logo

XX Aprilis AD

Circus Maximus - Róma első és legnagyobb circusa (I.)

Róma első és legnagyobb circusa. A Vallis Murcián, a Palatinus és az Aventinus közötti völgyben épült fel. A völgy alakja maga is ideális volt a korabeli szokások szerinti versenyek megrendezésére. A Circus 621 méter hosszú és 118 méter széles építmény volt, amiben megközelítőleg 150000 ember foglalhatott helyet.

A történelmi mese az első kocsiversenyről Livius szerint a szabin nők elrablásának történetéhez fűződik, amikor a Consus, a magtárak ősi istene tiszteletére rendezett kocsiversenyt néző szabinoktól a rómaiak elrabolták hajadon lányaikat. Az első itt megrendezett játékokat az etruszk uralkodókhoz, Tarquinius Priscushoz és Tarquinius Superbushoz kapcsolják. Ekkor még csak ideiglenes, fából készült lelátókon szemlélhették a játékokat. A terület lecsapolása és alagcsövezése után a tér közepén felállítottak egy sorompót (spina), ami biztosította a kocsik ütközés nélküli, körben történő futását. Ennek hossza mintegy 344 méter volt, és egyik végén 84, a másikon 87 méteres teret engedett a fordulónak.

A legújabb ásatások megerősítik a circus keletkezési idejét, az etruszk királyok alatt itt már kocsiversenyekre alkalmas teret alakítottak ki. Az első, ideiglenes építmény után többszöri átépítés után állandó felépítménnyel rendelkező, pompás épület jött létre.A circus hosszú és keskeny küzdőterét arena-nak nevezték. A tér egyik oldala ívelt volt, az ezen nyitott kapu neve: porta triumphialis. A szemközti, sík falú oldalon helyezkedtek el a lovak állásai, majd itt alakították ki az indítókapukat (carcer), először festett fából.
Az első állandó, márványból faragott indítókapuk Kr. e. 329-ben készültek el. Ezeket két oldalról egy-egy torony zárta, középen pedig, két egyenlő részre osztva az indítókapuk körzetét, a porta pompae helyezkedett el. Ezen át érkezett az ünnepi menet a játékok kezdetén a circusba. Külső megjelenése miatt ezt az építményt oppidum-nak (város) nevezték.

romaikor_kep



Bizonyos fel-tételezések szerint a spina vonalában állította fel Kr. e. 196-ban Lucius Stertinius Róma egyik legelső, aranyozott bronzszobrokkal ékes diadalívét, a fornix Stertiniit, majd a másik oldalán Kr. e. 191-ben felépült Iuventas temploma. Kr. e. 174-ben, amikor Q. Fulvius Flaccus és A. Postumius Albinus censorok a Circust újjáépítették, hét nagy fából készült tojás (ovae) került a spinára, hogy jelezze a futott köröket. A metae, a fordulópontot jelző három-három kúp alakú oszlop is ekkor készült el.
Caesar Kr. e. 46-ben megnagyobbíttatta a játékteret és az aréna körül meg-építtette az Euripusnak nevezett csatornát. Ennek a vizesároknak az volt a célja, hogy megvédje az alsóbb sorokban ülő nézőket a vadállatoktól. Ezt a csatornát később Nero töltette fel és alakított ki a helyén újabb nézőhelyeket. Caesar építette ki az első háromemeletes, állandó üléssort is.

Kr. e. 33-ban, mint Cassius Dio írja, a játékidő jelzésére M. Vipsanius Agrippa a fából készült tojások helyére bronz delfineket helyeztetett, a tojások a kezdő kapuk közelébe kerültek, hogy jelezzék a versenyzők számára a megtett távolságot.

A delfineket Neptunusnak (Poseidón) szentelték. A görögök tengeristene ugyanis a klasszikus idők előtt hadisten, sőt főisten is volt, egyik szent állata pedig ebből következően a ló volt. Így került a lóversenyzés védnökei közé, s így jelezhették a szintén neki szentelt tengeri emlősök a megtett köröket.

Kr. e. 31-ben tűz pusztította a Circust, ami után Augustus építtette újjá, aki felépíttette a császári család számára a fedett nézőteret a Palatinus oldalában. A spinán időközben emlékművek és szobrok sokasága jelent meg, oldalába fülkéket vágtak, amiben szentélyek és oltárok álltak. Ennek a szokásnak a jegyében hoztak át Augustus alatt ünnepi körmenetben több istenszobrot a Palatinusról, hogy elhelyezzék őket a spinán, majd Kr. e. 10-ben állították fel a keleti végén a Heliopolisból hozott, Kr. e. 1280-ból származó gránit obeliszket, hogy a Nap és Augustus egyiptomi győzelme tiszteletére szenteljék. A bronz metákat Claudius császár készíttette.

