logo

VIII December AD

A szarmaták Kárpát-medencei honfoglalása

Mint az előző fejezetből láthattuk, Hérodotosz után csak jó néhány száz évvel később találkozunk a Fekete-tenger északi partvidéke törzseinek módszeres leírásával, mégpedig Strabónnál. Az általa felsoroltak (i. e. i. sz. I. század elejére vonatkozó) közt négy szarmata csoport szerepel: a Don-Dnyeper közén a roxolánokat jelöli; a Dnyepertől nyugatra sorban előbb az urgok, majd a királyi szarmaták, s végül a jazigok tűnnek fel. A roxolánok mögött mytilenei Theophanes alapján az aorszok a Don bal partján, illetve az Azovi-tenger partján, míg a szirákok a Kubány völgyében helyezkedtek el.
Bár az egyes törzsek pontos lokalizálásával, illetve a hozzájuk köthető régészeti leletek meghatározásával könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik, abban a megállapításban, hogy közülük a Strabónnál (egyébként legelsőként nála) legnyugatabbra említett jazigok vándoroltak el, egyetért a kutatás. Kétség már csak azért sem merülhet fel, mivel az antik szerzők ezen a néven (is) gyakran írnak a Duna bal partján megtelepedett népről.
Kérdés, kiket kell látnunk a jazigokban. Megnyugtató megoldást ma még sem a régészet, sem a nyelvészet oldaláról nem ismertethetek. Georg Holzer szerint a yazyuka= áldozatot bemutató pap szóból vezethető le a jazigok neve. Nem kevésbé zárható ki Vasmer elképzelése, amely szerint az iráni yazu-, óiráni yahu= fáradhatatlan, nyughatatlan lenne a név eredete. De említhetjük Mülldeihff elképzelését is, aki az Aveszta yazata= tiszteletreméltó, ill. yazu= nagy, kiemelkedő szavából származtatja a jazig nevet.

Joggal merülhet fel a kérdés, mi okozta a jazigok (és a többi szarmata csoport) nyugati irányú elmozdulását. Figyelembe kell itt vennünk a Fekete-tenger környéki szarmata leletanyag változásait, valamint a források szűkszavú megjegyzéseit. Időszámításunk kezdetére az alánok fennhatósága alá került a Don és Dnyeszter közti terület nagy része. Nyugati vándorlásuk egyre intenzívebb. Ez a mozgás kimozdította a korábbi törzseket eddigi szállásterületükről, a legnyugatibb csoportok egészen a Kárpát-medencéig húzódtak, helyet engedve az erősebb új bevándorlóknak a Pontus-vidéken.
A jazigok nyugati eltolódásának egyik koronatanúja Ovidius, aki megénekelte rendszeres és keserves találkozásait velük az al-dunai Tomiban (ma Constanta). Közép-Duna menti meg-jelenésükre utal Ptolemaios adata, valamint Tacitus leírása: „Ugyanebben az időben Vannius, kit még Drusus Caesar állított a suebusok élére, távozni kényszerült királyságából... Ő maga csak gyalogsággal rendelkezett, lovassága a szarmata jazigokbol került ki, így nem ütközhetett meg az ellenség sokaságával: ezért úgy határozott, hogy erősségekben védekezik s a báborúit elhúzza. De a jazigok., kik az ostromot nem bírták és a közeli síkságon kószáltak, elkerülhetetlenné tették az összecsapást, mivel a lugiusok és a hermundurok ott törtek be...
A jazig bevándorlás útvonalának meghatározásában és a történeti események tisztázásában kulcsfontosságú annak a problémának a megoldása, hogy hova lokalizálhatjuk a Közép-Duna vidéken megjelenő legkorábbi jazig csoportot/csoportokat.

Az i. sz. I. század első felére vonatkozóan Plinius leírása szerint „a Duna és a Herciniai erdő közt egészen a pannoniai téli szállásokig Carnuntumbnn és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik, a mezőket és síkságokat a jazig-szarmuták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az általuk elűzött dákok.."
A Plinius-féle leírás éles vitákat váltott ki, ugyanis ez az a forráshely, amely alapvető segítséget kell, hogy nyújtson a bevándorló szarmata népesség és a Vannius-féle Róma barát germán (kvád) állam közötti határ megrajzolásához. „A Danuviustól északra, a Marus és a Cusus folyók közé költözteik (ti. Maraboduus és Catualda kíséretét), királyul pedig a quadok népéből való Vanniust adták nekik.” A gondot a Cusus folyó azonosítása jelenti, a kérdés pedig úgy vetődik fel, hogy előretörtek-e a jazigok a Morava folyóig, ahol kapcsolatba léptek Vannius-szal, avagy a germánok ettől a vonaltól keletebbre is megszállták a Dunától északra fekvő vidéket.
A klasszika-filológusok és történészek körében mindkét elképzelésnek voltak hívei. Az utóbbi időben a barbarikumi régészet is beleszólt a kérdés eldöntésébe. A szlovák kutatás a viszonylag gyér, erre az időszakra keltezett leletanyag alapján egyértelműnek véli Vannius uralmát legalább a Vág vonaláig (Sládkovieovo, Abrahám, Kostolná pri Dunaji lelőhelyek valamennyi Galánta vidékén, s nem számol szarmata jelenléttel a térségben.”

