logo

XVII October AD

Magyarország népei és a Római Birodalom 1 rész

Mielőtt Rómának a Dunához való felvonulására térnénk, tekintsünk végig kissé azon népek során, amelyeket itt talált. A nyugati részeken leginkább a már ismert illyrség lakott. Nyelvének számos nyoma maradt meg a római-kori feliratok személyneveiben s a pannon helynevekben. Keleten már igen régi idők óta egy másik, homogén népesség telepedett meg, a thrákokhoz tartozó dákok. E két népcsoport életét mintegy Kr. e. 600 táján megrázza a szkiták előtörése nyugatra. Ez az első belső-ázsiai lótenyésztő pásztor nép, amely itt megjelenik és vékony uralkodóréteg formájában szétterül a magyar síkságon is.

Az erdélyi agathyrsek valódi szkíták: eredetileg a három részre osztott szkíta államszervezet egyik harmada; de a tápiószentmártoni és zöldhalompusztai aranytárgyak (a szkita szarvas-ősanya képével) igazolják, hogy e helyeken is maga a vezérréteg van jelen, nemcsak stílushatása. Ez a szkita-hullám a bronz használatához ragaszkodó és az Alpesek itáliai szorosai felől befolyásolt magyarországi illyr tárgyi típusok közé új formákat hoz, s a vas használatát nagyobb mértékben terjeszti el.
Ez a szkíta hagyaték azután elvész szemünk elől, aminek újabb néplökések lehettek az okai, főleg a kelták rohama. Van egy adatunk, hogy hozzánk is akkor érkezett meg ez a néphullám, mint Itáliába, tehát 400 körül. Erre vallanak a legkorábbi kelta leletek is. Az itteni népek leigázása után a szomszédokkal számtalan háborút viseltek. 358 körül az ardiaeusokat verik meg, amiről véletlenül értesülünk, 280 körül feldúlják Delphit. A leletekben most a kelta stílus és tipológia annyira kiszorítja a többit, hogy a különböző néprétegek eltűnnek az egyforma takaró alatt.

A II században Kr. e. különösen a Száva torkolatától a Morava felé lakó scordiscusok számtalan rablóhadjárata Macedonia és Thracia területére az az indítóok, amely Rámát kényszeríti, hogy érdekei védelmében hatalmát feléjük kiterjessze. Sokszor harcolnak ellenük római seregek változó szerencsével, főleg 168 óta, amióta Macedonia római tartomány lett. Sokáig nem tudják őket lecsendesíteni, mert a kimberek vándorlása kilöki régi helyükről e törzseket. De mióta (Kr. e. 88-ban) Scipio Asiagenus a Szávától északra szorítja vissza őket, s a szomszédokkal való szakadatlan harcokban rengeteg vért vesztenek, nem oly veszedelmesek többé. Még egy elkésett kelta hullámról teszünk rövid említést, a bójok vándorlásáról, akik a kimberek visszaverése után egy kis idővel Csehországból ereszkednek lefelé. A század közepe előtt még ott találjuk őket a Duna jobbpartján, a (főleg Ausztriában lakott) tauriseusok keleti szomszédságában. Azonban jórészüket az akkor fénykorukat élő dákok nagy uralkodója, Burvista, kiírtja.

Rátérhetünk most annak a folyamatnak vázolására, hogyan ér el Róma hatalma erre a területre is, akkor, amikor a Földközi tenger nagy félszigeteinek „Hinterland”-ját pacifikál ja. Kereskedelme ezekre a tájakra már régen a tényleges katonai megszállás előtt előretört. Sőt ez sem jár töretlen utakon: a borostyánkő-kereskedelem útja már a 2. évezredben Kr. e. Nyugat-magyarországon keresztül vezetett Jütland és Kelet-poroszország felől Itáliába, majd 1000 után a virágzó veneto-illyr vaskultúra hozza termékeit ide, még később az etruszkok és az „estei”-nek nevezett kultúra ipara.
A kelta invázió azonban megszakítja egy időre ezt az összeköttetést, Róma pedig a kelták letörése után sem törődik az északi népekkel, mert Szicilia elfoglalása óta egyre inkább lefoglalja erőit a Földközi tenger medencéjének birtokáért való óriási küzdelme. Érdekes azonban, hogy az italo-pannon összeköttetésekben lényeges szakadás nem történhetett, hiszen az itáliai pénz legkorábbi formája, az „aes signatum” elkésve még a Kr. e. L század elején is forgalomban volt ezen a tájon, mint az e korbeli dél-pannoniai leletek is tanúsítják.