Ez a Circus volt Dionysios Halicarnasseus véleménye szerint a világ legszebb és legcsodálatraméltóbb építménye. Hosszúsága 2037, szélessége 387 római láb és 150 000 férőhelyes.

romaikor_kep



A küzdőtér körül a 10 római láb széles és mélyvizesárok, az Euripus őrizte a nézők testi épségét. Kívülről fából készült boltok (tabernae) övezték. Az árusok mellett itt lődörgött egy sor kétes egzisztencia is, szakácsok asztrológusok és prostituáltak. Minden bolt mellett lépcsősorok vezettek be a Circusba. Ezek a boltok égtek le a Nero ideje alatti tűzben.

A tűz feltehetően csak a Palatinus felőli oldalakat és a nézőtérnek fából épült felső emeleteit érintette, de Nero újjáépíttette, amire bizonyíték, hogy Hellasból való visszatértekor, 68-ban hatalmas pompával megrendezett felvonulást tartott itt. Később egy talán 80-ban Domitianus alatt keletkezett tűz után Traianus állíttatta helyre oly fényes pompával, hogy az Plinius szerint a legszebb templomokéval vetekedett. A császár a Domitianus-féle naumachia köveiből építtette újjá, és a caveát széltében két stadiummal nagyobbíttatta. Ezzel a Circus elérte legnagyobb méretét.

Három emelet magas árkádos nézőterét oszlopok tartották, folyosók osztották három zónára. Az első zóna ülései márványból készültek és a senatorok számára tartották fenn őket. Mögöttük foglalhattak helyet a lovagrend tagjai. A férfiak és a nők – ellentétben a Colosseummal és a színházakkal – nem külön helyen, hanem együtt ülhettek, ami Ovidius szerint remek alkalmat nyújtott némi enyelgésre.
A nyugati végében volt a 12 indítókapu (carcer), 6–6 mindkét oldalon. Ezeket Duodecim portae-nak nevezték és a Forum Boariumról nyíltak. A carcerek fölött középen helyezkedett el a versenyfelügyelőnek helyet adó helyiség. Az elnöklő versenybíró, aki vagy praetor vagy consul volt, adta meg egy fehér kendővel, a mappával a jelt a versenyek kezdetére.

A rajt és a cél vonala nem esett egybe. A célvonal az induló oldallal szemközt az ún. linea alba által jelzett helyen volt. Ennél a vonalnál helyezkedett el az Augustus építtette pulvinar (az istenek párnája), a császári emelvény, vagy páholy. Egyes feltételezések szerint itt nem a császár és családja nézte a jétékokat, hanem azokat az istenszobrokat állították fel benne, akik pártfogolták a játékokat.

A keleti oldal ívelt volt (sphendone), innen indult a játékok kezdetén az ünnepélyes felvonulás. Kr. u. 81-ben ezt a kaput a senatus egy három-kapus diadalívvel helyettesítette, amit Titus jeruzsálemi győzelmének emlékére állítottak. A spinán, az elválasztó falon magán számos emlékmű, többek között két obeliszk, az ovae és a delfinek voltak láthatók. Mindkét végén ott állt a metae, a három bronzzal borított kúp. A spina keleti vége felé állt Consus oltára, és domborművek tanúsága szerint a spinán és a caveákon kívül álltak egyéb áldozati helyek is. Ezek listáját Tertullianus adja meg.

A sok más kisebb jelentőségű istenség között megtalálhatjuk Castor és Pollux, Sol, Magna Mater és Venus Murcia nevét is. A belső tér három emelet magas, a Colosseumhoz hasonló építménnyel (cavea)volt kerítve, amit márvánnyal borítottak. Három szektorra oszlott, amit folyosók választottak el egymástól. Ezek közül a felső, és valószínűleg a középső is fából készült. A külső utcaszinten boltozatos körfolgalmi folyosót alakítottak ki.
A verseny tizenhárom fordulóból, azaz hét teljes körből állt és hosszát tekintve hozzávetőlegesen a mai modern versenyek kétszeresét futották, ami körülbelül 8–9 percig tarthatott, pontosan annyi ideig, ameddig a minden idők legjobb kocsiversenyt megörökítő modern filmben, a Ben Hurban is tart.

