIANO · ET
ATILIANO · COS
MILITES · FAC

•l(ovi) O(ptimo) M(aximo) | Junoni Reg(inae) | Minervae | veteran(i) Legionis) I XIII. (i(eminae) m(issi) h(onesta) m(issione) | per .lul(ium) Bassum | Leg(atuin) Aug(usti) pr(o) pr(aetore) | idibus decemb(ris) | lontiano et | Atiliano co(n)s(uli.bus) | milites íac(ti)

In h ο Η o r e m
IMP · c o m modi
AVG · P · FEL
VETERANIS · I.EG
XIII · G · M · f . VDENTE.
ET · POLIONE · COS
m. Η · M . ρ e r
mANILIVM . FVSCVOT
LeG · AVG · APRONIANO
et BRADVA · COS
. . CVT1VS · QVINTINVS
CWITIH . CONIieíERANIS
SIIIS · COLVMNAM ·

In honorem | imp(eratoris) Commadi | | Aug(usli) p(ii)i(elicis) I veteranis Leg(ionis) | XIII. G(eminae) m(ilitibus) l(actis) Pudente | et Polione co(n)s(iilibus) (missis) h(onesta) m(issione) per | Manilium Fuscum | leg(atum) Aiig(usli) Apraniano | el Bradua co(n)s(ulibus) | . . . . cutius Quintinus I (con)tii(onibus) con(vel)eranis | (su)is columnam d(ono) d(at)

E szerint a törvényszabta húsz évnél mindnyájan tovább szolgáltak a katonák, mert a Pontianus és Atilianus consulok alatt 135-ben besorozottak csak 160-ban bocsáttatnak el Julius Bassus legatus által, tehát huszonöt év múlva; de a Pudens és Polio consulok évében fölesküdöttek (166) sem jártak jobban, ők is csak huszonöt esztendei katonáskodás után alapíthattak békés polgári háztájat, midőn Manilius Fuscus fölmenté őket 191-ben. Néha azonban előbb is megkapták az elbocsátást: egészségi okokból: missio causaria, - vagy a legatus kegyéből - missio gratiosa. A szolgálati szabályzat ellen vétőket missió ignominio-sával bűntették.

Az altisztek és legénység kedvezményei a commoda, praemia és dona. Gommoda-nak nevezték a zsákmányt, a meghódított országokban szerzett területeket, az állami zsoldot, ruhát, házat és telket a provinciákban, a különféle szabadalmakat. így a katonai jószágot, míg tulajdonosa táborban volt, nem szabad eladni. A hagyatékokat (testamenta), dona -ajándékokat, s az előléptetést. Praemiumok a pénzajándékok, az idegeneknek római joggal való megajándékozása, az arany gyűrű viselhetése (ius anulorum, dignitas equestris).
Praemiumokat osztottak az imperatorok és önálló hatáskörrel felruházott legátusok. Dona-k voltak a nemes fémből készített érdemrendek - phalerae, díszruhák, fegyverek, koronák, zászlók stb. A hadvezérek kitüntetése, az imperator cím, a supplicatio - nyilvános hálaáldozat, az ovatio, midőn a győző toga praelextában, fején myrtus koszorúval, gyalog vagy lóháton vonult be a városba; a tryumphus, midőn hímzett tógában - toga picta, a senatus és hatóságok kíséretében ment a Capitoliumba, ahol koszorúját Jupiter ölébe teszi.

A fegyelem rendkívül szigorú, sokfélék voltak a büntetések is:
1. Az exauctoratio ignominiosa, midőn a katona feloldatván esküje alól, fegyverének elvétele után elűzetett a táborból;
2. A decimatio - midőn sorsolás útján minden tizediket kivégzik;
3. A fustuarium, az agyonbotozás vagy kövezés, mellyel a szökevényt, hamisan esküvőt s a tolvajt sújták;
4. hordeo pasci, árpát kaptak búza helyett a megtizedelt légiók, cohorsok, s a melyek elveszték zászlóikat;
5. aere dirui - megcsonkított zsoldra szorítás;
6. a kettősen számított háború év elvesztése a szolgálati időből stb.

Az első és második századbeli legionarius még nem igen mondhatja el, hogy gyöngyélet a katonaélet, mert becsülettel reá kellett szolgálnia kenyerére, mint zsoldjára. A minden tizedik napon ismétlődő fegyvergyakorlatokon kívül ők végzik a középítkezéseket, készítik a kemény, itt-ott még most is teljes épségben fennmaradt hadiútakat, szárítgaták a közlekedést akadályozó mocsarakat, melyek akkor, a folyókban gazdag felföldünkön, midőn mindent erdő borított még, s ennek következtében az égalj hűvösebb és nedvesebb volt, bővében leheltek, hidakat vertek s mindezekhez önmagok állítják elő bányáikból a követ, mint Aranyon - Petris, és magok égetek a téglát, mely építészeinket mindig irigységgel tölti el.