A másik oldalról megtörtént az úgynevezett „legkorábbi szarmata leletanyag” feltérképezése. Ez utóbbiak esetében a legfőbb problémát a keltezés jelenti. Az aranyfilterekkel, aranyurnákkal, gömbölyű karneolgyöngyökkel jellemezhető régészeti lelethorizontnak ugyan jó keleti párhuzamai említhetők, azonban az egyes tárgyak számos analógiája igen széles kronológiai keretek közé datálható. Biztos támpontot kizárólag a római tárgyak megjelenése jelent a temetkezésekben. Ennek megfelelően általános nézet, hogy a római tárgyakat nélkülöző együtteseket kell a foglalók leletanyagoként meghatároznunk. Kérdés, hogy mikorra.

A mikorhoz nem vezetnek közelebb az auctor-adatok sem. Tacitus fent idézett helye alapján annyi bizonyos, hogy 50-ben már a Kárpát-medencében találjuk a jazigokat. Foglalásuk azonban egyes feltételezések szerint már jóval korábban talán 18/19 előtt megtörténhetett.
Plinius fentebbi adatát a jazigok előretöréséről Carnuntumig mindenképpen a foglalás idejére kell vonatkoztatnunk. A szlovák kutatás által kimutatott korai (Bla-Blb = késő augustusi-korai tiberiusi és késő Tiberiusi-Claudius kori) germán leletek jelenlétét egy korai foglalást feltételezve, könnyen megérthetjük.

9-ben a markomannok Drusustól szenvedtek vereséget, s ezáltal elmozdulásra kényszerültek. Alighanem ekkor húzódtak a velük rokon kvádok a későbbi Morvaország területére, ahol Maraboduus markomann király fennhatósága alá kerültek. Maraboduus azonban hamarosan vereséget szenvedett Ariminiustól, a cheruszkuszok vezérétől. Hatalma lehanyatlott, s az elégedetlenkedők őt is, majd utódját, Catualdát is megbuktatták.
Róma vazallus államot alakított ki a határán, mégpedig a két bukott vezér párthíveit tömörítve a Duna bal partján. Az új állam élére Vanniust, egy kvád férfit állított. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy a szarmaták kihasználták az alkalmat a Birodalom határán lezajló mozgolódásokat s a zavarosban halászva jelentek meg még Maraboduus idején a Dunától északra. Ez annál is inkább elképzelhető, mert jó okunk van arra gyanakodni, hogy Árpád honfoglalóihoz hasonlóan őket is gyakran hívhatták meg zsoldosként viszonylag távolabbi területekre, ahova a busás zsákmány reményében szíves-örömest szegődtek el. Csupán példaként szolgáljon itt Tacitus leírása, hogy „Ezek népüket és tömérdek lovasukat egyedüli erősségüket is ajánlgatták (ti. adott esetben a rómaiaknak): szolgálatukat azonban visszautasították, hogy sem belviszályok közepette külső háborúkat ne kezdjenek, sem az ellenféltől remélt nagyobb jutalom fejében az emberi s isteni jogot meg ne tagadják."

Példaként utal-hatnék a mithridateszi háborúban az aorszok és szirákok viselkedésére is (lásd előző cikk ugyanebben a kötetben). Nem véletlen, hogy Vannius lovasságát is ők adták. A forrásadatok arra is utalnak, hogy a kárpát-medencei jazigok keleti szomszédjai ebben az időben a dákok lettek, akik Caesar óta a római külpolitika számára mindenkor figyelembe veendő erővel rendelkeztek, s nem utolsósorban kezükben tartották Erdély aranybányáit is.
Korábbi lakóhelyük egy részéről Plinius szerint épp a jazigok szorították ki őket. Ezt az adatot a régészeti leletek fényében ma még meglehetősen nehezen tudjuk értelmezni, szembe kell néznünk a dák leletek szinte teljes hiányával az Alföldön a szarmata megszállást megelőző időszakban.

A probléma megoldását a legkorábbi szarmata szállásterület esetében abban kell keresnünk, hogy a dákok birodalmának ÉNy-i részén az alávetett Osi és Cotini alighanem kelta eredetű törzse lakott. Augustus a dákok i. e. 11-10 közé keltezhető betörését megtorló, Marcus Vinicius vezetésére bízott hadjárata éppen ezt a területet érintette. A dákok meggyengült helyzete a hadjárat után egyúttal megkönnyítette a jazigok foglalását is. Hogy valóban érintette az osusokat és cotinusokat a jazig bevándorlás, arra ismét csak Tacitust idézhetjük: „...eltűrik az adót. Az adók egy részét a szarmaták, más részét a quadok róják ki rájuk., mint idegenekre; a cotinusoki hogy még több okuk legyen a szégyenkezésre, vasat is bányásznak.”

Az i. sz. I. század elején ezekkel az adatokkal jó összhangban kimutatható a nyugat-szlovákiai Púchov kultúra területén egy olyan katasztrófa-horizont:, amelyet a kutatás idegen elemek támadásaként értékelt, a Púchov kultúrát pedig épp a történeti adatok alapján részben a cotinusokkal azonosított.

A dák hatalom szilárdsága megingott a központtól távol eső vidéken. Amennyire tehát a germán fronton kedvező volt a helyzet a szarmaták számára, legalább annyira elmondhatjuk ugyanezt a dákokkal kapcsolatban is. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Az új germán hatalom (Vannius vezetése alatt) kiszorította a jazigokat Carnuntum előteréből, visszaverette őket a Vágón túlra. Maga Vannius és a vele szövetséges jazigok pedig hamarosan együtt is vereséget szenvedtek.


Forrás: részletek Havassy-Peter Jazigok-roxolanok-alanok-Szarmatak az Alföldön c. munkájából