A Kr. e. II. századtól fogva már hatalmas mennyiségben forog a római ezüstdénár is a Duna völgyének középső részén, az I. században pedig érdekesen veti előre Róma győzelmének fényét az a tény, hogy a dunántúli kelták macedon pénzláb szerint vert nagy ezüst pénzein törzsfőík neve mellett már a római denárok ábrázolásainak utánzatai tűnnek fel, sőt a század vége felé a Budapest környékén lakó eraviscusok már pénzláb és rajz tekintetében is a denárt utánozzák, latin felírással nevezve meg rajta magukat. Csábítja errefelé a vakmerő itáliai kereskedőket a borostyán útja, rabszolgákat is bőven vehettek errefelé. (Ne feledjük, hogy az új-attikai vígjátéknak már egyik állandó zsáneralakja a dák rabszolga, de az Appenin-félszigetre is jutott innen elég emberportéka.)
Vonzották őket a természeti kincsek is: ausztriai aranymezőkről keringő szenzációs hírekről értesít p. o. Polybios, Dalmáciában pedig még a föld felszinén is találtak aranyat, s az ausztriai vasbányáknak már régen a foglalás előtt nagy piaca volt Itáliában.

Ennek a mai Magyarország felé irányuló forgalomnak legfontosabb kiinduló pontja először nem is Itália területén volt, hanem az illyr tengerpart azon látszólag szabad görög városaiban, melyek a Kr. e. III. század óta Róma álcázott stratégiai házisai voltak Macedonia ellenében. Innen, Durazzo környékéről vág magának állandó medret a szerb Morava, Drina és Száva stb. völgyein felfelé ez a kultúrfolyam. De már Kr. e. 183 óta megnyílik a közvetlen összekötő vonal is, amikor a szenátus megalapítja Aquileia koloniáját, nemcsak stratégiai, hanem kereskedelempolitikai okokból is.
Valóban nemsokára a középső Duna-medence népeinek legfontosabb vásárhelye alakul ki itt, és Laibach körül egy előretolt aquileiai „vicus” bonyolítja le a portékák cseréjét a sisciai pannonokkal. A nagy aquileiai kereskedő-familiák már a foglalás előtti idóoen pompás görög szobrokkal ékesített villákat építenek Karinthiában, majd Augustus századától fogva Pannoniában is nagy szerepet játszanak ezek a gazdag aquileiai pénzemberek és nagyiparosok. Ez a befolyás a késői ókorig mindig megmaradt, amit nemcsak Aquileia gyáriparának roppant térfoglalása bizonyít, hanem e városnak a keresztény politikában való igen nagy jelentősége is; ez a szerep Aquileia pusztulása után utódára, Grádóra, száll. Attila kétségtelenül tudatosan járt el, amikor Itália és Pannania e nagy összekötő Jáneszemét megsemmisítette.

Feltűnhetik, hogy ezt a céltudatos kereskedelmi előretörést mily későn követte a vidék katonai megszállása. Ámbár az Alpesek bástyáit akkor is csak az északi kapuinái lehetett hatásosan megvédeni, mégis Augustus koráig megtűrték a kis, független hegyi népeket a Transpadana nagy városainak szomszédságában.
Akkor, amikor a távoli keleten egy hatalmas uralkodó, a syriai Antiochus Epiphanes, a római követ első felszólítására abbahagyja Egyiptom elleni hadjáratát, a dalmaták még arra merészkednek, hogy a szenátus egy másik küldöttével a legarcátlanabbul bánjanak. Ezt a visszás helyzetet megérthetjük: Róma szemében az alpesi országoknak s északi előterepüknek pacifikálása csak járuléka volt annak a főcéljának, hogy gazdaságilag birtokába vegye azt a civilizációs vérkeringést, melyet keleten Nagy Sándor és utódai, nyugaton pedig a görögök, etruszkok és púnok szerveztek meg a Földközi tenger mellékén.
Nem földet és telepítésre való alkalmat óhajt tehát Róma, hanem szervezett üzemet és kiépített jövedelemforrásokat. Világtörténeti hivatásának magaslatára azonban akkor emelkedett, mikor e nyers étvággyal felfalt birtokokat mérséklettel és nagy perspektívájú előrelátással lassan magához emelte és keserves hódításait a pax Romana felséges eszméivel tudta erkölcsi alapra helyezni. Csakhogy a világátfogó gondolat e csúcspontjáig még sok bukdácsolás vezetett. Nézzük az eseményeket.