Téglavetőik itt-ott roppant üzemmel dolgozhattak, mert a mai Gyulafehérvár egészen el van árasztva a LEG. ΧΙΠ. GEM. bélyeget viselő téglák mindenféle fajtájával. Csak a királyi ügyészség folyosójának régi padozatán hétféle speciest sikerült meghatároznom. És e nehéz munka mellett, alkalomadtával, még kedélyeskedni is tudnak ez edzett emberek. Egyikük teljes fegyverzetű légionáriust karcol a még lágy agyagba; s oda jegyzi nevét is, mig a másik kétszer írja föl az egész «abc»-ét, egészen korrekt betűkkel.
A munka mindig az altisztek fölügyelete alatt folyt, s ezek minden egyes darabra ráütötték a nevük kezdőbetűjével vagy első szótagjával ellátott bélyeget, egyes vagy kettős sorokban. És e bélyegek gyakran igen fontos felvilágosításokat adnak. Leihelyeik alapján konstatálható a legio taktikai fölosztása, elhelyezése, s ekkor bámulattal kell adóznunk a római táborkar zsenialitásának, rendkívüli helyismeretének, mert mindig oly pontot s pontokat választanak, melyek fontos és nagy érdekeket védelmeztek. Érdekes lenne már most foglalkoznom a Legio ΧΠΙ. Gemina szétosztásával, elhelyezésével, de itt nincsen kellő terem hozzá.
A széthelyezés mindig kisebb, nagyobb castrumokban vagy őrházakban történt. Amazokban élénk és víg élet is folyhatott, s apránként kényelemről, sőt fényűzésről is gondoskodtak, mint azt Torma Károly, Dácia legkiválóbb ismerőjének Ilosván, a castrum területén, rendkívüli gonddal és szakértelemmel folytatott ásatásai bizonyítják. Annál unalmasabban telhetett az idő az őrházakban, melyekben 4-4, legföljebb 8-8 ember volt elhelyezve. Nyáron még csak szerezhettek némi mulatságot, de télen át az élelemszállítókon, s ellenőrző közegeken kívül, csak farkasok és medvék zavarhaták csöndes, majdnem síri nyugalmukat. Ezek megváltóként üdvözölhették az áthelyezési parancsot.

A Legio XIII. Gemina készíti a Sárdról-Apulumig húzódott vízvezetéket 158-ban. Feliratuk a következő:

I . Ο · M
ET · CONSESSV · LEÓ
RVM · DEARVMQVE
PRO · SALVTE · IMPERII
ROMANI · rE · VIRTVTE
LEG · XIII · G · SVB · M . STATIO
PRISCO · CONSVLE · DE
SIGNATO · DEMONSTR
IPSIS · AQVAS · APERIEN
DAS · PER · L · AVRELIVM
TROPHIMVM · PO
NENT · SIGNVM · IO
VIS · rE · ARAM . P · S · F

l(ovi) O(ptimo) M(aximo) | et consessui deo | rum imperii | Romani et virtute | Leg(ionis) XIII. G(eminae) consule de | signato demonstr(ante) | ipsis aquas aperien | das per L. Aurelium | Trophimum po | nent(em) signum Jo | vis et aram p(ecunia) s(ua) f(ecit).

161-ben nagy katonai épületet fejeznek be, melyeknek költségeihez Marcus Aurelius császár is hozzájárult. Maguk állítják elő, és szerzek be a kincstári bányákból vas szükségletüket is, mint azt a következő, Mommsen megjegyzései alapján Goos által kiegészített felirat világosan bizonyítják.

NVMINI ET V1RTVTIBV NATO . VB1FERRVM EXO/ NATVRAE · BONIEVEx/ ANI ANTONINI Al/

(s terrae Daciae et genio loci) (peribus Leg. XIII. gem. effoditur)
(tus et numini imp. caes T. Ael. Hadri) (ugusti pii pont, max tr. p. (?) cos (?) p. p.) (s Gentianus leg. Aug. pr. pr.)

E bányászatot valószínűleg Hunyadmegyében, Gyaláron űzték, hol az egykori művelésnek már számtalan adaléka került napvilágra.

Légiónk a hódítás befejeztétől, tehát 107-től kezdve, másfélszázadig állomásozik Apulumban, - legénységének magánélete egészen összeforrt a polgárságéval.



Forrás: Király Pál: Gyulafehérvár története.