XXVIII Februarius MMXVII AD

Az antik római embereszmény realizálódása az oktatásban és nevelésben.

Az antik görög és római kultúra közismerten szoros kapcsolatban áll Európa kultúrájával, amelynek megalapozásában különleges értéket képvisel az antik örökség. A klasszikus embereszmény vizsgálata minden kor számára szolgálhat tanulságokkal, sőt az önmegismerés kitűnő iskoláját is jelenti. Az elméleti kérdések feltárásában kétségtelenül a görög paideiát illeti a pálma, azok praktikus megvalósítója azonban a római nevelés, szemléletének középpontjában a praxisszal és a humanitasszal.
Minden történelmi korszak számára visszatérően felvetődő kérdés a nevelés célja. A kérdés annál is inkább fontos, mivel a nevelésnek mindenkor szinkronban kell lennie a társadalmi elvárásokkal. Az ókori Rómában a nevelés az emberben rejlő értékek felismertetését, kibontakoztatását célozta, vagyis a studia humanitatis megvalósítását. Mindezt ifjú korban kell elkezdeni, ahogyan Horatius fogalmaz: „Ifjú, tiszta szívedbe most kortyold fel a bölcs tanítást, most menj a nagyokhoz./ Őrzi a szilke soká a szagát annak, mit először öntsz bele” (Horatius: Levelek 1,2,70-71).
Az ifjúkori hatások maradandó nyomokat hagynak az emberek lelkében. Nagy Sándor nevelője, Leonidés a babyloni Diogenés szerint több olyan bűnös hajlamot is kifejlesztett tanítványában, amelyeknek az felnőtt korában is rabja maradt (Quintilianus: I,1,8).

Az arisztokratikus berendezkedésű római társadalom értékrendje konzervatív, erkölcstana szintén hagyományokhoz ragaszkodó és gyakorlati. Amíg a görög nevelés a szépség, a harmónia és tökéletesség (kalokagathia) és a sokoldalú műveltség (enküklios paideia) megvalósítására törekszik az ifjúság nevelésében is, addig Rómában a vir bonus (derék férfi) nevelése a cél, aki a gyakorlati életben mindenben képes megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.
A derék polgárától a római állam elvárja, hogy katona legyen (miles), családfő (pater familias), vállaljon tisztséget (magistratus), és mint polgár (civis) feleljen meg valamennyi rárótt feladatnak. Róma természetesen sohasem téveszti szem elől saját küldetéstudatát, miszerint a világ szervezésére és vezetésére hivatott. Vergilius híres sorai szerint: „Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,/ El ne feledd hogy békés törvényekkel igazgass,/ És kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!” (Vergilius: Aeneis 6,851-853).

Általános zsinórmérték a rómaiak számára az ősök szokásés intézményrendszere, a mos maiorum, amit mindenben tanácsos követni. A társadalom számára kívánatos értékrend átadása részben a családban, részben pedig „intézményes” formában, az iskolában történik. Az oktatás a római köztársaság korában nem állami feladat, ilyen módon nincsenek szervezett iskolák, sem általános és ellenőrzött tananyag.
Az oktatás számára a „tankönyvet” az irodalmi és történeti munkák, valamint a XII Táblás törvények címen ismert jogszabály gyűjtemény jelentette. Amikor a római oktatás és nevelés kérdését vizsgáljuk, értelemszerűen ugyanezen forráscsoportok szolgálhatnak információkkal.



Hoffmann Zsuzsanna SZTE BTK, Ókortörténeti Tanszék