A versenyek tisztasága érdekében az indítókapuk, hogy biztosítsák az azonos hosszúságú távot, ugyanúgy, mint a mai futóversenyek esetében ívesen helyezkedtek el, és kötelezték a hajtókat egy bizonyos távolságon belül, hogy maradjanak saját sávjukban. Ezután indulhatott meg a „befelé tartás”, a versengés a rövidebb távot biztosító belső sávokért. Ez ugyan előnyösebb volt rövidsége miatt, de a fordulókat a rögzített rúddal ellátott kocsik számára az élesebb kanyarok miatt sokkal veszélyesebbé tette.

romaikor_kep



A Circus Maximus építményének állapotában a későbbi korokban is történtek még változtatások. A történetírók feljegyzik, hogy földmozgások voltak Antoninus Pius és Diocletianus idején, valamint megemlítik, hogy ”összedőlt egy circus”, de hogy ez a Circus Maximus lett volna, pontosan nem meghatározható.
Caracalla az alsó árkádsor néhány pillérét megnyitotta, de a legnagyszerűbb felújítás II. Constantinus idején folyt, amikor a pompásan felújított építményben elhelyeztek egy másik, 357-ben Heliopolisból hozott, II. Ramszesz állíttatta obeliszket, azt, ami ma a Piazza del Lateranón látható. Ez volt Róma legmagasabb oszlopa.

A Circus befogadóképességéről sokat vitatkoztak. Dionysios szerint Augustus idején 150000 néző, Plinius szerint az ő korára már 250 000 néző láthatta innen a játékokat. A Notitia tudósítása pedig az ülő-, álló- és ideiglenes székeken helyet foglaló nézők számát 385000-re teszi. Befogadóképessége tehát a császárkorban jelentősen megváltozott. A két utolsó szám mindenképpen azokat a nézőket is magába foglalja, akik nem magáról a nézőtérről, hanem a Palatinus oldaláról szemlélték a játékokat. Funkcióját tekintve a köztársaság korában nem csupán a lovas- és kocsi-versenyek (ludi circenses) színtere volt, hanem a gladiátori játékoké (ludi gladiatorii) és az állatviadaloké (venationes) is, de tartottak itt atlétikai játékokat és díszfelvonulásokat is.
Statilius Taurus amphitheatrumának, s nem sokkal később a Colosseumnak a felépülése után azonban már csak a lovas- és kocsiversenyek megrendezésére használták. Augustus idején egy évben a játékok 77 napon át tartották, ebből 70 napot tettek ki a kocsiversenyek. Általában 12 versenyt bonyolítottak le egyetlen napon, Caligula megduplázta a számukat, majd uralkodásának végén a napi 24 verseny vált általánossá. Egyszer Domitianus rendezett egy olyan játékot, amikor egyetlen napon 100 futamot indítottak. Commodus idején Kr. u. 192-ben egyetlen délután két óra alatt 30 futam volt. Ezek a számok azonban kivételesek lehettek.

A kocsiversenyzők több ”osztályban” versenyeztek, eleinte kétlovas (bigae), háromlovas (trigae) és a négylovas (quadrigae), a későbbi időkben pedig hatlovas, sőt a hétlovas kocsikat is elindították. A leginkább népszerű azonban a quadrigák versenye volt. A hajtók (aurigae vagy agitatores) általában mint rabszolgák kezdték pályafutásukat. Győzelmeikkel azonban megszerzhették a szabadságuk megvásárlásához szükséges pénzt.
A kocsiversenyzők és a ”szurkolók” már akkor is táborokba, szabályos pártokba tömörültek. Ezeket nem székhelyükről vagy valamilyen hős nevéről, hanem színekről, a ruhájuk színéről nevezték el. Kezdetben csak két szín versenyzett, a pirosak, fehérek, majd jöttek a kékek, akik Augustus korától versenyezték és a zöldek, akik talán közvetlenül Augustus uralkodása után alkottak csapatot. Domitianus még két ”színt” indított mellettük, a vöröset és az aranyat.

A rajongótábor állandó klubokban is összejött, eleinte csak a fővárosban, de később az egész birodalomra kiterjedt a mozgalom. Hatalmas összegekben fogadtak a lovakra, amiket Hellasban, Hispaniában és Mauretaniában tenyésztettek. Természetesen a hajtók is részesedtek a nyereményből.
Valamennyi cirkuszi párt (factio) hatalmas holdudvarral rendelkezett, ami hajtókból, lóápolókból, orvosokból, edzőkből és hajtókból állt. Minden trükköt bevetettek a győzelem érdekében. Gyakoriak voltak a vesztegetések, de nem riadtak el a riválisok megmérgezésétől, de megátkozásától sem. Számos átoktáblát találtak, amin leginkább az a ”jókívánság” volt olvasható, hogy az illető (hajtó vagy ló) törje ki a lábát.

