logo

I December AD

Egy nap a Colosseumban.

„Mert ez a nép már rég — amióta vevő szavazatra nincs — túltette magát minden gondon, s akitől rég vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret..."

A gladiátorjátékokat falragaszokon hirdették ki. Ezekből az általában szépen megfestett hirdetésekből az is kiderült, hogy milyen alkalomból rendezik meg a játékokat, és hány gladiátor és vadállat fog szerepelni. Pompejiben fennmaradt néhány ilyen falragasz. Közülük az egyiken a következő szöveg olvasható:

„Húsz pár gladiátor, D. Lucretius Sater Valens, Nero Caesar Augustus örökös papjának tulajdona, és tíz pár gladiátor, fiának, D. Lucretius Valens tulajdona, fog április 8., 9., 10., 11. és 12-én Pompejiben megküzdeni. Vadállathajsza is lesz a törvény szabta kereteken belül. Az ülőhelyek fölött védőponyva lesz."

Nem tudjuk, hogy pontosan mennyibe került egy napijegy, de a római lakosság többsége valószínűleg képtelen lett volna megfizetni a jegy árát. Hogy a társadalom alacsonyabb rétegei is tömegesen vehettek részt az eseményen, az annak köszönhető, hogy a jótevő szerepében tetszelegni kívánó császár, szervező vagy egy tehetős szenátor ingyenjegyeket bocsátott a rendelkezésükre. A helyeket nagyjából úgy oszthatták el, ahogyan az a Caligula által a Circus Maximusban Drusilla nővérének esküvője alkalmából rendezett nagyszabású állathajsza során történt.
Az előadás előtti este Caligula ingyenjegyeket helyezett kilátásba, aminek hírére több ezren siettek a jegyosztás helyszínére, remélve, hogy kegyes lesz hozzájuk a sors. Egy látványos gladiátorviadal jóval nagyobb vásárlási kedvet válthatott ki, mint bármelyik Circus Maximusban rendezett verseny, hiszen lényegesen ritkábban tartottak gladiátorjátékokat, mint például kocsiversenyeket, és a Colosseum a maga ötezer férőhelyes kapacitásával sokkal kevesebb látogatót tudott befogadni, mint a bő kétszázezer férőhellyel rendelkező Circus Maximus.

A Colosseum egynapi programja általában a következő részekből állt: a reggeli órákban állatviadalokat rendeztek, melyek után közvetlenül a venationes, az állathajszák következtek. A déli órákban a bűnözők és a szökött rabszolgák kivégzései zajlottak, olykor könnyedebb számokkal: atlétikai versenyekkel és komikus darabokkal váltakozva. Délután jött csak a fő műsorszám, a gladiátorviadal.
Jó lenne, ha ezt az órákon át zajló hosszú programot elejétől a végéig részletesen le tudnánk írni, ahogy egy sportújságíró közvetlen közelről közvetíti az eseményeket, de ehhez sajnos nem áll elég információ a rendelkezésünkre. Be kell érnünk ókori szerzők töredékes leírásaival. Bár e szerzők említést tesznek az összecsapásokról, és valamelyest érzékeltetik a Colosseumban uralkodó hangulatot, miközben nem rejtik véka alá a szimpátiájukat vagy antipátiájukat sem — például csodálattal nyilatkoznak egy-egy a halállal rettenthetetlenül farkasszemet néző gladiátorról, vagy beszámolnak a harcosok utolsó pillanatairól —, nem tudósítanak magukról a küzdelmekről, nem beszélve a Colosseum egy egész napjának programjáról.
Egyedül a már néhányszor idézett Martialis ír átéléssel a viadalokról, de a Látványosságok könyvében elsősorban a pikáns részletek és a valószerűtlen történések érdeklik, s a gladiátorviadalok helyett szívesebben ír az ember és állat közti küzdelemről. A többi szerző a kívülálló pozíciójából számol be egy olyan világról, amelyben idegennek érzi magát. Össze kell tehát kapcsolnunk a különböző szerzők különálló kijelentéseit, és azokat a falfestményeken, mozaikokon és domborműveken szereplő ábrázolások fényében kell vizsgálnunk. Ha az utóbbiakat aprólékos szemlének vetjük alá, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a korabeli művészek sokkal inkább azonosultak a Colosseum világával, mint az írók. Rendkívüli drámai érzékkel jelenítik meg a gladiátorok erejét, sebezhetőségét és kétségbeesett helyzetét. A legtöbb ilyen jellegű mű egy pillanatképet ábrázol: egy teljes harci díszben pompázó győztes gladiátort, a vesztes harcos utolsó pillanatait, vagy egy vadállatot, amint épp áldozatára veti magát, vagy halálos sebet kap.

Az egyik fennmaradt mozaik kitűnik a többi közül. Ezt az ókori Leptis Magnától nem messze fekvő líbiai lelőhelye után Zliten-i Mozaiknak nevezik. Keletkezésének ideje máig vitatott, valamikor az 1. század végétől a 3. század elejéig tartó időszakra tehető, s egy tehetős férfi villáját díszítette. A hatalmas, 4 x 3,5 méter területű színes mozaik szélein egy gladiátorjáték teljes programja látható. Az ábrázolás megdöbbentő kifejezőerővel és képzeletgazdagsággal tárja a szemünk elé a vadállathajszákat, állatviadalokat, kivégzéseket és a gladiátorviadalokat.


Forrás: Fick Meijer - Gladiátorok Gondolat Kiadó 2009