logo

XVII October AD

Magyarország népei és a Római Birodalom 4 rész

Meg kell emlékeznünk a városok alapításáról is. Ha Augustus idejében legtöbbnyire még falvakban laktak is, Siseia (a mai Sziszek, Horvátországban) amint láttuk, már régen virágzó kereskedelmi gócpont volt, és Sirmium (Mitrovica), Poetovio (PettauPtuj), Scarbantia (Sopron), Savaria (Szombathely) és Carnuntum (Deutsch-Altenburg) helyén is voltak oly bermszülött telepek, melyek hamarosan római polgárokat vonzottak maguk köré. Már Augustus városi jogot ad Ernananak (Laibach-Ljubjana); Siseia is hamarosan kolaniává emelkedik, és Scarbantiát már Tiberius teszi meg municipium-má. Nagy szerepe van az urbanizáció terén, mint az egész birodalomban általában,.
Claudiusnak: Savaria-t ő emeli kolónia rangjára a szomszéd ausztriai városokkal együtt, s ekkor Pó-vidéki veteránok telepednek ide. Ezeket a kiváltságokat más telepek a Flaviusok alatt és később kapják meg, és már a II. századtól kezdve a városok irányítják a tartomány életét. Lecsapolások, erdő írtások stb. egészítik ki a kultúrmunkát. A barbár lakosság törzsi szervezetét sehol sem tépik szét, hanem ellenkezőleg mindenütt igyekeznek e kerületeket lehetőség szerint a római szervezet kereteibe beilleszteni. Eleinte, katonai egységek gyanánt, alsórangú tisztek ügyelnek fel e „civitas”-okra, melyeknek illyr és kelta származású lakossága gyorsan romanizálódik. De a római prefektusokat hamarosan bennszülött bizalmi emberek váltják fel.

A korai kolóniák itáliai veteránusai ojtják be és ápolják az igazi római származás büszke tudatát. Később, a császárkor derekán, orientális kereskedők s itt letelepülő, kiszolgált keleti származású katonák, felszabadult görög rabszolgák alkotnak egy új szociális réteget, melynek különösen a keleti vallások későbbi nagy inváziójában nyílik igen jelentős szerepe.
A hanyatló korban pedig egyre több és több germán telepedő jön ide a földmívesség és a határőrző katonaság sorainak pótlására: e békés népvándorlás már az Antoninusok alatt megindult. Első pillanatra csodálatosnak látszik, hogy Kr. u. 100 körül már teljesen virágjában áll a római élet e vidékeken, melyeken nemrég még a Közép-Európában mindenütt egyöntetű kelta civilizáció uralkodott.

Emlékezzünk vissza azonban arra, hogy délről már századokkal azelőtt megindult az állandó kultúr kisugárzás, azaz Itália élete egyszerűen kiterjedt és folytatódott az Alpok északi lejtőin. Így történhetett meg, hogy már egy Tiberius oldalán itt harcoló tiszt meglepetve írhatja, hogy a pannonok nemcsak a latin nyelvet beszélik, hanem még a római irodalmat is ismerik. Egy túszként elhurcolt szerencsétlen pannon gyermeknek pedig már az első megszállás ellenséges hangulatában is római formájú, latin feliratú sírkövet állítanak! Emellett az önkéntelen és észrevétlen elrómaiasodás mellett ott állnak a hivatalos körök tudatos romanizáló törekvései. Míg Cicero korában alpesi barbár még semmi módon sem szerezhetett polgárjogot,- hiszen még az italikusoknak is csak kényszerből adták meg, - addig Augustus óta egyre több provinciabeli ember, majd bennszülött városi telep és tábor körül keletkezett markotányosnegyed lakosa lesz „cívis Romanus”.

