logo

XVIII October AD

Tápláléknövények maradványai Pannóniában

Új földművelő és növénytermesztő eszközök és technológiák, mindenekelőtt pedig addig ismeretlen haszonnövényfajok megjelenése és terjedése fémjelzi a romanizáció térhódítását Pannoniában (1. - kb. 5. sz. közepe). A kultúrnövények egész sora került ekkor a Kárpát-medencébe. A primitív formák és a nemesített fajták egymás mellett éltek. Pannonia római uralma alatt számos gyümölcs pollenje válik folyamatossá (pl. dió, szőlő). Elsősorban a gyümölcsfajok (sárga- és őszibarack, körte, szilva, dió, borszőlő) azok, amelyek új hazára találtak Pannoniában. Termesztésük azóta is folyamatos. Minderről gazdag növényleletek tanúskodnak.
A Rómából bekerült fejlett mezőgazdasági kultúra Pannóniában a helyi bennszülött hagyományokkal keveredett. A római korban keletkeztek hazánkban az első városias települések, az ember fokozott mértékben szakadt el természetes környezetétől. A városok és katonai táborok központi élelmiszerellátását kereskedők és szakképzett eladók végezték. A colonia (város) mellett elterjedt települési típus volt a vicus (falusias jellegű település) és a villa rustica (mezőgazdasági termelési központ).

A fejlett római kereskedelemnek köszönhetően import gabonák és gyümölcsök előfordulásával is számolnunk kell: füge, olajbogyó, datolya. A változatos import fajták terjedését a fejlett úthálózat és kereskedelem ugyancsak meggyorsította. Éppen ezért a növényi maradványokról csak a legritkább esetben lehet eldönteni, hogy azok helyben termesztettek voltak, vagy pedig import útján, esetleg más földrészről kerültek-e ide?

Az olyan pannoniai lelőhelyek száma, ahol növényleletről is tudomásunk van, meghaladja ugyan az ötvenet, de ez mégis nagyon alacsony szám, ha az elmúlt száz év során feltárt római kori lelőhelyekre gondolunk. Ráadásul ezek nagy része szórvány, egyedi lelet, és csak néhány esetben mondhatjuk azt, hogy szisztematikus mintavétel eredményeként születtek.

A növényleletek java részben Aquincumból és Pannonia belső részeinek telepásatásaiból (Keszthely környéke, Tác, Sopron), a vicusok és villa rusticák, a Duna melletti limes (őrtornyok, castrumok) feltárásából, illetve sírmellékletekből származnak. A lakosság és az itt állomásozó katonaság élelmiszerszükségletének kielégítését elsősorban a gabona jelentette. Ezért sem meglepő, hogy a mag- és termésmaradványok döntő részét a gabonafélék szemtermései teszik ki. Sajnos igen sok közöttük a fajra meghatározhatatlan töredék.

A római kori növénytermesztésben bekövetkezett legfontosabb változást a gabonafélék összetételének módosulása jelenti. A talaj agrotechnikai állapotával és tápanyagellátottságával szemben kevésbé igényes, ellenálló, de viszonylag alacsony hozamú pelyvás búzák (alakor, tönke) átadták helyüket a nagyobb hozamú, de minden tekintetben igényesebb csupasz vetési vagy kenyérbúzának.

A késő császárkorra a legfontosabb kenyérgabonává a közönséges búza és a rozs vált. Szemterméseiket minden lakórétegben jelentős mennyiségben megtalálhatjuk. A kölest is fogyasztották, bár mennyisége, csakúgy, mint jelentősége, elmarad a közönséges búzáétól és a rozsétól. Ugyanez vonatkozik az abrakzabra is. Az árpa a korábbi korokhoz képest jóval kevesebb helyen és kisebb mennyiségben fordul elő, ami a táplálkozási szokásokban bekövetkezett változásokkal magyarázható.

