logo

XX Aprilis AD

Kocsiversenyek a Circus Maximusban

A versenyt minden alkalommal az ünnepélyes menet bevonulása előzte meg, amit a versenyre kíváncsi nézők bizony eléggé untak, de elkerülhetetlen volt, mert a régi, vallási hagyományokon alapuló, a hadvezéri diadalmenetre emlékeztető szertartást senki sem merte elhagyni. A menet a Capitoliumról indult el, élén a versenyt rendező főtisztviselő kocsiban haladt, feje fölé egy mögötte álló rabszolga aranykoszorút tartott. A kocsit fehér togás cliensek vették körül, utána előkelő ifjak, majd kocsijukban állva a versenyzők következtek. A menetet lovasok, táncosok, énekesek, s persze számos zenekar tette változatossá. A pompa circensis végigvonult a Circuson, majd a magukkal hozott istenszobrokat felállították a spinán, a verseny rendezője áldozatot mutatott be az oltáron a halhatatlan isteneknek, és ezután mindenki helyére ment.

Most állottak rajthoz a kocsik. Rendszerint négy, egymás mellé fogott ló húzta a könnyű kocsit. A versenyzők (aurigae, agitatores) a gyeplőket derekukhoz kötötték. A kocsirúd mindkét oldala mellé befogott ló farkát befonták (ügyelni kellett, hogy a ló a gyeplőt ne kapja a farka alá, mert attól a jóvérű paripa könnyen megbokrosodott). A hajtó rövid, ujjatlan tunicát viselt, derekát a gyeplő túl erős szorításától széles bőröv védte, az övébe hosszú, éles kést tűzött, hogy a gyeplőt, ha a lovak megvadulnának vagy a kocsi felborulna, elvághassa (ilyen balesetek sok hajtó életét követelték áldozatul).
A kocsik felsorakoztak a meta és az istállók között, a rajt pontos helyét a vastag homokkal borított pályán fehér csík jelezte. Miután a ficánkoló lovak, a feszülten figyelő hajtók elhelyezkedtek és a verseny rendezője meggyőződött, hogy a startnál minden rendben van, felállott székéből, előre lépett, s jobb kezében tartott fehér kendőjét (mappa) a pályára dobta, s ezzel megadta a jelt az indításra. A hajtók kezében nagyot csattant, durrant a kibontott ostor, és a négy paripa szinte repítette a könnyű kétkerekű kocsit a pálya homokján.

Hétszer kellett a kocsiknak a pályát megkerülniük, tehát egy futam (missus) 8400 méter volt, s mintegy tizenöt percig tartott. A hajtók jól tudták, hogy a legelőnyösebb a pálya belső oldalára kerülni, s a fordulóknál a belső körben maradni. Mindegyik erre törekedett, s ha nagyon merész volt, nem törődött azzal, hogy kocsija a másikkal tengelyt akaszt, amennyiben szerencséje volt, az ellenfele borult fel a kocsijával és nem ő.

romaikor_kep



Még le sem esett a kendő a porondra, máris felharsant a közönség üvöltése, mindegyik néző a maga hajtóját buzdította. A pálya szélén gyakran az istállók lovasai nyargaltak és kiáltásaikkal serkentették, irányították a színeiket viselő hajtót. Minél inkább közeledtek az utolsó körhöz, annál inkább izgult a néző-közönség, hiszen egy-egy hajtó győzelmére fogadásokat is kötöttek. Az utolsó körnél az egész közönség már állva ordította kedvence nevét, a negyedmilliónyi néző, férfiak, nők kendőjüket lobogtatták, harsogott a lárma, végül a győztes kocsi célba ért!
A hajtók még egy tiszteletkört futottak le, utána a győztes a rendező elé hajtott, hogy átvegye a díjat, az ezüst pálmaágat, koszorút és 15-16 000 sestertius pénzjutalmat. A négy versenyző közül csak az utolsónak befutott hajtó nem kapott semmit, a többiek helyezésük szerint arányosan részesültek jutalomban, de annak az összege is változott, amennyiben a győztes állandóan az élen haladt, a legmagasabb jutalmat kapta, ha hirtelen előretört, kevesebbet és a legkevesebbet akkor, ha fokozatosan előzte meg a többi versenyzőt.

Időnként két- és háromfogatos kocsik (biga, triga) is versenyeztek, de a nagy versenyeken mindenkor a négyfogatos kocsik (quadriga) indultak. A kocsiversenyeket időnként lovasbemutatókkal, lóversenyekkel tarkították, különösen azok a lovasok (desultores) nyerték el a közönség tetszését, akik a verseny közben a legügyesebben fel- és leugráltak a vágtató hátaslóról, vágtázás közben megfordultak rajta, átugrottak egy másik ló hátára...

A Circus ünnepi játékai közül a legnépszerűbbek a kocsiversenyek voltak. Egy-egy nagyszabású ünnepi játék megrendezése milliókba került; noha a kincstár tekintélyes összeggel járult hozzá a játék rendezéséhez, a rendezőnek hatalmas összeggel kellett a kiutalást megfejelnie - a sajátjából. Nem érdektelen, hogy a kocsi- és lóversenyek jelentősen fellendítették a birodalom lótenyésztését, de nem csupán Itáliából, hanem Afrikából és Görögországból is beszereztek versenyparipákat. Később a circusi versenyistállók (factiók) is tartottak méneseket, hogy kitenyésszék a legalkalmasabb versenylovakat.


Forrás: Ürögdi György - A régi Róma (Budapest 1963)
Lektorálta: Borzsák István és Hahn István