Az északi és keleti Pannonia, melyet későbben szálltak meg, későbben is romanizálódott; igazi italikus elem már alig-alig jutott e vidékek népessége közé. És mikor az itteni lakosság rómaivá lett, az igazi római mentalitás már nem élt, s így az ő rómaiságuk valami más lett: olyasféle, mint az a „gesarnmtmonarchisch” érzés, amelyet mi az osztrák-magyar monarchia határőrvidéki granicsárjaiban és tiszti családjaiban ismerhettünk meg.
A hasonlat annál találóbb, mert a keleti és északi Pannania romanizációja sem polgári, hanem katonai eredetű, és nem az anyaország, hanem a nagy római világ közszolgálati-birodalmi gondolkodásmódját tükrözi vissza. De nagyon nagy tévedés volna azt hinni, hogy ez a római érzés valami kozmopolita zagyvalék volt. Azok a magasrangú tisztek, akik megalapozták az érzületet, felséges humanista eszme apostolai voltak, az immensa maiestas pacis Romanae gondolatáé; azok a centuriók pedig, akik tovább ojtották legénységükbe ezt az eszmét, tényleg hordozói a római kötelességtudásnak és saját életükkel példázták, hogy az egyén teljesen rendelje magát alá a köz érdekeinek. És azok a pannonok, akik a világbirodalom fegyvereinek árnyékából nézhették a Duna túlpartján acsarkodó és egymást tépő, éhező, nyomorgó vad barbárságot, kétségtelenül átérezték, amit Tacitus mond: „ha- ne adják az istenek!- elűznék a rómaiakat, mi maradna más utánuk, mint minden nép háborúja a másik ellen. Nyolcszáz év szerencséje s fegyelme kovácsolta össze ezt az államalkotást, amelyet nem dönthet össze senki anélkül, hogy őt magát is el ne temessék a romok.” Mindezeken kívül e gondolkodásnak még igen kézzelfogható igazolása is volt: a jólét és a bőség.

Meg kell felelni azonban arra a kérdésre, hogy miért lett Pannoniában a latin az úr, amikor a szomszéd Dáciában eleitó1fogva erősebb volt a görög befolyás, a déli szomszéd Moesiába (a mai Szerbia és Bulgária területén) pedig már erősen belenyúlik a görög nyelvterület.
Tudnunk kell ennek megértéséhez, hogy a római kormányzat keleten korántsem erőszakolta a romanizálódást, de minden erejével keresztülvitte a nyugati tartományokban (a görög Alsó-ltáliát sem véve ki) és „ez az elv, hogy t. i. nyugaton a romanizmus, keleten pedig a hellenizmus uralkodjon, a történelem alakulására a legnagyobb jelentőségű volt.”

Magyarország földje itt is két malomkő között őrlődött. Hogy itt a romanizmus győzött, annak nem a véletlen, hanem magasabb rendelés az oka: ennek a földnek a Nyugat kebelében van sors-adta helye.
A földrajzi tényezők, a százados itáliai penetráció és Augustus bölcsessége tették latinná Pannoniát. Erőszak nem működött ebben: a Duna-medencének a görög kultúrától átjárt részét meghagyták görögnek. Érdekes jelenséget figyelhetünk itt meg a II. század elején. Traianus Alsó-Maesiában görögnek rendez be és görög névvel ruház fel új városokat, de ekkor a latinságnak egy új vitalitási korszaka kezdődik és ezek a görög alapítások hamarosan ellatinosodnak.

A latin szellemnek ez az új terjeszkedése eléri az akkor berendezett Dáciát is, s ez a tartomány, rengeteg keleti gyarmatasa és görög alkatú intézményei ellenére is, szintén latinná lesz; ez az oka annak is, hogy Pannoniában az Antoninusok napsütéses békéjében a római lélek oly bámulatos gyorsasággal és erővel ver gyökeret.
A bennszülötteknél is felváltják a barbár neveket jó latin hangzásúak és az általában használt nyelv egy rusztikus latin dialektus lesz. Itáliai ünnepek és istenek vándorolnak be, a görög-római mythologiából vett jeleneteket pedig annyira megkedvelik a pannonok, mint sehol máshol az „orbis Romanus” területén. Ez bizonyos vágyakozásnak az ismertetőjele a klasszikus műveltség után, ami szimpatikusan naiv formában sokszor megjelenik feliratos emlékek fogalmazásában is.

De megváltozik most a tartomány helyzete is a birodalom kebelében. A béke teljes megszilárdulása óta a régi, merőben katonai felfogást, hogy a határtartomány egyszerűen csak hadfelvonulási terület, kiszorította a kultúrállamnak stratégiai szempontból lehetetlen, de jogilag annál magasztosabb nézőpontja, hogy a demarkációs vonallegszélső határáig minden egyéni birtok vagy község egyformán részese legyen a római békének.
Látjuk, hogy Itália előjogai már elsüllyedtek ebben a felfogásban, melynek alapja a keleti részek liberális-kozmopolita polgárságának görög mentalitása s amely a civilizált világ városállamainak óriási egyesülésében látja az imperiumot. Ettől a felfogástól támogatva olvadt be tehát a mai Magyarország nyugati fele a birodalomba.