A római korra az árpa kezdi elveszíteni „kenyérgabona” jellegét, ráadásul a rómaiak körében nem terjedt el a sörivás szokása. A takarmányozásra igen alkalmas, a fejlettebb típust jelentő hatsoros (takarmány) árpa többször is előkerült.
Az 1970-ben feltárt fenékpusztai déli kapuja előtt tömegében is jelentős (több mázsányi!) szenült maglelet került elő. Füzes Miklós vizsgálatai szerint a késő római kori mag- és termésmaradványok döntő többségét gabonafélék teszik ki, ezek közül is első helyen a csupasz árpa áll. Valamivel kevesebb a közönséges búza és a rozs. Ezt követi a gyér számban előforduló köles. A sor az abrakzabbal zárul.

A dunakömlődi (Lussonium) késő római kori erőd feltárásából származó gabonafélék faji összetételükben eltérnek a fent ismertetett pannoniai gabonaleletek sorától. A szemtermések számát tekintve a pelyvás tönke megelőzi a közönséges búzát. Találni még itt hatsoros árpát, rozst és zabot is. Mindez felveti annak a lehetőségét, hogy itt egy más mezőgazdasági kultúrával rendelkező lakosság - talán éppen az itt élt bennszülött lakosság - növényeit találtuk meg, de szóba jöhet még a Barbaricummal való kereskedelem lehetősége is.
Amíg a római telepesek Pannoniában (pl. Fenékpuszta) már a nagy magvú lencsét, lóbabot és a veteményborsót termesztették, addig a bennszülött őslakosok továbbra is az őskorra jellemző hüvelyeseket: a kis magvú lencsét és a cicorlencsét kultiválták.

Mind ez ideig még nem kerültek elő fűszernövények maradványai, bár az írott és ikonográfiai források alapján, Pannonia területén is magas szintű étel- és italkultúrát tételezhetünk fel. A mai gyümölcs és szőlőkultúránk is római alapokra épül. Ez annak ellenére így van, hogy a mag- és termésmaradványok alapján a római hódítást megelőzően Dunántúl pannon-illír lakosainál már bizonyos fokú gyümölcstermesztést valószínűsíthetünk.

A régészeti és archaeobotanikai leletek tanúbizonysága szerint a 3-4. századi római villagazdaságok kertjeiben fejlett gyümölcs- és szőlőtermesztés folyt. A rómaiak által meghonosított gyümölcsök a Római Birodalom bukása után sem pusztultak ki Pannonia területéről. Diótermesztésünket a rómaiak alapozták meg. A barackot is ők honosították meg nálunk. A sárgabarack ugyancsak római közvetítéssel jutott el hozzánk.
A rómaiak nálunk is terjesztették a nemes cseresznyét, de a szilvát, körtét, almát is kedvelték és szaporították. A fejlett római kereskedelemnek köszönhetően import gyümölcsök maradványai is előfordulnak Pannoniában: füge, datolya, olajbogyó. Fenékpusztán szenült kávészemeket is találtak már, bár erről csak szóbeli közlésből tudunk.

Számos eszközlelet utal arra, hogy Pannoniában is magas szintű agrotechnikával művelték a szőlőt. A Balaton- felvidék már akkor is szubmediterrán jellegű klímája ehhez különösen kedvező viszonyokat teremtett, de a Buda környéki hegyek is alkalmasak voltak erre. Az archaeometriai vizsgálatok rámutattuk, hogy Aquincum környékén a kora császárkorban már fejlett szőlőművelés folyt, és több fajtáját is termesztették a szőlőnek.

Történelmi tény, hogy az 1. század végén Domitianus császár rendeletben tiltotta meg a provinciákban a szőlőtelepítést és termesztést. Probus római császár halálát éppen túlzott szőlőtelepítési kedve okozta Pannoniában. A pannoniai borok állítólag túl szárazak voltak, és nem tartoztak a kedveltek közé.



Gyulai Ferenc




Gyulai Ferenc (1955) agrárkémikus mérnök, környezetvédelmi szakmérnök, archaeobotanikus, az MTA doktora, a tápiószelei Agrobotanikai Intézet tudományos főmunkatársa, a Szent István Egyetem Gödöllői Campus Környezetgazdálkodási Intézetének docense, a Pécsi Tudományegyetem Régészettudományi Tanszékének óraadó tanára.


Forrás: Gyulai Ferenc - Táplálkozás és annak növényi forrásai Pannoniában és a Barbaricumban