A késő római korban a versenyzők és köréjük tömörült tábor jelentős politikai befolyásra is szert tett. A 331. év consula, Iunius Bassus pl. versenyzőként ábrázoltatta magát, hogy tekintélyét erősítse. A sikeres versenyzők körül kialakult kultusz hasonlatos napjaink ”sztárkultuszá”-hoz.
Több versenyző neve fennmaradt a feliratokon. Gyakori volt a sokszázas győzelem, a százszoros győztest centrius-nak, a kétszázszorost ducrius-nak nevezték. De ennél többször is lehetett győztes valaki. Így Publius Aelius Gutta Calpurnianus a késő császárkorból (1127 győzelem); Caius Apuleius Diocles, aki 24 év alatt 4257 futamon indult és ebből, 1462-t meg is nyert, s akinek nyereményének végösszegét is tudjuk: 35,863,120 sestertiust, mondhatott a magáénak; Flavius Scorpus, akiről csak annyit tudunk, hogy 27 évesen már 2048 győzelemmel büszkélkedhetett; Marcus Aurelius Liber (3000 győzelem); Pompeius Muscosus (3559 győzelem).

romaikor_kep



Meg kell említenünk Crescens nevét is, akinek életéről sokat árul el az az 1878-ban talált felirat, amit dicsőségének emlékére állítottak fel. Eszerint a "Kékekhez" tartozott, mór származású volt, és az oszlop felállításakor 22 éves.
Első győzelmét Lucius Vipstanius Messalla consulsága (115) alatt aratta az istenné avatott Nerva születésnapján, a 24. futamban Circius, Acceptor, Delicatus, és Cotynus nevű lovaival. Messalla consulságától Glabrio consulságáig (124) 686 alkalommal állt a rajthoz, és 47 alkalommal győzött.
Emellett az antik játékokban szokatlan módon megörökítették második és harmadik helyezéseinek számát is. Nemcsak négylovas kocsival, de két- és háromlovassal is indult. Az elnyert összeg, amit győzelmeivel felhalmozott 1 558 346 sestertius volt.

A versenyeken használt kocsi különbözött a harci kocsiktól. Míg azokat fémből készítették, addig a versenyzők gyorsaságának emelésére a versenykocsiknak minél könnyebbnek kellett lenniük, ezért fából és bőrből szerelték össze. Ezek nagyon kevés védelmet biztosítottak a hajtó számára, rögzített rúdjuk volt, így igencsak életveszélyes vállalkozás volt élesen fordulni vele. Ha túl szűken fordult, felborult, ha pedig túl szélesen, ”elszállt”, azaz a lendülettel oldalra sodorta a lovakat. A hajtók a veszélyhez alkalmazkodva alakították ki öltözéküket. Rövid, factiójuk színét mutató tunikában versenyeztek, testüket speciálisan kialakított bőr páncéllal védték. Fejükön ugyancsak bőrből készült sisakot hordtak.
A versenyt parádé, azaz ünnepélyes felvonulás (pompa circensis) előzte meg. A Capitoliumról induló ünnepi menetet az a tisztviselő, vagy előkelő vezette, aki a játékokat finanszírozta. Utána vonultak a kocsik és ”csapatok”, akiket zenészek és táncosok követtek. A menetet papok zárták, akik a játékokra felügyelő istenek (Iuppiter, Castor és Pollux) szobrait vitték ló, szamár, vagy elefánt húzta alacsony kocsikon. Az utolsó feljegyzett játékot Totila nyugati gót király uralkodása alatt Kr. u. 549-ben tartották meg.

Már a VI. században megkezdődött a Circus köveinek széthordása. Mint Róma annyi más épületét, ezt is folyamatosan használták ”kőbányaként” a középkor és a reneszánsz idején. A területet ezután legelőként használták, majd beépítették. Építményei, amelyek a metszetek tanúságai szerint még a XVI. században is álltak, napjainkra csaknem teljesen eltűntek. A XIX. században csaknem teljesen beépült, gyártelep volt, többek között gázgyárat üzemeltettek rajta. Aztán 1911-ben az egész telepet lebontották és feltöltötték.
Az 1930-as években közparkként funkcionált. Ma szinte csak a küzdőtér formáját őrző mélyedés jelzi az egykori arénát, az északkeleti végének ívelt építménye és az ülőhelyek egy látványos tornyocska emelkedik itt, a torre della Moletta. Ez azonban nem ókori, hanem középkori emlék. Az albai hegyekből érkező vízvezeték egyik mellékcsatornája futott itt, ez malmocskákat hajtott, nyomvonala még egy 1748-as térképen is látható.

A terület ekkor a székhelyét a Colosseumban felütő (erődként használó) Frangepán (Frangipane) család birtokában volt, akik a malmocska (moletta) védelmére építtette meg a tornyot.


Forrás:
http://romaantikemlekei.googlepages.com/circusmaximus